„….. A kibocsátott lénynek tulajdonított teljes anyag a befogadási akarat. Bármely hozzáadás a Kibocsátóhoz tartozik.
35) Tudnod kell, hogy a kibocsátott lény befogadási akarata, mint már tisztáztuk, annak edénye. Tudnod kell azt is, hogy ez a kibocsátott lénynek tulajdonított teljes általános anyag. Ebből következik, hogy minden, ami ezen kívül létezik, a Kibocsátóhoz tartozik.
A befogadási akarat minden lényeg első formája. Az első formát „anyagként” definiáljuk, mert a lényegben nincs elérhetőségünk.
36) A befogadási akaratot a lényegben egy eseményként és formaként érzékeljük, akkor hogyan érzékeljük azt a lényeg anyagaként? Valójában ez ugyanaz, mint a hozzánk közeli lényegek esetében. Az esszencia első formáját „az esszencia első szubsztanciájának” nevezzük, mivel semmilyen szubsztanciában nincs semmilyen elérésünk vagy érzékelésünk, mivel mind az öt érzékszervünk teljesen alkalmatlan erre. A látás, a hallás, a szaglás, az ízlés és az érintés a vizsgálódó elmének csupán az esszencia „eseményeinek” absztrakt formáit kínálja, amelyek érzékszerveinkkel együttműködve alakulnak ki.
Például, ha a legkisebb, mikroszkopikus atomokat vesszük bármely esszencia legkisebb elemeiből, amelyeket kémiai folyamat során választanak szét, azok is csupán absztrakt formák, amelyek a szemnek így jelennek meg. Pontosabban, azáltal különböztetjük meg és különböztetjük meg őket, hogy megkülönböztetjük bennük a befogadás és a befogadottság akaratát.
Ezeket a műveleteket követően megkülönböztethetjük és szétválaszthatjuk ezeket a különböző atomokat az esszencia legelső anyagáig. Azonban még akkor is csupán az esszencia erői lennének, és nem anyagai.
Így tehát azt látjuk, hogy még a testiségben sem tudjuk másképp megérteni az első anyagot, csak úgy, hogy feltételezzük, hogy az első forma az első anyag, amely magában hordozza az összes többi eseményt és formát, ami utána következik. Ez még inkább igaz a felsőbb világokban, ahol a kézzelfogható és a képzeletbeli nem érvényesül…”
(Baal HaSulam / A Tíz Szfira tanulmányozása / 1. kötet / 1. rész)
Az ősi vágy – a teremtés szíve
Eredeti anyagunk, tényleges „testünk”, létezésünk szíve, az egyetlen dolog, amit a Teremtő ab ovo, a semmiből teremtett, az a létezés és a beteljesülés iránti kielégíthetetlen vágy.
„A teremtett lény egész lényege a fogadás akarata.” — Baal HaSulam, TES
Ezen vágyon keresztül és abból kiindulva tapasztaljuk, érezzük és érzékeljük az életet. Ha „elfogy” a beteljesítendő vágyaink, akkor már nem érezzük és nem tapasztaljuk az életet, hanem mély depressziót vagy halált tapasztalunk. Ezen vágyon kívül nem tudunk semmit sem tapasztalni vagy érezni. Ha egyáltalán érezzük valamit, akkor azt ezen vágyon belül érezzük, ismerjük fel és érjük el, mivel nincs másunk.
„Nincs fény edény nélkül.” — Baal HaSulam
A tartályon túl — csak a Teremtő
A velünk született vágyon, a mi anyagunkon kívül csak a Teremtő létezik, az egyetlen jóságos, teremtő és irányító erő, amely „önmagán kívül” teremtett minket. Soha nem tapasztalhatjuk meg, nem fedhetjük fel és nem érhetjük el közvetlenül a Teremtőt, önmagában, „önmagunkon kívül”, mivel az eredeti vágy határain belül létezünk.
Csak a mi anyagunkon belül, a teremtett vágyon belül tudjuk feltárni és elérni a Teremtőt, amennyiben e vágyon belül egy bizonyos szintű hasonlóságot teremtünk a Teremtővel.
„Cselekedeteidből ismerünk Téged.” — Baal HaSulam
Rezonálás a Teremtő frekvenciájával
A Teremtőt az alapján érezzük, hogy milyen hatásokat és változásokat okoz a teremtés anyagában, ami az eredeti vágy a beteljesülés elérésére. A Teremtőt annyira érezzük, amennyire sikerül a hatására megfelelő és viszonzó szándékkal reagálnunk.
Mivel Ő tisztán szerető és adakozó, nekünk is hasonló, tisztán szerető és adakozó szándékot kell kialakítanunk vagy generálnunk iránta. Az ilyen „megfelelő frekvenciák” mértékében leszünk képesek érzékelni és elérni a Teremtőt.
Ez a jelentése annak, hogy „tedd vágyaidat az Övéivé”, és „cselekedeteid által ismerünk meg Téged”.
„A teremtmények szeretetétől a Teremtő szeretetéig.” — Baal HaSulam, „Matan Torah”
Élet a fragmentált én illúziójában
Alapértelmezés szerint nem érezzük, nem tapasztaljuk és nem érzékeljük ezt a teljes teremtett vágyat, amely magában foglalja mindazt, ami a Teremtőn kívül létezik, beleértve a teremtés élettelen, növényi, élőlényi és emberi szintjeit.
Alapértelmezés szerint csak ennek a teljes vágyakozásnak egy kicsi, korlátozott, teljesen önmagába forduló, egocentrikus, individualista és szubjektív részét érzékeljük, és ezt a kis morzsát tekintjük „velünk született, egoista énünknek”.
Amikor megszületünk ebbe a világba, és fokozatosan fejlődünk a szokásos életünkben, magunkat ehhez a korlátozott, teljesen egocentrikus, önző, önigazoló és szubjektív töredékhez kapcsoljuk az eredeti, egyetlen teremtett vágyból. Minden és mindenki, aki ezen az önző, egoista és individualista töredéken kívül van, számunkra „másik” ember, akit „halandó” versenytársunknak és ellenségünknek tekintünk, akitől meg kell védenünk magunkat.
Elidegenedés a teljes egészétől – a Teremtő rejtettsége
Amíg elidegenedve érezzük magunkat az eredeti vágy többi részétől, és azokat különálló, idegen részeknek tekintjük, addig el is maradunk a Teremtőtől. Ő rejtve marad előttünk, mivel a Teremtő egyetlen, mindent magában foglaló és zökkenőmentesen integrált „teremtményt” hozott létre.
„A spiritualitás teljesség; az elválasztottság halál.” — Rabash
Ráadásul ez az elválasztottság arra kényszerít minket, hogy a valóság többi részéhez eredendően gyűlölködő és kizsákmányoló módon közelítsünk, ami jellemző a mai emberiségre. Még a család is — amely egykor az emberi társadalom alapja volt — összeomlik.
„Az önszeretet elválaszt, a mások iránti szeretet egyesít.” — Rabash
Az emberiség nagy küldetése — az egyetlen erő feltárása
Életünk egyetlen célja, hogy felfedjük és elérjük a Teremtőt, mint a valóság egyetlen és jótékony erejét. De ez lehetetlen, amíg önző, elszigetelt töredékek maradunk.
Csak akkor tudjuk felfedni és elérni Őt, ha újraegyesítjük és összerakjuk az eredeti egyetlen teremtményt, amikor a természeténél fogva „rákos” egyedi sejtek – a romboló, gyűlöletes emberek – kölcsönösen integrálódnak, kiegészítik egymást, és egészséges sejtekké válnak a teremtés szervezetében.
„Mint egy test szervei, mindegyik felelős az egész életéért.” — Rabash
A törés szükségessége
Az a tény, hogy töredezett és elszigetelt állapotban születünk, célszerű. Ha az eredeti egyetlen vágyban egyesülve maradtunk volna, soha nem tudtuk volna tudatosan és függetlenül elérni a Teremtő tökéletességét.
„A törés a korrekció érdekében történt.” – Baal HaSulam
A tudatos észlelés a kontrasztból születik, ezért az egyetlen edény sok darabra tört.
A lélek magja felébred
A törött vágy minden darabja magában hordozza a „lélek magját”, egy isteni szikrát. Ez felébreszti bennünk a vágyat, hogy felfedjük a Teremtőt, és másokkal egyesüljünk a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elv alapján.
Előbb vagy utóbb ez a szikra a gyakorlati korrekciós módszer, a Tóra felé vonz minket, amelyen keresztül megtanuljuk és gyakoroljuk, hogyan állítsuk vissza az eredeti egyetlen teremtményt.
„A felülről jövő ébredés alulról jövő ébredésben öltözik.” — Rabash
Az átalakulás műhelye – a spirituális csoport
Ezt a módszert kis spirituális csoportokban – ideális esetben tízfős csoportokban – gyakorolják, ahol az emberek megtanulják, hogy egy teremtmény részei vagyunk, miért törtünk össze, miért uralkodik rajtunk a gyűlölet, és hogyan alakíthatjuk át azt szeretetté.
„Tíz alkotja a teljes mértékét.” – Rabash
Tanulmányozás, közös munka és a megújító fény vonzása révén fokozatosan átalakítjuk az egoista szándékot isteni adakozásba.
„A benne lévő fény megreformál.” — Baal HaSulam
A rákos én elől való menekülés
Ebben a folyamatban rá kell jönnöm, hogy a jelenlegi „énem” egy törött, rákos töredék. Egyedül nem tudom kijavítani. Ehelyett meg kell próbálnom feloldódni a „többiekben”, a többi énemben, azáltal, hogy előttük semmissé teszem az egómat.
„Az ember nem tud egyedül kilépni az önszeretetből; a környezetnek kell segítenie benne. ” — Rabash
Minél inkább elmenekülök az egóm elől, és szeretettel szolgálom a többieket, annál inkább kezdek megérteni a Teremtő valóságát.
„Aki barátjáért imádkozik, annak imádsága elsőként lesz meghallgatva.” — Rabash
Az egész gyógyítása, egy sejt után a másik
Természetesen nem tudjuk az egész emberiséget egyszerre átalakítani. Kis csoportokkal kezdjük. Minden csoport, amely eléri a kölcsönös adakozást, egészséges spirituális sejtté válik a teremtés szervezetében. Ezek az egységek aztán összeállnak, felgyorsítják az egész gyógyulását, és másokban is több szikrát ébresztenek.
„Amikor valaki ébred, sokakat ébreszt.” — Rabash
A vágy végső ébresztése
Az eredeti ego a végső korrekcióig rejtett marad. Akkor a Teremtő „feltámasztja a halottakat”, felébreszti még a legsűrűbb egoista ént is, hogy azok is szeretővé és adakozóvá váljanak.
„A javítás végén a halál örökre eltűnik.” — Baal HaSulam
Csak akkor lesz az egész teremtmény teljesen újjáéledt, tökéletes egyensúlyban a Teremtővel, minden rész abszolút, feltétel nélküli szeretettel kapcsolódik az összes többihez.
„Ahogy Ő irgalmas, úgy legyetek ti is irgalmasak.” — Baal HaSulam
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás