„Az Arvut (Kölcsönös kezesség) a közös lélek rendszerének és az egész természetnek a törvénye. Egyetlen edényről van szó, amelynek részeit az egoizmus választja el egymástól, és amelyeket az adakozás iránti vágy vezet vissza az egységbe. Az elválasztó élvezetvágy és az összekapcsoló adakozási vágy közötti különbség, vagyis a két irányzat közötti rés teszi lehetővé a teremtés számára, hogy befogadja mindazt a jót, amely a Teremtőtől származik, és ezáltal létezzen.
Az egyetlen probléma az emberrel van, akit szándékosan úgy teremtettek meg, hogy megszegje az Arvut, az egyszerű egység törvényét. Az ember törekvése ellentétes az egységgel, a Teremtővel és a kapcsolattal, ezért érzi magát egy „e világnak” nevezett valóságban, szenvedésben és alacsonyságban létezőnek. Az egész világ arra van berendezve, hogy az embert elvezesse saját rossz természetének felismeréséhez, valamint az egység globális, integrális természetének jóságának feltárásához.
Célunk az egység feltárása egészen addig a pontig, amíg el nem érjük ennek a kapcsolatnak a gyökerét, a Teremtő egyetlen erejét, amelyen kívül semmi más nem létezik.
A Teremtő megteremtette a rossz ösztönt, az igazak pedig, akik igazolni akarják a Teremtőt, kéréseik és imáik által visszavezetik az egész rendszert a jóhoz. A Teremtővel való tapadást kérik, ezért nevezik őket „igazaknak”; igazolják a teremtést, mert a Fényt csak a sötétségből lehet érzékelni.
Lehetetlen a jót a jóból felfogni; azt nem lehet érzékelni. A teremtmények csak az egymással ellentétes tulajdonságokat képesek érezni. Ezért a Teremtő részéről a rossz ösztön megteremtése hatalmas ajándék volt számunkra. Kettős ajándék: lehetőséget adott arra, hogy feltárjuk a jót, és hogy kérjük annak megvalósulását bennünk.
Sok út vezet a Teremtőhöz. Vannak világi emberek, vallásos emberek, Izrael és a világ hetven nemzete. Izrael népében pedig megtalálható a hetven gyökér, mint a hetven nemzet lenyomata. Amikor Izrael népének egységén dolgozunk, ezzel előremozdítjuk és kötelezzük az egész emberiséget a kapcsolatra. Izrael népének egyesítésével és a világ nemzeteinek gyökereinek kijavításával az egész világot kijavítjuk.
Ezért először Izrael népének kell megvalósítania az Arvut törvényét. Ezután ez a törvény elterjed a többi nemzet között is, és az egész emberiséget ismét egyetlen nemzetté teszi, ahogyan az az ősi Babilonban volt a nyelvek összezavarodása előtt.
Az Arvut a természet törvénye. Fokozatosan felismerjük, hogy minden ettől a törvénytől függ, és hogy az egész Tóra az Arvut törvényének megvalósítására irányul. Ezért csak akkor kapjuk meg a Tórát, amikor beleegyezünk a kölcsönös kezesség törvényének teljesítésébe. Minden parancsolat a Teremtő útmutatása az Arvut eléréséhez. Reméljük, hogy Izrael népe eljut ennek megértésére, és az egész világ követni fogja őket.¹
A szív olyan vágy, amelyet egoista burok fed be. Ezért dörzsölnünk kell a szívünket, hogy lehántsuk róla ezt a burkot, és feltárjuk a tiszta vágyat, amelyre ráöltöztethetjük az adakozás szándékát.”
Rav Dr. Michael Laitman napi Kabbala leckéjének első részéből, 2019. január 31., „Arvut” (Felkészülés az Arava Kongresszusra 2019).
Az Arvut – Az egység elfeledett törvénye
Van egy mélységesen gyönyörű igazság, amely életünk látszata alatt rejtőzik.
Azt hisszük, különállók vagyunk.
Külön testek.
Külön elmék.
Külön sorsok.
Minden szívdobbanás úgy tűnik, mintha csak egyetlen emberhez tartozna.
Minden gondolat személyesnek érződik.
Minden öröm és minden fájdalom úgy látszik, mintha bennünk kezdődne és bennünk érne véget.
Pedig ez az elkülönültség talán a legnagyobb illúzió, amely valaha megszületett.
A lélek soha nem sokként lett megteremtve.
Egyként született.
A felosztása nem hiba volt.
Hanem a Teremtő mesterműve.
Képzeld el, hogy meg akarod érteni a szeretetet úgy, hogy teljesen egyedül élsz.
Képzeld el, hogy meg akarod érteni a nagylelkűséget, miközben nincs senki, akinek adhatsz.
Képzeld el, hogy fel akarod fedezni a Teremtőt úgy, hogy szemtől szemben állsz Vele, anélkül hogy valaha is megtanultad volna, mit jelent Hozzá hasonlóvá válni.
Ez lehetetlen volna.
A szeretetet nem lehet magyarázatokkal megtanítani.
Az adakozást nem lehet elméletből elsajátítani.
Meg kell élni.
Ezért tört össze az egyetlen lélek számtalan darabra.
Nem azért, mert az egység kudarcot vallott.
Hanem azért, mert az egységet még nem választották szabadon.
Minden egyes darab messzire került a többitől.
Minden szív elfelejtette az egészet.
Minden ember úgy ébredt fel, hogy ezt hitte:
„Én csak önmagam vagyok.”
Ám a törés során valami csodálatos történt.
A részek nem pusztán elszakadtak egymástól.
Mindegyik magával vitt egy apró lenyomatot az összes többiből.
Egyetlen lélek sem maradt teljesen független.
Mindegyikben ott visszhangzik az összes többi.
Ahogyan egyetlen élő sejt csendesen magában hordozza az egész szervezet tervrajzát, ugyanúgy minden emberi lélek magában rejti minden más lélek nyomait.
Ezért senki sem válhat teljessé egyedül.
Mélységesen bennünk él valami, ami mindenki máshoz tartozik.
És mindenki más mélyén ott van valami, ami hozzánk tartozik.
A Teremtő így építette fel a valóságot, mert valami végtelenül nagyobbat akart engedelmes teremtményeknél.
Társakat akart.
Olyan lényeket akart, akik tudatosan építik újjá azt, ami egykor összetört.
Itt kezdődik az Arvut törvénye.
A kölcsönös kezesség nem erkölcsi elv.
Nem társadalmi felelősség.
Nem egyszerű kedvesség.
Hanem maga az élet törvénye.
Ahogyan egyetlen szerv sem maradhat életben a testtől elszakítva, ugyanúgy egyetlen lélek sem érheti el célját elszigetelten.
Az egyik egészsége a másik életétől függ.
Minden felemelkedés az egész rendszert emeli.
Minden zuhanást az egész rendszer megérez.
Akár felismerjük, akár nem, már most felelősek vagyunk egymásért, mert már most egymáshoz tartozunk.
Az Arvut csupán feltárja azt, ami mindig is igaz volt.
Az életünk soha nem volt kizárólag a sajátunk.
Ez magyarázza meg, miért érezzük gyakran olyan nehéznek a spirituális előrehaladást.
Őszintén szeretnénk szeretni.
Őszintén szeretnénk egyesülni.
Mégis minden próbálkozás egy újabb falat tár fel bennünk.
Egy újabb ítélkezést.
Egy újabb rejtett számítást.
Egy újabb ösztönt, amely külön akar maradni.
Eleinte ezek a felfedezések elkeserítőnek tűnnek.
Pedig talán ezek a legnagyobb ajándékok, amelyeket valaha kaphatunk.
Hogyan gyógyíthatnánk be egy törést, amelyet nem is látunk?
Az elkülönülés felismerése már önmagában a találkozás kezdete.
Lassan, apránként valami váratlan bontakozik ki.
Az előttünk álló ember többé már nem csupán egy másik személy.
Ő a saját lelkünk hiányzó része lesz.
Az ő sikere bennünk is megerősít valamit.
Az ő fájdalma megérint bennünk egy megmagyarázhatatlan helyet.
Az ő vágyódása olyan vágyakat ébreszt fel bennünk, amelyek létezéséről sem tudtunk.
Anélkül, hogy észrevennénk, egymásban kezdünk élni.
Ez az egymásba foglalódás.
Nem pusztán a másik ember megértése.
Nem csupán együttérzés.
Hanem annak megengedése, hogy egy másik szív a sajátunk részévé váljon.
Minden őszinte erőfeszítés, amellyel önmagunk fölé emelkedünk, újabb láthatatlan szálat sző a szétszakadt részek között.
Egy szál.
Aztán még egy.
Majd újabb.
Egészen addig, amíg valami egészen új nem kezd kibontakozni.
Vagy inkább — valami nagyon ősi kezd felébredni.
Az eredeti lélek.
Ezért beszéltek a bölcsek az Arvutról mint abszolút törvényről.
Kölcsönös felelősség nélkül nem lehetséges a Teremtő feltárása.
Nem azért, mert Ő feltételként szabja az együttműködést.
Hanem mert Ő maga csak abban tárul fel, ami újra eggyé vált.
A Teremtő nem az elszigetelt tökéletességben található meg.
Hanem ott fedezhető fel, ahol az egymástól elszakadt szívek a távolság helyett a kapcsolatot választják.
Ahol az egyik vágy hordozni kezdi a másikat.
Ahol az egyik ima magába foglalja a másikat.
Ahol egy élet többé már nem csupán önmagáé.
Minden valódi adakozás egy újabb szálat javít ki Ádám szétszakadt szövetében.
Minden felülemelkedés lehetővé teszi, hogy egy újabb rejtett szikra visszatérjen a helyére.
Lassan, szinte észrevétlenül a megszámlálhatatlanul sok szétszóródott töredék ismét egyetlen élő szervezetként kezd lélegezni.
Ekkor az Arvut jelentése örökre megváltozik.
Többé nem azt jelenti:
„Felelős vagyok érted.”
Hanem ezt:
„A te lelked már most is bennem él.
A te korrekciód bennem tesz teljessé valamit.
Az én korrekcióm benned tesz teljessé valamit.
Egyikünk sem érheti el külön a Teremtőt, mert egyikünket sem külön teremtették.”
Az út végén felfedezzük, hogy a kölcsönös egymásba foglalódás soha nem csupán az út volt.
Mindvégig maga volt a cél.
Mert amikor minden egyes töredék ismét tudatosan, szabad akaratból és szeretetből magában hordozza az egészet — amikor minden lélek ugyanúgy hordoz minden más lelket, ahogyan az élő test sejtjei hordozzák az egész szervezet életét — akkor a törés betöltötte célját.
Az Arvut törvénye valósággá vált.
És ebben az egyetlen élő kötelékben, ahol senki sem marad különálló, és mindenki mindenki másban él, a Teremtő végre megtalálja a helyét, hogy ott lakozzon.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás