„A mi világunkban a spiritualitás szikrája, a szív pontja, még nem ébredt fel túl sok emberben. Ők kisebbségben vannak az emberiség többi részéhez képest, akiket kizárólag e világ testi örömei vonzanak. Azonban azoknak az embereknek, akik a Teremtő megismerésére vágynak, minőségi erejük van, és ha egyesülnek, nagyobb erőt érhetnek el, mint az emberiség többi része.
Lehetünk nagyok mennyiségileg és minőségileg is. A minőség fontosabb, mint a mennyiség. Így ha tíz ember, aki alaposan megvizsgálja a célt és el akarja érni, egyesül, az általuk létrehozott erő nagyobb, mint az emberiség külső ereje, a világ összes milliárd emberé.
Sokkal jelentőségteljesebb, hogy nem hat rájuk a tágabb társadalom befolyása és annak mennyiségi ereje. Így egy nem túl nagy csoport létrehozásával előrehaladhatnak. Az ember a környezet hatása alá kerül – és az egyetlen szabad választása az, hogy magának megfelelő környezetet válasszon.
Ha egyre inkább feladja önmagát e kis csoport előtt, biztos lehet benne, hogy így eléri a célt. A feladásának mértékével és a barátaival való egyre nagyobb koncentrációjú kapcsolódásával folyamatosan közelebb kerül a célhoz. Végül is a cél e kis csoport közepén található.”
Rav Dr. Michael Laitmantól, a Napi Kabbala Lecke 2012. április 20., Rabash írásai
Minden emberben rejtett dráma zajlik.
A legtöbbször nem vesszük észre. Egyszerűen csak egyik vágyból a másikba élünk. Egyik nap sikert akarunk, másnap kényelmet. Egyik pillanatban elismerést hajszolunk, a következőben élvezetet, biztonságot, pihenést, tudást, kapcsolatokat vagy hatalmat. Új vágyak jelennek meg, a régiek elhalványulnak, és az élet visz minket előre, mint egy folyón lebegő levél.
Azt képzeljük, hogy mi választunk.
De ha őszintén nézzük, rájövünk, hogy a vágyak egyszerűen csak felbukkannak bennünk. Gondolatok jelennek meg. A hangulatok változnak. A prioritások eltolódnak. A tegnapi bizonyosság a mai közönyössé válik. Egyik belső állapotból a másikba kerülünk anélkül, hogy igazán megértenénk, miért.
Így fejlődik az emberiség.
Évezredek óta, generációk sorában az embereket azok a vágyak hajtják, amelyek bennük ébrednek. A vágy változik, és az élet vele együtt változik. Az ember azt követi, ami abban a pillanatban a legfontosabbnak tűnik, azt gondolva, hogy ez az ő döntése, miközben valójában a természet mélyén működő erők sodorják.
De egyeseknél egy új jelenség jelenik meg.
Egy apró szikra ébred fel.
Felmerül egy kérdés, amelyre a hétköznapi élet nem ad választ.
Miért élek?
Mi létezik e világon túl?
Miért érzem végül minden eredményt hiányosnak?
Van-e valami örök az ideiglenes élmények mögött?
Ezt a szikrát a szív pontjának nevezik.
Eleinte szinte észrevehetetlen. Nem ad válaszokat. Nem tárja fel a spiritualitást. Egyszerűen csak vágyat kelt.
Nyugtalanságot.
Az érzést, hogy létezik valami nagyobb.
És attól a pillanattól kezdve az ember két erővel él a lelkében.
A belső megfigyelő születése
Mielőtt a szív pontja felébredne, az ember teljesen azonosul azzal a vágyakozással, amely éppen uralkodik rajta.
Ha a dicsőség iránti vágy jelenik meg, ő maga is dicsőséggé válik.
Ha a gazdagság iránti vágy jelenik meg, ő maga is gazdagsággá válik.
Ha a kényelem iránti vágy jelenik meg, ő maga lesz a kényelem.
Nincs különbség az ember és a vágy között.
De amint a szív pontja fejlődni kezd, valami rendkívüli történik.
Megjelenik egy második perspektíva.
Az ember elkezd megfigyelni önmagát.
Elkezdi észrevenni:
„Egy vágy ébredt bennem.”
„Egy új sóvárgás veszi át az irányítást.”
„Valami elhúz attól, amit igazán akarok.”
Először nem olvadnak össze teljesen minden impulzussal.
Két hivatkozási pontjuk van:
A természetes vágy, hogy maguknak szerezzenek.
És az a kis szikra, amely valami magasabbra vágyik.
A tudatosság új dimenziója születik.
Az ember elkezd e két világ között állni.
A nagy hiba
Amikor az emberek erős vágyakat fedeznek fel magukban, első ösztönük gyakran az, hogy harcoljanak ellenük.
Úgy vélik, a spiritualitáshoz el kell pusztítani a vágyat.
A vágy elnyomása.
A vágy gyengítése.
A vágy csökkentése.
A közönyössé válás.
De ez nem növekedés.
Az ember számtalan módszerrel gyengítheti vágyait. Csökkentheti ambícióit, elnyomhatja szenvedélyeit, alacsonyabbá teheti elvárásait, és elzsibbaszthatja vágyait.
De valami más is elveszik.
Az élet elveszíti intenzitását.
A szív elveszíti tüzét.
A lélek elveszíti azt az alapanyagot, amelyre a növekedéshez szüksége van.
A spirituális fejlődés nem a vágyak megsemmisítése.
Hanem a vágyak emelése.
A cél nem az, hogy kisebbé váljunk.
A cél az, hogy nagyobbá váljunk.
Felfelé növekedni, nem lefelé törni
A valódi belső fejlődés útja mélyen különbözik az elnyomástól.
Amikor erős vágyak keletkeznek, azokat nem szabad megsemmisíteni.
Hagyjuk, hogy létezzenek.
Hagyjuk, hogy kinyilvánuljanak.
Hagyjuk, hogy teljes erejüket megmutassák.
Hagyjuk, hogy az ember lássa, mennyire akarja.
Mennyire vágyik rá.
Mennyi önszeretet van benne.
Mennyi ambíció, büszkeség, irigység, élvezetkeresés és önközpontúság él még a szívében.
Ez a felismerés nem kudarc.
Ez a növekedés nyersanyaga.
A feladat nem az, hogy az egót kisebbé tegyük.
A feladat az, hogy a szívben lévő pontot nagyobbá tegyük.
A spiritualitás iránti vágyakozásnak erősebbé kell válnia minden más vágyakozásnál.
Nem azért, mert a többi vágy eltűnt.
Hanem azért, mert valami fontosabb jelent meg felettük.
Ez az igazi átalakulás.
Az ember nem lesz kevésbé élő.
Hanem élőbbé válik.
Nem veszíti el a vágyait.
Hanem nagyobb vágyakat szerez.
Miért szükséges a Csoport
Itt merül fel a legmélyebb probléma.
Senki sem tudja egyedül növelni a szívben lévő pontot.
Az ego természetesen fejlődik.
Ehhez nincs szükség erőfeszítésre.
A világ folyamatosan táplálja.
Minden reklám, minden verseny, minden összehasonlítás, minden félelem és minden öröm ígérete erősíti a kapni akarás vágyát.
A szívben lévő pont nem kap ilyen támogatást.
Ha magára hagyják, elhalványul.
Eltemetődik a mindennapi gondok alatt.
Hangja elhalványul.
Vágyakozása feledésbe merül.
Ezért az embernek szüksége van valamire önmaga kívülről.
Szüksége van egy környezetre.
Egy csoportra.
Barátokra, akik ugyanazt a célt tartják szem előtt.
Emberekre, akik emlékeztetik egymást arra, ami igazán számít.
Emberekre, akik életben tartják a spirituális elérés fontosságát, amikor minden más sürgetőbbnek tűnik.
Ez nem csupán hasznos.
Elengedhetetlen.
Mert a spiritualitás iránti vágyat nem lehet pusztán személyes erőfeszítéssel előidézni.
A környezetből kell megkapni.
Ahogyan az emberek egész életük során a társadalomtól szívják magukba az értékeket, a prioritásokat és a vágyakat, most egy új vágyat – a Teremtő iránti vágyat – kell magukba szívniuk egy spirituális környezetből.
A csoport a szívben lévő pont melegházává válik.
Enélkül a szikra alig tud megmaradni.
Ezzel a szikra lánggá válik.
A növekedéssel járó sötétség
Először ez egyszerűnek tűnik.
Az ember csatlakozik egy csoporthoz.
Tanul.
Részt vesz.
Inspirálva érzi magát.
A cél fényesnek és elérhetőnek tűnik.
De aztán valami váratlan történik.
Az inspiráció elhalványul.
Megjelenik a sötétség.
A szív megnehezül.
A vágy eltűnik.
Minden, ami egykor világosnak tűnt, bizonytalanná válik.
Ez nem hiba.
Ez a növekedés.
Minden erőfeszítés megnöveli a hordót.
A korábbi vágy már nem elegendő.
Most nagyobb vágyra van szükség.
A léleknek növekednie kell.
És amikor a hajó növekszik, az ember eleinte ürességet érez.
Ami egykor kitöltötte, már nem elégíti ki.
Ami egykor inspirálta, már nem inspirál.
A sötétség valójában annak a bizonyítéka, hogy egy nagyobb vágy érkezett.
A szívben lévő pontnak most újra ki kell tágulnia.
És újra.
És újra.
Amíg a spiritualitás nem válik fontosabbá minden másnál, ami vele verseng.
Az egyetlen gomb
A legtöbb ember úgy véli, hogy számtalan választási lehetősége van.
Azt hiszik, hogy ők választják a gondolataikat.
Az érzelmeiket.
A vágyaikat.
A reakcióikat.
A prioritásaikat.
De a gondos megfigyelés valami megdöbbentőt tár fel.
A gondolatok megjelennek.
A vágyak megjelennek.
Az érzelmek megjelennek.
A körülmények megjelennek.
Amit választásnak nevezünk, az többnyire csupán a bennünk már működő erőknek való reagálás.
Mégis van egy pont, amely szabad marad.
Egy apró nyílás.
Egy valódi gomb a milliónyi képzeletbeli gomb között.
A környezet választása.
Azok választása, akik hatással vannak ránk.
Azok a hangok választása, amelyeknek megengedjük, hogy formálják a szívünket.
Azok az értékek választása, amelyeket magunkba szívunk.
Azok az emberek választása, akik körülvesznek minket.
Ez a szabadság valódi helye.
Nem abban, hogy harcolunk a gondolatokkal, miután azok felmerültek.
Nem abban, hogy vég nélkül küzdünk a vágyakkal, miután azok felébredtek.
Hanem abban, hogy kiválasztjuk azt a környezetet, amely meghatározza, mely vágyak válnak fontossá.
Minden ettől függ.
A spirituális felelősség jelentése
A spirituális felelősség nem azt jelenti, hogy kényszerítjük magunkat arra, hogy mások legyünk.
Hanem olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik az átalakulást.
Azt jelenti, hogy a környezettől követeljük azt, amit magunk nem tudunk megteremteni.
Azt jelenti, hogy megkérjük barátainkat, ébresszenek fel minket, amikor elalszunk.
Azt jelenti, hogy segítünk nekik, amikor elfelejtenek.
Azt jelenti, hogy a spirituális cél köré egy közös fontossági teret építünk.
A csoport élő emlékeztetővé válik arra, amit a lélek valóban akar.
És ezen kölcsönös hatások révén valami csodálatos történik.
A szívben lévő pont növekszik.
A vágy egyre mélyül.
A spirituális cél egyre valóságosabbá válik.
A Teremtő egyre fontosabbá válik.
Nem azért, mert az ego eltűnt.
Hanem azért, mert a szív pontja nagyobb lett, mint az ego.
Az igazi növekedés
Az igazi növekedés nem azt jelenti, hogy kevesebb vágyunk lesz.
Az igazi növekedés azt jelenti, hogy nagyobb vágyunk lesz.
Egy olyan erős vágy, amely felülkerekedik minden más vonzó dolgon.
Egy olyan vágy, amely elég erős ahhoz, hogy az örökkévaló felé irányuljon, még akkor is, ha az ideiglenes dolgok veszik körül.
Az ego tovább növekszik.
A zavaró tényezők tovább növekednek.
Az élet követelményei tovább növekednek.
De ezek mellett a szív pontja még gyorsabban növekszik.
Amíg el nem jön az a pillanat, amikor a spiritualitás már nem csupán egy érdekes ötlet.
Az élet központi fontosságú részévé válik.
És ez a szabad választás titka.
Nem azoknak a vágyaknak a választása, amelyek bennünk ébrednek.
Nem azoknak a gondolatoknak a választása, amelyek átfutnak az elmén.
Nem az élet által kínált körülmények választása.
Hanem újra és újra annak a környezetnek a választása, amely felébreszti a szívben lévő pontot, és a forrása felé irányítja.
Ott, abban a látszólag apró döntésben rejlik az egész út.
És abban az egyetlen választási pontban nyugszik az örökkévalóság kapuja.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás