A Tóra elfogadása

 „A Tóra átadása a Sínai-hegyen nem azt jelenti, hogy a Tóra egyszer átadódott, és azután az átadás megszűnt. Inkább arról van szó, hogy a spiritualitásban nincs hiány, mivel a spiritualitás örök, végtelen dolog. De mivel az Adó szemszögéből nézve nem vagyunk alkalmasak a Tóra fogadására, azt mondjuk, hogy a megszűnés a felsőbbrendűtől származik.

A Sínai-hegy lábánál azonban egész Izrael készen állt a Tóra elfogadására, ahogyan meg van írva: „És a nép a hegy lábánál táborozott, mint egy ember, egy szívvel.” Abban az időben a közönség felkészült volt; egyetlen szándékuk volt, egyetlen gondolatuk a Tóra elfogadásáról.

Azonban az Adó szemszögéből nincs változás – Ő mindig ad, ahogy a Baal Shem Tov nevében meg van írva, hogy minden nap meg kell hallgatni a tíz parancsolatot a Sínai-hegyen.

A Tórát „az élet italának” és „a halál italának” nevezik. Meg kell értenünk, hogyan lehet két ellentétes dolgot mondani egy tárgyról.

Tudnunk kell, hogy nem érhetjük el a valóságot önmagában. Inkább mindent csak érzékeink szerint érünk el. A valóság önmagában pedig egyáltalán nem érdekel minket. Ezért nem érjük el a Tórát önmagában, csak érzékeinket érjük el. Így minden benyomásunk csak érzékeinket követi.

Ezért, amikor valaki a Tórát tanulja, és a Tóra eltávolítja őt a Teremtő szeretetétől, akkor ez a Tóra bizonyosan „halálos bájitalnak” tekinthető. Ezzel szemben, ha az általa tanult Tóra közelebb hozza őt a Teremtő szeretetéhez, akkor az bizonyosan „életadó bájitalnak” tekinthető.

De maga a Tóra, a Tóra létezése önmagában, anélkül, hogy figyelembe vennénk az alacsonyabb rendűeket, akiknek el kell érniük, „Kli [edény] nélküli fénynek” tekinthető, ahol nincs semmiféle elérés. Ezért, amikor a Tóráról beszélünk, az az érzésekre utal, amelyeket az ember a Tórából kap, és csak ezek határozzák meg a teremtmények valóságát.

Amikor valaki saját magáért dolgozik, azt Lo Lishma-nak [nem az Ő kedvéért] nevezik. De a Lo Lishma-tól eljutunk a Lishma-hoz [az Ő kedvéért]. Ezért, ha valaki még nem részesült a Tóra elfogadásának jutalmában, reméli, hogy a következő évben részesülni fog a Tóra elfogadásának jutalmában. De amikor valaki megkapta a Lishma teljességét, akkor már nincs mit tennie ebben a világban, mivel már mindent kijavított, hogy a Lishma teljességében legyen.

Ezért minden évben eljön a Tóra elfogadása ideje, mivel az az idő készen áll az alulról való ébresztésre. Ez azért van, mert ez az az idő ébredése, amikor a Tóra átadásának fénye kinyilatkoztatta magát az alacsonyabbakban. Ezért van egy felülről való ébresztés, amely erőt ad az alacsonyabbaknak, hogy képesek legyenek végrehajtani a Tóra elfogadásához szükséges cselekedetet, mint akkor, amikor készen álltak a Tóra elfogadására.

Ezért, ha valaki olyan úton halad, ahol a Lo Lishma elvezeti őt a Lishma-hoz, akkor az igazság útján halad. Remélni kell, hogy végül megjutalmazza őt a Lishma elérése és a Tóra elfogadása.

Ugyanakkor óvatosságra van szükség, hogy folyamatosan szem előtt tartsa a célt, különben ellentétes irányba halad, mivel a test gyökere a saját magának való elfogadása. Így mindig a gyökere felé vonzódik, ami a befogadás célja, a Tóra ellentéte, az úgynevezett „életfa”. Ezért tekinti a test a Tórát „halálos bájitalnak”.**

(Baal HaSulam, Shamati 66., A Tóra adományozásáról – 1)

Az örök adományozás és a mi készenlétünk

Baal HaSulam elmagyarázza, hogy a Tóra nem egy múltbeli esemény, hanem egy örök adományozás, amely soha nem szűnik meg. A Teremtő mindig ad; a kérdés csak az, hogy alkalmasak vagyunk-e a fogadásra. A Sínai-hegyen Izrael „egy emberként, egy szívvel” állt – teljes egység és egységes szándék állapotában. Ilyen állapotban lehet fogadni a Tórát.

Ez máris felfedi a Tóra lényegét: nem szöveg vagy intellektuális filozófia, hanem élő erő, Fény, amely vagy közelebb hoz minket a Teremtő iránti szeretethez – így „az élet elixírjévé” téve –, vagy eltávolít tőle, „a halál elixírjévé” téve.

Rabash írja: „Minden a szándékon múlik. Ugyanaz a cselekedet, ha önmagunkért tesszük, elválaszt. Ha a Teremtőért tesszük, összeköt.”

Az ember célja: a Teremtő feltárása

Életünk célja a Teremtő feltárása és elérése. Ez csak úgy lehetséges, ha tudatosan megszerzünk hasonlóságot az Ő tulajdonságaival – a tiszta szeretettel, az adakozással és az önzetlenséggel. De természetünk éppen az ellenkezője: egoista, önző, kizsákmányoló.

Ezért szükség van egy módszerre. A Tóra pontosan ez a módszer. Fénye feltárja gonosz hajlamunkat – a bennünk lévő romboló egót – és gyógymódot nyújt, átalakítva tulajdonságainkat a Teremtő tulajdonságaivá. Ahogy a bölcsek mondták: „Én teremtettem a gonosz hajlamot; én teremtettem a Tórát, mint annak fűszere.”

E fény nélkül nem tudjuk feltárni valódi állapotunkat, és nem tudunk felemelkedni fölötte. A Tóra nem csupán tanulmányozás, hanem egy magasabb erő vonzereje, amely megreformál minket.

A csoport szükségessége

De senki sem képes egyedül elvégezni ezt a munkát. A Tóra elfogadása kollektív erőfeszítést igényel – „egy ember, egy szívvel”. Csak egy kölcsönös garanciával összekötött csoportban tud minden egyes egyén semmissé tenni önmagát, elkötelezni magát mások iránt, és létrehozni azt a tartályt, amelyben a Tóra Fénye lakozhat.

Rabash azt mondja: „A Tóra elfogadásának lényege az Arvutban rejlik, mert csak akkor lép be a Fény, ha mindenki felelős egymásért.”

A csoport az a spirituális műtőasztal, amelyre magunkat helyezzük – akár önként és proaktívan, gyorsítva a folyamatot, akár vonakodva, szenvedés által kényszerítve.

Az élet vagy a halál bájitala

Itt rejlik a éles határ: a Tóra mindig adott, de hogy hogyan fogadjuk, az teljes mértékben a szándékunktól függ. Ha azért közelítjük meg, hogy igazoljuk magunkat, hogy tudást szerezzünk, vagy hogy megerősítsük egoista büszkeségünket, akkor az halál bájitalává válik, eltávolítva minket a Teremtőtől. De ha kizárólag azért közelítünk hozzá, hogy feltárjuk és kijavítsuk az egónkat, hogy megszerezzük az adakozás tulajdonságait, akkor az élet bájitalává válik.

Baal HaSulam hangsúlyozza: „A Tóra önmagában, a befogadó szándéka nélkül, olyan, mint a fény edény nélkül.”

Az út Lo Lishma-tól a Lishma-ig

Először elkerülhetetlenül Lo Lishma-ként dolgozunk – nem a Teremtő kedvéért. De ez az út. Ebből az állapotból fokozatosan ébresztődünk a valódi szándékra: Lishma. Minden évben újra eljön a Shavuot, a Tóra átvételének ideje – nem emlékünnepként, hanem valódi lehetőség megújulásaként. Ez az az idő, amikor a fény, amely egykor Izráelt megvilágította, újra megnyilvánul, és minden léleknek lehetősége van részt venni benne.

Rabash tanítja: „Minden évben, a Tóra átadásának napján, az alsóbbrendűekben megújul az ébresztés, hogy segítsen nekik befogadni a Tórát.

Partnerek leszünk az átadásban

A Teremtő a Tórába öltözik. Amikor mi is felöltözünk az abból merített tulajdonságokkal, felfedezzük a közös szándék ruháját. Ebben a ruhában találkozunk Vele. Ez a valódi jelentése annak, hogy „Izrael, a Tóra és a Teremtő egyek”.

Így a Tóra nem egy könyv a polcon, sem a Sínai-hegy emléke. Ez a Fény örök áramlása, egy spirituális erő, amely arra vár, hogy edényeinket hozzá igazítsuk. Amikor a Tórát a helyes szándékkal fogadjuk el – felismerve és átalakítva gonosz hajlamunkat –, a teremtés partnereivá válunk, tudatosan visszatérve az élet Forrásához.

Következtetés: Ma a Sínai-hegyen állva

Minden nap arra vagyunk hívva, hogy újra álljunk a Sínai-hegyen, hallgassuk meg a parancsolatokat, és válasszunk: a Tóra számunkra az élet vagy a halál elixírje lesz? A döntés csak a célunktól függ.

Ha belépünk a kölcsönös garancia szövetségébe, megsemmisítjük magunkat egymás előtt, és csak arra törekszünk, hogy hasonlítsunk a Teremtőre, akkor az örök adás élő elfogadássá válik számunkra. Akkor a Tóra beteljesedik bennünk, és maga az élet válik kinyilatkoztatásává.