Az öröm, mint a jó cselekedetek tükröződése

„Az öröm a jó cselekedetek „tükröződése”. Ha a cselekedetek Kedusha [szentség] jellegűek, akkor megjelenik az öröm. Tudnunk kell azonban, hogy létezik a Klipa [héj] megkülönböztetése is. Ahhoz, hogy megtudjuk, Kedusha-e, az okot kell megvizsgálni. A Kedusha-ban van ok, a Sitra Achra-ban [másik oldalon] nincs ok, mivel egy másik isten meddő és nem terem gyümölcsöt. Ezért, amikor az öröm eléri az embert, a Tóra szavaiba kell elmélyülnie, hogy felfedezze a Tóra gondolatait.

Azt is tudnunk kell, hogy az öröm a MAN által megjelenő felső megvilágosodásként értelmezhető, ami a jó cselekedetek. A Teremtő az embert ott ítéli meg, ahol van. Más szavakkal, ha valaki magára vállalja a mennyország terhének örökös viselését, akkor erre azonnal felső megvilágosodás következik, ami szintén örökkévalóságnak tekinthető…”

— Baal HaSulam, Shamati 58., Az öröm a jó cselekedetek „tükröződése”

Az öröm az egyik leghitelesebb mutatója annak, hogy a helyes spirituális úton járunk-e.

Amikor örömöt érzek a barátaim társaságában, amikor melegséget, nyitottságot és szeretetet érzek közöttünk, tudom, hogy valami szent él közöttünk. Lehet, hogy néha a jobb oldalon vagyok – adok, kapcsolódok –, néha pedig a bal oldalon – küzdök az egómmal –, de az a tény, hogy az öröm kísér, azt mondja nekem, hogy valóban közelebb kerülök a Teremtőhöz.

Ez nem egy átlagos boldogság, amely egoista elégedettségből vagy sikerből fakad. Ez egy csendes, belső ragyogás, amely a Teremtő parancsának teljesítését kíséri – hogy közelebb kerüljünk hozzá, hogy mások iránti szeretetünkön keresztül ragaszkodjunk hozzá. Ez az öröm tanúsítja, hogy a valódi cél felé haladok: adni, szolgálni és a szívek kötelékében találkozni a Teremtőmmel.

Az öröm azonban megtévesztő lehet. Létezik egy ellentétes fajta öröm is, az ego üres öröme, amely a saját fontosságában gyönyörködik, és magát a teremtés középpontjának érzi. Mindkét fajta öröm – a szent és a szentségtelen – intenzív lehet, de ellentétes pólusokból származik: az egyik az adakozás vágyából, a másik a magának való kapás vágyából. Ezért mindig meg kell vizsgálni az öröm forrását.

Az igazi öröm nem az egoista vágyak kielégítéséből fakad, hanem a kapcsolódásból és az adakozásból. Akkor keletkezik, amikor érzem, hogy egy csoportban vagyok, amely együtt törekszik a Teremtő felé, amikor a boldogságom mások sikerétől függ, amikor a szívem nem a személyes nyereség miatt örül, hanem azért, mert a tíz egyesült, és a Teremtő megnyilvánult közöttünk. Akkor az öröm szent – a jó cselekedeteket tükrözi.

Ha nem érzek örömöt, az azt jelenti, hogy elszakadtam a valódi céltól. Az öröm olyan lesz, mint egy spirituális iránytű – az összhang mutatója. Amikor a megfelelő frekvenciára hangolok, mintha rádió gombját tekerném vagy lencsét állítanék, azonnal megjelenik a tisztaság és az öröm. Ez egy egyszerű, de hatékony teszt: ha a barátaimmal való kapcsolat fény, hála és vitalitás tölt el, akkor jó irányba haladok.

Minél jobban kapcsolódok, annál jobban érzem ezt a megvilágosodást. Amikor csatlakozom a barátaimhoz, és elengedem az önközpontú gondjaimat, elkezdem érezni a Teremtő jelenlétét – lágyan, finoman, mint egy életáramlat, amely áthatol mindenben. Lehet, hogy még nem ismerem fel tudatosan Őt, de az Ő érintése örömmel tölt el.

És ez elvezet minket a kérdés lényegéhez:

Az öröm annak eredménye, hogy hagyom a Teremtőt cselekedni rajtam keresztül.

Az öröm abban a pillanatban születik, amikor sikerül legalább kissé korlátoznom az egómat, és teret adni a Teremtőnek, hogy gondolatain, szavaimon és cselekedeteimen keresztül kifejezze szeretetét. Egyrészt még mindig érzem az egó küzdelmét – elismerést, irányítást és kényelmet akar –, másrészt viszont egy új, gyengéd érzés ébred bennem: az „emberi szikra”, a lélek kezdődő tudatossága, amely örömét leli abban, hogy az isteni jóság csatornája lehet.

Ez nem az én örömöm – ez az Ő öröme, amely áthat engem.

Amikor a Teremtő tulajdonságai – a tiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretet és adakozás – elkezdnek élettel tölteni, egyszerre leszek résztvevő és megfigyelő. Láthatom, hogyan bontakozik ki tökéletesen az élet, hogyan válik minden találkozás, minden szó, minden gesztus a szeretet hordozójává. Látom, hogyan nyitja meg a Teremtő fénye a körülöttem lévő szíveket, és ahelyett, hogy ezt az érzékenységet személyes haszonszerzésre használnám, arra használom, hogy felemeljem, megnyugtassam, inspiráljam az embereket.

Akkor megértem: az öröm nem jutalom, hanem kinyilatkoztatás.

Kinyilatkoztatja, hogy a Teremtő már cselekszik rajtam keresztül – hogy én, még ha csak egy rövid pillanatra is, engedélyt adtam Neki, hogy a kezeimen, a szavaimon, a tekintetemen keresztül szeresse a világot.

És abban a tiszta, átlátszó öröm pillanatában tudom, hogy a helyes úton járok.