A vágy, a Körbevevő Fény és a belső átalakulás
„Ez azt jelenti, hogy amikor valaki Tórával és micvákkal [parancsolatokkal] foglalkozik, és nem érzi jól magát, a benne lévő Fény visszavezeti őt a jóhoz, hogy jól érezze magát. Vagyis amikor rosszul érzi magát, nem tud hálát adni Annak, aki visszavezeti őt a jóhoz; így azért adhat hálát, hogy boldog.”
RABASH: Vegyes feljegyzések, 117. A benne lévő Fény visszavezeti őt a jóhoz
Van bennünk egy hely, amelyet emberi kéz nem érhet el.
A sebész felnyithatja a testet, és végigkövetheti az idegek finom pályáit. Az orvos megvizsgálhatja a szemet, nyomon követheti az agy felé haladó jeleket, és azonosíthatja azokat a központokat, ahol biokémiai reakciók felelnek meg az örömnek és a fájdalomnak. A lézer rendkívüli pontossággal hatolhat a szövetekbe. Műszerek mérhetik az elektromos aktivitást, a hormonális változásokat és az egyes élményeket kísérő testi reakciókat.
Ám az utolsó megfigyelhető mechanizmuson túl valami rejtve marad.
Van valaki, aki érez.
A látó szem mögött, a jeleket továbbító idegek mögött és a képet rendező agy mögött van egy vágy, amely befogadja a végső benyomást. Ez nem szerv, sejt vagy biokémiai reakció. Nem különíthető el szikével, és nem jeleníthető meg képernyőn. Egy olyan belső dimenzióhoz tartozik, ahová fizikai műszerek nem léphetnek be.
Ez a spirituális edény – a Kapni Akarás.
És mivel spirituális, anyagi erővel közvetlenül nem változtatható meg.
A vágy, amelynek nem parancsolhatunk
Hozzászoktunk ahhoz a hithez, hogy uraljuk önmagunkat. Mi döntjük el, mit olvasunk, min gondolkodunk és hogyan viselkedünk. Elhatározásokat teszünk, és bátorító gondolatokat ismételgetünk. Megígérjük, hogy türelmesebbek, szeretetteljesebbek, nagylelkűbbek vagy hűségesebbek leszünk.
Mindezen döntések alatt azonban a vágy továbbra is a saját törvényei szerint él.
Olvashatjuk, hogy az adakozás jó. Megérthetjük mások szeretetének fontosságát. Szépen beszélhetünk az egységről és a teremtés céljáról. Ez a tudás mégis az értelembe jut be; nem feltétlenül érinti meg a vágyat.
Az elme egyetérthet, miközben a szív mozdulatlan marad.
Az ember pontosan tudhatja, hogyan kellene éreznie, mégis felfedezheti, hogy éppen az ellenkezőjét érzi. Megértheti, hogy egy bizonyos cselekedet spirituálisan hasznos, miközben semmilyen vágyat nem érez annak végrehajtására. Őszintén kívánhatja a változást, és mégis ugyanazokat a reakciókat találhatja, amelyek belülről automatikusan feltörnek.
Ez a spirituális út egyik legfájdalmasabb felismerése: nem uralom a saját vágyamat.
A vágyat nem változtatja meg az érvelés. Nem válik önzetlenné attól, hogy az önzetlenséget meggyőzően elmagyarázták. Nem lehet szeretetre kényszeríteni, hitre utasítani vagy félelemmel valódi adakozásra bírni. Gondolatok és szavak befolyásolhatják a viselkedésünket, de a vágy gyökere mélyebben rejlik.
Nem nyúlhatunk be ehhez a gyökérhez, és nem építhetjük újjá saját magunk.
A Fény építi a vágyat
A vágy a Fény eredménye.
A Fény építi az edényt, belép abba, felébreszti, fejleszti, és végigvezeti a növekedéséhez szükséges állapotokon. Ezért a vágy minden valódi változásának ugyanattól a felső erőtől kell származnia, amely létrehozta.
Ez a felismerés felforgatja az önkorrekcióról alkotott hétköznapi elképzelést.
Nem közvetlenül változtatjuk meg magunkat. A változás forrása felé fordulunk.
Nem saját erőnkből teremtünk új szívet. Olyan cselekedeteket végzünk, amelyek meghívják a Fényt, hogy hasson a szívre.
Nem mi gyártjuk a spirituális vágyat. Előkészítjük azokat a feltételeket, amelyek között a Fény felépítheti bennünk.
Ez nem teszi szükségtelenné az emberi erőfeszítést. Feltárja az erőfeszítés valódi célját.
A cél nem az, hogy feltörjük a spirituális edényt, és saját kezünkkel megoperáljuk. Nincs hozzáférésünk. A cél az, hogy felébresszük, felgyorsítsuk és magunkhoz vonzzuk a Körbevevő Fényt – azt a Fényt, amely képes magát a vágyat elérni.
A Körbevevő Fény mindent megváltoztat.
A spirituális ébredés különös köre
Itt egy zavarba ejtő körrel találkozunk.
Csak a Fény képes kijavítani engem.
A Fény azonban akkor cselekszik, amikor meghívom.
Ahhoz, hogy meghívjam, akarnom kell a korrekciót.
Mégis csak a Fény képes létrehozni bennem a kijavítás iránti vágyat.
Hol kezdjem hát?
Azzal kezdem, hogy kérem a kérés iránti vágyat.
Ha nem akarom a Fényt, kérhetem, hogy ébressze fel bennem az iránta való vágyat. Ha nem tudok őszintén kérni, olyan környezetbe helyezhetem magam, amely felébreszti bennem a kérés fontosságát. Ha semmit sem érzek, akkor is tanulhatok, kapcsolódhatok másokhoz, támogathatom a közös munkát, és részt vehetek a spirituális cél felé irányuló cselekedetekben.
A Fény még ezeket a tökéletlen mozdulatokat is felhasználhatja.
Felébreszt egy vágyat, majd látszólag visszahúzódik. Közelebb hozza az embert, azután feltárja a távolságot. Ihletet ad, majd leleplezi a közönyt. Ezek a váltakozó állapotok – emelkedések és zuhanások, vonzás és elutasítás – nem véletlenszerű zavarok. A Fény és az edény találkozásai.
Néha az edény tárul fel: üressége, ellenállása és képtelensége az adakozásra. Máskor a Fény érezhető ébredésként, fontosságként, reményként és sóvárgásként. Váltakozó hatásuk révén a vágy fokozatosan felkészül a korrekcióra.
Nem kell e folyamat minden részletét megértenünk ahhoz, hogy végigmenjünk rajta. A ragyogó értelem nem kényszeríti cselekvésre a Fényt, és az, hogy valaki nem tudja leírni az állapotát, nem akadályozza az előrehaladását. Ami számít, az az őszinte erőfeszítés azon feltételek megteremtésére, amelyek között a Fény dolgozhat.
A Körbevevő Fény
A Körbevevő Fényt azért nevezik „körbevevőnek”, mert az edény még nem képes azt kijavított formában belül befogadni. A Fény mégis kívülről ragyog – úgymond –, és az edényt a számára előkészített jövőbeli állapot felé ébreszti.
Gyengéden, de kitartóan hat a vágyra. Feltárja a hiányokat, sóvárgást teremt, és fokozatosan megváltoztatja azt, amit az ember fontosnak tart.
Munkája nem feltétlenül megnyugtató.
A Fény nem csupán kellemes érzéseket ad. Felfedi a jelenlegi természetünk és az adakozás természete közötti távolságot. Leleplezi a rejtett egoista számításokat. Megmutatja, hogy még spirituális törekvéseink is irányulhatnak személyes beteljesülésre.
Ez a feltárulás romlásnak tűnhet. Az ember azt hiheti, hogy hidegebbé, egoistábbá vagy távolibbá válik. Valójában a Fény korábban rejtett anyagot hoz a tudatosságba, hogy a korrekció iránti szükség valódivá válhasson.
A Fény mozdítja az edényt.
A Fény javítja ki az edényt.
A mi feladatunk, hogy erre késztessük a Fényt.
A tanulás mint meghívás a Fény számára
A szent szavak olvasása önmagában nem jelent belső korrekciót. Az információ felhalmozódhat az elmében, miközben a vágy változatlan marad. A döntő kérdés nem csupán az, mennyit olvastunk, hanem az, hogy mit követelünk az olvasás által.
Amikor az ember az átalakulás szükségével tanul, a tanulás meghívássá válik a Körbevevő Fény számára.
A szavak ekkor megszűnnek az intellektuális birtoklás tárgyai lenni. Híddá válnak egy magasabb állapot felé. Az ember nem csupán azt akarja megérteni, mit jelent a szeretet, az adakozás, a megtapadás vagy a korrekció. Arra kéri a spirituális forrásokban rejlő erőt, hogy tegye valóságossá ezeket a tulajdonságokat a vágyban.
Ilyen követelés nélkül az ember oldalról oldalra haladhat, és belül érintetlen maradhat. A helyes követeléssel még egy rövid részlet is nyílássá válhat, amelyen át a Fény közeledik a szívhez.
A követelés azonban ritkán jelenik meg abban a pillanatban, amikor kinyitjuk a könyvet. Elő kell készíteni.
A jó cselekedetek előkészítik a szívet
A vágyat, amellyel az ember a tanuláshoz érkezik, a tanulást körülvevő cselekedetek formálják.
A másokkal való kapcsolatot, a barátok szeretetét, a terjesztést, a szolgálatot, a csoportban való részvételt és az egységre irányuló erőfeszítéseket akkor nevezzük jó cselekedeteknek, ha a Teremtőhöz való közeledés felé irányulnak. Ezek a cselekedetek is felébresztik a Körbevevő Fényt.
Jelentőségük óriási, mert előkészítik azt a belső szükséget, amely hatékonnyá teszi a tanulást.
Nehéz szeretetet kérni, miközben kerüljük a kapcsolódást. Nehéz adakozást kérni, miközben elutasítjuk a szolgálatot. Nehéz egységet keresni, miközben megóvjuk magunkat minden kellemetlenségtől, amelyet az egység megkövetel.
A mások felé irányuló cselekedetek feltárják, mit akar valójában a szív. Leleplezik az ellenállást, felébresztik az imát, és konkrét anyagot adnak a korrekcióhoz. Általuk a spirituális eszmék kilépnek az elvontságból, és belépnek a vágyak közötti élő kapcsolatba.
A társadalmi munka ezért fontosabb is lehet a tanulásnál abban, hogy felkészítse az embert a tanulásra. Megteremti az éhséget, amellyel kinyitjuk a könyvet. Valami valóságosat ad, amit az ember a Fénytől követelhet.
A tanulás és a jó cselekedetek egyetlen folyamatot alkotnak: a cselekedetek megteremtik a szükséget, a tanulás pedig a korrigáló Fény felé irányítja azt.
A rejtett szikra minden örömben
A Fény és a vágy kapcsolata e világ minden élményében már jelen van.
Gondoljunk egy szép képre. Azt mondjuk, hogy a kép örömet okoz, ám magában a képben nincs öröm. Egy másik ember ugyanarra a képre nézve közömbös maradhat – vagy akár undort is érezhet. Az öröm attól függ, mennyire felel meg egymásnak az, ami a képbe öltözött, és az azt befogadó edény.
A képben a Fény egy parányi szikrája rejlik, anyagi formába öltözve.
A szikra eléri a szemet, és áthalad a látás bonyolult fizikai rendszerén. Az idegek jeleket továbbítanak. Az agy feldolgozza őket, és teljes képet alkot. A biokémiai rendszerek reagálnak. Mindezek a mechanizmusok azonban csupán átjárók.
A kezdetnél a Fény egy szikrája áll.
A végén a kapni akaró vágy.
Közöttük húzódik az anyagi rendszer, amelyen a szikra áthalad.
Amikor a szikra befejezi útját a testi, biológiai rendszeren át, eléri az öröm belső forrását – a spirituális vágyat. A szem, az idegek és az agy nélkülözhetetlen közvetítők, de nem ők a végső befogadók.
Aki valójában befogad, az a fizikai vizsgálat hatókörén túl marad.
Már most is így létezünk: Fények és edények vagyunk, amelyeket egy anyagi átjáró választ el, s ez az átjáró e világ formáiba öltözteti kölcsönhatásukat.
Ahol a sebésznek meg kell állnia
A sebész a látható rendszert annak legmélyebb megfigyelhető pontjáig követheti. Magát az örömközpontot is vizsgálhatja olyan fizikai struktúraként, amely biokémiai reakciók révén működik.
De mögötte ott van az érző.
Szikével nem lehet elérni.
Lézerrel nem lehet megérinteni.
Semmilyen műszer nem képes kiemelni és megfigyelés tárgyává tenni.
A spirituális vágy nem valahol a test belsejében található, mintha egy rejtett szerv volna. A testbe öltözik, és testi rendszereken keresztül fejezi ki magát, de nem ugyanahhoz az anyagi dimenzióhoz tartozik.
A test a vágy anyagba öltözött ruhája.
E ruhán keresztül a vágy cselekszik, benyomásokat fogad be, kifejezi magát és befogad. A ruha azonban nem maga a vágy.
Ezért sem az orvosi beavatkozás, sem az intellektuális érvelés nem képes kijavítani a Kapni Akarást. Anyagi megnyilvánulásaira hatással lehetnek, de spirituális gyökerébe nem léphetnek be.
Csak a Fény érheti el azt, amit a Fény alkotott.
A Teremtő még mindig teremt bennünket
A felső erő nem csupán olyan Teremtő, aki egykor megformált bennünket, majd magunkra hagyott, hogy irányítsuk önmagunkat.
A teremtés folytatódik.
A vágy minden szakaszban csak azon forrás által változhat meg, amelyből kiárad. E forrás felé fordulhatunk, kérhetünk, követelhetünk, kiálthatunk, részt vehetünk, tanulhatunk és elrendezhetjük a környezetet – de a tényleges belső átalakulás a Teremtő Fénye által történik.
Ennek elfogadása nem passzivitás. Azt jelenti, hogy nem pazaroljuk tovább az erőnket egy lehetetlen műveletre, hanem minden erőfeszítésünket annak az egyetlen erőnek a felébresztésére irányítjuk, amely képes azt elvégezni.
Az ember kérheti a Teremtőt, hogy küldjön egy bizonyos Fényt, amely új formává fejleszti a vágyat. Maga a kérés lehet zavaros, egoista vagy hiányos. Az ismételt odafordulások révén azonban a kapcsolat letisztul. Kezdjük megérteni, hogy még a helyes kérést is felülről kell felépíteni bennünk.
A mi munkánk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel Őfelé forduljunk.
Az Ő munkája, hogy megváltoztassa azt, amit mi nem érhetünk el.
Az emberiség felkészítése egy új vágyra
Ugyanez az elv nemcsak az egyénre, hanem az emberiség egészére is érvényes.
Az embereket nem lehet arra kényszeríteni, hogy spirituális igazságra vágyjanak. Nem elég könyveket tenni egy olyan társadalom elé, amelynek szíve csak másfajta beteljesüléseket kíván. A spiritualitás iránti vágyat elő kell készíteni.
Az emberiséget szenvedés veheti körül, mégis menekülhet a szórakozásba, a versengésbe, a fogyasztásba és a figyelemelterelésbe. Még a súlyos problémák sem ébresztik fel automatikusan a helyes kérdést. A fájdalom ugyanilyen könnyen hajthatja az embert még mélyebb feledésbe.
Az új vágyat kapcsolódás, terjesztés, példa és a Körbevevő Fény hatása által kell kiművelni.
A feladat nem csupán spirituális információt adni az embereknek. Olyan feltételek megteremtésében kell segíteni, amelyek között felébredhet az információ iránti szükség. Az embernek fokozatosan el kell jutnia oda, hogy a „könyvet” akarja a „labda” helyett – belső fejlődést egy újabb ideiglenes menekülés helyett.
Ha az emberiségnek akár csak egy kis része őszintén vágyna a korrekcióra, az egész világ megváltozna. A Fény olyan edényeket találna, amelyek készen állnak hatásának befogadására, és ezek az edények a lelkek egész rendszerére hatnának.
A legbensőségesebb csoda
Lényünk legmélyebb része számunkra hozzáférhetetlen.
Ez elsőre ijesztően hangozhat. Ha nem tudom uralni a saját vágyamat, milyen szabadságom van? Ha nem tudom közvetlenül rávenni magam a szeretetre, az adakozásra vagy az egyesülésre, mit tehetek?
Szabadságunk abban rejlik, hogy megválasztjuk, milyen hatást hívunk meg.
Olyan emberek közé helyezhetjük magunkat, akik értékelik a korrekciót. Tanulhatunk a belső változás követelésével. Kapcsolódást szolgáló tetteket hajthatunk végre még akkor is, amikor a szív ellenáll. Terjeszthetjük az egység célját. Kérhetjük a kérés iránti vágyat.
Újra és újra a Fény felé fordulhatunk.
Ekkor csoda történik azon az egyetlen helyen, amelyet emberi kéz nem érhet el.
Új vágy kezd formálódni.
Ami egykor élettelennek tűnt, sóvárgásra tesz szert. Ami egykor elutasította a kapcsolódást, szükségét kezdi érezni. Ami egykor csak eszmeként értette az adakozást, érezni kezdi annak nagyságát. A szív, amely nem tudott parancsolni önmagának, felfedezi, hogy belülről, csendesen újjáépül.
Egyetlen sebész sem látja a műveletet.
Egyetlen lézer sem jut be a rejtett kamrába.
Egyetlen műszer sem rögzíti azt a pillanatot, amikor a vágy a forrása felé fordul.
De az ember tudja.
Amit erővel nem lehetett megváltoztatni, azt megérintette a Fény.
És ebben az érintésben a teremtés újrakezdődik.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás