„Kérdés: Miért érez az ember másokat magán kívül?
Válasz: Annak érdekében, hogy kilépjen önmagából.
Ha nem érezném magamat, akkor nem érezném másokat sem magamon kívül. Vagyis az önmagunkról és önmagunkon kívülről való érzékelés összefügg. Ezt nevezzük a határ elérésének.
Létünkben a határ elérése azt jelenti, hogy megértjük egoizmusunk határait. Nem könnyű fizikailag meghatározni, hol vagyok másokhoz képest, nem mentálisan vagy érzelmileg, hanem hogy hogyan viszonyulok másokhoz és magamhoz. Ha nincs különbség a magamhoz és másokhoz való viszonyulásom között, az azt jelenti, hogy kiléptem önmagamból.
Kérdés: Ki és hogyan határozza meg, hogy ki áll közelebb az emberhez és ki áll távolabb? Miért van általában ez a fokozatos elkülönülés a személyhez közelebb és távolabb álló emberek között?
Válasz: Ez az emberi egoizmus tekintetében történik. Amikor az ember megpróbálja elsajátítani az altruista teret, akkor magát és másokat más jelek szerint rangsorol – az adakozás jelei szerint, az egoizmus ellentéte szerint.
Rav Dr. Michael Laitman válasza a KabTV „Kabbalah Express” című műsorában, 2021.12.06.
Bennem ezer és egy vágy van.
Ellentmondásos hajlamok.
Különböző irányokba húzó hangok.
Éveket tölthetek el azok elemzésével. Finomíthatom a megértésemet, csiszolhatom az önismeretemet, finomabbá, intelligensebbé, pszichológiailag kifinomultabbá válhatok.
De akkor is ugyanazon a szűk területen maradok – az önérdek területén.
A finomított ego még mindig ego.
A csiszolt héj még mindig héj.
És amíg magamban maradok, addig a valóság torzult észleléséhez vagyok kötve.
Az én zárt körforgása
A fogadás vágya – az én létezésre, élvezésre, biztosításra, védelemre irányuló ösztönöm – nem tudja magát kijavítani.
Átszervezheti önmagát.
Igazolhatja önmagát.
Még spiritualitásnak is álcázhatja önmagát.
De nem tud önmagán túllépni.
Ha az egóm segítségével próbálom megvizsgálni az egóm, akkor egy zárt körbe kerülök. A megfigyelő és a megfigyelt ugyanabból az anyagból készül. Minden egy tengely körül forog: én.
Még az igazság keresése is öncélúvá válik.
Még a szerelem iránti vágyam is feltételes lesz.
Még az értelmet kereső vágyam is az én kielégülésemről szól.
Ebben a struktúrában nem ismerhetem meg igazán a valóságot – mert a valóságot a jelenlegi vágyaim, félelmeim és hajlamaim szűrik.
Ahhoz, hogy megismerjem a valóságot, fel kell emelkednem a torzító edény fölé.
A belső felfedezés illúziója
A modern kultúra azt tanítja: „Nézz magadba!”
De ha magasabb referenciapont nélkül nézel magadba, az csak még jobban elmélyíti a labirintust.
Mert amit belül találok, az végtelen ingadozás – hangulatok, impulzusok, reakciók. Ezek pillanatról pillanatra változnak. Melyik az igazi „én”?
Ha a valóság maga is a megfigyelő tulajdonságaitól függ – ahogyan azt a kortárs tudomány is kezd sejtetni –, akkor amíg tulajdonságaim egoisták maradnak, a valóságról alkotott képem is egoista marad.
Nem úgy látom a világot, amilyen valójában.
Úgy látom a világot, amilyen én vagyok.
És amíg önérdekem korlátai közé szorulok, addig egy szűk és szubjektív világba vagyok bezárva.
A felfedő fény
Az igazi javulás nem abból fakad, hogy mélyebbre ásunk önmagunkban.
Hanem abból, hogy ki vagyunk téve valami magasabbnak.
Amikor az adás minőségére törekszem, a számításon túli szeretetre, a jót cselekvő Jóra – akkor új fény kezd ragyogni.
Ebben a fényben láthatóvá válik az egóm.
Látom a féltékenységet, amikor megpróbálok örülni másnak.
Látom a büszkeséget, amikor megpróbálok meghajolni.
Látom az ellenállást, amikor megpróbálok viszonzat nélkül szeretni.
Nem azáltal fedezem fel önmagamat, hogy tanulmányozom önmagamat.
Azonosítom magam azzal, hogy magam fölé törekszem.
A zavarok csak a fény kontrasztjában válnak láthatóvá.
De itt eljutunk egy döntő kérdéshez:
Hogyan törekedhet valaki valójában valami magasabb felé?
Hogyan léphet ki valaki valóban önmagából – nem filozófiailag, nem költőien, hanem az életteli valóságban?
A magányos menekülés lehetetlensége
Itt rejlik a fájdalmas igazság:
Senki sem tud egyedül kilépni önmagából.
A fogadás akarata az egész természetünk. Ebben születtünk. Ebben lélegzünk. Minden gondolat és érzés ebből fakad.
Ha egyedül próbálok felülkerekedni rajta, az ego egyszerűen csak egy spirituálisabb köntösbe bújik. Magasabb rendűnek, éleslátónak, egyedinek fogom érezni magam – de továbbra is ugyanabban a szűk körben maradok.
Az önmagunkból való kilépéshez olyan környezetre van szükség, amely nem a személyes önérdek szerint működik.
És egy ilyen környezet nem jön létre természetesen.
Meg kell építeni.
Az egyedülálló spirituális csoport
Az egyetlen gyakorlati módja annak, hogy kilépjünk önmagunkból, egy egyedülálló spirituális csoport, amely a Kabbala módszere szerint működik.
Nem egy társasági klub.
Nem egy filozófiai vitakör.
Nem egy pszichológiai támogató csoport.
Hanem egy csoport, amelynek központi célja az adakozás tulajdonságának elsajátítása – hogy hasonlítsunk a Teremtőre.
Miért elengedhetetlen ez?
Mert a csoport biztosítja azt, ami az egyénnek hiányzik:
egy élő, kézzelfogható teret, ahol gyakorolhatja, hogy felülemelkedjen az önérdekein.
Azokkal kapcsolatban, akik ugyanazt a célt követik, valódi ellenállásba ütközöm:
Uralkodni akarok.
Igazam akarok lenni.
Elismerést akarok.
Kényelmet akarok.
És mégis, a módszer valami ellenkezőjét követeli:
Hogy a kapcsolatot részesítsem előnyben az önfontossággal szemben.
Hogy mások véleményét a sajátom fölé helyezzem.
A célt a személyes érzések fölé helyezni.
Pontosan az ego és a kapcsolat közötti súrlódásban vonzza a fényt.
A Kabbala módszere – a fény vonzása
A Kabbala bölcsessége nem elmélet. Ez egy módszer a megújító fény vonzására.
Megtanít arra, hogyan: A közös tanulás, a kölcsönös támogatás, a közös szándék és a baráti szeretetben végzett munka révén a csoport laboratóriummá válik.
- Építsd fel a helyes szándékot.
- A barátokra úgy tekintsünk, mint egy lélek részei.
- A személyes számításoknál fontosabbnak tekintsük a ragaszkodás célját.
- Tanuljunk azért, hogy átalakulást vonzzunk, ne információt.
Ott megtanuljuk kilépni önmagunkból – nem az ego elnyomásával, hanem az ego fölé emelkedéssel.
És amikor együtt próbálunk az Adakozó minőségére törekedni, valami nálunk nagyobb kezd működni.
A fény teremti meg a tartályt.
A fény javítja a tartályt.
A mi feladatunk csak az, hogy helyesen orientálódjunk – együtt.
Az edény felett lebegve – együtt
Az edényt nem azért kaptuk, hogy belefulladjunk.
Azért kaptuk, hogy kiugorhassunk belőle.
Belül a gondok és zavarok soha nem szűnnek meg.
De a csoporton keresztül megtanulom, hogy ne süllyedjek el bennük.
Megtanulom, hogy felülről viszonyuljak hozzájuk:
„Ezt a zavart azért kaptam, hogy felülkerekedhessek rajta.”
„Ez az elutasítás anyag a kapcsolatokhoz.”
„Ez a büszkeség lehetőség a meghajlásra.”
Egyedül nem tudom fenntartani ezt a felfogást.
Együtt emlékeztethetjük egymást az irányra.
A csoport híddá válik a szűk cella és a nyitott ég között.
A valódi én felfedezése
Paradox módon nem belül találom meg a valódi énemet.
A kapcsolódás erőfeszítésében találom meg.
Az igazi én nem az impulzusaim összessége.
Az a pont, amely arra vágyik, hogy hasonlítson az Adóhoz.
Ez a pont csak másokkal való kapcsolatban ébred fel, akik ugyanazt a vágyat osztják.
És fokozatosan, ahogy a módszer szerint dolgozunk:
A héj megreped.
A felfogás kitágul.
A valóság megnyílik.
Kezdem látni, hogy a világ nem ellenséges káosz.
Hanem a belső korrekcióm tükröződése.
És kezdek érezni, hogy valóban nincs más, csak Ő – a Jó, aki jót cselekszik –, még akkor is, ha az egóm nem ért egyet ezzel.
A valódi kilépés
Kilépni önmagunkból nem miszticizmus.
Hanem fegyelmezett, kollektív, strukturált út.
Ehhez az alábbiak szükségesek: Csak akkor lép ki az ember valóban az önérdek szűk és szubjektív szférájából.
- Egyedülálló spirituális csoport.
- A Kabbala hiteles módszere.
- Kitartó erőfeszítés, hogy az adást részesítsük előnyben a fogadás helyett.
- És a kérés, hogy a fény hajtsa végre a korrekciót.
Csak akkor kezdődik el a valóság feltárulása olyannak, amilyen valójában.
És csak akkor fedezi fel az ember az igazi önmagát – nem az egoista, héjba zárt önmagát, hanem azt az önmagát, amely az Adóhoz hasonlóan él, az önmagát, amely kapcsolatban létezik, az önmagát, amely szabad.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás