A Teremtő megérzése

„….. Ebből következik tehát, hogy a Tóra elsősorban azért szükséges, hogy megjavítson minket. Vagyis a Tóra és a Miztvot [Parancsolatok] arra szolgálnak, hogy megjavítsanak minket, és pontosan akkor van erre szükségünk, amikor gonoszság van bennünk. Ekkor van szükségünk a Tórára és a Mitzva-kra, ami azt jelenti, hogy a Tóra és a Mitzva-k Segula-nak [gyógyírnak/erőnek/érdemnek] tekinthetők.

Csak utána, amikor megtisztulással jutalmazták őket, tekintik őket Izraelnek, és akkor a Tórát lényegnek tekintik.

Abban az időben „a Tóra, a Teremtő és Izrael egy”. Vagyis a bűnbánat után „Izraelnek” nevezik, mert akkor kapja meg a Tórát, amely egy a Teremtővel. Ekkor a Tórát „a Teremtő neveinek” nevezik, és természetesen a Tóra és a Teremtő egyek Izraellel, mert csak akkor nevezik „Izraelnek”, amikor a Tóra és a Teremtő egyek Izraellel…”

RABASH, Válogatott jegyzetek 754. Az angyalok panasza

A legnehezebb dolog arról beszélni, milyen érzés „érezni a Teremtőt” – mert ez nem olyan érzés, amely a jelenlegi érzékelési tartományunkban létezik.

Minden, amit ismerünk, a tárgyak világához tartozik.

Testek. Események. Helyszínek.

Valami mozog innen oda, egy bizonyos időben, egy bizonyos térben – és ezt „valóságnak” nevezzük.

De a Teremtő érzékelése egyáltalán nem abban a világban történik.

Nem a térhez tartozik.

Nem az időben bontakozik ki.

Nem egy mozgás egyik helyről a másikra.

Erők érzékelése – vágyak – szándékok.

És amíg az ember nem kezdi el érezni azokat, addig ebből semmit sem lehet igazán elképzelni.

Nem benned van – nem kívül van

Először az elme megpróbálja valahova elhelyezni.

„Bennem van?”

„Kívül van?”

„Valahonnan jön?”

De ezek közül egyik sem igaz.

Mert ez az érzékelés nem a test határain belül létezik.

Egy új érzékelési dimenzióban jelenik meg – a vágyak közötti kapcsolatokban.

Megpróbálsz kapcsolódni egy másikhoz – nem fizikailag, hanem belsőleg.

Hogy felülemelkedj az elutasításon, a közönyön, a természetes számításaidon.

És ebben az erőfeszítésben – valami megnyílik.

Nem egy érzelem a szívben.

Nem egy gondolat az elmében.

Hanem egy mező.

A kapcsolatok mezője.

Mintha a vágyak közötti tér élő erővel telne meg.

Anyagtalan valóság

Ebben az érzékelésben nincsenek tárgyak.

Nincsenek arcok, nincsenek formák, nincsenek képek.

Csak tulajdonságok.

Csak a szándék mozgásai:

Közelebb.

Távolabb.

Nyitott.

Zárt.

Adás.

Visszatartás.

Ez lesz a valóság – a belső erők dinamikus kölcsönhatása.

És ennek keretein belül elkezdesz valami elképesztőt érzékelni:

Van egy irányító szándék.

Egyetlen irány, amely mindent áthat.

Nem látható – de félreérthetetlenül jelen van.

Forrás nélküli melegség

Ekkor ez a mező elkezd egy érzést hordozni.

Egy csendes melegséget.

Nem a test melegségét.

Nem valamit, ami az idegeken keresztül terjed.

Nincs helye.

Nem „a mellkasban” vagy „a fejben” érezhető.

Erők közötti harmóniaként érezhető.

Mintha maguk a kapcsolatok is gyengédek, kiegyensúlyozottak, élők lennének.

Nincs tárgy, amit szeretni lehetne.

Nincs senki, akit meg lehetne ölelni.

És mégis, van egy olyan érzés, mintha ölelnének – maga a kapcsolat szerkezete által.

A beteljesülés, ami nem ér véget

A mi világunkban a beteljesülés megszünteti a vágyat.

Abban a pillanatban, amikor valami kielégül – elhalványul.

De itt mások a törvények.

A vágy nem tűnik el.

Mélyül.

És a beteljesülés nem oltja ki – hanem benne nyugszik.

Mint egy áramlat, amely soha nem áll meg.

Nincs előtte és utána.

Nincs emelkedés és hanyatlás.

Nincs mozgás az időben.

Csak egy folyamatos jelenlét – a vágy és a beteljesülés együttes létezése.

Szabadság a mechanizmustól

Ahogy ez az érzékelés erősödik, valami váratlan történik:

Kezded érezni a saját természetedet – kívülről.

Az ösztöneid, a reakcióid, a számításaid – még mindig ott vannak.

De már nem te vagy.

Olyanok, mint egy mechanizmus, amit megfigyelhetsz.

És mellettük megjelenik egy másik erő.

Egy erő, amelyet nem kényszerít semmi.

Nem reagál.

Nem kötik az ösztönök.

A kapcsolatot választja.

Az adást választja.

És ebben mély megkönnyebbülés rejlik – mert először az életben nem vagy korlátozva arra az automatikus programra, amellyel születtél.

Bizonyíték nélküli igazság

Van egy igazságérzet is – de nem az a fajta, amelyet az értelem keres.

Nem következtetések.

Nem érvek.

Ez egy közvetlen összhang.

Mintha minden erő a helyére kerülne.

Mintha a valóság belső szerkezete világossá válna – nem magyarázat révén, hanem részvétel révén.

Nincs szükség bizonyítékra.

Mert nem figyelsz rá.

Benne vagy.

Formátlan jelenlét

Fokozatosan egy új tudatosság alakul ki:

Nem vagy egyedül.

Nem érzelmi értelemben – hanem a létezés szerkezetében.

Van egy jelenlét.

Nem egy lény.

Nem egy hang.

Nem egy kép.

A szándék jelenléte.

Kezded érezni, hogy minden – minden állapot, minden zavar, minden megnyílás – egy precíz kölcsönhatás része.

Az erők párbeszéde.

És e párbeszédben – van gondoskodás.

Nem érzelmi gondoskodás – hanem pontos, céltudatos irányítás.

Mintha maga a valóság reagálna a belső mozgásodra.

Tárgy nélküli szeretet

Aztán valami még ismeretlenebb jelenik meg:

A szeretet.

De nem valaki iránt.

Nem valami miatt.

Nem függ viselkedéstől, közelségtől vagy emléktől.

A mezőben létezik, mint tulajdonság.

Egy stabil állapot.

Változatlan.

És nem te hozod létre – hanem belépsz.

Részt veszel benne.

Miért a csoporton keresztül épül fel

De mindez nem épülhet fel egyedül.

Mert ez a megértés nem az egyéné – hanem a kapcsolaté.

Egy személy nem tudja egyedül létrehozni ezt a dimenziót.

Szüksége van másokra – nem testként, hanem vágypontokként.

A kapcsolódásra való törekvés, az elutasítás felülmúlása, valamivel a saját énnél magasabb értéknek a megbecsülése révén az ember elkezd magában kialakítani egy új érzékenységet.

Lassan, sok megkülönböztetésen keresztül kialakul valami:

Nem egy kép – hanem tulajdonságok kombinációja.

Egy élő struktúra: adományozás, kapcsolat, kölcsönös befogadás, szándék.

Ez lesz az ember számára „a Teremtő”.

Nem látható.

Nem elképzelhető.

De megélt.

És ez a struktúra nem statikus.

Változik, elmélyül, átrendeződik – ahogy az ember belsőleg egyre jobban összehangolódik vele.

A társadalom szerepe

De honnan jön az erő a folytatáshoz?

Hogy keress valamit, amit nem látsz?

Hogy értékelj valamit, amit még nem érezhetsz?

Csak a környezetből.

Csak másoktól, akik ugyanazt az irányt követik.

A társadalom nem adja meg az érzékelést – de megadja annak fontosságát.

Felébreszti az igényt.

Fenntartja az erőfeszítést.

Emlékezteti az embert, hogy ez a dimenzió létezik.

Mivel a Teremtő rejtve van – és e rejtettség helyett a csoport erejének kell működnie.

Enélkül a keresés összeomlik.

Ezzel viszont fokozatosan kialakul egy új érzék.

Miért nem lehet elképzelni

Ezért nem lehet előre elképzelni.

Mert ez nem annak a kiterjesztése, amit már ismerünk.

Ez egy teljesen más érzékelési tengely.

Nem az anyagé – hanem a szándéké.

Nem a mozgásé – hanem a kapcsolaté.

Nem képzeled el.

Hasonlóvá válsz hozzá.

És ebben a hasonlóságban – kiderül.

Egy egyszerű módja annak, hogy elmondjuk

Ha egyszerűen kell mondani:

Olyan érzés, mintha kilépnél a tárgyak, az idő és a mozgás világából – egy csendes, élő erő- és szándékmezőbe, ahol maga a kapcsolat a valóság, ahol az adás a természetes mozgás, és ahol semmi sem hiányzik, mert semmi sem különálló.

És talán a legpontosabb leírás ez:

Abbahagyod az életet úgy élni, mint valami, ami veled történik – és elkezded érezni, hogy egy hatalmas, intelligens szándékáramláson belül vagy, részt veszel benne, összhangba kerülsz vele, és fokozatosan – azzá válsz.