A szellemi létrán való fokról fokra való emelkedés titka

„Kérdés: Lehet-e mérni az emberek közötti egység mértékét, és ennek alapján megmondani, milyen messze vagyunk egy újabb holokauszttól?

Válasz: A köztünk lévő kapcsolat mértékének függvényében meg tudjuk határozni helyünket a szellemi létrán – amelyet Jákob-létrának neveznek –, vagyis azt, hogyan emelkedünk fel a mi világunkból 125 szintet meghaladva, öt világon át, egészen az Olam Ein Sof eléréséig.

Minden világban öt Partzuf van, minden Partzufban öt Szfira, és összesen 125 szint van (5 x 5 x 5). Ezen szintek közötti különbség a köztünk lévő egyre nagyobb kapcsolat és egység.

Ez az egyesülés mindig egy tízfős csoportban (Minyan) valósul meg. Ha helyesen kapcsolódunk össze, megsemmisítjük önmagunkat, és akkor elkezdjük érezni a köztünk lévő kapcsolatot, valamint egy új spirituális erőt, amelyet a kapcsolatunkban fedezünk fel.

Minél jobban kapcsolódunk össze, annál inkább érezni fogja mindegyikünk, hogyan emelkedik fel a spirituális szintek létráján, egészen annak végéig.”

Rav Dr. Michael Laitman szavai az izraeli 103FM rádióműsorból, 2015. július 12.

Van valami egyszerre alázatos és mélyen nyugtalanító ebben a kinyilatkoztatásban: minden már elő van készítve.

Minden fokozat, minden állapot, minden felemelkedés és leereszkedés – nem mi hozzuk létre őket.

Már jóval azelőtt létrejöttek, hogy egyetlen spirituális ébredést is éreztünk volna.

Az egész létra – amit gyakran Jákob létrájának neveznek – fentről lefelé épült, lépésről lépésre, világról világra, amíg el nem érte azt a legalacsonyabb pontot, ahol most létezünk.

És mégis… meghívnak minket, hogy másszuk meg.

Nem a saját erőnkből.

Nem az értelmünkből.

Nem a természetes vágyunkból.

Mert ezek közül egyik sem tartozik igazán hozzánk.

Minden felemelkedés felülről jön: az erő felülről, a megértés felülről, a vágy felülről.

De anélkül, hogy lenne valami alulról – tőlünk –, semmi sem mozdul.

És ez a „valami” nem az, amit általában elképzelünk.

A hely, ahol munkánk valóban létezik

Ha mindent felülről kapunk, akkor hol vagyunk mi?

Munkánk egy szűk, törékeny, szinte láthatatlan helyen létezik – az állapot felismerésében.

Az ember egy állapotba kerül.

Zavart, nehézséget, ellenállást, ürességet vagy akár kétségbeesést érez.

És ösztönösen meg akarja változtatni – kijavítani, javítani, elmenekülni előle.

De az út bölcsessége valami radikálisat suttog, ami őszinteségében szinte kegyetlen:

Nem javíthatod az állapotodat a jelenlegi szintedről.

Maga a szint határozza meg, mit érzel.

Ez diktálja az észlelésedet, a gondolataidat, az érzelmi határaidat.

Ha a szint alacsony – alacsonynak fogod érezni magad.

Ha szűk – fulladozni fogsz.

Bármilyen erőfeszítés sem fogja magasabb szintre emelni.

Akkor mi marad?

Csak egy dolog: felismerni.

Látni, amilyen.

Megkérdezni: „Maradhatok itt? Egyetérthetek ezzel? Felülkerekedhetek ezen?”

És aztán – újra megfordulni.

Újra.

És újra.

Mint egy csendes sóhaj, amely soha nem talál igazi nyugalmat.

Miért nem lesz jobb az élet

Egy illúzióval élünk – hogy az idő gyógyít, hogy a dolgok javulnak, hogy végül valami „megoldódik”.

De a létra nem így működik.

Ha ugyanazon a szinten maradsz, semmi sem javul igazán.

Éppen ellenkezőleg – ha nem emelkedsz feljebb, egyre rosszabbul érzed magad.

Több üresség.

Több elégedetlenség.

Több nyomás.

Amíg a szenvedés maga nem válik tanítóvá.

Amíg nem suttogja:

„Mozogj.”

Ne előre, ugyanazon a helyen.

Ne mélyebbre, ugyanazon a megértésen belül.

Hanem felfelé – egy teljesen másik fokozatra.

Mert csak egy magasabb fokozat tartalmaz egy másik valóságot.

Csak ott érezheted magad jobban.

Az egyetlen erő, amely felemelhet minket

És itt az út egyszerre egyszerűvé és abszolúttá válik.

Csak egy erő képes emelni az embert szintről szintre: a megújító Fény.

Mi ez a Fény?

Nem valami, amit mi hozunk létre.

Nem valami, amit mi irányítunk.

Felébred.

Amikor az ember a hiteles forrásokat tanulmányozza, nem a tudás, nem a büszkeség, nem az irányítás kedvéért – hanem a felemelkedés, a változás, a másság iránti vágyból –, valami finom kezd felébredni körülötte.

Egy körülvevő hatás.

Egy csendes nyomás.

Egy magasabb jelenlét.

A bölcsek nyelvén ezt Körülvevő Fénynek nevezik.

És amikor ez megérinti az embert – még ha csak kissé is – olyasmit ad neki, ami eddig soha nem volt az övé:

• egy új vágyat
• egy új érzékenységet
• egy új irányt

És hirtelen, anélkül, hogy pontosan tudná, hogyan – már nem ugyanazon a helyen van.

Felemelkedett.

A bennünk lévő belső létra

Ez a létra nem valahol kívül van.

Nem egy misztikus, az égben lebegő lépcső.

Bennünk van.

Réteg rétegre.

Mint a hagyma rejtett rétegei.

Amit most érzünk, az csak a legkülső réteg – a legkülsőbb állapot.

De benne, egyre mélyebben, vannak belsőbb állapotok:

Finomabbak.

Összekapcsoltabbak.

Jobban összhangban a Teremtővel.

Minden belső lépés egy felfelé vezető lépés.

Minden mozdulat a kapcsolat, az egység, az önmagunk mások előtt való megsemmisítése felé – egy mélyebb réteget tár fel.

És a legközépen – a legbelső ponton – van a korrekció vége.

A társadalom szerepe – a fokozatok közötti átjáró

De egy ember egyedül nem képes erre.

Mert a kapcsolat – a magasabb fokozatok lényege – nem érhető el egyénileg.

Csak egy közös edényben tárul fel.

A tízben.

Amikor az emberek nem magukért, hanem egy közös célért gyűlnek össze – hogy felülemelkedjenek az egójukon, hogy a különbségek felett kapcsolódjanak össze, hogy valamit építsenek közöttük – akkor valami új jelenik meg.

Egy erő, ami korábban nem létezett.

Egy melegség, ami nem érzelmi, mégis mélyen élő.

Egy kapcsolódási mező, amelyben mindenki elkezdi érezni:

„Nem vagyok egyedül.”

És ennél is több:

„Van itt valami magasabb.”

Ez az érzés máris a felemelkedés kezdete.

A lényegi felismerés

Van egy felismerés – egy átható, tagadhatatlan igazság –, amelyet az embernek el kell sajátítania:

Csak a Teremtőhöz való közeledéssel lesz jó nekem.

Nem a külső körülmények megváltoztatásával.

Nem a körülmények átrendezésével.

Nem azzal, hogy várom, hogy az élet könnyebbé váljon.

Hanem a felemelkedéssel.

Azáltal, hogy közelebb kerülünk formában, szándékban, kapcsolatban.

Mert minden szintnek megvan a maga rögzített természete.

Ha olyan szinten vagy, ahol rosszul érzed magad – az nem hiba.

Nem büntetés.

Egyszerűen csak annak a szintnek a természete.

És az egyetlen menekülés belőle a felemelkedés.

Az út egyszerűsége

Végül minden egyetlen, egyszerű elvre vezethető vissza:

• Ismerd fel az állapotot
• Értsd meg, hogy belülről nem lehet megjavítani
• Fordulj a magasabb erő felé
• Szándékkal tanulj
• Kapcsolódj másokhoz a cél felé
• Ébreszd fel a környező fényt

És emelkedj fel.

Újra és újra.

Ez a „szabadalom”.

A módszer.

A titok, ami nem titok.

Egyformán adatott az egyénnek, a társadalomnak, a nemzetnek, az egész emberiségnek.

Egy utolsó kép

Egy ember fekszik a földön – kicsi, zavart, elszigetelt.

Mint Jákob az álmában.

És abból a legalacsonyabb pontból meglátja:

Egy létrát, amely felfelé nyúlik, a szem elől eltűnve.

Összekötve a földet az éggel.

Nem kívül van.

Belül van.

És a kérdés nem az, hogy létezik-e a létra.

A kérdés az:

Elkezdi-e mászni?