„Kérdés: Amikor azt kérdezted, mi hiányzik belőlünk, egy barátom azt mondta, hogy merészség és határozottság. Úgy tűnt számomra, hogy ezt valóban hozzá lehetne adni. Gondolkodjunk el ezen, és nyomjuk meg ezt a pedált?
Válasz: Egyszer hoztam egy ilyen példát. Rabashban ültünk a Sukkahban, és mindenki nagyon jó hangulatban volt. Megkérdeztem Rabasht: „Mi akadályozza meg, hogy most áttörést érjünk el?”
Ő így válaszolt: „Egy támadás! Most támadnunk kell!” De a támadás nem azt jelenti, hogy ugrálunk és kiabálunk. Ez egy belső támadás! Ez magunkban van, és a barátainkhoz való viszonyunkban.
Akkor nem tudtuk végrehajtani ezt a támadást. Később beszéltem vele erről a témáról.
Ráadásul van egy idő, amikor ez megtehető, amikor megfelelő pillanat van rá, az úgynevezett felébredés felülről. Most van ilyen pillanatunk. Remélem, hogy nem szalasztjuk el ezt a lehetőséget.”
(Rav Dr. Michael Laitman blogjából, a napi kabbala lecke alapján, 2020.02.20., „A tíz”)
1. Célunk: Hasonlók lenni a Teremtőhöz
Az ember célja az, hogy felfedje és elérje a Teremtőt azáltal, hogy hasonlóvá válik az Ő tulajdonságaihoz és szándékaihoz. De mi ellentétesen születünk: önzőek, individualisták és kizsákmányolók vagyunk. A Teremtő ezzel szemben tiszta, önzetlen és feltétel nélkül szeret.
Baal HaSulam írja: „A teremtés célja, hogy jót tegyen teremtményeivel… de a befogadás formáját ki kell javítani” (Előszó a TES-hez). Amíg az egónkban maradunk, a Teremtő el van rejtve előlünk. A Kabbala egész munkája arra irányul, hogy megfordítsa természetünket – hogy belénk építsen egy edényt, amely képes érzékelni az adakozást.
2. A küszöb: a változás előtti töréspont
Amikor felébred bennünk az élet értelmére irányuló valódi vágy, és belépünk egy spirituális csoportba, megkezdődik a megfeszülés és a megtisztulás folyamata. Lépésről lépésre emelkedünk, amíg el nem érjük a kritikus küszöböt:
Még mindig az egónk irányítása alatt állunk, de már éget bennünk a vágy, hogy kiszabaduljunk, hogy belépjünk a spirituális létezésbe.
Rabash így ír: „Amikor az ember eléri a tenger partját, és nem lát tovább utat, akkor a Teremtő csodát tesz vele, és szétválasztja a tengert” (34. levél). Ez a part az a pont, amely közvetlenül megelőzi a spirituális támadást.
3. Mi is valójában a spirituális támadás?
A spirituális támadás nem hasonlít a fizikai támadáshoz. Nem hangos és nem erőszakos, és nincs külső ellenség. Az „ellenség” a saját egónk – az a belső erő, amely elválaszt minket a Teremtőtől.
Ez a támadás egy belső ugrás, a készenlét arra, hogy az észszerűség fölé emelkedjünk, feladjuk az ego hatalmát, és a Teremtő tulajdonságait követeljük. „Az ember nem tud egyedül kilépni a természetéből; csak a társadalom emelheti fel egy újba” (Baal HaSulam, „Kölcsönös garancia”).
4. Élet-halál sürgősség: az igény érlelése
A támadás előtt érezni kell, hogy átalakulás nélkül nincs élet. Amíg az ego uralkodik rajtunk, „spirituális halálra” vagyunk ítélve – egy múló, céltalan létezésre.
Rabash hangsúlyozza: „Amikor az ember imája a szívének mélyéből fakad, mintha az élete függne tőle, akkor a Teremtő meghallgatja” (27. cikk). Csak egy ilyen élet-halál kérdése áthatolhat az egoista élet és a spirituális élet közötti határon.
5. Miért kell a támadásnak kollektívnak és kölcsönösnek lennie
Itt rejlik a kulcs: senki sem képes egyedül megtenni. A spirituális támadás nem magánjellegű küzdelem, hanem kollektív, kölcsönös cselekedet a csoporton belül.
Az ego a szétválasztottságból és az individualitásból táplálkozik. Csak akkor, ha egyesülünk – valóban egyesülünk – teremtünk új minőséget, egy edényt, amely befogadhatja a Teremtő segítségét. „Amikor Izrael egy emberként, egy szívvel áll, kiáltásuk felcsendül, és a Teremtő csodát tesz” (Rabash, 24. levél).
Ezért válaszolta Rabash: „A támadás nem arról szól, hogy ugrálunk és kiabálunk. Ez egy belső támadás – önmagunkban és barátainkkal kapcsolatban.” A csoport minden tagja a többiek érdekében támadja meg saját egóját, támogatja őket, emeli fontosságukat, és kölcsönös garancia légkörét teremt.
6. A kollektív támadás mechanizmusa
A gyakorlatban ez a kollektív támadás a következőket jelenti:
- Kölcsönös emelés: Minden barát nem a saját előrehaladására gondol, hanem a többiek sikerére.
- Közös fontosság: Egymásban felerősítjük a cél fontosságát, amíg az égő és ellenállhatatlan nem lesz.
- Egységes igény: Egyéni kiáltásainkat egy közös, kompromisszumok nélküli imává egyesítjük a változásért.
- Teljes megadás: Személyes számításainkat alárendelik a csoport vágyainak, és a csoporton keresztül – a Teremtőnek.
Ezt nevezi Baal HaSulam „Arvut”-nak – kölcsönös garancia – az a feltétel, amely nélkül a kinyilatkoztatás nem jöhet létre. Csak egy kölcsönös garanciával összekötött társadalom indíthat igazi spirituális támadást.
7. A csendes ugrás
A támadás külső mozgás vagy szavak nélkül is megtörténhet. Ez egy csendes, de robbanásszerű belső változás. Egy pillanat alatt együtt döntünk az átadásról, és engedjük, hogy a Teremtő bennünk cselekedjen.
Ezáltal elkezdjük magunkat a Teremtő tulajdonságaival öltöztetni: tiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretettel és adakozással. Csak ezeken az isteni tulajdonságokon keresztül kezdünk gondolkodni, dönteni és cselekedni – élesen és egyértelműen a velünk született természetünk felett.
8. A Teremtő igazolása
Ez a éles kontraszt a régi tulajdonságaink és a támadás során megszerzett újak között lehetővé teszi számunkra, hogy objektíven igazoljuk a Teremtő jelenlétét. Érezzük és tudjuk, hogy tulajdonságai bennünk cselekszenek.
Így a spirituális támadás nem véletlenszerű érzelmi kitörés. Ez egy precíz belső művelet, amelyet kölcsönösségben, egységben és rendíthetetlen követelésben hajtanak végre. Ez a híd az ego börtöne és a Teremtő szabadsága között.
9. A kompromisszumok nélküli ima
Csúcspontján a kollektív támadás egy égő, egységes imává kristályosodik. Ez nem a kétségbeesés kiáltása, hanem a bizonyosságé, tudva, hogy csak Ő képes véghezvinni a csodát.
Rabash így összegzi: „Amikor a barátok összegyűlnek és együtt követelik, a Teremtő kénytelen adni” (Cikk a barátok fontosságáról).
Ez a spirituális támadás lényege:
Kollektív ugrás az ego fölé, kölcsönös merészség és határozottság, hogy átalakulást követeljünk, és teljes átadás az egyetlen jótékony erőnek, aki várja, hogy véghezvigye újjászületésünk csodáját.
10. A pillanat most van
Ahogy Rav Laitman mondta: „Van egy idő, amikor ez megtehető… Most van itt. Remélem, hogy nem szalasztjuk el ezt a lehetőséget.”
Ez nem elmélet, hanem élő felhívás:
Most van itt az ideje, hogy összekapcsoljuk kezeinket, szívünket és szándékainkat. Most van itt az ideje a merész, határozott, kollektív spirituális támadásnak, amely megnyitja a valóság kapuit, és feltárja a Teremtőt, mint az egyetlen jótékony erőt, amely mindannyiunkban és mindannyiunkon keresztül cselekszik.
Hozzászólás