„Kérdés: Amikor a barátaink iránti szereteten keresztül a Teremtő iránti szeretet felé törekszünk, és ez nem sikerül, azt kudarcként, csapásként érezzük. Hogyan lehet ezt megérteni, és hogyan lehet ezt egy új szintre lépés kiindulópontjává tenni?
Válasz: Az egész tíznek össze kell fogni, és meg kell próbálni kiszorítani mindenféle gondolatot és érzést, ami megakadályozza, hogy egymással egyesüljetek.
Szűrjétek ki minden rosszat, minden negatív érzelmet, mint a gennyet egy sebből. Az a megtisztulás, amikor a felszabadult ürességet pozitív érzéssel töltitek meg.”
Rav Dr. Michael Laitmantól, a Kabbala napi leckéjéből, 2024. november 1., „Parashat Noé”
Talán nincs nagyobb kísérlet a létezésben, mint a spirituális fejlődés kísérlete.
Minden más tudományban a kutató a vizsgált tárgyon kívül áll. A biológus a sejteket tanulmányozza. A fizikus az anyagot. A csillagász a távoli galaxisokat. A tudós elkülönül a megfigyelt jelenségtől.
De a spirituális munkában a kutató és a megfigyelés tárgya egy és ugyanaz.
A laboratórium az emberi szív.
A műszerek a vágyak, szándékok, gondolatok és törekvések.
A vizsgált tárgy maga a megfigyelő természete.
És emiatt minden előrelépést zavar, bizonytalanság, ellenállás és belső sötétség kísér.
Az ember másokkal való kapcsolaton keresztül kíván közeledni a Teremtőhöz. Felül akar emelkedni önmagán, az egoizmuson, az elválasztottságon. Mégis újra és újra megdöbbentő dolgot fedez fel:
Minél közelebb próbál kerülni, annál több akadály jelenik meg.
Minél inkább az egységre törekszik, annál több megosztottságot fedez fel.
Minél jobban vágyik a szeretetre, annál több elutasítás jelenik meg.
Minél inkább keresi a hitet, annál inkább felébred a kétség.
Először ez kudarcnak tűnik.
Úgy érezzük, mintha a kísérlet nem működne.
De valójában pontosan így sikerül a kísérlet.
A spirituális laboratórium
Ennek a munkának a laboratóriuma nem egy hegyi barlang.
Nem az elszigeteltség.
Nem csupán a meditáció.
A laboratórium a spirituális csoport.
A csoport az a hely, ahol egy ember minden rejtett rétege felszínre kerül.
Más emberek nélkül az ember el tudja képzelni magát szeretőnek.
Más emberek nélkül az ember el tudja képzelni magát türelmesnek.
Más emberek nélkül az ember el tudja képzelni magát alázatosnak.
De amikor élő erők állnak előtte – mindegyik a saját vágyaival, véleményeivel, gyengeségeivel és erősségeivel –, valami teljesen más történik.
Felszínre kerül a rejtett ego.
Megjelenik a rejtett ellenállás.
A seb megnyílik.
És csak akkor kezdődhet meg a gyógyulás.
A csoport lesz az a mikroszkóp, amelyen keresztül az ember meglátja valódi állapotát.
Minden zavar információ.
Minden elutasítás adat.
Minden kritika mérés.
Minden csalódás kinyilatkoztatás.
Semmi sem véletlen.
Minden a kísérlet része.
Mi a hit?
A legtöbb ember úgy képzeli el a hitet, mint valami bizonyíték nélküli hitet.
De a spirituális hit valami teljesen más.
A hit nem vakság.
A hit erő.
A hit hatalom.
A hit az a magabiztosság, amellyel az ember egy olyan valóság felé halad, amelyet még nem lát.
Az ember akkor kapja meg ezt az erőt, amikor valami önmagánál nagyobb dolog hat rá.
Ahogyan a gyermek bátorságot kap a szülőtől, vagy a tanuló inspirációt kap egy nagyszerű tanártól, úgy kap a spirituális kereső erőt a cél nagyságából.
A cél annyira fontossá válik, hogy kezd felülmúlni a jelenlegi számításokat.
A jövő valóságosabbá válik, mint a jelen.
A láthatatlan erősebbé válik, mint a látható.
És ezt az erőt hívják hitnek.
A hit nem olyan meggyőződés, amely felváltja a valóságot.
A hit olyan erő, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy eljusson egy magasabb valóságba.
Erőt kapni másoktól
A spirituális fejlődés legcsodálatosabb elve az, hogy senki sem képes egyedül hitet teremteni.
A hit erejét kapjuk.
Befogadjuk.
Benyomásokon keresztül szerezzük meg.
Az emberek folyamatosan hatnak egymásra.
A gondolatok áramlanak az emberek között.
A vágyak áramlanak az emberek között.
A hangulatok áramlanak az emberek között.
A remény áramlik az emberek között.
A kétségbeesés áramlik az emberek között.
Akár felismerjük, akár nem, folyamatosan kapunk belső benyomásokat a környezetünktől.
A spirituális út egyszerűen tudatosan használja ezt a törvényt.
Az ember azért jön a csoportba, mert egyedül csak a saját számításai vannak.
A saját félelmei.
A saját korlátai.
A saját kétségei.
De amikor belép egy olyan környezetbe, amely értékeli a Teremtőt, az adakozást, az egységet, a szellemi elérést, elkezd magába szívni ezeket az értékeket másoktól.
A többiek bizalma az ő bizalmává válik.
A többiek vágya az ő vágyává válik.
A többiek törekvése az ő törekvésévé válik.
Lassan, szinte észrevehetetlenül a hitük az ő hitévé válik.
A barátok erőként való megítélése
Az egyik legmélyebb változás akkor következik be, amikor az ember már nem testként, hanem spirituális erőként kezdi megítélni barátait.
Hirtelen a csoport már nem emberek gyűjteménye.
Vágyak mezőjévé válik.
Szándékok hálózatává.
Erők rendszerévé.
Minden barát a Teremtő felé irányuló, egyedi vágyponttá válik.
És amikor ezek a pontok összekapcsolódnak, valami rendkívüli történik.
Egy nagyobb edény születik.
Egy nagyobb vágy jelenik meg.
Megjelenik egy kollektív vágy, amelyet egyetlen egyén sem tudna egyedül létrehozni.
Ez a közös vágy lesz az az edény, amely képes vonzani a korrekció erejét.
Azok, akik hétköznapi embereknek tűntek, egy spirituális organizmus alkotóelemeivé válnak.
Az, ami összejövetelnek tűnt, laboratóriummá válik.
Az, ami barátságnak tűnt, a kinyilatkoztatás mechanizmusává válik.
A felkészülés két formája
A spirituális munka két, látszólag ellentétes mozdulatot igényel.
Az első személyes.
Az embernek befolyást kell követelnie a környezettől.
Azt kell akarnia, hogy a csoport hatással legyen rá.
Hogy felébressze.
Hogy felemelje.
Hogy megerősítse a cél iránti vágyát.
Nem maradhat passzív.
Aktívan kell keresnie a benyomásokat.
Aktívan kell keresnie az inspirációt.
Aktívan kell keresnie a nagyságot.
A második mozdulat kollektív.
Miután egyénileg megkapta az erőt, mindenki egyesíti ezeket a vágyakat.
Már nem „én a Teremtő felé”.
Mostantól „mi a Teremtő felé” lesz.
Az egyéni vágy belép a kollektív edénybe.
A személyes ima közös imává válik.
A magánvágy közös vágyakozássá válik.
És ebben a kapcsolatban egy teljesen új erő jelenik meg.
A prizmán keresztül nézve
A csoport végül olyasmi lesz, mint egy pár spirituális szemüveg.
Az ember a társadalmon keresztül kezdi látni a valóságot.
A közös edényen keresztül.
A kapcsolaton keresztül.
Ahelyett, hogy önérdekből nézné az életet, fokozatosan megtanulja az egység szemszögéből nézni.
Ahelyett, hogy azt kérdezné:
„Mit érzek?”
Elkezdi azt kérdezni:
„Mi segíti a kapcsolatot?”
„Mi erősíti a közös célt?”
„Mi hoz minket közelebb egymáshoz?”
Maga a világ is másképp kezd kinézni.
A Teremtő is másképp kezd el tűnni.
Minden a kapcsolat prizmáján keresztül szűrődik.
És ezen a prizmán keresztül a valóság lassan új értelmet nyer.
A nagy paradoxon
Talán az egész úton a legnehezebb lecke az, hogy egyszerre két ellentétes hozzáállást kell fenntartani.
Az egyik hozzáállás követel.
A másik semlegesít.
Egyrészt az embernek soha nem szabad megelégednie.
Nagyobb egységet kell követelnie.
Nagyobb komolyságot.
Nagyobb erőfeszítést.
Nagyobb kapcsolatot.
Nagyobb odaadást.
Folyamatosan magát és a társadalmat is egy magasabb állapot felé kell hajtania.
Másrészt viszont a barátait a legnagyszerűbb generációnak kell látnia.
A legkedvesebb lelkeknek.
A legmagasabb példaképeknek.
A Teremtő által neki adott legértékesebb ajándéknak.
Úgy kell éreznie, hogy ő kisebb, mint mindenki más.
Inspirációt kell merítenie belőlük.
Belsőleg meg kell hajolnia nagyságuk előtt.
Ez a két hozzáállás ellentmondásosnak tűnik.
Mégis együtt alkotják a hordozót.
Követelés nélkül nincs növekedés.
Megsemmisítés nélkül nincs befogadás.
Kritika nélkül nincs mozgás.
Hálátlanság nélkül nincs kapcsolat.
Az érett spirituális munkás megtanulja, hogyan éljen e két pólus között.
És pontosan ott, közöttük nyílik meg a tér a Teremtő kinyilatkoztatására.
A hit kinyilatkoztatása
Sokan a spirituális kinyilatkoztatást látomásként képzelik el.
Egy hangot.
Egy misztikus élményt.
De az első kinyilatkoztatás sokkal egyszerűbb és sokkal mélyebb.
Ez az erő.
Hirtelen az ember felfedezi azt a képességét, hogy felülemelkedjen korábbi következtetésein.
Korábbi szokásain.
Természetes egoista számításain.
Bizalmat fedez fel ott, ahol korábban félelem volt.
Elszántságot ott, ahol korábban zavarodottság volt.
Irányt ott, ahol korábban sötétség volt.
A Teremtő még nem nyilvánult meg teljes mértékben.
De az Őtől származó erő már megérintette az embert.
A hit megelőzi a kinyilatkoztatást.
Az erő megelőzi a megvalósulást.
A magabiztosság megelőzi a látomást.
És ez a magabiztosság már önmagában is a Felsőbb Fény érintése.
A seb kinyomása
Ez visszavezet minket a bevezető szavakhoz.
Miért jelennek meg a kudarcok?
Miért merülnek fel a csalódások?
Miért keletkeznek negatív érzések éppen akkor, amikor kapcsolatot keresünk?
Mert ezek a sebben rejtőző fertőzés.
A kísérlet feltárja őket, hogy eltávolíthassuk őket.
Minden harag.
Minden elutasítás.
Minden ítélet.
Minden panasz.
Minden negatív gondolat.
Minden elszakadtság érzését.
Mindennek a felszínre kell kerülnie.
Nem azért, hogy tönkretegye a kapcsolatot.
Hanem hogy meggyógyítsa.
A spirituális laboratórium feltárja a betegséget, mielőtt feltárná a gyógymódot.
És a csoport lesz az a hely, ahol ezek a szennyeződések kinyomhatók, megtisztíthatók, és valami újjal helyettesíthetők.
Valami meleggel.
Valami élővel.
Valami pozitívval.
Valami összekapcsolódóval.
Valami olyannal, ami hasonlít a Teremtőre.
Ezért nincs hiábavaló erőfeszítés.
Nincs értelmetlen csalódás.
Nincs igazi kudarc.
Minden visszaesés feltár egy újabb réteget, amelyet ki kell javítani.
Minden akadály azonosít egy újabb gátat az egység felé.
Minden seb egy újabb helyre mutat, ahol gyógyításra van szükség.
És amikor a hátrahagyott ürességet kitölti a szeretet, a támogatás, a bátorítás és a cél nagyszerűsége, éppen az a fájdalom helyszíne válik egy új spirituális szint születési helyévé.
A laboratóriumnak sikerült.
A kísérlet folytatódik.
És számtalan megfigyelés, korrekció és megújult erőfeszítés révén a kutató lassan felfedezi a legnagyobb titkot:
A Teremtő soha nem rejtőzött a kísérlet mögött.
A Teremtő éppen azon keresztül mutatta meg magát.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás