„….. De Izrael szerepe a világ többi része felé hasonlít szent atyáink szerepéhez az izraeli nemzet felé: ahogy atyáink igazsága segített nekünk fejlődni és tökéletesedni, mígnem méltókká váltunk a Tóra befogadására – hiszen ha nem lettek volna atyáink, akik a Tóra átadása előtt már teljes egészében betartották azt, bizonyára nem lennénk jobbak a többi nemzetnél, amint azt a 19. pont említi –, így az izraeli nemzetnek is – a Tóra és a Mitzva Lishma [Érte] gyakorlásán keresztül – fel kell készülnie arra, hogy a világ minden népe fejlődhessen, amíg magukra nem vállalják azt a magasztos munkát, hogy másokat szeressenek. Ez a létra a teremtés céljához, ami a Dvekut Vele.
Így minden egyes Mitzva, amelyet Izrael minden egyes tagja azért teljesít, hogy örömet szerezzen Teremtőjének, és nem jutalomért vagy önszeretetből, bizonyos mértékben hozzájárul a világ összes népének fejlődéséhez. Ez azért van így, mert ez nem egyszerre történik, hanem lassú, fokozatos fejlődés útján, amíg olyan mértékben nem növekszik, hogy a világ összes népét a kívánt finomításra tudják átvezetni. És ezt nevezik bölcseink „a mérleg nyelvének a érdem felé való elmozdításának”, ami azt jelenti, hogy elérték a kívánt finomítási súlyt. Összehasonlították ezt a mérlegeléssel, ahol a mérleg nyelvének elmozdulása a kívánt súly elérését jelenti…”
—Baal HaSulam, HaArvut (A kölcsönös garancia)
Egy nap, amely többet követel, mint az emlékezet
Vannak napok az emberi történelemben, amelyeket nem lehet csupán az emlékezetben őrizni.
Olyan napok, amelyek nem engedik, hogy gyászoljunk és továbblépjünk.
Olyan napok, amelyek égő kérdésként állnak előttünk.
A holokauszt emléknapja ilyen nap.
Ez nem csupán egy nép tragédiája – ez az egész emberiség testén lévő seb.
Mert az emberiség egy test. És amikor egy része szenved, az egész rendszer megremeg.
Ha egy ilyen napot úgy hagyunk el, hogy nem vonjuk le belőle a belső jelentést, akkor nem emlékeztünk meg – csupán megfigyeltük.
És a megfigyelés átalakulás nélkül üresség.
„Az atyák cselekedetei jelek a fiak számára” – nem mint történelem, hanem mint tanítás.
A történelem túloldalán: az események mögötti törvény
A kabbala bölcsessége nem történelmi véletlenként vagy politikai eseményként közelíti meg a holokausztot.
Nem azt kérdezi: Ki mit tett?
Hanem azt: Milyen törvény nyilvánult meg itt?
Mert a valóságot törvények irányítják – pontosak, rendíthetetlenek, abszolútak.
Mindezek alapját egyetlen elv képezi:
A valóságban egyetlen erő létezik – a Teremtő –, és ez az erő jó, és jót cselekszik.
Ez a legnehezebb kijelentés, amit egy ember ilyen napon hallhat.
Ütközik mindazzal, amit érzünk.
Ellenáll az érzelmeinknek.
Lehetetlennek tűnik.
És mégis, ha nem törekszünk arra, hogy e törvényen keresztül lássuk a valóságot, csapdában maradunk a saját fájdalmunkban, képtelenek megérteni, képtelenek megváltozni, és arra vagyunk ítélve, hogy megismételjük.
A hely, ahol a Teremtő kinyilatkozik
Hol nyilvánul meg ez az erő?
Nem az égen.
Nem a történelemkönyvekben.
Nem elszigetelt egyénekben.
Csak a köztünk lévő kapcsolatban nyilvánul meg.
Mint egy anya, aki teljes egészében gyermekeiben él – nem önmagában, hanem a köztük lévő kötelékben –, úgy a Teremtő is csak az emberi szívek egységében létezik.
Ezt a helyet Shechinának hívják – az Isteni lakhelyének.
Ha összekapcsolódunk, van helye Neki.
Ha elszakadunk egymástól, az a hely eltűnik.
És akkor ugyanazt az erőt, amely „jó és jót cselekszik”, szenvedésként, nyomásként és sötétségként érezzük.
Nem azért, mert megváltozott – hanem azért, mert mi eltávolodtunk tőle.
Az emberiség gyökere: az elválasztás és a javítás módszere
Az emberiség nem az egységben kezdődött, hanem az elválasztás kinyilatkoztatásában.
A Bábel tornyának idején gyűlölet tört ki ott, ahol korábban egyszerűség és közelség volt.
Ez nem hiba volt – hanem egy szükséges szakasz.
Mert csak akkor lehet tudatosan kapcsolatot építeni, ha megjelenik az elválasztás.
Abban a pillanatban megjelent egy alak – Ábrahám –, aki megértette a válság mögötti törvényt.
Nem próbálta elnyomni a gyűlöletet.
Nem ajánlott fel rituálékat vagy áldozatokat.
Valami forradalmian újat tárt fel: A felsőbb erő nem ajándékokat akar – hanem változást követel.
Az emberi szív változását.
A kapcsolatok változását.
A visszautasításról a szeretetre való átállást.
Ez az a módszer, amely később Izrael alapjává vált:
Kapcsolatot építeni a megosztottság fölött.
A kapcsolat felelőssége
Ebből a perspektívából világossá válik a Baal HaSulam által leírt szerep.
Izrael nem olyan nemzet, mint a többi.
Ez egy funkció az emberiség rendszerén belül.
Szerepe az, hogy csatornává váljon – olyan kapcsolatot építsen ki önmagán belül, hogy az egység ereje, a „Felső Fény” áthaladhasson rajta az egész világ felé.
Minden igazi kapcsolat megteremtése – minden mások iránti szeretet felé tett lépés – a világ egészének egyensúlyát a javulás felé billenti.
És minden elmulasztás egyensúlytalanságot hagy a rendszerben.
A természet nem tűri az egyensúlytalanságot.
Kijavítja azt.
De a korrekció kétféleképpen jöhet létre:
- Tudatos kapcsolaton keresztül
- Vagy szenvedésen keresztül
A holokauszt fájdalmas igazsága
Ebből a szempontból a holokauszt nem a Teremtő kegyetlenségének tulajdonítható.
Hanem egy törvény eredménye.
Amikor a szükséges kapcsolat nem jön létre – amikor a rendszer széttöredezett marad – nő a szakadék a kellene és a van között.
Ezt a szakadékot nyomásként érezzük.
Gyűlöletként.
Globális válságokként.
Amíg ki nem tör.
Ezt nem könnyű hallani.
Nem kényelmes.
De az igazságot nem a kényelem mércéje szerint mérjük.
Nem vagyunk a véletlen sors áldozatai.
Résztvevői vagyunk egy pontos törvények által irányított rendszernek.
És amikor ezeket a törvényeket figyelmen kívül hagyják, a következmények ijesztő egyértelműséggel bontakoznak ki.
Figyelmeztetés a mai napra
Ez az üzenet nem a múltról szól.
Hanem a jelenről.
Mert ugyanazok a feltételek alakulnak ki újra:
- Növekvő megosztottság
- Növekvő gyűlölet
- Növekvő félreértések a nemzetek között
Az emberiség ismét egy küszöbhöz közeledik.
És ösztönösen a világ tekintete – gyakran vádlóan – Izrael felé fordul.
Nem azért, mert megérti, miért.
Hanem azért, mert a rendszer mélyén érzi, hol rejlik az egyensúlyhiány.
Az egyetlen fontos válasz
Mit várnak tehát tőlünk?
Nem politikát.
Nem vitákat.
Nem magyarázatokat.
Csak egy dolog:
Kapcsolat.
Hogy „egy szívvel, egy lélekkel” legyünk.
Hogy olyan erős köteléket építsünk, amely egyszerre képes magában foglalni a legnagyobb különbségeket és a legmélyebb egységet.
Hogy felülemelkedjünk az egón, a véleményeken, a megosztottságon – nem azáltal, hogy kitöröljük őket, hanem azzal, hogy szeretettel borítjuk be őket.
Ennek kis körökben kell kezdődnie – olyan csoportokban, amelyek tudatosan dolgoznak a kapcsolaton – amíg kiterjed az egész emberiségre.
Mert a Teremtő nem az egyénekben nyilvánul meg, hanem a köztünk lévő kapcsolat középpontjában.
Az igazi emlékezés
A holokausztra emlékezni nem csak gyászolást jelent.
Hanem felelősségvállalást is.
Megérteni, hogy a történelem nem valami, ami megtörtént – hanem valami, ami rajtunk keresztül folytatódik.
Minden pillanatban egy mérlegen állunk.
Minden gondolat, minden cselekedet, minden kapcsolatra irányuló erőfeszítés –
megbillenti a mérleg nyelvét.
A szenvedés felé.
Vagy a javítás felé.
A sötétség felé.
Vagy a Teremtő kinyilatkoztatása felé, aki jó és jót cselekszik.
Egy utolsó felhívás
Ez a nap többet követel, mint könnyeket.
Ébredést követel.
Azt követeli, hogy ne azt kérdezzük: „Miért történt ez?”,
hanem azt: „Mit kell tennünk most, hogy soha többé ne történjen meg?”
És a válasz egyszerre egyszerű és hatalmas:
Kapcsolatot teremteni.
Egyesülni.
Hogy olyan edényekké váljunk, amelyekben a szeretet ereje lakozhat.
Csak akkor válik az emlékezés megváltássá.
És ahhoz, hogy ez a javítás valóban sikeres legyen, Izraelnek ismét azzá kell válnia, aminek a kezdetektől fogva lennie kellett: egy „egy ember egy szívvel” nemzetévé, amely teljes kölcsönös garanciában – Arvut – létezik, amelyen keresztül az egység fénye eljuthat az egész emberiséghez, békét, egyensúlyt és a neki rendelt teljességet hozva a világra.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás