Hogyan szerethetek meg másokat

(Az önszeretettől az isteni szeretetig való átalakulás)

„Rabash, Rabash írásai, Shlavei HaSulam (A létra fokai), cikk: „Mit kell keresni a barátok gyülekezetében”:

„A válasz az, hogy a baráti szeretet, amely mások szeretetén alapul, és amelynek segítségével el lehet érni a Teremtő szeretetét, ellentétes azzal, amit általában baráti szeretetnek tartunk. Más szavakkal, mások szeretete nem jelenti azt, hogy a barátaim szeretni fognak engem. Inkább én vagyok az, akinek szeretnie kell a barátaimat.

Általában természetesen egoista módon közelítünk a baráti szeretethez: „Először ők szeressenek engem, és cserébe én is szeretni fogom őket.” … Ha elkezdek elvárni valamit másoktól, soha nem fogom látni, hogy bármi jót tesznek. A Teremtő szándékosan úgy alakítja, hogy mindig hibákat lássam a csoportban, mivel az egoizmusom prizmáján keresztül nézem őket.

….. Ha olyan emberek körébe kerültem, akiknek spirituális vágyuk van, az azt jelenti, hogy a Teremtő őket választotta ki. És mivel Ő választotta őket, nekem ragaszkodnom kell hozzájuk. Ez az én méhem, ahol növekedni fogok. Nincs más választásom: csatlakoznom kell a barátaimhoz, és valóban elhinni, hogy ők a legnagyobbak a generációban, az emberiség legjobb képviselői, akik azért jöttek, hogy felemeljenek. A csoport az a lift, amely felvisz a spirituális világba.”

(Rav Dr. Laitman, 5. lecke, WE! Kongresszus, 2011. április 4.)

„Az egoista vágyak irányítják a világot. Megpróbálunk magunkba szívni, amennyit csak tudunk, és látjuk, hogy ezek a vágyak nem teljesülhetnek…

Még nagyobb üresség jön, és fokozza a csalódást….

Ez a beteljesülés nem közvetlenül a kapni akarás vágyába kerül, hanem mások beteljesülésén keresztül valósul meg. Tehát itt a mások iránti szeretet elengedhetetlen…

Amikor egy ember elkötelezi magát mások szolgálatára, akkor magában elkezd kialakulni a mások iránti szeretet érzése… A Kabbala bölcsessége megtanít minket arra, hogyan adhatunk másoknak, és hogyan teljesülhetünk ezzel… Az én célom az, hogy teljesítsem őket! De végül a teljesülés bennem marad.”

(KabTV „Beszélgetések Michael Laitmannal”, 2015. június 10.)

A szeretet megfordítása

Másokat szeretni nem természetes cselekedet.

Ez a legtermészetellenesebb, a legistenibb cselekedet, amit az ember megtanulhat.

Természetünknél fogva ugyanis arra vagyunk teremtve, hogy fogadjuk – hogy mindent magunkba szívjunk, mérjünk, hasonlítsunk össze, számoljunk, és tulajdonjogot formáljunk mindazon felett, ami örömet okozhat nekünk.

„Minden ember vad szamárcsikóként születik.” (Jób 11:12)

Lényünk szerkezete önző, önigazoló és önvédő. Még az is, amit ebben a világban „szeretetnek” nevezünk, nem más, mint az önélvezet kifinomult formája. Szeretem azt, ami örömet okoz nekem; azt szolgálom, ami cserébe édességet ad nekem. De az igazi szeretet – amely hasonló a Teremtő szeretetéhez – nem tartalmaz magában semmilyen önzőséget. Nem arról szól, hogy szeretve legyünk, hanem arról, hogy magunk is szeretetté váljunk.

Rabash azt mondja: „A mások iránti szeretet nem azt jelenti, hogy a barátok szeretni fognak engem. Inkább én vagyok az, aki szeretnie kell a barátokat.”

Ez az egyetlen mondat felforgatja az egész világunkat. A szeretetet érzelemből cselekvéssé, érzésből munkává alakítja.

Az ego tükre

Az út kezdete fájdalmas és zavaros. Ránézek a barátokra, és nem látok semmi csodálatosat. Hidegséget, haragot, ítélkezést érzek. Minden hibát, amit bennük észlelek, a saját belső torzulásom tükröződése.

„Az ember a saját hibái szerint ítél.” (Baal HaSulam, „Bevezetés a Zohár könyvéhez”)

A Teremtő e tükör mögött rejtőzik. Úgy alakítja az érzékelésemet, hogy minden arc, amit látok, a saját önszeretetemet, a saját adakozási képtelenségemet tükrözze. Ha másoktól melegséget várok, mielőtt én adnék nekik, csak elutasítást fogok találni. Ha bizonyítékot követelek a szeretetükre, csak ürességet fogok látni.

Így tanít Rabash: „Egyszerűen nem koncentrálok másokra; hagyom, hogy azt tegyék, amit akarnak. Ami azonban a saját viselkedésemet illeti, úgy kell cselekednem, ahogy tanítómestereim tanítják.”

A harc tehát nem a barátokkal folyik, hanem a belső kritikusommal, aki viszonosságot követel. A szeretet ott kezdődik, ahol a várakozás véget ér.

A kör célja

Ha olyan emberek között találom magam, akik a spirituális után vágyakoznak, az nem véletlen. Ez azt jelenti, hogy maga a Teremtő választotta ki őket a növekedésem méhévé.

„A csoport az a lift, amely felvisz a spirituális világba.” (Rav Laitman, WE! Convention)

Ebben a keresők körében a Teremtő elhelyezte mindazokat az eszközöket, amelyekre szükségem van: elutasítás, irigység, csodálat, inspiráció és a végtelen lehetőség az adakozásra. A csoport a Teremtő élő modelljévé válik – néha kellemes, néha fájdalmas, de mindig pontos.

Rajtuk keresztül megtanulom, hogyan emelkedjek fel érzéseim fölé. Rajtuk keresztül megtanulom, hogy a szeretet nem érzelem, hanem hitbeli cselekedet. Hinni kell abban, hogy ők a legnagyobbak a generációjukban, még akkor is, ha nem érzem így. Ez az értelem feletti hit a talaj, amelyben a spirituális szeretet növekszik.

Az önmegvalósítás hiábavalósága

Az egész emberi történelem egy hosszú kísérlet volt az önszeretetben. Üldöztük az örömöket, az eredményeket, a felfedezéseket és az álmokat – és csak ürességet találtunk.

„Még nagyobb üresség jön, és fokozza a csalódást.”(Rav Laitman)

Valahányszor az öröm fénye belép a vágy edényébe, az kioltja azt. Az elégedettség egy pillanatig tart, majd eltűnik, és kettős ürességet hagy maga után. Az élet, a születéstől a halálig, a vágy és a kimerültség végtelen ciklusává válik.

De van egy másik módja is az életnek. Nem azáltal, hogy megpróbáljuk magunkba szívni a világot, hanem azáltal, hogy csatornává válunk, amelyen keresztül az élet kifelé áramlik. Amikor másokat kezdek kielégíteni, nem magamat, valami csodálatos történik: a fény már nem oltja ki a tartályt. Ehelyett végtelenül kitágítja.

Az erőfeszítésből született szeretet

A szeretetet nem tudjuk akaraterejünkkel vagy érzelmeinkkel előidézni.

A szeretetet fel kell építeni – végtelen, tudatos adakozással.

„Ahol az ember befekteti erőfeszítéseit, ott lesz a szíve is.”(Baal HaSulam, „Levél a baráti szeretetről”)

Ha befektetek egy másik emberbe – azzal, hogy szolgálom, támogatom, gondolok rá, imádkozom a sikeréért –, valami elkezd változni bennem. Az a személy kedves lesz számomra, nem azért, mert ő az, aki, hanem azért, mert beletettem magamból valamit.

Ezért szeretik a szülők a gyermekeiket. Nem valami elvont biológiai kötelék miatt, hanem azért, mert hatalmas befektetést tesznek. Még az örökbe fogadott gyermek is a sajátjukként lesz szeretve, pontosan azért, mert erőfeszítést, gondoskodást és álmatlan éjszakákat fektetnek belé.

Ugyanígy kell befektetnem a barátaimba is. Szolgálnom, adnom és minden lehetséges módon hozzájárulnom kell – nem azért, mert szeretetet érzek, hanem azért, mert szeretetet akarok teremteni.

Ezen a munkán keresztül egy újfajta öröm születik – olyan, amely nem hal ki, mert nem az én egoista edényembe kerül. Közöttünk és a Teremtő között kering, egyre erősebbé és örökkévalóvá válik.

A kétségbeesés küszöbe

És mégis, mindezen munkával sem fogok egyedül sikerrel járni. Az ego az utolsó leheletéig ellenáll.

Lehet, hogy kedvesen viselkedem, mosolygok, egységről beszélek – de belül a szívem hideg marad. És ez a felismerés – hogy nem tudok igazán szeretni – elvezet az út legkritikusabb pillanatához: a kétségbeeséshez.

„Nincs boldogabb állapot az ember világában, mint amikor saját erejéből kétségbeesik.” (Baal HaSulam, 57. levél)

Ez a kétségbeesés nem reménytelenség – hanem megtisztulás. Ez az a pillanat, amikor végre abbahagyom azt hinni, hogy én képes vagyok elérni a szeretetet. A függetlenség illúziója meghal, és teljes szívemből a Teremtőhöz fordulok:

„Nem tudok szeretni. Add nekem a szívedet!”

Ekkor kezd el hatni az Ő fénye. A Felső Erő, amely tiszta adakozás, belép a szívbe, és megtanítja azt szeretni.

A Teremtő szeretetének befogadása

Amikor nem magamért kérek, hanem azért, hogy másokat úgy tudjak szeretni, ahogy a Teremtő teszi, akkor a munkájának társsá válok. Ő kölcsönadja nekem a tulajdonságait, az érzékelését, a melegségét.

Ekkor mások szeretete már nem az én erőfeszítésem, hanem az Ő kifejeződése rajtam keresztül.

Kezdem úgy érezni a Teremtőt, hogy nem távoli fogalom, hanem minden kapcsolatot átható élő szeretet ereje.

„A teremtett lények szeretetéből eljutunk a Teremtő szeretetéhez.” (Baal HaSulam, „Matan Torah”)

Így születik az igazi szeretet – nem önmagunkból, hanem felülről. Kezdetben erőfeszítés, majd kétségbeesés, végül pedig isteni partnerség.

A szeretet köre

A Teremtő az egész teremtés rendszerét szeretettel tölti meg.

Feladatunk, hogy újra csatlakozzunk ehhez a körforgáshoz – hogy az Ő szeretete áramoljon rajtunk keresztül mások felé, anélkül, hogy magunknak visszatartanánk.

Amikor szeretek valakit, nem veszekítem el magam, hanem kiteljesedem. Amikor adok, nem ürülök ki, hanem a megajándékozás cselekedete által teljesedem be. Amikor imádkozom valakiért, én vagyok az első, akinek imádságát meghallgatják.

„Aki barátjáért imádkozik, annak imádságát hallgatják meg elsőként.” (Talmud, Bava Kama 92a)

Így oldódik meg a spirituális szeretet paradoxona: csak akkor teljesedem ki, ha abbahagyom magamra gondolni. Minél jobban szeretem másokat, annál inkább hasonlítok a Teremtőre – tiszta, ragyogó és végtelen leszek.

Következtetés: Szeretni élni

Szeretni másokat azt jelenti, hogy felülemelkedünk az állati énünkön, és megérintjük az isteni természetünket.

Azt jelenti, hogy átlépünk a fogadásról az adásra, az elszigeteltségről a kapcsolódásra, az önszeretetről az isteni szeretetre.

Az út hosszú, ellentmondásokkal, gyűlölettel, ellenállással és kétségbeeséssel teli. De minden akadály egy lépés a átalakulás felé. Minden kudarc elmélyíti a valódi szeretet edényét.

Amikor megtanuljuk szeretni azokat, akikkel korábban ellenálltunk, amikor meg tudjuk áldani azokat, akik elutasítanak minket, amikor örömöt találunk abban, hogy másoknak szolgálunk jutalom nélkül – akkor beléptünk a Teremtő világába.

És abban a világban a szeretet nem csak egy szó, nem csak egy érzés, hanem a létezés élő törvénye:

„Ahogy Ő irgalmas, úgy legyetek ti is irgalmasak.

Ahogy Ő szeret, úgy szeressetek ti is.”

Akkor meg fogjuk érteni, hogy másokat szeretni nem egy elvégzendő feladat, hanem a teremtés célja maga – az a mód, ahogyan a Teremtő kinyilatkoztatja szívét a miénkben.