Az egyetlen dolog, amire szükségünk van, az a hit elérésének. A Teremtő megérzése az, amit hitnek nevezünk. Ez a világunkban megszokott, vak hitre épülő vallási felfogás abszolút ellentéte.
A hit ereje Bina ereje, és ha ezt befogadjuk, akkor az adakozás ezen tulajdonságán belül elkezdjük érezni gyökereinket, a vele való formai egyenértékűségnek megfelelően. Ha legalább egy kicsit elkezdem az adakozást, ebben az új minőségben elkezdem érezni a felsőbbrendű erőt, az azzal való egyenértékűségemnek megfelelően.
Az adakozás erején keresztül érjük el a Teremtő érzését, és ennek az erőnek a megszerzését hívják hitnek, Bina erejének. Már most is érezzük a Teremtőt, de nem vagyunk ennek tudatában. Nem értjük, hogy Ő az, aki a világ teljes képét ábrázolja: az univerzumot, a csillagokat, a Földet minden lakójával, az élettelen anyagot, a növényeket, az állatokat és az embereket.
A Teremtő el van rejtve e teljes kép mögött, mert tulajdonságainkkal még nem hasonlítunk Rá, és ezért nem kerülünk kapcsolatba Vele. A szellemi világ törvénye a forma egyenértékűségének törvénye.
A hit az ember és a Teremtő közötti kapcsolat mértéke. A hit nem jelenik meg az emberben csak úgy. Először ki kell fejlesztened az adás vágyát, és ezt a szellemi edényt (Kli) hívják hitnek. Benne fogod megkapni a hit fényét. Az adás vágyát, amelyet a hit fénye tölt el, Bina fokozatnak nevezik.
Minél jobban javítja ki magát az ember, annál inkább eléri a Bina fokozatot, a hit fokozatát, amelyen belül egyre jobban érzi a Teremtőt.
Ha az adás tulajdonságát fejlesztem ki a kapás akaratom felett, vagyis a hitet az értelem, az egoizmus ereje felett, akkor a Teremtőt annyira kezdem felfedni, amennyire egyenértékű vagyok az Ő tulajdonságaival.
Ekkor felmerül a kérdés: Mit érzek valójában, a Teremtőt vagy a hitem mértékét? Valójában a bennem megnyilvánuló „Fentről jövő isteni részt” érzem, az adakozás erejét. Ezt az erőt nevezem a Teremtőnek, gyere és lásd (Bo-Re). Előtte a Teremtő nem létezett, de amikor megszereztem az adakozás erejét, Ő elkezdett létezni bennem.
A Kabbala csak arról beszél, hogyan érhetjük el a formai egyenértékűséget a Teremtővel, hogyan mérhetjük meg azt, és hogyan fejleszthetjük addig, amíg 100%-ban adni kezdünk Neki, és Ő nekünk.
Rav Dr. Michael Laitmantól a Napi Kabbala lecke 1. része 2021.09.23-án, „Baal HaSulam, Shamati 4. Mi az oka annak a nehézségnek, amit az ember érez, amikor a munkában a Teremtő előtt megsemmisíti önmagát?”
A legnagyobb félreértés
Talán nincs olyan spirituális szó, amelyet jobban félreértenének, mint a hit szót.
A mindennapi életben a hit általában bizonytalanságot jelent. Azt jelenti, hogy hiszünk valamiben, amit nem tudunk ellenőrizni. Gyakran társítják a reménnyel, a feltételezéssel vagy a bizonyíték hiányában való bizalommal.
De a spirituális hit valami teljesen más.
A spirituális hit nem vakság.
Látás.
Nem képzelet.
Kinyilatkoztatás.
Nem azt jelenti, hogy hisszük, a Teremtő valahol a felfogásunk horizontján túl létezik.
Hanem egy új érzék megszerzését, amelyen keresztül jelenléte élő valósággá válik.
A tragédia az, hogy az emberek gyakran csak e világ eszközeit használva keresik a Teremtőt. Értelmen, érzelmeken, logikán, filozófián és személyes számításokon keresztül keresik. A Teremtőt azonban ezek közül egyikkel sem lehet felfedezni.
Nem azért, mert el van rejtve.
Hanem azért, mert még nem épült meg az a hajó, amely képes érzékelni Őt.
Ahogyan a hallás nélkül született ember nem érzékeli a hangot, amíg nem alakul ki a megfelelő érzék, úgy a Teremtőt sem lehet érzékelni, amíg el nem sajátítjuk azt a tulajdonságot, amelyet hitnek nevezünk.
És ez a tulajdonság az adakozás vágya.
A rejtett jelenlét
A Teremtő nem hiányzik a valóságból.
Benne rejtőzik.
Minden lélegzetvétel, minden találkozás, minden gondolat, minden esemény, minden öröm és minden fájdalom egy olyan valóságon belül bontakozik ki, amelyet egyetlen erő tart fenn.
Mégis ez az erő láthatatlan marad.
Miért?
Mert a spirituális érzékelés olyan törvény szerint működik, amely nem hasonlít semmihez a mindennapi tapasztalatainkban.
Ez a forma egyenértékűségének törvénye.
Csak az érzékeli a Teremtőt, ami hasonlít a Teremtőhöz.
Csak az adakozás tulajdonsága érzékeli azt, aki abszolút adakozás.
Ezért a spirituális út nem a Teremtő megváltoztatásáról szól.
Hanem saját magunk megváltoztatásáról.
Minél inkább elsajátítja az ember a Teremtőhöz hasonló tulajdonságokat, annál inkább előbújik fokozatosan a létezés mögött rejlő rejtett erő.
Maga a világ nem változik.
A megfigyelő változik.
És mivel a megfigyelő változik, a valóság olyan mélységeket kezd feltárni, amelyek mindig is jelen voltak, de korábban láthatatlanok voltak.
A két világ közötti nagy szakadék
A spirituális fejlődés egyik legmegdöbbentőbb igazsága, hogy nincs logikai híd az egoista létezés és a spirituális létezés között.
Az emberi elme kétségbeesetten vágyik egy képletre:
Ha ezt teszem, azt kapom.
Ha elég keményen dolgozom, a szellemiség természetesen megjelenik.
Ha kellőképpen fejlesztem magam, a kinyilatkoztatás automatikusan megérkezik.
De a szellemi folyamat nem így működik.
Van egy szakadék.
Egy teljes szakadék.
Az ember évekig dolgozhat.
Küzdeni, keresni, tanulni, imádkozni, elbukni, felállni és újrakezdeni lehet.
Mégis ezek a cselekedetek egyike sem hoz létre mechanikusan hitet.
A munka nem teremti meg a kinyilatkoztatást.
A munka megteremti a feltételt.
A kinyilatkoztatás ajándékként érkezik.
Ez a jelentése annak a mélyreható kijelentésnek:
„Dolgoztam és megtaláltam.”
Nem:
„Dolgoztam és kiérdemeltem.”
Nem:
„Dolgoztam és magam építettem fel.”
Hanem:
„Megtaláltam.”
A megtalálás valami váratlan.
Valami, ami hirtelen jelenik meg.
Valami, amit nem lehet személyes eredményként magunknak tulajdonítani.
Az ember felkészül.
A Teremtő ad.
Az ember kopogtat.
Az ajtót Fentről nyitják ki.
A hit ajándék
Ez a felismerés mély alázatot ébreszt.
Minden, ami a spiritualitáshoz tartozik, ajándékba kapjuk.
A lelket kapjuk.
Az adományozás erejét kapjuk.
A hitet kapjuk.
Senki sem gyártja ezeket a tulajdonságokat.
Senki sem hozza létre őket önző vágyakból.
Az adás edénye egy olyan dimenzióból érkező ajándékként jelenik meg, amely teljesen túlmutat az önszereteten.
És amikor megérkezik, minden megváltozik.
A vágyak megmaradnak.
A személyiség megmarad.
Az elme megmarad.
De egy új uralkodó lép be.
Egy új erő kezdi irányítani az életet.
Ahelyett, hogy azt kérdeznénk:
„Mit kaphatok?”
Egy új kérdés merül fel:
„Hogyan adhatok?”
És ez a kérdés nem tűnik kényszerűnek.
Természetesnek tűnik.
Mert a hit edénye kezdte irányítani a lelket.
A hit egy érzés
A hit spirituális jelentése csak akkor válik világossá, ha megértjük, hogy nem egy meggyőződésről van szó.
Hanem egy érzésről.
Egy közvetlen belső élményről.
Az ember kezdi érezni, hogy minden esemény mögött egyetlen erő működik.
Egyetlen erő, amely minden körülményt irányít.
Egyetlen erő, amely kitölti az egész valóságot.
Egyetlen erő, amely minden találkozást és minden állapotot elrendez.
Ezt az érzést hívják hitnek.
Nem azért, mert hiányzik belőle a bizonyosság.
Hanem azért, mert megadja az erőt, hogy felülemelkedjünk az önérdeken.
A Teremtő nagyságának kinyilatkoztatása erőt ad a fogadás vágyának, lehetővé téve, hogy valami magánál magasabb cél érdekében működjön.
Az ego nem tűnik el.
Kijavul.
Új irányt kap.
Ezt a kijavított állapotot hívják hitnek.
Bina edénye.
Az adakozás edénye.
A spirituális jótékonyság rejtélye
A spirituális munkában az egyik legmélyebb kérdés az adakozással kapcsolatos.
Képes-e az ember valóban adni anélkül, hogy bármit is kapna cserébe?
Az őszinte válasz: nem.
Nincs cselekvés üzemanyag nélkül.
Minden mozdulat energiát igényel.
Minden döntés motivációt igényel.
A fogadni akarás nem működhet ellenszolgáltatás nélkül.
Így lett megtervezve a teremtés.
A korrekció nem az ellenszolgáltatás eltörlése.
A korrekció az, hogy megváltozik, hol kapjuk meg az ellenszolgáltatást.
A korrekció előtt minden üzemanyag a kapni akarásba áramlik.
Minden cselekedet személyes jutalmat keres.
Elismerést.
Örömöt.
Biztonságot.
Sikert.
Még a látszólagos nagylelkűség is gyakran rejtett számításokat takar.
De a spirituális jótékonyság akkor kezdődik, amikor a jutalom egy másik edénybe kerül.
A kapni akarás semmit sem kap.
Az adni akarás mindent megkap.
Az ember az adásban maga a cselekedetben fedezi fel az örömöt.
Az adás cselekedetében jelenik meg az erő.
A beteljesülés a szeretet cselekedetében jelenik meg.
Az energia a gondoskodás cselekedetében jelenik meg.
Az üzemanyag nem tűnt el.
Csak edényt váltott.
És ez a változás átalakítja a létezés egész természetét.
Az utazás hajtóanyaga
Mielőtt a spirituális kinyilatkoztatás megérkezik, alig van valami, ami támogatná az utazót.
Nincs íz.
Nincs látvány.
Nincs bizonyosság.
Nincs közvetlen elérés.
A cél láthatatlan marad.
Mégis valahogy az emberek folytatják.
Mi tartja őket életben?
A hit.
Nem a kinyilatkoztatás után érkező végső spirituális hit.
Hanem az a kezdeti erő, amelyet egy olyan környezetből kapnak, amely értékeli a célt.
Az ember másoktól szívja magába a fontosságot.
Másoktól kap erőt.
Másoktól kölcsönzi a meggyőződést.
Ez a kölcsönzött hit lesz az út üzemanyaga.
Enélkül a haladás lehetetlenné válik.
Ezzel az ember még a sötétségben is tovább tud haladni.
Még akkor is, ha semmit sem ért.
Még akkor is, ha nincs látható jutalom.
Még akkor is, ha a cél elérhetetlenül távoli.
A hit az ismeretlen feletti híddá válik.
„Cselekedeteidből ismerünk meg Téged”
A spirituális elérés egyik legszebb alapelve, hogy a Teremtőt soha nem érzékeljük külső tárgyként.
A Teremtő a kijavított lélekben végzett cselekedetei révén válik ismertté.
Ahogy az adakozás tulajdonságai felébrednek és fejlődnek, az ember elkezdi felismerni a mögöttük álló forrást.
Nem közvetlenül.
Hanem azok hatásain keresztül.
Azok megnyilvánulásain keresztül.
Azok a formákon keresztül, amelyek a kijavított szívben jelennek meg.
Ezért mondják:
„Cselekedeteidből ismerünk Téged.”
A Teremtő azáltal válik ismertté, amit a lélekben épít.
Minden kijavított szándék révén.
Minden adakozás cselekedete révén.
Minden olyan pillanatban, amikor a szeretet legyőzi az önérdeket.
Minden kapcsolat kinyilatkoztatása révén.
Minden egység szikrája révén.
A Teremtőt az átalakuláson keresztül fedezzük fel, amelyet az emberben véghezvisz.
És ezért minél közelebb kerülünk az adakozáshoz, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy megismerjük Őt.
A Teremtőhöz közeledve
Az út végső soron egy egyszerű, de mélyreható felismeréshez vezet.
A Teremtő nincs valahol messze.
Nem rejtőzik távoli galaxisok mögött.
Nem a halálon túl vár ránk.
A lélek megtisztult tulajdonságaiban nyilvánul meg.
Minden lépés az adakozás felé egy lépés felé.
Minden önszeretet feletti emelkedés megépíti azt az edényt, amelyen keresztül Ő érezhetővé válik.
Minden erőfeszítés előkészíti a helyet.
Minden küzdelem kiterjeszti a vágyat.
És akkor, a Fentről kijelölt pillanatban, megjelenik a hit.
Nem mint meggyőződés.
Nem mint elmélet.
Nem mint ötlet.
Hanem mint élő érzés.
Egy új valóság nyílik meg.
Az összes erő mögött álló erő érzékelhetővé válik.
Az élet rejtett forrása kézzelfoghatóvá válik.
És a lélek végül rájön, hogy az, akit egész idő alatt keresett, soha nem volt távol.
A Teremtő mindig ott volt.
Türelmesen várt minden esemény, minden kihívás, minden vágyakozás és minden ima mögött – várva, amíg a szív el nem éri azt a minőséget, amelyen keresztül végre érezni tudja Őt.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás