„Az azonnali jutalom az, hogy az ember értékeli azt a tényt, hogy megtartja a Teremtő által adott parancsolatokat (Micvákat), és azt a Tórát, amelyet a Teremtő adott. Az egész jutalom abban áll, hogy engedelmeskedik a Teremtőnek, és kiérdemli, hogy kapcsolatban legyen Vele. Minden más jutalom, amelyet önmagáért kapna, amit „önhaszonnak” neveznek, nem tekinthető a Teremtő érdekében végzett munkának.
A spiritualitás és a testi világ közötti kapcsolatot „gyökérnek és ágnak” nevezik. Ezt lehetetlen elérni, mielőtt az ember kiérdemelné a Tóra Lishmát (az Ő nevéért való tanulást és munkát). Addig minden hazugság, mert amíg nem érjük el a gyökereket, lehetetlen összekapcsolni őket az ágakkal.
Ehelyett hinnünk kell abban, hogy minden, ami ebben a világban létezik, Belőle ered. Ő tart fenn mindent, és Nélküle nincs olyan erő, amely fenntarthatná ezt a testi világot. Még a Klipákat (héjakat) is Ő tartja fenn, ahogyan írva van: „Az Ő királysága uralkodik minden fölött”, és: „Te tartasz fenn mindent” – még a Klipákat is.”
RABASH – Vegyes feljegyzések 661. Gyökér és ág
Minden mögött spirituális gyökerek állnak
Minden, amit a szemünkkel látunk, olyan szilárdnak, olyan megkérdőjelezhetetlennek, olyan véglegesnek tűnik.
Látunk embereket, nemzeteket, sikert és kudarcot, egészséget és betegséget, örömöt és tragédiát. Azt hisszük, hogy ezek a külső események maguk a valóság. Egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk átrendezni ezt a látható képet, abban reménykedve, hogy ha csak a körülmények megváltoznának, akkor végre teljessé válna az életünk.
A Kabbala bölcsessége azonban lélegzetelállítóan más képet tár elénk.
Ez a világ nem az eredeti.
Csupán a lenyomata.
Olyan, mint egy árnyék, amelyet egy olyan tárgy vet, amelyet még nem látunk, vagy mint egy táj tükröződése a víz felszínén. Mi ebben a tükröződésben élünk, és összetévesztjük azt a forrással.
A spirituális világ a forrás.
Minden, ami itt kibontakozik, csupán külső kivetülése azoknak a kapcsolatoknak, amelyek először a vágyak, a szándékok, a lelkek és a Teremtő között léteznek.
A létezés valódi drámája ezért rejtve marad a hétköznapi érzékelés elől.
Minden esemény mögött spirituális okok hálózata húzódik meg.
Minden találkozás mögött a lelkek láthatatlan kapcsolata áll.
Minden öröm és minden fájdalom mögött egy szeretetteljes rendszer működik, amelynek egyetlen célja, hogy a teremtést teljes hasonlóságra vezesse Teremtőjével.
A kabbalista fokozatosan kezdi meglátni ezt a rejtett dimenziót.
Már nem elszigetelt eseményeket lát.
Gyökereket lát.
Már nem véletleneket lát.
Célt lát.
Már nem egymástól független életeket lát.
Egyetlen élő szervezetet lát, amelynek minden mozdulata a Felső Világból ered.
Ekkor valami rendkívüli válik világossá.
A valóság megváltoztatásának módja nem az, hogy külső ágaival küzdünk.
Hanem az, hogy kijavítjuk a gyökereit.
A legnagyobb forradalom az érzékelésben történik
Természetes módon azt képzeljük, hogy annak, aki eléri a spiritualitást, szinte emberfeletti képességekkel kell rendelkeznie a földi dolgokban.
Bizonyára jobban kell értenie a politikához.
A gazdasághoz.
Az orvostudományhoz.
Az emberi pszichológiához.
A jövőhöz.
A fizikai világegyetem minden rejtett működési mechanizmusához.
Valóban, ilyen megértés lehetővé válik, mert minden testi jelenség spirituális gyökerekből ered.
Mégis történik valami váratlan.
Ezek a részletek egyszerűen megszűnnek fontosnak lenni.
A kabbalistát már nem nyűgözik le a megszámlálhatatlan ágak, mert figyelme áthelyeződött arra a gyökérre, amelyből minden ág kinő.
Képzeljünk el valakit, aki egész életében árnyékokat tanulmányozott.
Minden árnyék minden mozdulata titokzatosnak tűnik számára.
Ám amikor egyszer megfordul, és meglátja azt a tárgyat, amely az árnyékokat veti, érdeklődése természetes módon áthelyeződik.
Az árnyékok többé nem kötik le.
Nem azért, mert hamisak.
Hanem mert felfedezte a forrásukat.
Ez az oka annak, hogy az igazán spirituális emberek gyakran meglepően egyszerűnek tűnnek.
Néha még gyermeki egyszerűségűnek is.
Nem az foglalkoztatja őket, hogy ragyogónak tűnjenek.
Nem elemzik állandóan a világ ügyeit.
A szívük valahol sokkal mélyebben él.
Figyelmük a lelkek közötti rejtett kapcsolatokon, valamint a Teremtő vezetésén nyugszik minden egyes esemény mögött.
A láthatatlan valóságosabbá vált számukra, mint a látható.
Egy új érzékszerv születik
Az átalakulás nem pusztán értelmi.
Nem arról van szó, hogy az ember több információhoz jut.
Hanem arról, hogy teljesen új érzékszervek születnek.
Az ember döbbenetes tisztasággal kezdi megismerni saját spirituális állapotát.
Felismeri a benne működő okokat.
Megérti, miért ébrednek fel bizonyos vágyak.
Miért érkeznek bizonyos alászállások.
Miért jelennek meg bizonyos zavarok.
És hogy a Teremtő miért viszonyul hozzá egy időben így, később pedig másképpen.
Kapcsolata a Teremtővel valóságos belső ténnyé válik, nem pedig elvont hitté.
Ebben él.
Ahogyan könnyedén tudjuk, hogy éhesek vagyunk-e vagy örülünk-e, ugyanígy ismeri meg saját lelkének állapotát.
Nem képzelődés által.
Hanem közvetlen érzékelés által.
Minden lélek ugyanazt a Teremtőt látja, de a saját egyedi szívén keresztül
Az egyik legszebb felismerés az, hogy az egység nem törli el az egyediséget.
Minden lélek saját, egyedi spirituális szerkezettel rendelkezik.
Saját színnel.
Saját hangszínnel.
Saját belső dallammal.
Ezért történhet meg, hogy két ember ugyanazt a spirituális valóságot éri el, mégis másképpen írja le.
Nem azért, mert egyikük téved.
Nem azért, mert egyikük többet ért.
Hanem mert minden lélek a Végtelent a saját egyedi edényén keresztül tárja fel.
Ez magyarázza meg azt is, hogy a nagy bölcsek miért fejeztek ki olykor különböző nézőpontokat.
Különbségeik sohasem az egóból született viták voltak.
Hanem különböző ablakok, amelyek ugyanarra a végtelen Fényre nyíltak.
Ahogyan számtalan hangszer képes ugyanazt a szimfóniát eljátszani, miközben megőrzi saját hangját, úgy járul hozzá minden kijavított lélek a maga pótolhatatlan hangjával a teremtés tökéletességéhez.
A végső kijavításban ezek a látszólagos különbségek nem tűnnek el.
Harmóniává válnak.
A két világ közötti határ átlépése
Eljön egy pillanat, amelyet úgy írnak le, mint a Machszom átlépését – annak a határnak az átlépését, amely elválasztja az önző érzékelést a spirituális érzékeléstől.
Külsőleg nem feltétlenül változik meg semmi.
A hegyek ugyanott maradnak.
Az utcák ugyanazok maradnak.
Az emberek is ugyanazok maradnak.
És mégis minden teljesen mássá válik.
A bölcsek néhány megdöbbentő szóval foglalták ezt össze:
„Egy fordított világot láttam.”
Miért fordítottat?
Mert addig mindent egyetlen kérdésen keresztül értelmeztünk:
Mit jelent ez számomra?
Minden tapasztalat az önérdek szűrőjén keresztül jutott el hozzánk.
Minden embert aszerint mértünk, hogy nyereséget vagy veszteséget jelent-e számunkra.
Minden esemény saját magunk körül forgott.
Egyszer csak azonban egy másik középpont jelenik meg.
A Teremtő adakozó tulajdonsága lesz az új lencse, amelyen keresztül mindent látunk.
Ahelyett, hogy befelé néznénk, kifelé kezdünk látni.
Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, mit kaphatunk, elkezdjük érezni, mit adhatunk.
Ahelyett, hogy önmagunkban léteznénk, az egészben kezdünk élni.
Maga a világ tűnik fordítottnak.
Nem azért, mert a valóság megváltozott.
Hanem mert a megfigyelő változott meg.
És amikor a megfigyelő teljesen megváltozik, maga a valóság is egészen más formában tárul fel.
A szeretet fájdalma
Sokan úgy képzelik, hogy a spirituális elérés megszünteti a szenvedést.
Bizonyos értelemben valóban így van.
A személyes szenvedés fokozatosan elveszíti hatalmát, mert az ember többé nem önérdek alapján mér mindent.
Ám egy másik fajta szenvedés ébred fel.
Sokkal mélyebb.
A szeretet szenvedése.
Ahogy a szív kitágul, elkezd minden lelket magába foglalni.
Az ő fájdalmuk a saját fájdalmává válik.
Nem pszichológiai értelemben.
Nem érzelgősségből.
Hanem spirituálisan.
Ahogyan az egészséges sejtek ösztönösen reagálnak az egész test szenvedésére, úgy érzi a kijavított lélek is természetes módon a teremtés hiányosságát.
Ez magyarázza meg, hogy sok nagy kabbalista miért viselt külsőleg betegségeket, megpróbáltatásokat és hatalmas terheket.
Az ő szenvedésük nem büntetés volt.
Nem személyes tragédia.
Önként vállalták, hogy részt vesznek az emberiség megtört vágyainak kijavításra való felemelésében.
A szeretet mindig osztozik annak terhében, akit szeret.
A valóság azért változik meg, mert a megfigyelő változik meg
Az egyik legmegdöbbentőbb tanítás magáról az érzékelésről szól.
Úgy gondoljuk, hogy létezik egy tőlünk független, objektív világ.
A bölcsek azonban gyengéden megkérdőjelezik ezt a bizonyosságot.
Az elrejtés állapotában az ember egyféle valóságot lát.
A feltárulás állapotában pedig egy másikat.
Nem pusztán érzelmileg.
Nem egyszerűen azért, mert megváltozott a véleménye.
Maga a valóság tűnik másnak.
Valaki, akit korábban nyomorultnak látott, most örömtelinek tűnik.
Valaki, akit korábban üresnek érzékelt, most bőséget sugároz.
Ez nem magyarázható pusztán pszichológiával.
A belső kijavítás magát az érzékelt valóságot alakítja át.
Miért?
Mert maga a teremtés is vágyból és szándékból szövődik.
Amikor a szándék megváltozik, az a világ is megváltozik, amely ezen a szándékon keresztül tárul fel.
A szavak közel kerülhetnek ehhez a titokhoz.
De teljesen nem képesek magukba foglalni.
Vannak valóságok, amelyeket még nem lehet átadni, mert még nem rendelkezünk azokkal a belső edényekkel, amelyek képesek lennének befogadni őket.
A jövő már most létezik
A végső kijavítás nem egy új emberiség megteremtése.
Hanem az emberiség valódi természetének feltárása.
Ma minden ösztönünk az önhaszon felé hajt bennünket.
Azt számolgatjuk, hogyan kaphatnánk a lehető legtöbbet a lehető legkisebb befektetéssel.
Ez teljesen természetesnek tűnik.
Éppoly elkerülhetetlennek, mint a gravitáció.
A bölcsek azonban azt mondják nekünk, hogy éppen ez az ösztön fog teljesen megfordulni.
Eljön a nap, amikor minden ember legmélyebb öröme az lesz, hogy mindenki más javát szolgálhatja.
Az adás olyan természetessé válik, mint a lélegzés.
A másik ember szeretete többé nem igényel erkölcsi erőfeszítést.
Egyszerűen ez lesz maga a valóság megtapasztalásának módja.
Senki sem fog hiányt érezni az adás miatt.
Senki sem fog félni a másik sikerétől.
Senki sem fog a saját beteljesüléséért versengeni, mert maga a beteljesülés mindenki más beteljesüléséből fog fakadni.
Ez ma csak azért tűnik lehetetlennek, mert a jövőt a jelenlegi természetünkön keresztül ítéljük meg.
A Teremtő azonban nem az egót akarja jobbá tenni.
Hanem teljesen át akarja alakítani.
Ugyanaz a Felső Fény, amely létrehozta a befogadás vágyát, képes annak irányát is teljesen megfordítani.
A csoda nem az, hogy egy ilyen átalakulás lehetséges.
A csoda az, hogy csendben történik.
Erőszak nélkül.
Kényszer nélkül.
Szinte úgy, hogy észre sem vesszük.
A mi feladatunk nem az, hogy ezt az átalakulást saját magunk hajtsuk végre.
A mi feladatunk csupán az, hogy hajlandóvá váljunk rá.
Hogy felkészüljünk.
Hogy jobban vágyjunk erre az új érzékelésre, mint a régire.
Ekkor a Fény végzi el azt, amire egyetlen ember sem lenne képes önmagától.
És egyszer csak felfedezzük, hogy maga a világ sohasem volt a börtönünk.
Csak az a mód, ahogyan néztük.
Abban a pillanatban, amikor érzékelésünk hasonlóvá válik a Teremtő érzékeléséhez, felfedezzük, hogy a valóság mindig is arra várt, hogy végre kinyissuk a szemünket.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás