Csodák

„….. Ezzel megérthetjük a csoda jelentését a spiritualitásban. Amikor egy ember megszületik, a gonosz hajlam azonnal kapcsolódik hozzá, ahogy írva van: „A bűn a kapuban leselkedik”, és a jó hajlam tizenhárom év után jön. Bölcseink azt mondták: „A bíróságnak óvatosnak kell lennie, és nem szabad meghallgatnia a peres fél szavait, mielőtt a vádlott ügyvédje megérkezik”, mivel azok igazolják a felperes érveit. Ennek megfelelően, amikor a gonosz hajlam érkezik az emberhez érveivel, az ember kénytelen meghallgatni. Később, amikor a jó hajlam érkezik, annak szavai nem hallhatók. Ebből következik, hogy a jó hajlam száműzetésben van, és a gonosz hajlam teljes ellenőrzése alatt tartja a testet. Ezt tekintik a testiség alatt lévő száműzetésben lévő spiritualitásnak.

Az ember nem tud kijönni ebből a száműzetésből, és csak a Teremtő tudja megszabadítani, ahogy bölcseink mondták: „Az ember hajlamai minden nap legyőzik őt, és meg akarják ölni. Ha nem lenne a Teremtő segítsége, nem tudna felülkerekedni rajtuk.” Ebből láthatjuk, hogy csak a Teremtő tud segíteni, és ezért nevezik ezt „csodának”.

Rabash, 68. levél.

Az emberi élet rejtett állapota

Az élet kezdetétől fogva az ember egy olyan valóságba születik, amelyet nem ő választott és nem is ért. Bennünk felébred egy erő, amely folyamatosan önmagunk felé irányít – önmagunk iránti aggodalom, önmagunk javára való törekvés, önmagunk fontosságának érzése felé. Ez az erő annyira természetes, annyira közvetlen és annyira meggyőző, hogy az ember belső világának megkérdőjelezhetetlen uralkodójává válik.

Először ez szólal meg.

Először ez vitatkozik.

Először ez határozza meg a valóságot.

Mire egy másik hang kezd felébredni az emberben – az a csendes hang, amely valami magasabbra, valami önérdeken túlira utal –, a verdikt már meg is született. Az ego már kialakította az ember élet-, valóság- és igazságfelfogását.

Így a jó hajlam, a vágy, hogy az adakozás, a teremtés magasabb céljával való kapcsolat felé haladjon, száműzetésbe kerül.

Az ember egy olyan királyságban él, gondolkodik és érez, amelyet teljes egészében a kapni akarás ural.

És ezt tekintik az emberiség természetes állapotának.

A csoda felismerésének nehézsége

A mindennapi életben gyakran nevezünk valamit „csodának” egyszerűen azért, mert meglep minket.

Valami váratlan történik.

Valami jó érkezik, amire nem számítottunk.

Valami történik, amit nem tudtunk elképzelni.

De ez önmagában még nem teszi csodává.

A valóságról való tudásunk korlátozott. Ami számunkra lehetetlennek tűnik, az lehet, hogy egyszerűen csak valami, amit még nem értünk. Ami rendkívülinek tűnik, az még mindig teljes mértékben ennek a világnak a természeti törvényei szerint működhet.

Az igazi csoda valami teljesen másnak kell lennie.

Olyan eseménynek kell lennie, amely nem csupán meglepetést okoz a várakozásainknak, hanem felforgatja azt a természetet, amelyben létezünk.

A csoda igazi jelentése

A spiritualitásban a csoda nem külső esemény. Nem látványosság, nem természetfeletti jelenség, nem rejtélyes esemény a fizikai világban.

A csoda a természet maga megfordítása.

Az emberi természet a fogadás, a vétel, a haszonszerzés, az önmegtartoztatás akarata. Minden gondolat, minden ösztön, minden impulzus e belső központ körül szerveződik.

A teremtés célja azonban éppen az ellenkezője: hasonlítani a Teremtőre, akinek természete az abszolút adakozás.

E két természet között lehetetlenül nagy szakadék tátong.

Az emberi képességek szempontjából a befogadási akarat soha nem tud átalakulni. Visszafoghatja magát, álcázhatja magát, igazolhatja magát, vagy finomíthatja számításait – de lényegét nem tudja megváltoztatni.

Ezért a befogadástól az adásig való átalakulás nem valami, amit az ember előidézhet.

Amikor ilyen átalakulás történik, az nem az embertől származik.

A felsőbb erőből származik.

És ezért nevezik csodának.

A csoda előkészítése

Paradox módon a csoda nem történik meg előkészítés nélkül.

Az embernek el kell jutnia egy olyan állapotba, ahol kimerítette minden saját erejét. Újra és újra meg kell próbálnia felülkerekedni az önérdek szabályán, csak hogy rájöjjön, hogy az ego továbbra is legyőzhetetlen.

Tanul.

Dolgozik.

Kapcsolatba lép másokkal, akik ugyanazt a törekvést osztják.

Megpróbálja gondolatait és szándékait valami magasabb felé irányítani.

Mégis minden alkalommal ugyanazt a igazságot fedezi fel: a fogadás akarata marad a uralkodó.

Ez a felismerés nem kudarc – ez a felkészülés.

Az edény pontosan azon a felismerésen keresztül alakul ki, hogy emberi erőfeszítéssel nem lehet végrehajtani a fordulatot.

Csak akkor, amikor a vágy teljes lesz – amikor a változás iránti igény valódi és tagadhatatlan lesz – történhet valami teljesen új.

Akkor hirtelen bekövetkezik a fordulat.

És ez a fordulat a csoda.

Minden spirituális fokozat csoda

A spirituális úton minden új fokozatot egy ilyen fordulat révén érünk el.

Valahányszor a befogadási akarat, még a legkisebb mértékben is, az adás felé irányul, valami alapvetően természetellenes történik.

Az emberi természet szempontjából egy ilyen változás lehetetlennek tűnik.

Mégis megtörténik.

Ezért minden felfelé vezető lépés, minden valódi vágykorrekció önmagában csoda.

Vannak azonban bizonyos szakaszok a spirituális fejlődésben, amikor ez a fordulat különösen egyértelművé válik. Ezeket a szakaszokat a hagyományban leírt nagy csodák jelképezik és őrzik.

Az egyiptomi kivonulás csodája

Az első nagy csoda az egyiptomi kivonulás.

Egyiptom az ego teljes uralmát jelenti – a fáraó uralmát az ember egész belső életére.

Amikor az exodus csodája megtörténik, az ember hirtelen elszakad ettől az uralomtól. A befogadási akarat már nem uralkodik abszolút módon.

Az ember szabad lesz.

De ez a szabadság még nem teljes. Ez egy indulás.

A belső világ olyan lesz, mint egy sivatag – üres, csendes, kopár. A régi egoista örömök elveszítik hatalmukat, de az új spirituális beteljesülés még nem jelent meg.

Mégis, ez máris hatalmas csoda: a fáraó zsarnoksága megtört.

A Hanuka és a Purim csodái

Később további csodák történnek.

A Hanuka által szimbolizált szakaszban az ember megszerzi a képességet, hogy adakozó edényekkel dolgozzon. Létrehoz egy szűrőt – a Masachot –, amely lehetővé teszi számára, hogy felemelkedjen az egoista fogadás fölé.

De a fogadás akarata nagyrészt érintetlen marad.

A végső és legnagyobb fordulat a Purim által szimbolizált szakaszban következik be.

Itt a fogadás akaratának maga is korrekcióra kerül. Az a vágy, amely egykor mindent magának követelt, képes lesz az adakozás szándékával dolgozni.

Ez a legteljesebb csoda – mert a teremtmény legmélyebb természete átalakul.

A rejtett csoda

A Purim története illusztrálja, hogy a csodák gyakran rejtve történnek.

A történet minden szakaszában a kimenetel teljesen bizonytalannak tűnik.

Shushan városa zavaros.

Haman hatalmasnak és igazoltnak tűnik.

A király úgy tűnik, hogy vele van.

Eszter rejtőzködik.

Mordechai a kapun kívül ül, látszólag tehetetlenül.

Nincs egyértelmű logika, amely előre jelezné a végső fordulatot.

Az események töredékesen, összefüggéstelenül és tisztázatlanul zajlanak. Rendeletek születnek, a körülmények megváltoznak, rejtett cselekmények halmozódnak fel – és aztán hirtelen minden megfordul.

Hámán bukása.

Mordechai felemelkedése.

A nép megmentése.

A csoda pontosan ebben a fordulatban rejlik.

A csoda lényege

Az igazság az, hogy a csoda nem a külső történetben történik, hanem az emberi szívben.

Az ember előkészíti a edényt.

Felismeri az ego uralmát.

Küzdelmet folytat, vágyakozik, és felfedezi saját tehetetlenségét.

Ekkor a felsőbb erő végrehajtja a cselekvést.

A fogadás akarata – amely korábban teljes mértékben az önös haszonra irányult – mostantól az adakozás szándékával működik.

Ami korábban lehetetlen volt, valósággá válik.

Ezt a pillanatot nem lehet előre megjósolni.

Nem lehet kikényszeríteni.

Nem lehet előállítani.

Egyszerűen csak megtörténik.

És amikor megtörténik, az ember felismeri, hogy valami magasabb dimenzióból lépett be az életébe.

Ez a csoda.