„….. Hasonlóképpen, a Teremtő szolgálatában az evést Tórának nevezik. Vannak, akik azért esznek, hogy legyen erejük dolgozni, mások pedig azért dolgoznak, hogy ehessenek, vagyis hogy megízleljék a Tóra ízét. Ha azt látják, hogy még mindig nem értik a Tórát, akkor szegulaként [erényként, orvosságként, gyógyírként] kell tanulniuk a Tórát; vagyis azért, hogy a Tóra ereje által legyen erejük dolgozni, hiszen »a benne rejlő fény visszavezeti őt a jóhoz«.
Ebből következik, hogy azért táplálkozik a Tórából, hogy legyen ereje dolgozni. Ennek megfelelően azért dolgozik, hogy elnyerje az evés jutalmát, vagyis hogy megértse a Tórát, ahogyan a Tóra ízeiben. Ha pedig még mindig nem talál benne ízt, azért tanulja a Tórát, hogy képes legyen dolgozni. Ebből következik, hogy a Tóra csupán eszköz a munkához, míg a munka a legfontosabb. Máskor pedig a Tóra a legfontosabb — amikor az ember elnyeri a Tóra ízeit…”
RABASH: Vegyes feljegyzések, 73. A Tóra ízei
A Tórát gyakran törvénykönyvként, ősi események krónikájaként vagy erkölcsi bölcsességek tárházaként közelítik meg. E jól ismert formák mögött azonban bensőségesebb cél rejlik: a Tóra az emberi lelket írja le. Szereplői, utazásai, konfliktusai, parancsolatai, száműzetései és megváltásai feltárják azokat az erőket, amelyek minden emberben működnek.
A Tóra ezért nem csupán annak feljegyzése, ami valaha történt. Élő útmutató ahhoz, aminek bennünk kell végbemennie. Elkíséri az embert a spiritualitás iránti első ébredéstől a vágy kijavításán át a Teremtő feltárulásáig.
Célja nem az emberi természet elpusztítása, hanem annak a szándéknak az átalakítása, amellyel ezt a természetet használjuk.
A kijavítás Tórája
A Tóra első feladata a kijavítás. Ebben a szerepében Etzotnak — tanácsoknak — nevezik. Arra tanítja az embert, hogyan dolgozzon a megszerzési vággyal, azzal az alapvető vággyal, amelyből az emberi természet felépül.
Maga a vágy nem rossz. Minden vágynak, hajlamnak és tulajdonságnak szükségszerű helye van a teremtésben. A probléma az azt irányító szándékban rejlik. Amikor egy vágyat kizárólag személyes előnyre használunk, különösen mások kárára, az elválasztja az embert az adakozás minőségétől. Amikor ugyanezt a vágyat a kapcsolódás, a szeretet és mások javának szolgálatába állítjuk, közelebb kerülünk a Teremtővel való hasonlósághoz.
A Tóra nem követeli a vágy kioltását. Vágy nélkül nem lenne élet, mozgás, kapcsolat vagy elérés. Ehelyett mélyebb átalakulásra hív: annak a célnak a kijavítására, amelyre a vágyat használjuk.
Ezt a változást pusztán akaraterővel nem lehet elérni. Az egoista vágy nem parancsolhatja meg egyszerűen önmagának, hogy váljon önzetlenné. Az ember elnyomhat bizonyos késztetéseket vagy kifinomult viselkedést vehet fel, miközben a mögöttes szándék továbbra is önközpontú marad.
Ezért kapcsolódik a Tórához a visszavezető fény: egy olyan erő, amely képes a vágy gyökerénél megváltoztatni a szándékot. Amikor az ember a belső kijavítás őszinte vágyával közelít a Tórához, annak fénye fokozatosan feltárja az egoista indítékokat, és kialakítja a képességet a föléjük emelkedésre.
A folyamat jóval azelőtt elkezdődik, hogy eredményeit tudatosan észlelnénk. Minden erőfeszítés, amely összekapcsolja a tanulást, a szándékot, a mások iránti szeretetet és a teremtés célját, előkészíti a belső edényt az átalakulásra.
A beteljesedés Tórája
Amint egy vágy adakozási szándékra tesz szert, a Tóra egy második feladatot tölt be. Többé már nem csupán az eszköz, amellyel az edény kijavul; maga lesz a kijavított edényt betöltő fény.
Ez a szakasz a „Teremtő neveihez” kapcsolódik. Ezek a nevek nem pusztán szavak vagy címek. A spirituális elérés formái. Az ember úgy ismeri meg a Teremtőt, hogy az Övéhez hasonló tulajdonságokra tesz szert.
Ahogyan az egyik ember a közös tulajdonságok és tapasztalatok révén érti meg a másikat, a Teremtőt is a formaegyezés által ismerjük meg. Amikor a szeretet, az adakozás és az egység tevékeny tulajdonságokká válnak az emberben, az isteni minőség többé nem elvont eszme. Az ember a benne való belső részvétel által ismeri fel.
A Tóra két feladata ezért elválaszthatatlan. A kijavítás előkészíti az edényt, az elérés pedig betölti azt. A tanács elvezet a feltáruláshoz. A fény először kijavítja a vágyat, majd a benne érzékelt spirituális valósággá válik.
Kijavítás nélkül a spirituális beteljesedés nem fogadható be megfelelően. Beteljesedés nélkül a kijavítás befejezetlen maradna. A Tóra mindkét szakaszon átvezeti az embert: az egoista érzékeléstől a Teremtővel való hasonlóságig, a hasonlóságtól pedig a Vele való tudatos összetapadásig.
A gyümölcsök és a megmaradó tőke
Az a kifejezés, hogy „gyümölcseit ebben a világban fogyasztja el, míg a tőke megmarad az eljövendő világra”, a jelenlegi kijavítás és a végső beteljesedés kapcsolatát írja le.
A spirituális fejlődés során az ember azokat a vágyakat javítja ki, amelyek az adott pillanatban kijavíthatók. Ezek az erőfeszítések gyümölcsöt teremnek: tisztább megkülönböztetéseket, a szándék iránti mélyebb érzékenységet, erősebb kapcsolatokat másokkal, valamint a valóságban működő céltudatos erők egyre világosabb érzékelését.
A megszerzési vágy legmélyebb gyökere azonban egyéni erőfeszítéssel önmagában nem alakítható át teljesen. Végső kijavítása a lelkek egész rendszere közös beteljesedésének része. Ez a megmaradó tőke: a lényegi spirituális örökség, amely a tökéletessé vált állapotra őrződik meg.
A gyümölcsök valóságosak, de ígéretet is hordoznak. Megvilágítja őket az a jövőbeli beteljesedés, amely felé a teremtés halad. Minden most végrehajtott valódi kijavítás részt vesz ebben a végső állapotban, még akkor is, ha helye az egészben egyelőre nem érzékelhető.
Ez egyszerre ad alázatot és reményt. Senkitől sem várják el, hogy személyes erejével vigye végbe a teljes kijavítást. Ugyanakkor egyetlen őszinte erőfeszítés sem vész el. Minden kijavított szándék a lélek maradandó alapjának részévé válik.
Felkészülés és spirituális elérés
Mielőtt az ember adakozási szándékra tenne szert, továbbra is a megszerzési vágyon keresztül érzékeli a valóságot. Még a spirituális tanulást is személyes haszon szerint értelmezheti: tudásra, elismerésre, biztonságra, érzelmi vigaszra vagy jutalomra vágyva.
Ez nem teszi értelmetlenné a felkészülés szakaszát. A felkészülés nélkülözhetetlen. Ebben az időszakban az ember fokozatosan felfedezi az egoista szándék természetét, és valódi igény ébred benne az élet egy magasabb formája iránt.
A felkészülést mégsem szabad összetéveszteni az eléréssel. Amíg az ember nem tesz szert spirituális szűrőre, maszáchra — vagyis arra a képességre, hogy a vágy egoista használata fölé emelkedjen —, még nem lépett be a megvalósult szentségbe. Megtanulhatja felismerni az adakozásnak vagy az egoizmusnak megfelelő irányokat, de magukat a spirituális tulajdonságokat még nem érte el teljesen.
A spiritualitásba való átmenet akkor történik meg, amikor az adakozás tevékeny szándékká válik. Ezt nevezik a hit fényének: nem bizonyíték nélküli értelmi meggyőződésnek, hanem annak a megszerzett képességnek, hogy az adakozást az egoista számítás fölé helyezzük.
E szándék erejének megfelelően válik érzékelhetővé a spirituális valóság. A Tórát ekkor már nem pusztán információként tapasztaljuk, hanem a lélekben működő erők, vágyak és kapcsolatok pontos térképeként.
A Tóra egyetlen lélekről beszél
A belső értelmezés egyik alapelve, hogy a Tóra egyetlen emberről beszél.
Szereplői belső tulajdonságok. Törzsei a lélek különböző erői. Háborúi az ellentétes szándékok közötti konfliktusokat írják le. Egyiptom az egoista akarat szolgaságának állapota. A kivonulás felszabadulás annak kizárólagos uralma alól. A puszta az az állapot, amelyben a régi beteljesedések már nem elégítenek ki, a spirituális földet viszont még nem szereztük meg.
„Izrael” azt a vágyat jelöli, amely Jásár-Él — egyenesen a Teremtő felé — irányul. A fáraó azt az erőt képviseli, amely ragaszkodik ahhoz, hogy mindennek az önös hasznot kell szolgálnia. Mózes azt a pontot képviseli, amely az embert az egoista uralmon túlra, az adakozás és az egység felé vonzza.
Ha ezeket a leírásokat csupán távoli történelemként kezeljük, a Tóra belső útmutatása rejtve marad. A történelmi elbeszélések és a fizikai cselekedetek külső öltözékként szolgálhatnak, de a belső tárgy mindig a vágy kijavítása.
Ez a nézőpont mélységesen személyessé teszi a Tórát. A fáraó, Mózes, Izrael, a száműzetés, a puszta és a megváltás nem csupán egy másik kor alakjai és helyszínei. Olyan erők, amelyek a szívben ébrednek fel.
Ennélfogva minden rész személyes vizsgálatra hív: Hol történik ez bennem? Melyik vágy szólal meg? Milyen szándék irányítja? Ez az erő a kapcsolódás és az adakozás, vagy az elkülönülés és az önös haszon felé vezet? Mit kell kijavítani ahhoz, hogy itt feltárulhasson a Teremtő minősége?
Így olvasva a Tóra a lélek tükrévé válik.
Túl a jó és a rossz leegyszerűsítő meghatározásain
A belső munkát nem lehet arra leegyszerűsíteni, hogy egyes tulajdonságokat jónak, másokat rossznak címkézünk. Egyetlen tulajdonság sem céltalanul teremtetett. Spirituális értéke attól függ, hogyan használjuk, és milyen cél felé irányítjuk.
Még a hazugságot sem lehet mindig önmagában megítélni. Bár az igazság magasztos érték, az igazság elrejtése szükséges lehet egy másik ember életének védelméhez. Ezzel szemben nemes eszményekkel is igazolható kegyetlenség, kizsákmányolás vagy pusztítás.
A döntő kérdés nem az, hogy egy tulajdonság szépnek vagy kellemetlennek tűnik-e, hanem az, hogy jelenlegi használata az életet, a kapcsolódást, a kijavítást és a végső célt szolgálja-e.
Ehhez mély őszinteség szükséges. Ez megakadályozza, hogy az ember nemes szavak mögé rejtse egoista indítékait. Azt is megakadályozza, hogy elutasítsa azokat a nehéz tulajdonságokat, amelyek idővel az adakozás hatalmas eszközeivé válhatnak.
A feladat nem az, hogy levágjuk magunkról nemkívánatos részeinket. Hanem az, hogy minden tulajdonságot kijavított szándék alá rendeljünk.
Ugyanez az elv az egész világra is vonatkozik. Mivel a teremtés egy végső cél felé fejlődik, egyetlen elem sem ítélhető meg teljesen, amíg csak jelenlegi formája látható. Az emberiség ismételten megpróbált kiirtani károsnak tűnő állatokat, növényeket vagy természeti erőket, hogy később felfedezze: eltávolításuk egy nagyobb egyensúlyt bontott meg.
A belső fejlődésben egy látszólagos akadálynak ugyanígy nélkülözhetetlen szerepe lehet. Egy zuhanás feltárhat egy korábban rejtett vágyat. A zavar megmutathatja megértésünk határait. Az ellenállás elmélyítheti a kijavítás iránti igényt. A sötétség előkészítheti az edényt a fény felismerésére.
A Tóra ezért arra tanítja az embert, hogy előbb a valósághoz való viszonyát javítsa ki, és csak azután próbálja elpusztítani azt, amit még nem ért.
Szentség, klipák és a középső vonal
Bár a lélek rendkívüli gazdagságot foglal magában, a szándék iránya pontos. Egy vágyat vagy adakozásra, vagy egoista megszerzésre használunk. Egy adott spirituális meghatározásban a kettő nem működik homályos keverékként.
A spirituális élet gazdagsága a lélekben lévő számtalan tulajdonságból, kombinációból, kapcsolatból és intenzitási fokból ered. Minden tulajdonság más-más erővel és sok más tulajdonsághoz viszonyítva működhet. Iránya azonban minden adott pillanatban egyértelmű marad: a Teremtővel való kapcsolat, vagy az önös haszon általi elkülönülés felé mutat.
A középső vonal nem a szentség és az egoizmus közötti kompromisszum. A rendelkezésre álló erők helyes egyesítése, az adakozásnak azon mértéke szerint, amelyet az ember valóban fenn tud tartani.
Hasonlóképpen, a Klipat Noga sem a félig szentség, félig tisztátalanság állandó keveréke. Meghatározatlan vágy, amely döntésre vár. Ha adakozási szándékhoz kapcsolódik, belép a szentségbe. Ha egoista megszerzésre használják, a klipákhoz kerül.
Az ember szabadsága pontosan ezen a ponton található. Vágyainkat nem mi teremtjük, de megtanulhatjuk meghatározni, hogyan használjuk őket.
A Tóra mint az ima születési helye
A Tóra egyik legmegindítóbb feladata, hogy fokozatosan elvezeti az embert a valódi imához.
Kezdetben az ember természetes módon azt képzeli, hogy képes kijavítani önmagát. Tanul, elhatározásokat hoz, ihletet él át, és megpróbál emelkedett szándékokat fenntartani. Aztán jönnek a felemelkedések és a zuhanások. Ami egykor világosnak tűnt, összezavarodik. A szív kihűl, és a régi vágyak visszatérnek — olykor még nagyobb erővel.
Végül az ember menekülni akarhat a munkától. Valami lényegi azonban megváltozott: nincs hová mennie. A hétköznapi beteljesedések már nem nyújtanak tartós elégedettséget, a spirituális valóságot pedig még nem érte el. A múlt üresnek tűnik, a jövő azonban zárva marad.
Ez az állapot fájdalmas, de egyben értékes is. Az ember egyszerre két igazságot fedez fel: a spirituális célt nem lehet feladni, ugyanakkor pusztán saját erőből nem lehet elérni.
Egymásnak feszülő erők találkoznak a szívben. Csalódottság elfordulás nélkül, kimerültség a vágyakozás mellett, képtelenség az előrehaladásra, miközben a visszatérés is lehetetlenné válik. Ez a belső ellentmondás valódi segélykiáltást szül.
Az igazi ima nem ékesszóló beszéd. Teljes szükséglet, amely azután formálódik meg, hogy minden más megoldás kimerült. Akkor születik, amikor az ember felismeri, hogy csak a vágyat megteremtő erő képes kijavítani annak szándékát.
A Tóra e felismerés felé vezeti a szívet. Feltárja a betegséget, felébreszti a gyógyulás vágyát, megmutatja az egyéni erő korlátait, és összekapcsolja az embert a kijavítás forrásával. Maga a szükséglet válik azzá az edénnyé, amelybe a segítség beléphet.
A történettől a feltárulásig
A Tóra számunkra kezdetben szavak, történetek, parancsolatok és eszmék formájában jelenhet meg. Fokozatosan belső életünk leírásává válik. Ezután a kijavítás erejévé lesz. Végül pedig a kijavított lelket betöltő fényként tárul fel.
Célja nem pusztán az, hogy az ember ismereteket szerezzen a spiritualitásról, miközben a szíve változatlan marad. Célja, hogy átalakítsa minden vágy használatának módját, és élő kapcsolatot hozzon létre a Teremtővel.
Semmi sem vész kárba abból, ami bennünk van. Minden tulajdonság megtalálhatja kijavított helyét. Minden zuhanás elmélyítheti az igazság iránti igényt. Minden ellentmondás hozzájárulhat az imához. Minden őszinte erőfeszítés gyümölcsöt terem, tőkéje pedig megőrződik a lélek teljes kijavítás felé tartó mozgásában.
A Tóra egyszerre térkép, orvosság, fény és feltárulás. Megmutatja, hol vagyunk; feltárja, minek kell megváltoznia; biztosítja az átalakulás erejét; és a Teremtő ismeretével tölti be a kijavított edényt.
Legmélyebb üzenete egyszerre követelő és együttérző: nem az a feladatunk, hogy mássá váljunk, mint aminek teremtettünk. Arra kapunk meghívást, hogy felfedezzük, miért teremtetett mindez, kijavítsuk használatának módját, és lehetővé tegyük, hogy a lélek minden része részt vegyen a szeretetben, az adakozásban és az egységben.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás