„Az egész Föld tele van az Ő dicsőségével”

„… Ezért óvatosnak kell lennünk a szavak megváltoztatásával. Bár az ember azt gondolja, hogy csak a barátjának hazudik, tudnunk kell, hogy a test olyan, mint egy gép: ahogyan megszokta a járást, úgy folytatja azt. Ezért, ha megszokta a hazugságot és a csalást, lehetetlen másképp járnia, és ez arra kényszeríti az embert, hogy egyedül is hazugságokkal és csalásokkal éljen.

Kiderül, hogy az embernek meg kell csalnia önmagát, és egyáltalán nem mondhatja meg magának az igazat, mivel nem talál semmilyen különleges előnyt az igazságban.

Azt mondhatnánk, hogy aki azt hiszi, hogy barátját csalja meg, valójában a Teremtőt csalja meg, mivel az ember teste mellett csak a Teremtő létezik. Ez azért van, mert a teremtés lényege, hogy az embert csak önmagával kapcsolatban nevezik „teremtménynek”. A Teremtő azt akarja, hogy az ember úgy érezze, hogy ő tőle elkülönült valóság; de ettől eltekintve minden „az egész Föld tele van az Ő dicsőségével”.

Ezért amikor valaki hazudik a barátjának, a Teremtőnek hazudik; és amikor elszomorítja a barátját, a Teremtőt szomorítja el. Ezért, ha valaki hozzászokott az igazság kimondásához, az segít neki a Teremtővel kapcsolatban. Vagyis, ha valamit megígért a Teremtőnek, akkor megpróbálja betartani az ígéretét, mivel nem szokott megváltoztatni a szavát, és ezzel megkapja a jutalmát: „Az Úr az árnyékod.” Ha az ember betartja és megteszi, amit mond, akkor a Teremtő is betartja cserébe: „Áldott az, aki mondja és megteszi…”

(Baal HaSulam, Shamati 67., „Távozz a gonosztól”)

Az emberi élet célja

Az emberi élet célja, hogy felfedjük és elérjük a valóság egyetlen jótékony teremtő és irányító erejét. Ez az elérés nem absztrakt filozófia, hanem élettapasztalat: hasonlóvá kell válnunk ehhez az erőhöz, elsajátítva az Ő isteni tulajdonságait, a tiszta, abszolút önzetlen és feltétel nélküli szeretetet és adakozást.

Baal HaSulam írja: „A teremtés célja az, hogy örömet szerezzen a teremtményeknek” (Bevezetés a TES-hez). Ahhoz, hogy érezhessük ezt az örömet, rá kell hangolódnunk – mintha egy rádióvevőt a megfelelő frekvenciára állítanánk. Csak akkor kezdjük el fogadni, érzékelni és megérteni ezt az örök szerelem sugárzását.

Az emberi állapot: ellentétben született

Mégis, alapértelmezés szerint teljesen ellentétes helyzetben születünk. Az emberi természetünk önző, egoista, individualista és kizsákmányoló. Ahogy Rabash tanítja: „Az ember azzal a szándékkal születik, hogy csak magának fogadjon” (Rabash, 1. kötet).

Ezt az igazságot világosan láthatjuk a mai világban. Az emberiség úgy viselkedik, mint egy rákos daganat a természet testében – fogyaszt, kizsákmányol és elpusztítja önmagát és környezetét. De ez a szigorú állapot nem hiba. Célszerű.

Anélkül, hogy először ellentétben állnánk a Teremtővel, soha nem tudnánk saját szabad akaratunkból felemelkedni. Csak az egoizmus romboló tulajdonságának felismerésével és annak tudatos leküzdésével kezdhetjük el megközelíteni a Teremtőt. „Mint a sötétségből áradó fény előnye” (Prédikátor 2:13) – csak a kontrasztból teszi lehetővé a valódi felismerést.

Az útmutatás szükségessége

Ha valaki egy célt tűz ki maga elé, útmutatásra van szüksége. A puskának célzóberendezésre van szüksége; a rakéta több referenciapont segítségével folyamatosan módosítja pályáját. Hasonlóképpen, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a Teremtőhöz, meg kell találnunk a „középutat” a velünk született egoista tulajdonságok és a kívánt isteni tulajdonságok között.

Ehhez meg kell teremtenünk magunkban egy független, objektív megfigyelőt. Ez a megfigyelő felismeri romlott hajlamainkat, miközben elképzeli és felnagyítja az ellenkező tulajdonságokat, a szeretetet és az adakozást. Rabash így magyarázza: „Az embernek magában kell kialakítania egy bírót, aki mindig megmutatja neki az igazságot” (Rabash, 24. cikk).

A korrekció fokozatos folyamata

Ez a folyamat fokozatos. Rétegről rétegre feltárjuk önző vágyaink és szándékaink mélységét. Ezzel párhuzamosan magunkra vonzzuk a Teremtő tulajdonságait – az önzetlen szeretetet és az adakozást –, hogy kiegyensúlyozzuk, semlegesítsük és végül magasabb célra használjuk fel egónkat.

Ehhez a munkához két feltétel szükséges:

1. Egy igazi módszer – a Kabbala bölcsessége, amely feltárja a belső korrekció lépéseit.
2. Egy különleges környezet – egy spirituális laboratórium, ahol ezeket a korrekciókat gyakorolni lehet.

A spirituális csoport mint laboratórium

Ez az egyedülálló környezet a spirituális csoport. Egy csoport hasonló gondolkodású, ugyanazon cél által egyesített egyén alkotja a tökéletes kísérleti terepet. A tagok együtt felismerik egoista természetüket, elutasítják azt, és a Teremtő tulajdonságai felé törekednek.

Rabash hangsúlyozza: „A barátok iránti szeretet révén eljuthatunk a Teremtő iránti szeretethez” (Rabash, 6. cikk). Ebben a környezetben a kölcsönös támogatás és a kölcsönös felelősség olyan teret hoz létre, ahol minden barát tükörként, referenciapontként és létraként szolgál a többiek számára.

A valóság észlelése: semmi sem létezik, csak a Teremtő

Az igazság az, hogy rajtam, a belső megfigyelőmön és a Teremtőn kívül semmi más nem létezik. Az egész valóságot egyetlen irányító erő áthatja. De amíg nem vagyok hasonló hozzá, vak maradok – nem érzem, nem értem és nem tudok kapcsolatba lépni vele.

Ezért a Teremtő más embereket helyez elém. Rajta keresztül gyakorolhatom az Ő tulajdonságait. A csoportomban lévő barátok nem véletlen ismerősök, hanem a Teremtő akaratának pontosan kiválasztott képviselői. Rabash így magyarázza: „Minden barátot a Teremtő ad neki, hogy közelebb hozza őt a célhoz” (Rabash, 18. cikk).

A barátokhoz való viszonyulás, mint a Teremtőhöz

Így, amikor a barátaimmal viszonyulok, folyamatosan emlékeznem kell arra, hogy nem egyszerű emberekhez szólok, hanem a Teremtő követeihez. Jellemvonásaik, személyiségük, sőt még nehézségeik is pontosan azok, amikkel szembesülnöm kell, és amiken túl kell emelkednem az egóm.

Ha hazudok nekik, a Teremtőnek hazudok. Ha félrevezetem őket, a Teremtőt vezetem félre. Ha bírálom őket, a Teremtőt bírálom. De ha önzetlenül szeretem őket, feltétel nélkül szolgálom őket, és semmissé teszem az egómat előttük, akkor ezt közvetlenül a Teremtő felé teszem. „A teremtett lények szeretetéből eljutunk a Teremtő szeretetéhez” (Baal HaSulam, Matan Torah).

A Kapu a Teremtőhöz

A barátok a Teremtő kapuőrei. Ők az élő „célpontok”, amelyekhez igazodom. Ha valóban abszolút adakozással tudok viszonyulni hozzájuk, akkor biztos lehetek benne, hogy összhangban vagyok a Teremtővel.

Ez a Kabbala egyedülálló módszere: egy független megfigyelő létrehozása egy spirituális csoporton belül, amely arra képezi magát, hogy elutasítsa az egót és megszerezze az isteni tulajdonságokat. Együtt, önmegsemmisítés és kölcsönös adakozás révén, a csoport azzá az edénnyé válik, amelyen keresztül a Teremtő jelenléte megnyilvánul.

Ekkor teljesülnek a próféta szavai: „Az egész Föld tele van az Ő dicsőségével” (Ézsaiás 6:3).