„Az embernek, aki ebben a különleges valóságban, az úgynevezett világban létezik, az a feladata, hogy felfedje, hogy teljes mértékben a felsőbb erő hatalma alatt áll, és azonosuljon vele.
Ahhoz, hogy az ember felfedezze önmagát, mint létezőt, megkapta a gonosz hajlamot, vagyis a felsőbb erővel ellentétes gondolatokat és vágyakat, amelyeket szándékosan kapott, hogy ő maga is megerősíthesse a Teremtő egységét az egész teremtésben, és vágyjon arra, hogy egyesüljön Vele.
Az embernek fel kell fednie, hogy benne, gondolatai és vágyai között a felsőbb erő uralkodik, és hogy pontosan ez az erő rendezi el azokat az adatokat, amelyekből ő az egész valóságot érzékeli: önmagát és a körülötte lévő világot. Hasonlóképpen, kívül, abban, amit ő külsőnek érzékel, ugyanez az erő határozza meg mindent, és festi meg számára a világ képét.
És ebben is nincs más, csak Ő, míg a Teremtő mindenféle formában, a képet alkotó millió részletben mutatkozik meg az embernek.
Az embernek nagy és nagyon nehéz, sok időt igénylő erőfeszítésekkel kell feltárnia, hogy nincs más, csak a Teremtő, beleértve az egész élettelen, növényi és állati természetet, valamint az embereket.
És az ember maga is a Teremtő teljes hatalma alatt áll, kivéve azt az egyetlen pontot, ahonnan mindent megfigyel, és megerősíti a Teremtő egységét az egész valóságban. Ez a pont a Teremtőn kívül kell, hogy legyen, bár ez is mesterséges, és csak azért létezik, mert a Teremtő így teremtette. És mégis, mivel létezik, az ember kijelentheti, hogy valóban nincs más a Teremtőn kívül.
Ez az egész munkánk. És nincs más parancsolatunk, mint kimondani és kinyilatkoztatni, hogy a Teremtő Egy minden lehetséges formában, állapotban, cselekedetben, névben: Adonai, Elochim és mások. Mindannyian csak a felsőbb erőről beszélnek, amely az egész valóságot elrendezi számunkra. És mi, azzal, hogy ezt az erőt „Nincs más, csak Ő” formában kinyilatkoztatjuk minden állapotban, elérjük a spirituális létra egy bizonyos fokát.
Rav Dr. Michael Laitman szavaiból a napi kabbala leckéből, 2017.10.04., Rabash írásai
A kabbala hiteles bölcsessége elkülönül minden más spirituális tanítástól, mert nem hízeleg nekünk, és nem hazudik nekünk arról, kik vagyunk.
Sok út beszél az ember „gonosz oldaláról”. Egyesek bűnnek, mások kísértésnek, megint mások egónak nevezik. És szinte mindegyikük implicit vagy explicit módon azt sugallja, hogy ezt az oldalt el kell nyomni, ki kell törölni, gyengíteni vagy spirituálisan el kell altatni. Ezekben a nézetekben az ideális ember az, aki könnyű, tiszta, csendes, szinte angyali lesz.
A kabbala valami radikálisan mást mond – és sokkal őszintébbet.
Azt mondja: ez az ego vagy te.
A kielégíthetetlen vágyad az élet, az öröm, az értelmes élet, a beteljesülés iránt – elsősorban magad számára – nem egy véletlenül becsúszott hiba. Ez az anyag, amelyből te magad is állsz. És ezért nem lehet elpusztítani.
Még rosszabb (vagy jobb): az ego okos. Abban a pillanatban, amikor azt hisszük, legyőztük, csendesen büszkeséggé változtatja „spirituális sikerünket”. Kezdjük felsőbbrendűnek, megvilágosodottnak, kiválasztottnak érezni magunkat. Lenézzük a többieket. Gratulálunk magunknak alázatosságunkhoz. És ezzel az egó máris újra győzött – csak most vallási vagy spirituális ruhát öltött magára.
Bárki, aki függőséggel dolgozott már, jól ismeri ezt a törvényt: ha erőszakkal elnyomunk egy vágyat, az nem tűnik el. Vár. Felhalmozódik benne a nyomás. És végül kitör, mint egy vulkán, és mindent eléget, ami az útjába kerül.
Ezért a Kabbala nem erkölcsi rendszer, hanem tudomány. Nem kéri tőlünk, hogy úgy tegyünk, mintha valami mások lennénk, mint amik vagyunk. Közvetlenül a természetünkre néz – amely 100%-ban önző, önigazoló, egoista, individualista – és azt mondja: Jó. Most pedig dolgozzunk ezzel az igazsággal.
Az igazi fejlődés – spirituális, emberi, személyes – nem kezdődhet el anélkül, amit a kabbalisták a gonosz felismerésének neveznek. Nem önmagunk gyűlöletét. Nem bűntudatot. Nem kétségbeesést. Hanem józan felismerést. Hogy tisztán lássuk azokat a számításokat, szándékokat, rejtett motivációkat, amelyek valójában vezérelnek minket.
Ez fájdalmas munka. Máris valami újnak kell megszületnie bennünk: egy független megfigyelőnek. Egy csendes, őszinte pontnak, amely kifogások és önostorozás nélkül képes oldalról nézni önmagát. Egy pontnak, amely azt mondhatja: „Ez vagyok én. Így működöm.”
Csak ebből a pontból kezdhetjük el vonzani az ellenkező erőket – azokat az erőket, amelyek egyáltalán nem tartoznak a természetes egónkhoz. Azokat az erőket, amelyek kiegyensúlyozzák, visszafogják, és végül a hatalmas erejét valami magasabb célra fordítják.
A kabbala ezért soha nem beszél a vágy megöléséről. A vágy maga az élet. Az egyetlen dolog, amit megváltoztathatunk, az a vágy célja és az a szándék, amellyel használjuk.
És mi ez a cél?
Felismerni, érezni és elérni az egységet, az egyediséget és a jóságot, azt az egyetlen erőt, amely irányítja és teremti a valóságot.
Ez nem filozófia. Ez nem hit. Ez elérhető cél.
A Shema Yisrael ezt a legkoncentráltabb formában fejezi ki: minden – kivétel nélkül – egyesülnie kell abban az egyetlen jóságos, irányító erőben. Nem elméletileg, hanem tapasztalati úton. A csontokban. Az érzékelésben. A tudatban.
De az érzékelés maga csak kontraszt révén működik.
Nem ismerhetjük a meleget a hideg nélkül.
Nem ízlelhetjük az édeset a keserű nélkül.
Nem ismerhetjük fel a szeretetet, ha előbb nem ismerjük a gyűlöletet.
Az alaptalan, feltétel nélküli szeretet, amelyet végül meg kell találnunk a Teremtő rendszerében, csak a természetünkben létező alaptalan gyűlölet fölött és ellentétében jelenhet meg. Sőt, ha előbb nem éreznénk azt a gyűlöletet, akkor nem is lenne szükségünk ilyen szeretetre. Nem lenne hová tenni.
Ezért kellett az emberiséget egoistának teremteni. Ezért néz ki a történelem úgy, ahogy. Ezért van a személyes életünk tele elválasztással, elutasítással, kizsákmányolással, haraggal – még a hozzánk legközelebb állókkal szemben is.
Az ego csak önmagát szereti. Mindent a nyereség és a veszteség alapján mér. És ahol uralkodik, ott elkerülhetetlen a széttagoltság: konfliktusok, háborúk, elidegenedés, magány. Ez nem bűn. Nem bűncselekmény. Ez a terv.
Teljesen meg kell ízlelnünk ezt a törött állapotot. Csak akkor tudjuk felfedni fölötte azt a tökéletességet, amelyet szolgálnia kellett.
Nézzük meg az emberi testet. Ez egy egységes, egymással integrált rendszer, ahol minden sejt az egész életéért dolgozik. Ez a tökéletes együttműködés annyira harmonikus, hogy nem is érezzük. Csak akkor válunk tudatossá szerveinkről, amikor valami meghibásodik – amikor megbetegszünk.
A betegség révén megtanuljuk a működést.
A diszfunkció révén megtanuljuk az integrációt.
A gyógyuláson keresztül megtanuljuk a hálát.
Pontosan ugyanez történik a spirituális fejlődésben is.
Először a valóság töröttnek tűnik: számtalan egymással ütköző rész, összeférhetetlen vágyak, ellentmondó erők. De ugyanakkor megkapjuk azt a képességet, hogy érezzük, hogy ez a töredezettség nem végleges – hogy egy másik létezési mód is lehetséges.
Ha tudatosan és módszeresen kezdünk el dolgozni, megtanuljuk, hogyan állítsuk vissza az integrációt. Hogyan kapcsoljuk össze a törött részeket egyetlen élő rendszerré. És akkor, a töröttség hátterében, a tökéletesség láthatóvá válik.
Olyan, mintha elszigetelt sejteként kezdenénk az életet, egymással harcolva a túlélésért, egymás rovására élve. Lassan emelkedünk fel ebből a sejtszintből egy rendszerszintű létezésbe, ahol az egész rendszer „énnek” érződik, és én magamat annak szolgáló, szerető, felelős részének érzem.
És ha csak egy kis kritikus kisebbség kezdi el ezt a munkát, akkor az ő együttes észlelésük tovább emelkedhet – egy kollektív, rendszerszintű tudatosság felé. Egy olyan állapot felé, amelyben a valóság egésze egyetlen integrált lényként érzékelhető, amelyet egyetlen erő irányít, egyetlen céllal.
Ezért nem szabad félnünk a töröttségbe való belemerüléstől.
Minél mélyebb a feltárult gyűlölet, annál magasabb az egység, amelyet fölötte lehet építeni. Nincs más út.
Az ego teljes mélységét nem mutatják meg nekünk egyszerre, mert nem tudnánk elviselni. A folyamat fokozatos – rétegről rétegre –, hogy minden újonnan feltárult sötétséget azonnal be lehessen borítani fénnyel. Minden új törést meg lehet gyógyítani a kapcsolódással. Minden gyűlöletet be lehet burkolni a Teremtőtől származó szeretettel.
Ez nem optimizmus. Ez pontosság.
A tökéletességet nem a töröttség helyett találjuk meg.
A tökéletesség belőle tárul fel.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás