„A szellemi létrán történő gyakorlati feljutás szintről szintre így valósul meg. Tegyük fel, hogy tíz embert gyűjtünk össze, és egy kilós kölcsönös taszítóerő hat ránk. Ha ezt a taszítást legyőzzük, akkor feljutunk az első szintre.
Az első szinten tíz ember vagyunk, mint korábban, de a köztünk lévő gyűlölet mínusz egy kilogramm helyett mínusz tíz kilogrammra nőtt. Ez azt jelenti, hogy a folyamatos emelkedés során előfordulhat, hogy egyre több emberrel kell együtt dolgoznunk. Ez lehet minőségi szempontból, de lehet mennyiségi és minőségi szempontból is.
A csoport olyan embercsoport, akik vállalják, hogy egy szívvel, egy emberként kapcsolódnak össze. Ha készen állunk erre, akkor ennek a célnak megfelelően, amelyet talán még nem értünk el, már kabbalista csoportnak neveznek minket. Abban a pillanatban, amikor elérjük az egység első fokát, azonnal felfedeződik a felső Fény, és a Teremtő kinyilatkozik kapcsolatunkon belül.
Keményen dolgoztunk az egónkon, és elértük ezt az első szintet, a Nefesh leggyengébb Fényét (Ohr Ha Nefesh) (a Lélek Fényét). Ezt követően egy még nagyobb egoista vágy tárul fel előttünk, amin dolgoznunk kell. Hirtelen lángoló gyűlölet és véleménykülönbségek keletkeznek közöttünk, amelyeket még nehezebb munkával kell legyőznünk. És amikor összekapcsolódunk, az Ohr Ha Ruach (a Szellem Fénye) tárul fel.
Ezt követően egy még nagyobb ego ébred fel bennünk, amelynek leküzdése és összekapcsolása érdekében még nagyobb erőfeszítésre van szükség. Így fedezzük fel az Ohr Ha Neshama-t (a Lélek Fényét), majd ezt követően a Haya-t (a Malchut utolsó korrekcióját), végül pedig a Yechida-t.
Az ego folyamatosan növekszik, mi pedig úgy győzzük le, hogy szorosabban összekapcsolódunk, és egyre nagyobb mértékben elérjük a Teremtő kinyilatkoztatását. Ezeket a szinteket a következőképpen nevezik: Nefesh, Ruach, Neshama, Haya, Yechida – NRNHY.
Ahogy az ego folyamatosan növekszik, a munka egyre nehezebbé válik, egyre inkább elszakadunk egymástól, majd még nagyobb mértékben tudunk összekapcsolódni. Ilyen a csoportos munka.”
Rav Dr. Michael Laitmantól a franciaországi „Egy mindenkiért, mindenki egyért” kongresszuson, második nap, 2014. május 10., 3. lecke
A spirituális út nem egy egyenes út, amelyen folyamatos inspiráció, tisztaság és kényelem vár ránk. Ez a belső átalakulás útja, amelyen az ember újra és újra felépül ellentétes állapotokból, ellentétes érzésekből, ellentétes megértésekből, amíg egy teljesen új valóságérzékelés nem születik benne. E lecke szerint a spirituális fejlődés egy új edény fokozatos felépítése – egy olyan edényé, amely képes érzékelni az igazi jóságot, az örökkévalóságot, a teljességet és a teremtés mögötti szándékot.
Minden fejlődés mögötti cél
Az egész folyamat alapja a Teremtés Gondolata: a Teremtő vágya, hogy jót tegyen a teremtett lényekkel. Ez a „jó” azonban nem adható át egyszerűen előre az embernek. Ha felkészülés nélkül adnák át, az ember sem nem értené meg, sem nem érezné, sem nem értékelné. Ezért az embernek fokozatosan képesnek kell lennie arra, hogy megérezze, mi az igazi jóság.
És ez csak az ellentéteken keresztül történhet meg.
Semmi sem érthető meg az ellentéte nélkül. A fény csak a sötétséggel szemben tárul fel. A beteljesülés csak az üresség után érthető meg. A szeretet csak az elválasztás után ismerhető fel. Ezért minden jó érzést kísérnie kell egy ellentétes érzésnek, amely alátámasztja, meghatározza, és mélységet és értelmet ad neki.
Ezért a spirituális út magában foglalja a felemelkedéseket és a leereszkedéseket, az inspirációt és a nehézséget, a bizonyosságot és a zavart. Ezek nem véletlenek vagy kudarcok. Ezek azok az anyagok, amelyekből a spirituális edény épül.
Fejlődés két ellentétes erő révén
Minden pillanatban az ember két állapot között áll: az előző és a következő szint között. Az előző szint hátulról nyomja a szenvedés és az elégedetlenség révén. A magasabb szint elölről vonzza a valami nagyobb, tisztább és teljesebb finom megvilágosodása révén.
Ez a feszültség a múlt és a jövő között teremt mozgást.
Az alacsonyabb állapot végül elviselhetetlenné válik, mert az ember kezdi érezni annak ürességét. Ezzel egyidejűleg a magasabb állapot messziről kezd ragyogni, felébresztve a vágyat egy másfajta életminőség iránt. Így a spirituális fejlődés két ellentétes erő együttes működése révén valósul meg: az alacsonyabb szint elutasítása és a magasabb szint iránti vonzódás.
Az emberben ezeket a két erőt „bal” és „jobb”ként éli meg.
A bal vonal a természetes egoista vágy – az ember örökölt természete. A jobb vonal a magasabb szint hatása, a Teremtőhöz tartozó adakozás és kapcsolódás tulajdonságai. A spirituális fejlődés e két vonal megfelelő kombinációjából épül fel egy középső vonallá, ahol valóban létezik a szabad választás.
Minden szint egy teljesen új valóság
Az egyik legmélyebb gondolat az, hogy minden spirituális szint teljesen különbözik az előzőtől.
Az ember úgy képzeli el a spirituális növekedést, mint fokozatos fejlődést, miközben lényegében ugyanaz marad. De a spiritualitás nem így működik. Minden új szint ellentéte az előzőnek. Ami korábban fontosnak tűnt, elveszíti értékét. Ami egyszer ostobaságnak tűnt, hirtelen értékessé válik. Az ember megértése, prioritásai, érzései és belső számításai mind megváltoznak.
A kabbalisták ezt egy földbe helyezett maghoz hasonlítják. Mielőtt egy fa növekedni tudna, a magnak először teljesen el kell rothadnia. Korábbi formájának el kell tűnnie. Csak ezután jöhet létre az új élet.
Hasonlóképpen, a spirituális felemelkedéshez az embernek újra és újra el kell engednie a korábbi teljesülés és identitás formáit. A régi megértésnek „meg kell halnia”, hogy egy magasabb szintű érzékelés születhessen.
Ezért érezzük gyakran úgy a spirituális állapotok közötti átmenetet, mintha egy szakadékot kelne átkelni. Nincs sima átmenet egyik szintről a másikra. A régi egoista teljesülést nem vihetjük át a magasabb világba. Minden felemelkedés belső megadásra szorul.
„Az értelem felett” – a fokozatok közötti híd
Az egyik spirituális fokozatból a másikba való átlépés módszerét „az ész felett”nek nevezik.
Az „ész” mindazt jelenti, amit az ember jelenlegi állapotának megfelelően megért, érez és értékel. Természetesen az ember meg akarja őrizni azt, ami már kitölti. A magasabb állapot azonban vonzó, tisztázatlan, sőt a jelenlegivel ellentétesnek tűnik.
Ezért a fejlődés csak akkor válik lehetségessé, amikor az ember elsajátítja a Bina nevű tulajdonságot – az önérdek feletti emelkedésre való hajlandóságot, és ideiglenesen abbahagyja, hogy mindent a személyes befogadás és az azonnali megértés szerint mérjen.
Ezt az állapotot úgy írják le, mint a Felsőbbhez kapcsolódó embrióvá válást. Az ember semlegesíti szokásos egoista számításait, és egyszerűen csak a magasabb fokozathoz való kapcsolódásra vágyik. Csak ezután kaphat új megértést, új érzést és új beteljesülést, amely a magasabb szintnek megfelelő.
Így minden felemelkedés három szakaszból áll: És ez a folyamat végtelenül ismétlődik.
- A felismerés, hogy a jelenlegi szint nem elegendő.
- Ugrás a jelenlegi megértés és beteljesülés fölé.
- Új élet befogadása a magasabb szinten.
Az üres doboz
A kabbalisták gyakran úgy írják le az embert, mint egy „üres dobozt”, amely a benne lakozó szintnek megfelelően különböző beteljesüléseket fogad be.
Ez azt jelenti, hogy szinte minden, amit az ember „önmagaként” érzékel – az értelem, az érzelmek, a vágyak, az önbizalom, a világnézet – nem a lélek örök lényegéhez tartozik, hanem ahhoz az ideiglenes szellemi szinthez, amely éppen a lelket öltözteti.
Ezért az embernek nem szabad ragaszkodnia semmilyen múló állapothoz, legyen az pozitív vagy negatív. Minden beteljesülés ideiglenes. Minden állapotnak az a sorsa, hogy felváltják.
Az egyetlen állandó elem a lélek gyökérszerkezete maga.
Ez a megértés megváltoztatja a spirituális munkához való teljes hozzáállást. Ahelyett, hogy megpróbálnánk megőrizni a kellemes állapotokat, megtanulunk önként mozogni egyik állapotból a másikba, megértve, hogy minden új szint nagyobb és kifinomultabb beteljesülést tartalmaz.
Miért szükséges a sötétség és az üresség
Az a hordozó, amely képes érzékelni az örökkévalóságot és a tökéletességet, magában kell hordoznia az ellenkező érzéseket is: az örökkévalóság hiányát, a teljesség hiányát, a teljes ürességet.
A hiány megtapasztalása nélkül nem lehet érzékelni a beteljesülést.
Ezért a rejtőzködés, a zavarodottság, a belső sötétség, a tehetetlenség és az üresség nem büntetések. Ezek előkészületek. Kiterjesztik az érzékelés edényét.
A folyamat azonban nem történhet meg egyszerre, mert a teljes üresség pszichológiailag és szellemileg megsemmisítené az embert. Így a fejlődés fokozatosan történik. Az embert lassan megtanítják arra, hogyan kell egyre nehezebb belső állapotokkal dolgozni, miközben egyidejűleg támogatást kap a helyes vonaltól, a magasabb megvilágosodástól.
Ezért halad a spirituális munka mindig két pályán egyszerre: sötétség és fény, hiányosság és remény, bal és jobb.
„Minden nap új emberré válni”
Az igazi spirituális fejlődés azt jelenti, hogy az ember nem ragaszkodik a tegnapi megértéshez vagy a tegnapi beteljesüléshez. Minden nap újjá válik, mert minden nap új belső tartalmat kell kapnia egy magasabb szintről.
Az ember valódi munkája ezért nem az, hogy személyes erejével kényszerítse ki a spirituális elérést, hanem az, hogy olyan erőfeszítéseket tegyen, amelyek meghívják a magasabb erőt, hogy felfelé húzza őt.
Minden tanulás, imádság, kapcsolat, erőfeszítés és belső munka végső soron egy dologra irányul: arra, hogy a magasabb erő az embert jelenlegi állapotából egy magasabb állapotba vonzza, ahol új elmét, új szívet, új valóságérzékelést és teljesebb beteljesülést kap.
Az egész út jelentése
A spirituális fejlődés két ellentétes valóság fokozatos összefonódása egy személyben: a teremtett egoista természet teljes mélysége és a Teremtő saját tulajdonságai.
Amikor ez a két ellentét helyesen integrálódik, új edény születik – amely képes befogadni a teremtés valódi célját.
Így az út nem a sötétség, a gyengeség, az ellentmondás vagy a belső küzdelem elől való menekülésről szól. Pontosan ezeken az ellentéteken keresztül válik az ember képes a végtelen érzékelésére.
Minden leereszkedés egy nagyobb felemelkedésre készít fel.
Minden üresség egy nagyobb beteljesülésre készít fel.
Minden ellentmondás egy mélyebb megértésre készít fel.
Minden önmagunk elvesztése egy magasabb önmagunk születésére készít fel.
És lépésről lépésre, fokról fokra, számtalan belső halálon és megújuláson keresztül az ember fokozatosan képes lesz érzékelni az örökkévalóságot, a teljességet és azt az igazi jóságot, amelyet a kezdetektől fogva számára készítettek.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás