Az igazság és a hamisság megkülönböztetése

Az egocentrikus érzéklettől a független spirituális énig

Az ember minden pillanatban érez valamit. Kellemeset vagy kellemetlent. Édeset vagy keserűt. Kényelmeset vagy fájdalmasat.

Így szól hozzánk az élet eleinte.

De ez az érzés még nem igazság.

Csak érzékelés.

Az egész spirituális út akkor kezdődik, amikor az ember lassan megtanulja megkülönböztetni, hogy hogyan érzi valamit, és hogy mi is valójában az a valami.

Az önérzékelés fokozatai

Élettelen, növényi, élőlény és beszélő

A teremtett lény különböző módon érezheti magát, a belső fejlődés különböző fokozatain.

Az élettelen, növényi és élőlény fokozatokban az ember teljes egészében a kapni vágyában él. Cselekszik, reagál, törekszik, visszahúzódik – de nem vizsgálja meg igazán önmagát. Nincs benne olyan belső kérdés, hogy „Ki vagyok én?”vagy „Honnan jönnek a reakcióim?”

Ezeken a szinteken az ember nem figyeli önmagát.

Egyszerűen az a vágya.

Az örömöt keresi, a fájdalmat kerüli, a kényelmet keresi, a szenvedéstől menekül.

Az életet csak édes és keserű szempontból méri.

A megfigyelő születése

A beszéd szintje

A beszéd nevű szinten mélyreható változás történik.

Itt az ember először kezdi el oldalról megfigyelni önmagát.

Észreveszi gondolatait.

Érzi belső mozgásait.

Kezd el kérdezni: „Miért reagálok így?”

„Miért akarom ezt?”

„Ki az a „én” ezekben a vágyakban?”

Ez már egy új létezési dimenzió.

És mégis – ez az önmegfigyelés még mindig egoista.

Az ember azt hiszi, hogy objektív, de nem az.

Azt hiszi, hogy semleges, de ítélőképességét még mindig a kapni akarás vezérli.

Még mindig mindent a személyes haszon, veszteség, öröm vagy szenvedés alapján mér – csak most már kifinomultabb, pszichológiai módon.

Mégis, valami visszafordíthatatlan történt.

Megjelent egy független pont: az érzés, hogy az ember saját magának a kutatója.

Miért nem jelent még szabadságot az önmegfigyelés?

Még akkor is, ha az ember tanulmányozza önmagát, még nem látja a teljes igazságot.

Nem látja, hogy minden előre meghatározott.

Nem látja, milyen mélyen bezárva van a kapni akarás vágyába.

Nem látja, hol végződik a „szabadsága” és hol kezdődik az ösztön.

Ennek ellenére ez a kísérlet, hogy az ember távolságot tartson önmagától, értékes.

Ez a valódi függetlenség csírája.

Az ember elkezd érezni:

„Kell lennie egy másik módnak a valóság meglátására.”

Igazság kontra hamisság

Az édes és a keserűen túl

Amíg az ember csak a kapni akarás vágyában él, az egész életértékelése egyszerű:

• Édes = jó
• Keserű = rossz

Ez nem erkölcs.

Ez nem igazság.

Ez érzés.

Ha a jutalom és a büntetés egyértelműen kinyilatkoztatódna – ha a jó cselekedetek mindig örömhöz, a rossz cselekedetek pedig mindig fájdalomhoz vezetnének –, az emberiség soha nem tenné fel mélyebb kérdéseket. Egyszerűen csak hatékonyan irányítanánk magunkat a kapni akarás akaratán belül.

De a Teremtő kormányzása rejtve van.

És ez a rejtés szándékos.

A szenvedés mint hívás az ok felé

Ahogy a kapni akarás növekszik, a szenvedés mélyül.

Először az ember megpróbál elmenekülni a fájdalom elől.

Aztán megpróbálja kezelni.

Végül már nem tudja tovább figyelmen kívül hagyni.

A szenvedés szisztematikussá válik – belső és külső, személyes és egzisztenciális.

Minden oldalról nyomást gyakorol.

És lassan a kérdés megváltozik.

Nem „Hogyan meneküljek el?”

Hanem „Miért történik ez?”

Ez a kérdés már az okra mutat, nem az érzésre.

Közeledés a Teremtőhöz

A hatástól a gyökérig

Amikor az ember elkezd keresni tapasztalatai okát, közeledik a Teremtőhöz.

Először még mindig a jutalom és a büntetés alapján ítéli meg Őt:

„Miért adsz nekem ezt?”

„Miért szenvedek?”

De amikor a Teremtő nagysága kezd kinyilatkoztatni, valami mélyreható történik:

A kapcsolat fontossága felváltja a jutalom fontosságát.

Az ember elkezd értékelni a Forrással való kapcsolatot, nem pedig azt, amit tőle kap.

Ez egy új belső orientáció születése.

A korlát átlépése

Az adakozás edényeinek megszerzése

Amikor az ember a személyes jutalom helyett az okhoz való ragaszkodást részesíti előnyben, az adakozás edényei kezdenek kialakulni.

Ezt a korlát (Machsom) átlépésének nevezik.

Ettől a ponttól kezdve az embert már nem az édes és a keserű irányítja.

Az igazság és a hamisság irányítja.

Az igazság azt jelenti:

„Kapcsolatban vagyok-e a gyökérrel?”

A hamisság azt jelenti:

„Elszakadtam-e tőle?”

Még a jutalom és a büntetés is, amikor újra megjelennek, most már másképp értékelődnek.

A hit az értelem felett

Szabadulás az érzékszervektől

Most a Teremtő ismét feltárja a jutalmat és a büntetést – de magasabb formában.

Az ember tisztán látja az örömöt és a fájdalmat, mégis a kapcsolatot választja az érzékszervek helyett.

Ezt nevezzük az ész feletti hitnek.

Ez nem vakság.

Ez az érzés feletti tisztaság.

Itt a múltbeli bűnök és hibák kijavításra kerülnek – nem törlésre, hanem átalakulásra.

Ezek az összetartozás felé vezető lépések lesznek.

Az összetartozástól a szeretetig

A kapni akarás felhasználása az adás érdekében

Végül az ember nemcsak a kapni akarás felett kezd el dolgozni, hanem azzal együtt.

Ez a szeretet mértéke.

A szeretet adást jelent – nem azért, mert jó érzés, hanem mert összeköt.

Most már a legmélyebb vágyak is, amelyek korábban csak önmagunkra irányultak, adásba emelkednek.

Az én már nem az érzés foglya.

Igaz megfigyelővé válik, összhangban a Teremtő nézőpontjával.

Két világ, két felfogás

Csak miután megszerezte az adakozás edényeit, az ember igazán meglátja:

Két világ létezik.

Kétféle felfogás.

Két dimenziója van a létezésnek.

Előtte az ember el sem tudja képzelni, hogy létezik más nézőpont is.

És ez a spirituális igazság lényege:

Nem az, hogy én hogyan érzem a valóságot, hanem hogy a valóság a Teremtő oldaláról hogyan létezik.

A független én

Az igazi függetlenség nem pszichológiai elszakadás.

Nem intellektuális távolságtartás.

Hanem az a képesség, hogy önmagunkat, vágyainkat és érzéseinket az élet Forrásának szemszögéből lássuk.

Ez az én, amely megkülönbözteti az igazságot a hamisaktól, nem pedig az édeset a keserűtől.

És itt kezdődik az igazi szabadság.