A nemzetemen belül lakozom

„….. Ezért a szentség felépítésének elsődleges alapja a „Szeresd felebarátodat” szabály. Ezáltal az ember megtanulhatja, hogy szükség van a Teremtőnek örömet szerezni. Ezután jöhet a félelem, vagyis a félelem attól, hogy talán nem tudunk örömet szerezni a Teremtőnek. Ha valaki átlépte a félelem kapuját, eljuthat a hithez, mert a hit az a hajó, amelybe a Shechina [Isteni jelenlét] belekerül, ahogyan azt több helyen is elmagyarázzák…”

— Rabash, A barátok szeretete – 2

„….. Most már megérthetjük a többség imájának fontosságát, ahogyan az írva van: „A nemzetemen belül lakozom.” A Zohár azt mondja: „Soha nem szabad elfordulni az emberektől, mert a Teremtő irgalma mindig az egész népre vonatkozik.” Ez azt jelenti, hogy ha valaki azt kéri a Teremtőtől, hogy adjon neki adakozó edényeket, ahogy bölcseink mondták: „Mivel Ő irgalmas, te is légy irgalmas”, akkor az egész közösségért kell imádkoznia. Ez azért van, mert akkor nyilvánvaló, hogy célja az, hogy a Teremtő tiszta adakozó edényeket adjon neki, ahogy meg van írva: „A Teremtő irgalma mindig az egész népre együttesen vonatkozik.” Ismert, hogy fentről nem adnak fél dolgot. Ez azt jelenti, hogy amikor bőséget adnak fentről lentnek, az az egész közösségre vonatkozik…”

— Rabash, A sokaság imája

Az élő erő a kapcsolatban

Abban a pillanatban, amikor egymás felé lépünk – még ha csak a legkisebb lépéssel is –, valami újat kezdünk érezni. Ott, közöttünk, közös szándékunk melegségében, csendesen kibontakozik egy magasabb valóság. Ez egy egyszerű erőfeszítéssel kezdődik: kapcsolatot teremteni, törődni, másokat bevonni a szívünkbe. De ez az erőfeszítés, bár külsőleg és mechanikusan tűnhet, a teremtés legmélyebb törvényét érinti – hogy a felsőbb erő, a Teremtő csak az egyesülni vágyó sok szív kötelékében lakozik.

Amikor egymás felé fordulunk, túllépünk az értelem, az ego, az önérdek határain – amíg úgy érezzük, hogy az „én” már nem létezik, csak mások. És ezekben a „másokban” elkezdünk valami újat érezni – a felsőbb erő gyengéd jelenlétét.

Ez a titka a „Nemzetemen belül lakozom” szavaknak.

A Teremtő nem az egyén elméjében nyilvánul meg, hanem azoknak a sokaságnak a közös szívében, akik arra törekszenek, hogy egyként szeressenek.

Az „én”-től a „mi”-ig, a „mi”-től az „egy”-ig

Útunk három részből áll:

1. Az egyén – az „én”, amely kapcsolatot akar teremteni.
2. A csoport vagy a tartály – a tíz, az emberiség, a közös szív.
3. A Teremtő – az egységben megnyilvánuló egyetlen szeretet ereje.

A spirituális munka művészete az, hogy megtanuljuk összehangolni ezt a hármast – az ént, a csoportot és a Teremtőt. Amikor ezek a különbségek egy harmóniába olvadnak össze, azt mondják: „Izrael, a Tóra és a Teremtő egy.”

Először még elkülönültséget érezhetek – „én létezem”. Aztán megtanulok „a tízben” létezni. Később úgy érzem, hogy „csak a tíz létezik”, és végül, hogy „a tíz egy”. Ebben az egységben rájövök, hogy soha nem volt „ők” vagy „én”, hanem csak a szeretet és az adakozás egyetlen ereje, amely mindenen keresztül él.

Így jutunk el az önszeretettől mások szeretetéhez, mások szeretetétől pedig a Teremtő szeretetéhez.

A hit az értelem felett – az út a valódi megértéshez

Ahhoz, hogy ezen az úton járjak, meg kell tanulnom felemelkedni az értelem és az érzelmek felett – nem azért, hogy elnyomjam őket, hanem hogy helyesen használjam őket. Az „értelem felett” lenni azt jelenti, hogy már nem az érzéseim vagy a megértésem alapján mérlegelem a valóságot. Ehelyett az alapján mérlegelem, hogy hogyan viszonyulok másokhoz.

Először úgy bánok másokkal, ahogy magammal bánnék. Aztán még mélyebben – mintha csak ők léteznének, én pedig csak azért létezem, hogy szolgáljam és érezzem őket. Végül elkezdem érzékelni, hogy ők nem „sokak”, hanem egyetlen élő erő kifejeződései – a Teremtő, aki mindenki révén cselekszik.

És abban a tiszta kapcsolat pillanatában a „Nincs más, csak Ő” élő igazsággá válik.

A szeretet erőfeszítése

Minden spirituális felemelkedés egy erőfeszítéssel kezdődik – a szívek összekapcsolásával.

Hogy felébresszük barátaink szívét, hogy érezzük, hogy ők vonzódnak a mi szívünkhöz, és mi az övékhez. Hogy szeretetet mutassunk, bátorítsunk, törődjünk – nem szavakkal, hanem a lélek őszinteségével.

Ez egyszerű, de a legerőteljesebb cselekedet, ami létezik.

Később finomabb gyakorlatok következnek, de az alap soha nem változik: a barátok közötti szeretet építi meg a Teremtő kinyilatkoztatásának edényét.

A Teremtő csak a közösségen keresztül érhető el – a szereteten keresztül, amely áthidalja minden elválasztást. Mint amikor három pontot – magadat, a csoportot és a célt – igazítasz egymáshoz, minden igazítás közelebb visz a célhoz, közelebb Hozzá.

Az utolsó generáció – az egyetlen lélek

Utazásunkat törött edényekből kezdjük – a köztünk megszakadt kapcsolatokból. Ez azonban nem tragédia, hanem nagy kiváltságunk. Mi vagyunk az a generáció, amelynek tudatos kapcsolódás révén újra kell építenie Adam HaRishon lelkét – az egyetlen emberi lelket.

Minden egyes egyesülési erőfeszítés összeköt minket az előttünk járó kabbalisták összes generációjával, visszaszőve minket a lelkek nagy hálózatába, amely átível az időn. Ezáltal az egész emberiség elérheti a javulást.

Tehát folytassuk a közös munkát szeretettel, türelemmel, az értelem feletti hittel. Olvassuk, tanulmányozzuk és érezzük együtt ezeket az igazságokat, újra és újra.

Mert meg van írva: „Nemzetemen belül lakozom.”

Csak a köztünk lévő kötelékben nyilvánul meg a Teremtő.

És az értelem feletti hit által a rejtettséget kinyilatkoztatásba, a sötétséget pedig örök fénybe alakítjuk át.