Kör és vonal

„….. 2. Egy vékony csővezeték: A tíz Szfira egyenességének edényeit „csővezetéknek” vagy „csővezetékeknek” nevezik, mert nagy pontossággal és kontrollal korlátozzák a rajtuk átutazó fény útját, így az csak az edényekben lévő meghatározott útvonalakon terjedhet. Olyanok, mint egy csővezeték, amely teljes pontossággal vezeti át a rajta átjutó vizet, és ugyanolyan formában nyúlik ki belőle, mint amilyen formában belépett, legyen az keskeny vagy széles, soha nem változik.

Ezért az ezeken a csővezetékeken átjutó fényeket „tíz egyenes Szfira”-nak nevezik, mivel azok a csővezetékek szabályai szerint, egyenességben (és őszinteségben) és igazságosságban nyúlnak ki. Ez azt jelenti, hogy a fontosabb fény a finomabb edénybe öltözik, stb., anélkül, hogy bármilyen változás történne, a csővezetékek erős ellenőrzése miatt.

A fenti csővezetékekben lévő ellenőrzés ereje abból fakad, hogy a felsőbb fokozatban lévő bármely vágy kényszerítő erő az alsóbb fokozatban, amely abból fakad. Ezért a negyedik fázis korlátozása, amely szabad választás a körök edényeiben, kényszerítő erővé válik az egyenesség edényeiben, amelyek azokból áradnak. Ezt az erőt „képernyőnek” nevezik.

Ez a jelentése a Zohár (Tikkunim) szavaiban: „Fordítsd meg a Ratzont [vágyat], és megtalálod a Tzinort [csővezetéket].” Ez azt jelenti, hogy amikor a csővezeték képernyő, azaz korlátozás az irányításban, azaz amikor a negyedik fázisban visszatartja a fogadás akaratát a felette álló, azt irányító erő hatalmával, akkor ez ellentétes az edény lényegével, nevezetesen a fogadás akaratával, mivel visszatartja magát a vágy kiváltásától. Ezért utaltak arra, hogy „fordítsd meg a Ratzont [vágyat], és megtalálod a Tzinort [csatornát]”. Ez azt jelenti, hogy a csatorna ellentétes a vágyakozással, mert kényszeríti a vágyat, és ellentétesen cselekszik ahhoz képest, amit az akar. Ezért találod meg minden tanításban és írásban, hogy amikor meg akarják nevezni és hangsúlyozni a fény távozását a negyedik fázisból, akkor ezt korlátozásnak nevezzük. És amikor ki akarjuk emelni a korlátozás erejét, amelyet a negyedik fázisba nem terjedő vonal fénye ad hozzá, akkor „képernyő” névvel definiáljuk, amely egy visszatartó erő, amely megakadályozza a fény terjedését a negyedik fázisba…”

(Baal HaSulam, A Tíz Szfira tanulmányozása, 1. kötet, 2. rész, 1. fejezet)

Két ellentétes valóság

A spirituális valóság abszolút tökéletesség. Ez a Teremtő jelenlétének határtalan érzése – tiszta, önzetlen, feltétel nélküli szeretet és életet adó. Ez az a valóság, amelyet a lélek elérni vágyik.

De jelenlegi állapotunk ennek az ellenkezője. Olyan világban élünk, ahol a Teremtő tulajdonságai hiányoznak. Ehelyett az önzés, a kizsákmányolás és az elszigeteltség dominál. Ezt a „mátrixot”, amelyet életnek nevezünk, az ego irányít, vagy amit a bölcsek Sitra Achra-nak, „a másik oldalnak” neveznek. Ahogy Baal HaSulam írja:

„Minden romlás csak a kapni akarásban van, és minden korrekció csak annak átalakításában, hogy adni akarássá váljon.” (Shamati 1.)

Olyan érzés, mintha két párhuzamos valóság létezne: az egyik az isteni tökéletesség, a másik a sötétség. Az élet célja, hogy hidat építsünk közöttük.

A csővezeték építése

Ezeket a világokat úgy lehet összekötni, hogy létrehozunk egy csatornát – egy csővezetéket –, amelyen keresztül a Teremtő fénye beáramolhat sötét valóságunkba. Ez a jelentése a „Fordítsd meg a Ratzont, és megtalálod a Tzinort”mondásnak.

Ahelyett, hogy követnénk velünk született, önző vágyunkat (Ratzon), korlátozzuk azt egy szűrővel, és átalakítjuk Tzinor-rá, csővezetékké. Nem oltjuk ki magát a vágyat, hanem megváltoztatjuk a szándékát. Csak akkor érezzük teljesnek, ha az „isteni” szándékkal, az adakozással és a szeretettel öltöztetjük.

Rabash így magyarázza ezt a belső munkát: „A kapni akarás megmarad, de ráépítjük az adni akarás szándékát, és így az a Teremtő bőségének befogadására alkalmas edénnyé válik.” (Rabash, Írások a társadalmi kérdésről)

Ezen a folyamaton keresztül az ego már nem a valóságot felemésztő végzetes betegség, hanem az az anyag, amelyen keresztül a javítás és az élet áramolhat.

Az egoista világ gyógyítása

Ez a csatorna nem személyes, hanem kollektív. Minden egyénnek korlátoznia kell egoista ösztönzését, és másokkal együtt kell csatlakoznia a kölcsönös semlegesítéshez. Együtt létrehoznak egy üreges, átlátszó helyet közöttük, mint egy szelepet, amelyen keresztül a Teremtő ereje áthaladhat.

Ezért ragaszkodnak a Kabbalisták a csoportmunkához: „Az ember nem tud egyedül kilépni az önszeretetből; csak a társadalmon keresztül lehet.” (Rabash, A társadalom fontossága)

Amikor minden ember a Teremtő szeretetének közvetítőjévé válik, egy összekapcsolt csatornákból álló rendszer jön létre. Ezek a „spirituális artériák” elkezdik újjáéleszteni a világot, isteni életerőt pumpálva az emberiség elszáradt testébe. Ez olyan, mint egy elzáródott artéria felszabadítása vagy egy leállt szív újraélesztése – az egész rendszer újra lélegezni kezd.

Az áramlás megtapasztalása

A paradoxon az, hogy soha nem „birtokoljuk” ezt az isteni erőt. Nem tarthatjuk meg magunknak. Csak akkor érezhetjük, amikor rajtunk keresztül áramlik mások felé. Ebben az önzetlen áramlásban megszerezzük a Teremtőről való igazi tudást – nem mint absztrakt fogalmat, hanem mint élő partnert a teremtés fenntartásában.

Baal HaSulam így ír: „Az egyén ragaszkodásának mértéke a forma egyenértékűségének mértéke szerint mérhető.” (Bevezetés a TES-hez, 30. pont)

Ha szándékunkban hasonlítunk a Teremtőre – ha hagyjuk, hogy az Ő szeretete átáramoljon rajtunk –, akkor az Ő partnereivé válunk, tudatos résztvevőivé az Ő munkájának.

A valóságok összeolvadása

A korrekció végén, amikor az egoista mátrix teljesen átitatódik a Teremtő erejével, a két valóság már nem áll majd egymástól távol. A sötétséget fény tölti be. A csővezeték már nem választja el a két világot, hanem egyesíti őket egybe.

Ez a kabbalisztikus axióma beteljesülése: „A Teremtő és a neve egyek.”

Amikor az egész emberiség átlátszó csatornává válik a Teremtő végtelen szeretetéhez, az egész teremtésre a korrekció, a beteljesülés és az Ő életet tápláló ereje által a fenntartás érvényesül. A kör és a vonal egyesül, és a valóság a Teremtő egyetlen, örök, tökéletes kifejeződéseként fog megnyilvánulni.