Spirituális érzékelés

„„A spiritualitást úgy nevezik: az, ami soha nem fog elveszni. Ezért a megszerzési vágyat abban a formában, amelyben az van – vagyis a megszerzés érdekében -, „korporalitásnak” nevezik, mivel ebből a formából ki fog törlődni, és az adakozás érdekében fog új formát nyerni.

A spiritualitásban a „valóság helyének” nevezik a valódi helyet, hiszen mindenki, aki oda, arra a helyre érkezik, ugyanazt a formát látja mint a másik. Ezzel szemben egy képzeletbelit nem tekintenek valós helynek, hiszen az képzeletbeli, és akkor mindenki másképpen képzeli el.

Amikor azt mondják, hogy „a Tórának hetven arca van”, az azt jelenti, hogy hetven szintről van szó. Minden egyes fokozaton a Tórát aszerint értelmezzük, hogy az ember éppen melyik szinten van. A világ azonban egy valóság, ami azt jelenti, hogy mindenki, aki annak a világnak hetven fokozatának bármelyikére eljut, ugyanazt a formát nyeri el, mint az odaérkezett összes többi elérő.

Ebből adódik amit a bölcseink mondanak, akik a Tóra verseit értelmezik. Ők azt mondják amit Ábrahám mondott Izsáknak, valamint bölcseink minden további hasonló mondásában azt üzenik, amit a versekben magyaráznak.

A kérdés az: hogyan tudták, hogy mit mondott az egyik a másiknak? Csakis azért, mert akik elérték azt a fokozatot ahol Ábrahám (vagy bárki más) állt, azok azt látják és tudják, amit Ábrahám tudott és látott.

Emiatt tudják, hogy mit mondott Ábrahám. Ugyanígy van ez bölcseink összes mondatával, amelyek a Tóra verseit értelmezik. Ez mind azért történhetett, mert ők  is elérték a fokozatokat, és a spiritualitás minden egyes szintje valóság, amit mindenki meg is lát – ugyanúgy, ahogyan azok, akik Angliában London városába jönnek, látják hogy mi van a városban, és mit beszélnek a városban.”

(Baal HaSulam, Shamati 98., A spiritualitás az, ami soha nem vész el)

Az emberi észlelés torz lencséje

A valóságra vonatkozó velünk született észlelésünk a szokásos öt fizikai érzékszervtől és azok működésének pontosságától függ, majd az érzékszervi információkat az agyunk értelmezi és feldolgozza, amelyet egy teljesen személyes és szubjektív „öröm/fájdalom” szoftver irányít. Ez a belső „program” mindent szűr és torzít egyetlen célja szerint: nagyobb örömök elérése és mindenfajta fájdalom elkerülése.

Ahogy Baal HaSulam írja „Az ember nem a valóságot érzi úgy, ahogy van, hanem csak a saját edényei szerint.” Így az, amit valójában tapasztalunk, messze áll a valóságtól. De ez nem érdekel minket, mert csak az öröm és a fájdalom hullámzásának kiszolgálását keressük.

A kollektív illúzió

Minden ember ugyanazzal az egocentrikus, önző operációs szoftverrel születik. Ezért csak ennek az egoista rendszernek a határain belül értjük meg egymást, és állapodunk meg bizonyos közös normákban és törvényekben. De ezek a keretek nem az igazság – csak konvenciók az önérdekeltség börtönében.

Így egy mesterséges és illuzórikus mátrixban élünk, amelyet az egónk vetít ki. Rabash figyelmeztet: „Amíg az ember a fogadás akaratán keresztül érzékeli a világot, addig megtévesztik.” Ezt a megtévesztést valóságként fogadjuk el, annak ellenére, hogy hamis.

A mátrixon túl – a Teremtő valósága

Ezen illuzórikus Mátrixon kívül létezik egy tökéletes és örök valóság, amelyet egyetlen jótékony erő áthat és irányít. Ez az erő csak „a szeretet és az adakozás tulajdonságaival” cselekszik, abszolút önzetlenséggel táplálva az életet.

Ha a valóságot úgy akarjuk érzékelni, amilyen valójában, ha meg akarjuk fedezni, kik vagyunk és mi az emberi célunk, akkor el kell hagynunk torzult érzékelésünket, és alkalmazkodnunk kell ehhez a tökéletes valósághoz.

Az átalakulás mint kulcs

Ehhez tudatos és önkéntes önátalakulásra van szükség: olyan mélyen meg kell változtatnunk tulajdonságainkat és szándékainkat, hogy a hamis Mátrix ellenére elkezdjük felfedni a Teremtő által irányított valódi valóságot.

Baal HaSulam így magyarázza: „A Teremtőt BoReh-nek hívják – „gyere és lásd”, mert csak a korrekciók alapján láthatod Őt.” Így, amennyire „jövünk” – megváltoztatjuk magunkat – elkezdünk „látni”.

Az észlelés szintjei

A spirituális fejlődés fokozatosan, szintről szintre halad, a Teremtővel való hasonlóságunknak megfelelően. Mint egy rádió vevőjét hangoljuk, úgy finomítjuk az észlelésünket, amíg a valóság sugárzása tisztává nem válik.

Rabash megjegyzi: „Minden szint egy új világ, és aki eléri, ugyanazt a világot látja, mint mindenki más azon a szinten.” Ez nem képzelet – ez objektív valóság.

Megtanulni „mintha” cselekedni

Gyakorolnunk kell, hogy „olyanok legyünk, mint a Teremtő”, amíg ez a szerep a lényegünk nem lesz. Ahogy a színészek addig élnek egy karakterben, amíg azt a karaktert nem változnak, úgy mi is gyakoroljuk az adakozást, amíg az már nem gyakorlás.

Ez a fordulat – az egoista kizsákmányolástól az önzetlen adakozásig – céltudatos. Baal HaSulam írja: „A fény előnye a sötétségből ismerhető meg.” A Teremtő az ellentétek révén válik láthatóvá.

Rejtettség, gonosz és kölcsönzött fény

Minden kinyilatkoztatás rejtettségben kezdődik. A fény mindig a sötétségből bukkan elő.

Ahogy haladunk előre, először felismerjük mély egoizmusunkat – a bennünk lévő „gonosz hajlamot”. Rabash azt mondja: „Először fel kell ismerni a gonoszt, majd imádkozni kell a korrekcióért.” Csak akkor kérhetjük a Teremtő adakozási szándékát, hogy eltakarja és átalakítsa azt.

A csoport szerepe – a prizma építése

A spirituális eléréshez spirituális csoportra van szükség. A barátok iránti szeretet révén építünk egy tiszta, semleges, „egómentes” teret, ahol a kölcsönös alávetés egy prizmát hoz létre a Teremtő megismeréséhez.

Baal HaSulam hangsúlyozza: „Az ember nem tud kiszabadulni a börtönből; csak a barátai tudják megszabadítani.” A csoport lesz az a kollektív eszköz, amelyen keresztül a valóságot mérik és a Teremtőt kinyilatkoztatják.

A hit az ész felett – Igaz objektivitás

Az igaz észlelés akkor jön létre, amikor elvetem szubjektív értelmemet, és belépek a „hit az ész felett” állapotába – a valóságot mások vágyain keresztül tapasztalom meg, akiknek iránt szeretetben és adakozásban semmisítettem meg magam.

Rabash tanítja: „A fő feladat az, hogy az ész felett járjunk, mert az ész a testhez tartozik, a spiritualitás pedig az ész felett kezdődik.”

Következtetés – Az ébresztés hívása

A spiritualitás a valóság – örök, objektív, és mindenki megosztja, aki eléri. Jelenlegi életünket az ego mátrixa torzítja, de a transzformáció módszere megadatik. Tudatosan megváltoztathatjuk magunkat, csoportokat alkothatunk, amelyek az észlelés eszközei, és felemelkedhetünk a valódi létezésbe.

Nem vagyunk csapdában. A „meghaladja az értelmet” útja nyitva áll. Baal HaSulam azt mondta: „Nincs más, csak Ő.” Belső munkával és mások iránti szeretettel ezeket a szavakat nem hitként, hanem érzékelésként élhetjük meg.

A felhívás egyértelmű: ébredj fel az illúzióból, lépj ki az önmagad börtönéből, és ízleld meg a valóságot olyannak, amilyen valójában – örökkévalónak, ragyogónak és soha el nem veszőnek.