Választás a spirituális úton

„….. Ismert, hogy a legfőbb feladat a választás, vagyis az, hogy »az életet válasszuk«, így jön létre a Dvekut [összetartozás], ami Lishma [Érte]. Ezáltal az ember megkapja jutalmul a Dvekutot az Életek Életével. Amikor nyílt a Gondviselés, nincs helye a választásnak. Emiatt a felsőbbik a Malchutot, azaz az ítélet minőségét emelte az Eynaimra [szemekre]. Ez elrejtést hozott létre, ami azt jelenti, hogy az alsóbbik számára úgy tűnt, hogy a felsőbbikben van egy hátrány, hogy a felsőbbikben nincs Gadlut [nagyság/felnőttség].

Ezt követően a felső tulajdonságai az alsóba kerülnek, ami azt jelenti, hogy hiányosak. Ebből következik, hogy ezek a Kelim [edények] egyenértékűek az alsóval, nevezetesen, hogy mivel az alsóban nincs életerő, így a felső tulajdonságokban sincs életerő. Más szavakkal, nem érez ízét a Tórának és a Mitzvotnak [parancsolatoknak], mert azok élettelenek.

Ekkor van lehetőség a választásra, hogy az alsó azt mondja: ez az egész elrejtettség, amit érez, azért van, mert a felső az alsó kedvéért korlátozta magát. Ezt nevezik úgy, hogy „Amikor Izrael száműzetésben van, a Shechina [Isteni jelenlét] velük van”, vagyis bármit is érez, azt mondja. Vagyis nem az ő hibája, hogy nem érez életerő ízét. Inkább, az ő szemszögéből nézve, a spiritualitásban valóban nincs életerő…”

RABASH, Válogatott jegyzetek 195. Az ítélet minőségének összekapcsolása az irgalommal

Talán nincs olyan szó a spirituális munkában, amelyet jobban félreértenének, mint a „választás” szót.

A választást úgy képzeljük el, mintha nyugodtan állnánk két egyértelműen kijelölt út között: az egyik jó, a másik rossz, az egyik világos, a másik sötét.

Úgy képzeljük, hogy a spirituális élet azt jelenti, hogy tisztán látjuk az igazságot, majd bölcsen választunk.

De az igazi spirituális út egyáltalán nem ilyen.

Az a személy, aki valóban elkezdi a spirituális fejlődést, ijesztő dolgot fedez fel: nem tudja, hol van a jó és hol a rossz.

Az utak nincsenek kijelölve.

A szív zavarodott.

Az elme vak.

És minél közelebb kerülünk az igazi belső munkához, annál kevesebb a bizonyosságunk.

Először ez sokkol minket.

Azt hittük, hogy a spirituális fejlődés világosságot, magabiztosságot, inspirációt, bizonyosságot és megértést hoz majd.

Ehelyett a következőket hozza: zavarodottságot, belső ellentmondásokat, visszaeséseket, ürességet, csalódást, és azt az elviselhetetlen érzést, hogy már nem tudjuk, hogyan irányítsuk magunkat.

De ez a zavarodottság nem hiba.

Ez a valódi választás kezdete.

Az ember szabadság nélkül születik

Teljesen a természet irányítása alatt születünk.

Gondolataink, vágyaink, reakcióink, vonzalmaink, félelmeink, ambícióink, véleményeink, sőt, amit „személyiségünknek” nevezünk – mindez automatikusan keletkezik.

Belsőnket egy láthatatlan önszereteti rendszer irányítja.

Ösztönösen menekülünk a szenvedés elől, és az öröm után vágyakozunk.

Automatikusan igazoljuk magunkat.

A neveltetésünk, a biológiánk, a környezetünk, a tapasztalataink, az egoista számításaink szerint gondolkodunk.

És emiatt a kabbalisták valami radikálisat magyaráznak:

Az embernek szinte nincs szabad választása a hétköznapi életben.

A természet irányítja.

Ahogyan az állat az ösztönét követi, úgy követi az egoista ember a belső programozást.

Az ego dönti el, mi érdemes, mi veszélyes, mi édes, mi keserű, mit kell szeretni, mit kell elutasítani.

Az ember pedig csupán engedelmeskedik.

Ezért nem kezdődhet a spirituális út a bizonyosságtól.

Ha a spiritualitás azonnal kinyilatkozna teljes nagyszerűségében, önző módon automatikusan rohannánk felé, ahogyan bármely élvezet felé is rohannánk.

Nem lenne független emberi lény.

Nem lenne igazi teremtés.

Nem lenne „Ádám” – aki saját elérései révén hasonlít a Teremtőhöz.

Miért rejti el magát a Teremtő

Ezért válik szükségessé a rejtőzés.

A Teremtő szándékosan elrejti:

• nagyszerűségét,
• édességét,
• tökéletességét,
• sőt, létezését is.

És nem csak ezt.

A spirituális út gyakran üresnek, élettelennek, száraznak és értelmetlennek tűnik.

Az ember elkezd tanulni, keresni, imádkozni, haladni próbálni – és hirtelen úgy érzi: még a spiritualitás maga is értéktelennek tűnik.

• zavar,
• hidegség,
• ízérzék hiánya,
• belső ellenállás,
• kritika,
• kétség,
• és kimerültség.

Ez félelmetes.

De a kabbalisták elmagyarázzák: ez a rejtőzködés a választás szülőhelye.

Ha a felsőbb erő nyíltan ragyogna, nem lenne önállóságunk.

Így a Teremtő kifejezetten azért vonja vissza kinyilatkoztatását, hogy az ember szabadon építhesse ki belső kapcsolatát.

Maga a rejtőzködés teremti meg azt a helyet, ahol a szeretet valósággá válhat.

A háborúk Amalekkel

A spirituális út ezért állandó belső háborúk során bontakozik ki.

Ezeket a háborúkat szimbolikusan így írják le: De ezek nem külső ellenségek.

• Amalek,
• a kígyó,
• a Klipot,
• a kémek,
• a gonosz hajlam.
•  

Ezek belső erők.

Ezek azok a hangok, amelyek suttognak:

• „Ennek az útnak nincs értelme.”
• „Ebből semmi sem lesz.”
• „Áltatod magad.”
• „Nézd, milyen üres a spiritualitás.”
• „Soha nem fogsz megváltozni.”
• „Képtelen vagy rá.”
• „Térj vissza a hétköznapi életbe.”

És furcsa módon, ezek az erők szükségesek.

Nélkülük az ember soha nem alakítana ki valódi igényt a Teremtő iránt.

A kémek, a kétségek, a kudarcok, a visszaesések, a csalódások – mindezek fokozatosan elpusztítják a saját erőnkbe vetett bizalmunkat.

És csak akkor kezd kialakulni valami hiteles a szívünkben.

Egy igazi kiáltás.

Nem szavak.

Nem filozófia.

Nem vallási szokás.

Egy valódi belső szükséglet.

„Nincs olyan igaz ember, aki jót tett volna és nem vétkezett volna”

A bölcsek elmagyarázzák, hogy a spirituális fejlődés csak zuhanásokon és emelkedéseken keresztül történik.

Az ember nem tud egyszerűen békésen felfelé mászni.

Minden új szint egy zuhanással kezdődik.

Először belépünk a bal oldali vonalba: sötétség, önzés, zavar, távolság.

Csak utána ismeri fel a gonoszt.

És csak a gonosz felismerése után kezdheti el a helyes vonal választását.

Így válik élővé a vers:

„A fény előnye a sötétségből származik.”

Sötétség nélkül a fény értelmetlen.

Leereszkedés nélkül nincs vágyakozás.

Üresség nélkül nincs ima.

Zavartság nélkül nincs igazi függés a Teremtőtől.

Az ember pontosan azáltal fejlődik, hogy újra és újra felfedezi:

„Nem tudom megmenteni magam.”

A szörnyű felfedezés: nem tudom, mi a jó

Az egyik legmélyebb gondolat a következő:

Ha mindkét lehetőséget egyértelműen „jónak” és „gonosznak” címkéznék, nem lenne választás.

A valódi választás csak azért létezik, mert nem tudjuk.

Olyan erők között állunk, amelyek egyenlőnek tűnnek.

Az ego a gonoszt jónak álcázza.

Az öröm igazságnak tűnik.

Az önszeretet bölcsességnek tűnik.

Maga a spiritualitás pedig gyakran sötétnek és üresnek tűnik.

Akkor hogyan válasszunk?

Nem az értelemmel.

Nem a bizonyossággal.

Nem a logikával.

Hanem az ismételt belső tisztázással.

Az ember elbukik, keres, kudarcot vall, sír, feláll, és lassan felhalmozza a felismerést.

Fokozatosan kezdi megérezni: mi vezet az összetartozás felé, és mi vezet az elszakadás felé.

Ez a felismerés nem elméleti.

Az életen keresztül szerzi meg.

A szenvedésen keresztül.

Az egoista beteljesülésben való csalódáson keresztül.

Az önszeretet és az igazság közötti ezernyi belső ütközésen keresztül.

A szabadság lényege

Akkor hol található valójában a szabad választás?

A kabbalisták megdöbbentő választ adnak:

Csak egy igazi szabadság létezik.

A környezet kiválasztása.

Ennyi az egész.

Az ember nem tudja közvetlenül megváltoztatni önmagát.

Nem tud szellemi vágyat teremteni.

Nem tudja önmagától felébreszteni a Teremtő iránti szeretetet.

Nem tudja egyedül legyőzni az egoizmust.

Nem tud belső szellemi üzemanyagot előállítani.

Teljesen tehetetlen.

De alávetheti magát egy olyan környezet hatásának, amely értékeli a célt.

Ez a teljes jelentése annak, hogy:

„Válaszd az életet.”

Válassz: mert a környezet alakítja a vágyat.

• a könyvek,
• a tanár,
• a barátok,
• a légkör,
• a beszélgetések,
• az értékek,
• a gondolatok,
• az irány, amelyek befolyásolják a szívet.

És a vágy határozza meg mindent.

Miért elengedhetetlen a csoport

A spirituális csoport tehát nem társadalmi támogatás.

Nem érzelmi vigasz.

Nem társaság.

Ez egy spirituális rendszer.

A lelkek gyökereiknél egyetlen lélekként kapcsolódnak össze.

És ennek köszönhetően az ember kaphat másoktól: Amikor az ember a sötétségbe zuhan,

• erőt,
• vágyat,
• a cél fontosságát,
• ihletet,
• kitartást,
• és hiányérzetet.

az egyéni ereje teljesen eltűnik.

De másokkal való kapcsolaton keresztül további erőt kaphat a kollektív lélektől.

Ezért mondják a kabbalisták: egyedül soha nem fog sikerülni.

Soha.

Mert az ego mindig legyőzi az elszigetelt egyént.

Az egyetlen megváltás az, ha az ember újra és újra aláveti magát egy olyan közösség hatásának, amely a Teremtővel való egyesülésre törekszik.

A Teremtő elrejtésen keresztül építi az embert

A paradoxon rendkívüli.

A Teremtő elrejtőzik, hogy megtalálják.

Távolságot tart, hogy vágyat keltsen.

Üresnek tűnik, hogy megtanítson minket jutalom nélkül adni.

Leereszkedéseket küld, hogy imádságot ébresszen.

Zűrzavart küld, hogy függetlenséget teremtsen.

A spirituális úton minden egyetlen célra irányul: hogy a teremtett lényben igazi, független vágyat építsen ki az összetartozásra.

Nem kényszerből.

Nem ösztönös.

Nem önző.

Hanem tudatos.

Szabad.

Választott.

A „Válaszd az életet” jelentése

A „Válaszd az életet” nem azt jelenti, hogy a kényelmet válaszd.

Nem azt jelenti, hogy a sikert, a tudást vagy az érzelmi inspirációt válaszd.

Azt jelenti, hogy az ego számításai helyett a Teremtővel való összetartozást válaszd.

Újra és újra.

Még a rejtőzködésben is.

Még a zavarodottságban is.

Még megértés nélkül is.

Még akkor is, ha a spiritualitás üresnek tűnik.

Még akkor is, ha a szívnek nincs íze.

Még akkor is, ha az elme lázad.

Az ember folytatja: És ezeken az erőfeszítéseken keresztül,

• tanulással,
• kapcsolódással,
• imádkozással,
• részvétellel,
• kereséssel,
• és azáltal, hogy a megfelelő környezet hatása alá helyezi magát.

a megújító fény fokozatosan megváltoztatja őt.

Nem azonnal.

Hanem lassan.

Fájdalmasan.

Hűségesen.

Amíg egy nap, az összes bukás, az összes háború, az összes kétség, az összes üresség közül egy új vágy születik.

Egy igazi vágy a Teremtő iránt.

És akkor az ember végre megérti:

Az összes zavar, az összes elrejtés, az összes kudarc, az összes belső háború – nem az út akadályai voltak.

Ők maguk voltak az út.