Baal HaSulam egy vendég és egy házigazda példáján keresztül szemlélteti az „adakozásért való megszerzés” rendszerét. A házigazda különféle ételeket kínál a vendégnek, de a vendég először elutasítja azokat, nem akarja elfogadni azokat, és korlátozást szab.
Ez egy természetes reakció, amely eredetileg bennünk rejlik. A szégyenérzet miatt nem szeretünk fogadó szerepet betölteni.
Ebben az esetben az első dolog, amit tennem kell, hogy felállítok egy szűrőt. Ekkor még mindig elkezdem a fogadást, de ez a fogadás már nem a saját érdekemben történik, hanem a Teremtő, a tulajdonos, az adományozó érdekében.
Ezért akkor tudok fogadni, ha egyszer eltoltam a fényt; vagyis bebizonyítottam, hogy nem élvezni akarok, hanem csak a Teremtőt akarom örömet szerezni. Azzal, hogy eltolom a fényt, lassan elkezdem elfogadni oly módon, hogy az a Teremtőnek tetszen.
Ha ezt a folyamatot egy vendég és egy házigazda példáján keresztül vizsgáljuk, akkor először mondjuk vizet kínálnak nekem, és én tudatosan úgy döntök, hogy elfogadom. Ezután jöhet a saláta és így tovább. És a legvégén a húsétel. Más szavakkal, eleinte csak 20%-ot tudok elfogadni a Teremtő kedvéért, majd 40%-ot, 60%-ot, 80%-ot, és végül 100%-ot. De mindez fokozatos.
A rendszer fokozatosan egyre több örömöt tár fel előttem, és ellenőrzi, hogy tudok-e velük dolgozni.
Rav Dr. Michael Laitmantól a KabTV „Bevezetés a Kabbala bölcsességébe” című műsorából, 2023. július 30.
Megtanulni látni a rejtett dolgokat
Első pillantásra úgy tűnik, hogy a spirituális munka a cselekedetek ellenőrzéséről szól. Azt gondoljuk, hogy ha csak helyesen viselkednénk, a megfelelő szavakat mondanánk, a helyes cselekedeteket hajtanánk végre, és elkerülnénk a hibákat, akkor biztosan közelebb kerülnénk a Teremtőhöz.
De végül az ember valami megdöbbentőre bukkan.
A Teremtőt nem elsősorban maga a cselekedet érdekli.
Őt az érdekli, mi áll mögötte.
Minden szó mögött egy szándék áll.
Minden szándék mögött egy vágy áll.
Minden vágy mögött egy erő áll.
És minden erő mögött maga a Teremtő áll.
Az egész spirituális út tehát nem a külső események közötti vándorlás, hanem egy fokozatos tanulás arra, hogy meglássuk, mi rejtőzik a színfalak mögött.
Mi irányít engem valójában ebben a pillanatban?
Miért akarom ezt?
Ki irányítja ezeket a gondolatokat?
Mi a szándék, ami ebben a vágyban rejtőzik?
Csak akkor kezdődik el igazán a spirituális munka, amikor ezek a kérdések felébrednek bennünk.
A fogadó nem menekülhet el attól, hogy fogadó legyen
Az egyik legfájdalmasabb felismerés az, hogy soha nem tudunk abbahagyni a fogadást.
Ezt maga a teremtés terve határozza meg.
A Teremtő az Adó.
A teremtett lény a befogadó.
Bármennyire is szeretnénk önzetlenné válni, nem törölhetjük ki a természetünket.
Még azután is, hogy eldöntöttük, hogy szeretni, adni és tiszta, feltétel nélküli módon kapcsolódni akarunk a Teremtőhöz, továbbra sem tudunk vágy nélkül működni. Éhség nélkül nem tudunk mozogni. Vágyakozás nélkül nem tudunk előrehaladni.
Éhség nélkül nincs étkezés.
Hiány nélkül nincs beteljesülés.
Edény nélkül nincs fény.
Az ember végül rájön, hogy a spiritualitás nem a vágy megsemmisítéséről szól, hanem arról, hogy megtanulja, hogyan kell helyesen használni.
A probléma nem az éhség.
A probléma az, amit az éhség szolgál.
Egy teljesen másfajta öröm
Amikor az emberek az örömről hallanak, természetesen a földi örömökre gondolnak.
De a spiritualitásban tárgyalt örömök egy teljesen más dimenzióba tartoznak.
A legnagyobb spirituális öröm nem az, hogy valamit magunknak kapunk.
Hanem az, hogy hasonlóvá válunk a Teremtőhöz.
Az, hogy érezzük, ahogy az Ő tulajdonságai felébrednek bennünk.
Az, hogy megérintjük a valóságot fenntartó, életet adó erőt.
Az, hogy az Őhöz való hasonlóságon keresztül megérintjük az örökkévalóságot.
És ami a legfontosabb: a Teremtő saját magának a kinyilatkoztatása.
Ezek elképzelhetetlen mélységű örömök.
Mégis csak fokozatosan tárulnak fel, mert minden új öröm azonnal próbára teszi a mögötte rejlő szándékot.
Kapcsolatban maradhatok-e az Adakozóval, miközben élvezem az ajándékot?
Emlékezhetek-e a Gazdára, miközben megkóstolom az ételt?
Megtarthatom-e a szeretetet, miközben beteljesülést kapok?
Ez a vizsgálat a spirituális növekedés minden lépését kíséri.
A Hasonlóság Laboratóriuma
De hol lehet ilyen dolgokat megtanulni?
Nem elszigetelten.
Nem elméletben.
Nem filozófiai viták keretében.
A Teremtőn nem lehet közvetlenül gyakorolni.
Csak a Hozzá való hasonlóság gyakorolható.
És ezt a hasonlóságot egyetlen helyen lehet megtanulni: a kapcsolatban másokkal, akik ugyanazt a törekvést osztják.
A spirituális csoport egy egyedülálló laboratóriummá válik.
Az ember azzal a hittel érkezik, hogy a Teremtőről kell tanulnia.
Ehelyett rájön, hogy meg kell tanulnia, hogyan viszonyuljon másokhoz.
Hogyan gondoljon rájuk.
Hogyan imádkozzon értük.
Hogyan támogassa őket.
Hogyan örüljön a fejlődésüknek.
Hogyan kell a hiányosságaikat a sajátjaként viselni.
Ezek az erőfeszítések kívülről kicsinek tűnhetnek, de belülről hatalmasak.
Minden kísérlet egy apró hasonlóságot teremt a Teremtőhöz.
Minden erőfeszítés egy újabb szálat épít, amely összeköti a lelket az adás minőségével.
És végül, ezeken a számtalan kísérleten keresztül, valami rendkívüli történik.
A Teremtő érzékelhetővé válik.
A valódi munka kezdete
Sokan azt képzelik, hogy a Teremtő elérését jelent a cél.
Valójában ez csak a kezdet.
Az első elérés előtt az ember többnyire a sötétben dolgozik.
Tanul.
Próbálkozik.
Képzel.
Hisz.
Remél.
De miután megkapja a Teremtő jelenlétének legkisebb érzését is, minden megváltozik.
Most az ember kezd megérteni, miről beszéltek a bölcsek.
Most a spirituális öröm valósággá válik.
Most már van valami kézzelfogható, amit mérni lehet.
Most már megvizsgálhatjuk:
Mennyit tudok fogadni úgy, hogy közben kapcsolatban maradok az Adakozóval?
Mennyi öröm jöhet be anélkül, hogy elszakadnék a szeretettől?
Mennyi beteljesülést tudok elfogadni úgy, hogy közben növelem az adakozási szándékomat?
Ez az a munka, amelyet a vendég és a házigazda írt le.
Nem az öröm elutasítása.
Hanem annak megtanulása, hogyan fogadjuk azt helyesen.
Fokozatosan.
Óvatosan.
Felelősségteljesen.
Hagyjuk, hogy a vágy megszólaljon
Ez a folyamat hatalmas türelmet igényel.
Ösztönünk mindig az, hogy azonnal reagáljunk.
Megjelenik egy gondolat, és utána rohannunk.
Felébred egy vágy, és engedelmeskedünk neki.
Felbukkan egy érzelem, és azzá válunk.
De a spirituális munka az ellenkezőjét tanítja.
Hagyjuk, hogy a vágy teljes mértékben kibontakozzon.
Figyeljük meg.
Vizsgáljuk meg.
Hallgassuk meg.
Nézzük meg, mit akar.
Nézzük meg, honnan jött.
Nézzük meg, milyen szándék kíséri.
E megfigyelés nélkül az ego rejtve marad.
Ha nem tárjuk fel az egoista szándékot, azt nem lehet kijavítani.
Ezért minden vágy értékessé válik.
Minden zavar értékessé válik.
Minden leereszkedés a spirituális munka alapanyagává válik.
Az ember lassan megtanulja, hogy ne féljen attól, ami benne felmerül.
Ehelyett elkezd vizsgálni.
Hogy megértse.
Hogy átalakítsa.
A spirituális tangó
Ez egy gyönyörű és titokzatos táncot hoz létre.
Egy spirituális tangót a Teremtő és a teremtett lény között.
A Teremtő mindig lép először.
Mélyíti a vágyat.
Fokozza a hiányérzetet.
Felfedi az egoizmus egy újabb rétegét.
Új gondolatokat küld.
Új zavarokat.
Új vágyakat.
Új ürességet.
Az ember hirtelen úgy érzi, egyre mélyebbre süllyed az önszeretetben.
Távolabb.
Zavarosabbá válik.
Távolabb kerül.
Mégis pontosan abban a pillanatban kell emlékeznie arra, ki küldte ezt az állapotot.
Meg kell tartania a Teremtőhöz kötő szálat.
El kell kezdenie megemészteni az új vágyat.
Megérteni.
Vizsgálni.
Majd új szándékkal felruházni.
Újra és újra.
A Teremtő egy mélyebb edényt tár fel.
Az ember megpróbálja egy mélyebb szándékkal beborítani.
A Teremtő még több sötétséget tár fel.
Az ember még több fényt kér.
A Teremtő kiterjeszti a vágyat.
Az ember kiterjeszti az imát.
Így mindketten egy tökéletes táncban haladnak egymás felé, a hasonlóság felé.
A fizikai szűrő mögött élni
Fokozatosan megváltozik az ember észlelése.
A világ ugyanaz marad.
Az emberek ugyanazok maradnak.
A fizikai valóság ugyanaz marad.
De ő kezd átlátni rajta.
Már nem elsősorban az arcokra, testekre, eseményekre és körülményekre koncentrál.
Ehelyett elkezd észrevenni a vágyakat.
A szándékokat.
Az erőket.
A hatásokat.
A szív mozgásait.
A gondolatok áramlatait.
Elkezdi a fizikai fátyol mögött élni.
Ott rájön, hogy a valóság a vágyak közötti kapcsolatokból szövődik.
Olyan szándékokból, amelyek vagy elválasztanak, vagy egyesítenek.
Olyan erőkből, amelyek vagy elrejtik, vagy felfedik a Teremtőt.
És ott, a színfalak mögött, végre kezd találkozni az igazi valósággal.
A Teremtő életet adó és életet ápoló ereje sehol máshol nem található meg.
Csak a lelkek közötti kapcsolatban nyilvánul meg.
Csak mások iránti szereteten keresztül.
Csak az Ő tulajdonságaihoz való hasonlóság elnyerésén keresztül.
Csak a látszat mögé való tekintés megtanulásán és a szándékok rejtett világába való belépésen keresztül.
Ott, minden forma és kép mögött, minden siker és kudarc mögött, minden gondolat és vágy mögött a Teremtő türelmesen vár.
Újabb fogást kínálva.
Újabb örömöt felfedve.
Ismét meghívva a lelket, hogy elsajátítsa a szeretet kedvéért való befogadás szent művészetét.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás