Ki – vagy mi – a Teremtő?

„Kérdés: Inna azt kérdezi: „Miért mondod mindig, hogy ’a Teremtő’, és nem ’Isten’?”

Válasz: Annak érdekében, hogy elkülönítsük az „Isten” nevet – amely minden vallásban, hitben és általában minden ember számára létezik – a Teremtőtől, akit mi egy erőként ismerünk el: a felsőbbrendű, egyetlen és tökéletes erőként, amely egy meghatározott célból teremtett minket.

Isten valami, ami felettünk létezik, és valamilyen módon mindent irányít. A Teremtő pedig pontosan az, aki teremt. Minden másodpercben teremti ezt a világot, mintha újból teremtené. A Teremtő egy sokkal személyesebb fogalom.

Isten olyan, mint… Isten! Ő kívül van rajtam, és állandóan létezik. A Teremtő viszont kötelező, kényszerítő, és elvár tőlem valamit.

Kérdés: Mit vár tőlem?

Válasz: Hogy elkezdek tőle javításokat követelni. Hogy rájöjjek, hogy teljesen tőle függök, és csak ő adhatja meg nekem azt az állapotot, amelyben hozzá fogok hasonlítani.

Megkérem, hogy tegyen valamit, és ő megteszi. El tudod képzelni?! Egyrészt tehetetlenek vagyunk, másrészt mi irányítunk.

Kérdés: Ez azt jelenti, hogy önmagamban semmit sem tudok tenni?

Válasz: De nélkülem sem tud senki semmit tenni. Vagyis én nem tudok semmit tenni, de ha nem kérem, nem követelem és nem utasítom, akkor semmi sem fog történni.

Kérdés: De hogyan fogok kérni? Hogyan kérhetem a Teremtőt, hogy tegyen valamit?

Válasz: Kényszerítsd Őt! „Fiaim legyőztek engem.” Így kezdjük el érezni, hogy az Ő gyermekei vagyunk, és hogy pontosan egy ilyen szerepre teremtett minket. Mindez természetesen csodálatos.

Kérdés: Az elején azt mondtad, „nem Isten”, mert Isten minden ember számára egy személyes felfogás. Nem akarod, hogy egy személy legyen ebben a felfogásban?

Válasz: Nem. A Teremtő az, aki teremt. Ő minden pillanatban életre kelti az egész teremtést. Ezért kell minden percben reagálnunk erre, és minden másodpercben éreznünk és látnunk a Teremtő teremtését.

A Teremtő héberül „Bo u-Reh” („Gyere és lásd”). El kell jönnöd, felfedned és látnod. Vagyis ez egy kiterjedtebb név, amelyben mozgás van.

Rav Dr. Michael Laitmantól a KabTV „Hírek Dr. Michael Laitmannal” című műsorából, 2022. április 28.

Van egy kérdés, amely csendesen követi az embert az életében – néha rejtve, néha sürgetően égve:

Ki a Teremtő?

Vagy talán pontosabban: Mi a Teremtő?

Képek, elképzelések, hiedelmek vesznek körül minket felnőttkorunkban – némelyiket örököltük, másokat tudat alatt szívtunk magunkba. Egy alak az égen. Egy ítélkező erő. Egy távoli hatalom, amely ad vagy elvesz. És mégis, egy bizonyos ponton ezek a képek feloldódni kezdenek. Már nem elégítenek ki minket. Külsőnek, elvontnak, a bennünk élő tapasztalattól elszakítottnak érezzük őket.

És akkor egy másik kérdés kezd kialakulni – nem a hagyományból, hanem belső szükségszerűségből.

Nem: Mit mondtak nekem?

Hanem: Mivel találkozom valójában?

A Teremtő nem egy kép

Az első áttörés finom, de döntő:

A Teremtő nem egy alak.

Nem egy személyiség emberi értelemben.

Nem valami, amit el lehet képzelni, le lehet festeni vagy befogni.

Bármely kép, amit magunkban hordozunk – bármilyen kifinomult is legyen – még mindig a saját elménk terméke. És ezért nem lehet a Teremtő.

Mert a Teremtő nem valami, amit kivetítünk.

Hanem valami, amit elérünk.

És ami elérhető, az soha nem egy kép – hanem egy tulajdonság.

Egy tulajdonság, nem egy lény

A Teremtő abszolút adakozás tulajdonságaként tárul fel.

Egy erő, amely számítás nélkül ad.

Ami fenntart, anélkül, hogy bármit is kérne cserébe.

Ami teljes mértékben az önfogadás ösztönén kívül létezik.

Nem „valaki”, aki szeret.

Hanem maga a szeretet, a legtisztább formájában.

Nem az érzelmi szeretet, ahogyan mi ismerjük – függő, ingadozó, gyakran önérdekkel keveredő –, hanem egy állandó, rendíthetetlen erő, amely kizárólag az adás kedvéért cselekszik.

Ezért írják le a bölcsek a Teremtőt nem formán keresztül, hanem cselekvésen keresztül:

„Cselekedeteidből ismerünk meg Téged.”

Jelentése:

Nem fogjuk fel, hogy a Teremtő mi is önmagában –

Fogjuk fel, hogy ez az erő hogyan hat ránk, és hogyan nyilvánulhat meg bennünk.

A kinyilatkoztatás helye

És hol van ez a kinyilatkoztatás?

Nem az égen.

Nem az elvont gondolatokban.

Hanem az emberek közötti kapcsolatban.

Ez a nagy fordulat.

Az ember belenézhet önmagába, megpróbálhatja „érezni” a Teremtőt önmagában – de a Teremtő nem található meg az elszigeteltségben. Mert az elszigeteltséget a fogadás vágya, az önközpontúság irányítja.

A Teremtő pontosan ott nyilvánul meg, ahol ez a természet kihívás elé kerül:

Az egyik és a másik között.

Az elutasítás feletti emelkedés erőfeszítésében.

A kapcsolódás, az adás, a törődés kísérletében – a saját ösztönünk ellenére.

Ott, abban a feszültségben valami új kezd kialakulni.

Először mesterségesnek tűnik. Kényszerűnek. Sőt, hamisnak.

De ha az ember kitart – nem naiv érzelmekkel, hanem tudatos erőfeszítéssel –, valami megváltozik.

Egy új minőség kezd megjelenni.

Ami nem az emberé, mégis jelen van benne.

Ez a kinyilatkoztatás kezdete.

A Teremtő mint eredmény

Ez talán a legnehezebben elfogadható pont:

A Teremtő nem valami, amit kész formában fedezünk fel.

A Teremtő valami, ami munkánk eredményeként nyilvánul meg.

Ahogy kapcsolatot építünk a szétválasztottság felett…

Ahogy az adást választjuk a fogadás helyett…

Ahogy kialakítunk egy közös szándékot, amely az egyéni vágyak fölé emelkedik…

Létrejön egy edény.

És abban az edényben – érezhető az adás minősége.

Ezt nevezzük a Teremtőnek.

„Gyere és láss”

Maga a „Teremtő” szó (héberül: Boreh) magában hordoz egy utalást:

Bo — gyere

Reh — láss

„Gyere és láss.”

Ne higgy.

Ne képzeld el.

Ne fogadd el vakon.

Hanem gyere — erőfeszítéssel, változással, belső munkával — És akkor láss.

Ne fizikai szemmel láss, hanem átalakult érzékeléssel.

Egy új érzék fejlődik ki az emberben – olyan, amely nem a fogadáson, hanem az adáson alapul. És ezen az érzéken keresztül a Teremtő valósággá, tapinthatóvá, tagadhatatlanná válik.

A belső akadály

Ami megakadályozza, hogy érzékeljük a Teremtőt, az nem a távolság – hanem az ellentét.

Természetünk a magunk számára való fogadásra épül.

A Teremtő ennek az ellenkezője – önzetlen adás.

Így hát a Teremtőt nem a tér rejti el – hanem a forma különbsége.

Ahhoz, hogy felfedjük Őt, nem utazunk máshová.

Mi megváltozunk.

Fokozatosan olyan tulajdonságokat sajátítunk el, amelyek hasonlítanak ehhez az erőhöz. És amennyire hasonlítunk rá – annyira érezzük is.

Ez a forma egyenértékűségének törvénye.

Az élő kapcsolat

Egy bizonyos szakaszban a „Ki a Teremtő?” kérdés átalakul.

Már nem filozófiai kérdés.

Kapcsolati kérdéssé válik.

Mert a Teremtő nem csupán egy megérthető erő – hanem egy olyan erő, amellyel kapcsolatba kell lépni.

Az ember kezdi érezni:

Van valami, ami irányít.

Ami rendezi az állapotokat.

Ami reagál – nem a szavakra, hanem a belső iránymutatásra.

És akkor megkezdődik a párbeszéd.

Nem nyelven – hanem szándékban.

Az ember kér – nem a szájával, hanem hiányával.

És választ kap – nem információként, hanem belső változásként.

Ezt imádságnak hívják.

Ezt válasznak hívják.

Ezt kapcsolatnak hívják.

Minden meghatározáson túl

És mégis, mindez még mindig csak a kezdet.

Mert a Teremtő nem foglalható bele egyetlen meghatározásba sem – még az „adományozásba” sem, még a „szeretetbe” sem.

Minden elért eredmény egy mélyebbet nyit meg.

Minden kinyilatkoztatás kiszélesíti az érzékelést.

Így a kérdés továbbra is él – de most már nem üres.

Úttá válik.

Egy utolsó pont

A Teremtő nincs messze.

Nem rejtőzik valahol elérhetetlenül.

Csak a mi nem hajlandóságunk – vagy képtelenségünk – rejti el, hogy olyanok legyünk, mint Ő.

És ezért az út egyszerű a megfogalmazásában, de végtelen a mélységében:

Átmenni a fogadásból…

Az adakozásba.

Az elválasztottságtól…

A kapcsolódásig.

Az éntől…

Valami magasabb felé.

És ebben a mozgásban – amely fokozatos, nehéz, gyakran homályos –

Az ember nem csupán a Teremtőről tanul.

Hanem elkezd felfedni Őt.

A kapcsolódáson belül.

Az erőfeszítésen belül.

Az újonnan kialakult szívben.

És akkor a kérdés ismét megváltozik:

Nem Ki a Teremtő?

Hanem:

Hogyan válhatok hozzá hasonlóvá?