Isten által adott szabadság

Egy hozzám érkezett kérdés: Mindig azt mondod, hogy az ember nem szabad, hanem engedelmeskedik génjeinek, ösztöneinek és a társadalom hatásának. 20 éves korára már teljesen kialakult, akár egy frissen vert érme, és minden cselekedete előre meg van határozva. Tehát lehetséges-e szabad embernek lenni, és mit jelent ez – szabadnak lenni?

Válaszom: Szabadnak lenni azt jelenti, hogy úgy érzed, 100%-ban a Teremtőtől függsz, de „saját szabad akaratodból”, vagyis a te döntésed, hogy így legyen.

Az ember akkor érzi magát szabadnak, amikor saját maga úgy dönt, hogy a Teremtő hatása és hatalma alatt akar maradni, ahelyett, hogy az egoizmusának rabszolgája lenne.

Nem tudjuk elképzelni, mit jelent a szabadság, mert úgy gondolunk rá, mint bármilyen befolyás hiányára. Ez azonban lehetetlen, mivel nincs olyan dolog, mint egy teljesen üres, mindenféle befolyástól mentes tér.

A szabadság az erők egyensúlya, amelyet tudatos választásunk és erőfeszítésünk révén érünk el.

Csak akkor válhatunk szabaddá, ha felülemelkedünk egoista vágyainkon. Ez nem azt jelenti, hogy akaratunk ellenére és teljesen a Teremtő és az adakozás vágya uralma alá kerülünk. Inkább arról van szó, hogy döntünk úgy, hogy az ego helyett az adás vágya irányítson minket. Ekkor tudunk a befogadás és az adás tulajdonságai közötti egyensúlyban élni. Ezt az állapotot nevezzük szabadságnak (Klipat Noga).

Rav Dr. Michael Laitman blogjából, 2009. június 28.

Van egy megnyugtató illúzió, amit magunkban hordozunk: hogy mi vagyunk azok, akik a kormányt tartják a kezükben. Hogy mi nyomjuk a gázt, fékezzünk, hozzunk döntéseket, határozzuk meg az irányt. Úgy érezzük, mintha mi lennénk életünk sofőrjei – tudatosak, szándékosak, irányításunk alatt tartjuk a dolgokat.

De ha őszintébben, mélyebben nézzük a dolgokat, elkezdünk valami nyugtalanítót érezni.

A gép mi vagyunk.

És az, aki működteti… nem mi vagyunk.

Gondolataink, reakcióink, ösztöneink, vágyaink – mindez egy olyan rendszerből fakad, amely megelőz minket. Egy program. Egy természet. Egy mechanizmus, amely reagál, számol és mozgat minket anélkül, hogy valaha is megkérdezné, kik vagyunk valójában.

Így jelenik meg az első, szinte sokkoló felismerés:

Ha valóban cselekedni akarok – először ki kell lépnem abból, aki cselekszik.

Kilépni a gépezetből

Ahhoz, hogy a gépezettel dolgozzak, ki kell lépnem belőle.

Nem képzeletben, nem filozófiailag – hanem egy olyan mély belső változáson keresztül, amelynek eredményeként mindaz, amit egykor „magamnak” neveztem, hirtelen külső dologként jelenik meg. Vágyaim, impulzusaim, sőt, az a belső hang is, amely számol és ítél – ezek közül semmi sem igazán „én” vagyok.

Mindez a mechanizmus része.

Objektívvé válni – a saját természetem mellé állni – máris a szabadság kezdete.

Olyan, mintha kilépnék a saját testemből, és megfigyelném:

ezt a vágyat a fogadásra, ezt az állandó éhséget, ezt a reflexszerű gondolkodást – mindez rögzített törvények szerint működik.

És elkezdek mondani:

Ez bennem történik – de ez nem én vagyok.

A szabadság első íze

Ezt az állapotot Bina korrekciójának nevezik, a Hafetz Hesed állapotának – aki semmit sem kíván magának.

Ez az, amit jelent „szabad népnek lenni a mi földünkön”.

„Szabad” – nem a belső vágyak zsarnoksága alatt állva.

„A mi földünkön” – magában a vágyban.

Mert a szabadság nem azt jelenti, hogy elmenekülünk a vágy elől.

Azt jelenti, hogy többé nem vagyunk a rabszolgái.

Amikor az ember eléri ennek az állapotnak akár csak egy kis mértékét is, valami rendkívüli történik:

Kiszabadul a gép irányítása alól.

Először áll mellé.

Ahogy a Teremtő áll teremtménye mellé.

És onnan – csak onnan – kezdheti el megtanulni, hogyan működik valójában.

Az értelem illúziója

Büszkék vagyunk az értelmünkre. Hiszünk abban, hogy ez az, ami emberré tesz minket, ami irányítást ad nekünk.

De az igazság az, hogy az értelem nem elsődleges. Nem független.

A vágy az első.

És az értelem?

A vágyra épül, az alakítja, annak rabszolgája.

Minden gondolatunk, minden számításunk, minden ravasz stratégiánk – csupán a vágyunkat szolgáljuk kifinomultabb módokon.

Ez nem csak az emberekre igaz, hanem az egész teremtésre – a mozdulatlanra, a növényi és az élőlényekre egyaránt.

Az értelem egy szolga.

A vágy az úr.

Amíg ez így marad, nincs szabadság.

Csak a rabszolgaság finomítása.

A belső program visszaállítása

Mit kell tehát tenni?

Nem a programot javítani.

Nem optimalizálni.

Hanem törölni.

Mint egy számítógép, amely a létrehozása óta ugyanazt az operációs rendszert futtatja – reagál, számol, végrehajt –, el kell jutnunk oda, hogy hajlandóak legyünk teljesen kitörölni.

Egy újraindítás.

Egy formázás.

Az összes egó-alapú számítás teljes törlése.

Nem fizikailag. Nem külsőleg. Hanem belsőleg – ott, ahol minden automatikus reakciónk ered.

És akkor valami elképzelhetetlen kezd kialakulni:

Egy állapot, ahol program nélkül állok.

Az igazi szabadság küszöbe

Ezen a ponton az ember egy egyedülálló állapotban áll: Egyfajta felfüggesztésben.

• Nem a saját programja alapján cselekszik
• Még nem a Teremtő programja szerint működik

Csend.

Tér.

És ebben a térben – valami új jelenik meg:

Választás.

Nem a vágyak közötti választás illúziója.

Hanem valódi választás – a vágy felett.

Az ember továbbra is mindent érez. Semmi sem tűnik el. A vágyak megmaradnak, az érzések megmaradnak, a belső mozgások folytatódnak.

De most –

Már nem uralkodnak rajta.

Alatta vannak.

Ő felettük áll.

Nem elnyomás – hanem emelkedés

Itt válnak szét sok út.

Vannak módszerek, amelyek elnyomást tanítanak – korlátozást, tagadást, önmagunkra kényszerített korlátozást. Hogy harcoljunk a vágy ellen. Hogy gyengítsük. Hogy elhallgattassuk.

De az elnyomás nem szabadság.

Félelem, fegyelemnek álcázva.

Az elnyomott vágy továbbra is irányít – csakhogy most már nem a kielégítés, hanem az elkerülés révén uralkodik.

Ez nem mesteri uralom.

Ez visszavonulás.

Az igazi uralom valami teljesen mást jelent:

Képesnek lenni bármely vágyat felhasználni – szabadon, tudatosan, anélkül, hogy az irányítana.

Az átalakulás útja

A Kabbala bölcsessége egy radikálisan eltérő megközelítést kínál.

Nem a vágy megsemmisítését.

Nem annak korlátozását.

Hanem a használatának átalakítását.

Minden vágy megmarad.

Semmit sem utasítunk el.

Semmi sem tilos.

Ehelyett egy új tengelyt vezetünk be:

Egy nagyobb jelentőséget.

Egy magasabb célt.

Ha korábban mindent – a gondolataimat, a képességeimet, a vágyaimat – magamért használtam, most elkezdem változtatni az irányt.

A Teremtő kinyilatkoztatása felé.

És ha az Ő jelentősége nagyobbá válik, mint a sajátom – akkor minden bennem természetesen átalakul.

Ugyanazok a vágyak.

Ugyanaz az értelem.

Ugyanaz a belső rendszer.

De most – más urat szolgálnak.

Az egyetlen erő, ami bármit is megváltoztat

Ez az átalakulás nem kényszeríthető.

Nem gyártható.

Nem pusztán erőfeszítésből fakad.

Csak egy forrásból származik:

A Teremtő nagyságának kinyilatkoztatásából.

Ez az a Fény, ami helyrehoz.

Nem elnyomás.

Nem fegyelem.

Nem önmegtagadás.

Csak a Fény.

Ahogy az Ő jelenléte egyre valóságosabbá, fontosabbá, ellenállhatatlanabbá válik, mint bármi más –

A vágyak követik.

Az értelem követi.

Minden összehangolódik.

És akkor a „legyőzés” már nem azt jelenti, hogy harcolunk a vágy ellen.

Azt jelenti, hogy eldöntjük, hogyan használjuk fel.

Újra és újra.

Amíg az egész nem irányul valami önmagunkon túli felé.

A világok közötti pont

És mégis, van egy még finomabb állapot.

Egy hely, amit nem lehet könnyen leírni.

Egy határ.

Egy vékony, szinte észrevehetetlen vonal két világ között.

A Kabbala nyelvén ezt Klipat Noga-nak hívják – a középső harmad, az adás és a fogadás közötti hely.

Egy hely, ami sem a Teremtőhöz, sem a teremtett lényhez nem tartozik.

Egy furcsa, meghatározhatatlan terület.

És pontosan ott –

Ott él a szabadság.

Nem a vágyban van.

Nem a Fényben van.

Hanem a kettő közötti térben van.

Az ember ott áll – a kettő között.

Nem vonzza teljesen a természet.

Még nem olvad bele a Teremtőbe.

És abban a törékeny, szinte megfoghatatlan pontban –

Ő választ.

Az emberi lény kezdete

Mi ez az állapot?

Érzelmek nyelvén nem lehet megmagyarázni.

Még a Kabbala nyelve is nehezen tudja megragadni.

Mert ez valami teljesen új.

Nem a Teremtő.

Nem a teremtett lény.

Hanem az a hely, ahol az ember igazán emberré válhat.

Ahol már nem gép.

Már nem program.

Hanem a teremtés résztvevője.

Választó.

Partner.

Lényeg

A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálom, amit akarok.

Hanem kilépni abból, aki „akar”.

Nem az, hogy kevesebb vágyam legyen.

Hanem hogy uraljam azok irányát.

Nem a természet elnyomása.

Hanem felülemelkedés rajta.

Nem egy program másikra cserélése.

Hanem közöttük állás.

És csak onnan –

Kezdődik az igazi választás.

És csak akkor –

Kezdődik az igazi szabadság.