„Kérdés: Mi bizonyítja, hogy a kapcsolódásban különleges erő rejlik?
Válasz: Vajon akik egy kommandóban szolgáltak vagy egy sportcsapatban játszottak, sosem érezték ezt az erőt?
Kérdés: De ez az erő nem változtatja meg az emberi természetet.
Válasz: A kapcsolódásban feltáruló erő meg tudja győzni és irányítani is tudja azokat, akik összekapcsolódnak. Ha öt, tíz vagy akár húsz ember összejön, és ugyanaz a szándék vagy törekvés vezeti őket, ez a törekvés mindannyiukra hat, és senkit sem hagy elbukni.
Ez történik egy hétköznapi, egoista, testi kapcsolódásban. Úgy vagyunk felépítve, hogy ez az erő mindannyiunkat megtart. Ráadásul, amikor összegyűlünk, senki sem tud egymaga dönteni vagy megoldást találni. Közösen beszéljük meg a dolgokat, tanácsot kérünk egymástól, és így születik meg a legélesebb, legradikálisabb döntés. Bár mindenkiben van aggodalom, és mindenkinek voltak kétségei, a csoport végül olyan döntést hoz, amely utat nyit az eszméinknek.
Ez azért történik, mert a csoportban feltárul a kapcsolódás ereje, amely mindannyiunkat előre húz, és elhomályosítja a negatív és szélsőséges következményeket. Ez az erő ugyanis már érzékeli, hogy a kapcsolatunk révén tovább tudunk-e haladni. A csoport a legjobb döntést keresi, és egyúttal azt a leghatározottabb, legradikálisabb döntést, amellyel előre tudunk lépni, és áttörést tudunk elérni.”
Rav Dr. Michael Laitman, a 2014. június 6-i napi kabbala lecke első részéből, Rabas írásai
Képzeld el, hogy visszatérsz a csoportba egy olyan hét után, amikor még egy üzenetre is alig volt lelkierőd válaszolni. Felkészültél rá, hogy magyarázkodj, vagy hogy észrevétlenül leülj valahová, ahol senki sem kérdez. Aztán egy barát leveszi a táskáját a mellette lévő székről. Olyan magától értetődő melegséggel szólít a neveden, hogy már le is ültél, mire eldöntenéd, mit mondj. Később meglátod, hogy valaki más is tétovázik az ajtóban. Gondolkodás nélkül odébb teszed a saját táskádat.
Valami átadódott három ember között. Egy barát helyet csinált neked, amikor alig volt mit adnod. Egy órával később valaki más is helyet kapott, mert te már tudtad, milyen érzés ez. Így kezdheti el egy csoport alakítani azt, ami a tagjainak ösztönösen jön. Ahhoz, hogy megtanuljunk szeretni másokat és az ő javukra adni, olyan barátokra van szükségünk, akik nap mint nap láthatóvá teszik ezt a fajta törődést, amíg bennünk is meg nem születik rá a vágy.
Miért van szükségünk kommandóra?
A szeretet kommandója olyan baráti kör, amelynek tagjai felelősséget vállalnak azért, hogy életben tartsák egymásban a közös célt. Mindenkinek lesznek napjai, amikor ez a cél távolinak tűnik, és a saját gondjai minden más elől elveszik a teret. Ilyenkor egy barát újra a szeme elé idézheti a célt, egyszerűen azzal, hogy aszerint cselekszik. Hiába mondogatja valaki magának akár tucatszor is, hogy adjon többet másoknak, mégis elmegy amellett, akinek segítségre volna szüksége. Aztán meglátja, hogy egy barát megáll, leteszi, amit éppen cipel, és megkérdezi, miben segíthet. Amikor legközelebb arra jár, ez eszébe jut.
A kommandó képe azt is érzékelteti, hogy sürget az idő. Előfordulhat, hogy egy barát annyira elcsügged, hogy lassan eltűnik a szemünk elől, miközben mind azt hisszük, hogy valaki más már észrevette. A neheztelés szokássá válhat, amíg mindenki arra vár, hogy visszatérjen a melegség. Olyan emberekre van szükségünk, akik akkor is megteszik az első lépést, amikor ez még kínosnak érződik. Ma az egyik barátnak van elég ereje ahhoz, hogy telefonáljon. Holnap talán éppen ő lesz az, aki képtelen rávenni magát, hogy felvegye a telefont. Megtanuljuk észrevenni, mikor jelenthet rengeteget a másiknak valami, ami egyikünknek könnyen megy.
Hogyan tegyük láthatóvá a törődést a barátaink számára?
Érezhetünk mély gyengédséget a barátaink iránt úgy is, hogy ebből semmit sem mutatunk. Közben a mellettünk ülő épp azt próbálja megtanulni, hogyan mutatkozik meg a törődés, amikor az emberek fáradtak, elfoglaltak vagy megbántották őket. Szüksége van valamire, amit láthat. Hadd lássa, ahogy türelmetlenségünk ellenére is odafigyelünk. Hadd hallja, amint köszönetet mondunk annak, aki akkor végezte el a munkát, amikor a többiek már hazamentek. Ha egy nézeteltérés után fagyossá válik a hangulat, hadd lássa, hogy visszatérünk, és helyet csinálunk annak is, akit nehezünkre esett meghallgatni.
Néha előbb kell megtennünk a gesztust, mint hogy éreznénk a melegséget. Megkérdezhetjük egy barátunktól, hogy van, és meg is várhatjuk a válaszát, még akkor is, ha közben legszívesebben visszatérnénk a saját gondjainkhoz. A figyelem, amelyet neki adunk, valódi. Aki ezt látja, annak is eszébe juthat, hogy odafigyelhet másokra már akkor is, amikor ez még nem megy könnyen. Bennünk még alakulhat a szándék, miközben a segítségünk már hasznára van valakinek.
Van valami csendes nagylelkűség abban, ha megmutatjuk a barátainknak, hogyan próbálkozunk. Egy mások előtt megtett gesztusból bárki meríthet, aki tanul belőle. Lehet, hogy mi csak egy széket látunk, amelyet odahúztak az asztalhoz. Annak viszont, aki már elfelejtette, hogyan közeledjen a csoporthoz, hetek óta ez a szék lehet az első egyértelmű meghívás.
Mit értünk azon, hogy átmossuk egymás agyát?
Az agymosás szándékosan erős szó. Arra utal, milyen mélyen alakítja a környezetünk azt, hogy mit csodálunk és mire törekszünk. Ha elég sok időt töltesz olyanok között, akik sokra tartják az elismerést, egy idő után talán már azt számolgatod, kinek mondanak köszönetet, és észre sem veszed, hogy ezt teszed. Ha viszont elég sok időt töltesz olyan barátok között, akiken látszik, mennyire szeretnek segíteni egymásnak, azon kaphatod magad, hogy már azelőtt keresed a módját, hogyan segíthetnél, hogy bárki megkérne rá. Ez a hatás már azt is alakítja, amire vágysz.
Itt ezt a hatást nyíltan és tudatosan vállaljuk. Abban állapodunk meg, hogy megmutatjuk egymásnak, mi a legtöbb, amit másokért megtehetünk, és hagyjuk, hogy ezek a példák hassanak ránk. Elmondhatjuk egy barátunknak, hogy amikor láttuk őt visszatérni egy veszekedés után, mi is bátorságot merítettünk ahhoz, hogy végre megejtsünk egy régóta halogatott telefonhívást. Őszinte csodálattal beszélhetünk egy önzetlen gesztusról, amely egyébként talán észrevétlen maradna. Amit a csoport megbecsül, azt mindannyian könnyebben felismerjük és értékeljük.
Eleinte talán azért követjük egy barátunk példáját, mert nagy hatással volt ránk, amit tett. Idővel azon kaphatjuk magunkat, hogy egyedül is ugyanígy cselekszünk, amikor senki sem látja. Aki korábban még külön emlékeztette magát, hogy érdeklődjön a barátja felől, annak most hiányzik a barátja hangja. Aki régen minden szívességet számon tartott, most örömét leli abban, hogy megkönnyíti valaki más napját. A példa kívülről jött. Az adás vágyát már kezdjük a magunkénak érezni.
Hogyan válhatunk példává egymás számára?
Az adakozás akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor a másik ember java önmagában fontossá válik számunkra. Időt szánunk rá, mert szeretnénk, hogy legyen tere megszólalni. Segítünk neki vinni valamit, mert érezzük, mekkora terhet cipel már így is. Ami tudatos gyakorlásnak indult, lassan a figyelmünk részévé válik. Észrevesszük, ha valakinek olyan segítségre van szüksége, amely mellett régebben elmentünk volna.
Lesznek napok, amikor mégis továbbmegyünk. Valaki más észreveszi, amit mi nem vettünk észre, megáll, és új példát ad nekünk. Megkönnyebbülés egy olyan körhöz tartozni, amelyben így kézről kézre járhat ez a feladat. Tanulhatunk attól a baráttól, akinek tegnap még mi segítettünk. Megérinthet bennünket annak a példája is, akiről biztosra vettük, hogy semmit sem tud mutatni nekünk. Minden barát megmutathatja a többieknek a saját példáján, milyenné szeretnének válni.
Gondolj újra az üres székre. Talán sosem tudod meg, mennyi erő kellett ahhoz, hogy az ajtóban álló ember eljöjjön aznap este. Talán sosem mondja el, mit jelentett neki, hogy már várt rá egy hely. De ha legközelebb úgy érkezik valaki, hogy nem tudja, közénk tartozik-e, talán már egy másik barát csinál neki helyet. Látta, ahogy te megtetted. Te is láttad, ahogy valaki megtette érted. Most eggyel többen tudják a körben, milyen érzés, ha örülnek annak, hogy ott vagy.
Vélemény, hozzászólás?