Az Egy keresése minden mögött

„….. Ez a dolog már alaposan ki van fejtve a könyvekben, de meg kell értenünk azokat a fogalmakat, amelyek számunkra elkülönültek vagy ellentétesek, mint például a „bölcsesség” kifejezés, amelyet különbözőnek tekintünk a „édesség” kifejezéstől, hiszen a bölcsesség és az édesség két különálló fogalom. Hasonlóképpen, a „működtető” kifejezés bizonyosan különbözik a „működés” kifejezéstől. A működtető és annak működése szükségszerűen két különálló fogalom. Még inkább így van az ellentétes kifejezésekkel, mint az „édes” és a „keserű”; ezeket biztosan különállóként érzékeljük.

Azonban Benne a bölcsesség, az öröm, az édesség és a keserűség, a működés és a működtető, és más ilyen különböző és ellentétes formák mind egységként foglaltatnak egyszerű fényében. Köztük semmiféle megkülönböztetés nincs, ahogyan azt az „Egy, Egyedi és Egységes” kifejezés jelöli.

Az „Egy” egyetlen egyenletességet jelöl. Az „Egyedi” azt jelenti, hogy minden, ami Belőle fakad, mindezek a sokféleségek, Benne oly egységesek, mint Ő maga. Az „Egységes” azt mutatja, hogy bár Ő sokféle működést végez, egyetlen erő végez mindezt, és ezek mind visszatérnek és egyesülnek az Egy formájában. Valóban, ez az egyetlen forma magába olvasztja az összes formát, amely működéseiben megjelenik…” Baal HaSulam / A Tíz Szfira Tanulmányozása / 1. kötet / 1. rész / Belső Megfigyelés

Eljön az ember életében egy pillanat, amikor kimerül az árnyékok kergetésétől.

Éveken át fut eseményről eseményre, sikerről kudarcra, örömről szenvedésre, reményről csalódásra. Minden nap új történetet, új arcot, új problémát, új félelmet hoz. Néha az élet mosolyog rá, néha lecsap rá. Néha erősnek érzi magát, néha teljesen tehetetlennek.

És mindezen változások közepette egy feltételezés csendesen uralja az életét: Hogy maguk az események fontosak. Hogy ha csak jobban megértené őket, jobban kézben tartaná, jobban rendszerbe szedné, jobban megvédené magát — akkor talán végre megtalálná a békét. De végül egy mélyebb kérdés kezd felébredni. Nem az: „Miért történik ez?” Hanem: „Ki áll a történések mögött?”

Ez a spirituális élet kezdete.

Az egész világ számtalan különálló okként jelenik meg előttünk. Ez az ember megbántott engem. Az a körülmény elzárta az utamat. Ez a siker felemelt engem. Az a kudarc összetört engem. Ezek az emberek szeretnek engem. Azok az emberek ellenem vannak.

Minden töredezettnek látszik. A valóság számtalan független erő csataterének tűnik, amelyek különböző irányokba húznak minket. De fokozatosan az ember gyanítani kezdi, hogy ez a kép nem lehet igaz. A teremtésbe rejtett bölcsesség azt tanítja, hogy nem sok ok létezik. Csak egy van.

Nem sok kéz formálja a valóságot. Egyetlen Kéz. Nem sok elme irányítja az eseményeket. Egyetlen Elme. Nem sok erő hat az életünkre. Egyetlen Erő. Minden más csupán öltözet.

A nehézség az, hogy az öltözet leköti a figyelmünket. A félelem leköti a figyelmünket. Az öröm leköti a figyelmünket. A sértés leköti a figyelmünket. A siker leköti a figyelmünket. És miközben az öltözetre bámulunk, elfelejtünk keresni azt az Egyet, aki viseli azt.

Ez a felejtés az igazi száműzetés. A probléma nem a szenvedés. A probléma az elszakadás a Forrástól. A probléma nem a zavar. A probléma az, hogy elveszítjük szem elől azt az Egyet, aki elrendezte a zavart. A probléma nem a sötétség. A probléma az, hogy belemerülünk a sötétségbe, és elfelejtjük, hogy valaki ott áll mögötte.

Ezért a spirituális munka egyszerre sokkal egyszerűbb, mint ahogyan az ego elképzeli, és sokkal nehezebb is. Az ego bonyolultságot akar. Végtelen elemzést akar. Fel akarja darabolni minden érzését, megvizsgál minden sebet, feltár minden zavart, és egész magyarázatvilágokat épít.

De a lélek valami sokkal egyszerűbbet keres. Az Okot keresi. Abban a pillanatban, amikor egy állapot megjelenik, a lélek megkérdezi: „Ki küldte ezt?” Nem azért, mert információt akar. Nem azért, mert filozófiát akar. Hanem azért, mert kapcsolódást akar.

Minden állapot célja nem maga az állapot. Minden állapot célja az a kapcsolat, amely általa születhet.

Ez mindent megváltoztat.

Amikor az ember szenved, első ösztöne eltávolítani a szenvedést. Amikor fél, első ösztöne eltávolítani a félelmet. Amikor ürességet érez, első ösztöne betölteni az ürességet. De fokozatosan felismeri, hogy ezek a reakciók egyike sem érinti a gyökeret. A gyökér máshol van.

A gyökér az, hogy meg tudja-e találni azt az Egyet, aki elrendezte az állapotot. Abban a pillanatban, amikor megtalálja azt a Forrást, maga az állapot kezdi megváltoztatni értelmét. A szenvedés meghívássá válik. A zavar hívássá válik. A félelem kapuvá válik. Az üresség kapcsolódásra előkészített hellyé válik.

Ekkor az ima is változni kezd. Eleinte az ima megkönnyebbülésért való kiáltás. „Vedd el ezt.” „Javítsd meg ezt.” „Ments meg engem.” „Segíts nekem.” És nincs semmi baj az ilyen kiáltásokkal. Természetesek.

De végül egy mélyebb ima születik. Olyan ima, amely nem azért keletkezik, mert az állapot fáj. Olyan ima, amely azért keletkezik, mert az elszakadás fáj. Az ember már nem csupán azt kéri, hogy a helyzet javuljon. Azt kéri, hogy kapcsolódjon ahhoz az Egyhez, aki elküldte a helyzetet.

Már nem menekülést keres az eseményből. A Küldőhöz való ragaszkodást keresi. Ez teljesen más ima. Már nem félelmen alapul. Vágyakozáson alapul. Már nem önfenntartáson alapul. Hanem kapcsolaton. Már nem kérés a valóságból való menekülésre. Hanem kérés a valóság mögötti Valóság felfedezésére.

Ekkor egy csodálatos átalakulás kezdődik.

Az élet továbbra is tele van változó körülményekkel. Öröm jön. Fájdalom jön. Siker jön. Kudarc jön. Egészség jön. Gyengeség jön.

Külsőleg szükségszerűen semmi nem változik. De belül minden megváltozik. Mert minden esemény mögött az ember ugyanazt az Arcot kezdi keresni. Minden zavar mögött ugyanazt a Forrást kezdi keresni. Az élet minden mozdulata mögött ugyanazt a Hangot kezdi hallani.

És lassan, nagyon lassan, a létezés számtalan töredéke egyetlen képpé kezd összeállni. A világ megszűnik véletlenszerű események gyűjteménye lenni. Beszélgetéssé válik. Minden állapot mondattá válik. Minden nehézség szóvá válik. Minden öröm gesztussá válik. Minden pillanat üzenetté válik.

És az üzenet mindig ugyanaz: „Itt vagyok.”

Ezért a legnagyobb teljesítmény nem az élet összes problémájának megoldása. A legnagyobb teljesítmény megtanulni felismerni azt az Egyet, aki mögöttük áll.

Mert abban a pillanatban, amikor az ember felfedezi az állapot mögötti Forrást és Feléje fordul, az állapot már betöltötte célját. Munkája befejeződött. Hazavezette őt.

És végül, számtalan ilyen pillanat után, a lélek már nem csupán arra vágyik, hogy tudja: a Teremtő minden okának Oka. Arra vágyik, hogy igazolja ezt az Okot.

Hogy jónak érezze Őt. Hogy egyetértsen Vele. Hogy szeresse Őt.

Nem azért, mert az élet könnyű. Hanem azért, mert a valóság minden arca mögött megtalálta azt az Egyetlen Arcot, amely soha nem változik. Azt, aki minden esemény mögül hív a kezdetek kezdete óta.