A kollektív emberi tudatossághoz való hozzáférés

„Ma mindannyian itt álltok.” Ez azt jelenti, hogy ő gyűjtötte össze őket… hogy befogadja őket a szövetségbe (RASHI). „Mindannyian” azt jelenti, hogy mindenki belépett az Arvutba [kölcsönös felelősség] (Ohr HaChaim).

Felmerül a kérdés, hogy miért kezd többes számmal, „mindannyian”, majd áttér az egyes számra, „minden izraeli férfi”. Ez azt jelenti, hogy a „mindannyian” áthatja Izrael minden lakóját, vagyis minden izraeli ember beletartozik a „mindannyian” közé, ahogyan meg van írva: „És a nép a hegy lábánál táborozott”, mint egy ember, egy szívvel. Más szavakkal, ha szeretet van Izrael iránt, akkor sikerrel járhatnak, ahogy írva van: „Efraim bálványokhoz csatlakozik; hagyjátok őt.”

Az ember egy kis világ, és magában foglalja az egész világot. El kell érnie az egyediség fokát, ahogy írva van: „Jutalmul ő ítéli magát és az egész világot az érdem oldalára” (Kidushin 40b).

Ezért, amikor az ember befogadja az összes egyént, „a fejeteket és a törzseiteket”, mert mindenkinek csatlakoznia kell a szövetséghez, azaz a Teremtő munkatársává kell válnia „teljes szívvel – mindkét hajlamával”. Más szavakkal, még az ember alantas tulajdonságait is meg kell adni a korrekciót.

„Hogy ma Ő téged az Ő népévé tegyen, és ő legyen a te Istened.” Vagyis az ember eléri ezt a teljesítményt, hogy egyedülálló hatalommal rendelkezik.

(Rabash, Válogatott jegyzetek, „Ma itt állsz-1”)

A spirituális érzékelés mint kollektív eredmény

A valóság spirituális érzékelése nem valami, ami egy elszigetelt egyénhez tartozik. Ez egy olyan állapot, amelyet céltudatosan és módszeresen szerzünk meg, és amely egy soha nem látott kollektív és összetett valóságérzékeléshez vezet minket. Ebben az érzékelésben a létezés minden eleme – élettelen, növényi, élőlény és ember – hozzájárul a saját egyedi nézőpontjával, vágyával és törekvésével.

Hasonló ez a mindennapi emberi érzékelésünkhöz és tudatunkhoz, amelyet „személyesnek” azonosítunk. Valójában ez az érzékelés maga is számtalan fizikai sejt, szerv, sőt, velünk együtt élő mikrobiom kölcsönös integrációjának és interakciójának kombinált eredménye. Ilyen integráció és együttműködés nélkül – ahol minden elem csak a teljes test túlélése és fejlődése érdekében létezik – „énünk” és tudatunk egyáltalán nem létezhetne.

Baal HaSulam így ír: „Az ember egy kis világ, és minden, ami a világban létezik, benne van.”

A kollektív spirituális tudat kettős természete

A kollektív spirituális érzékelés egy különleges kettősség miatt végtelenül összetettebb és magasabb rendű. Egyrészt minden egyes „emberi sejt” – minden egyedi személy – megőrzi saját szubjektív nézőpontját és érzéseit. Másrészt hozzáférést kapnak egy egyetlen kollektív tudatossághoz, amely csak céltudatos, módszeres és önkéntes erőfeszítéssel érhető el.

Ez a kettősség döntő fontosságú. Az egyéni érzékelés és a kollektív tudatosság együttélése megerősíti a spirituális elérés hitelességét. A kettő közötti éles kontrasztból tárul fel a kollektíva igazsága.

Az egyéni, „sejtes” szinten zűrzavart, káoszt, mulandó létezést és végtelen pusztítás és újjáépítés ciklusait tapasztaljuk. A kollektív, „rendszerszintű” szinten azonban a nagyobb képet látjuk. Megértjük, hogy minden folyamat, bármennyire fájdalmasnak vagy töredezettnek tűnik is, szükséges szerepet játszik az élet alapját képező egyensúly és homeosztázis fenntartásában.

Rabash tanítása: „Amikor az ember kapcsolódik a társadalomhoz, elkezd látni, hogy minden barátja olyan, mint a test egy szerve, amely tökéletesen kiegészíti a többieket.”

A korlátoktól a teljességig

„Sejt” vagy egyéni szinten az idő, a tér és a mozgás szigorú korlátai között érzékeljük a létezést. De „kollektív” vagy rendszerszinten elkezdjük érezni az egyensúlyt és a teljességet. Látjuk, hogy minden elem tökéletesen betölti a szerepét, hogy az életet adó erők pontosan úgy érik el a rendszer minden zugát, ahogyan kell.

Ebben az állapotban az idő, a tér és a mozgás érzékelése feloldódik. Bár számtalan folyamat végbemegy végtelen sebességgel, mindegyikük egyetlen célt szolgál: a rendszer örök homeosztázisának és teljes harmóniájának fenntartását.

Emberi célunk pontosan az, hogy felemelkedjünk erre a szintre – hogy tanulmányozzuk, megérezzük és élvezzük. Ehhez ki kell fejlesztenünk a hiányzó kollektív érzékelés érzékét, amely meghaladja velünk született egocentrikus és önigazoló tudatunkat.

Baal HaSulam emlékeztet: „A mások iránti szeretet révén az ember a Teremtő szeretetével lesz jutalmazva.”

A spirituális egység: egy szükséges átjáró

Mégis, egyetlen egyén sem érheti el egyedül ezt a kollektív érzékelést. Ez csak egy speciális „spirituális egység” – egy tíz, egy minyan – révén érhető el, amelynek minden egyes tagja feladja és alárendeli magát. A csoport a nagyobb rendszerhez való hasonlóság köpenyévé válik, lehetővé téve a kollektív érzékeléshez való hozzáférést.

Csak ha csatlakozunk egy ilyen csoporthoz – egy zárt, egymást támogató és kiegészítő környezethez – tanulhatjuk meg, hogyan legyünk egészséges egyedi sejtek egy spirituális organizmuson belül. Ilyen egységekből nagyobb integrált rendszerek épülhetnek, amíg az egész emberiséget magukba foglalják.

A csoporton belül gyakoroljuk az önmegsemmisítést. Fokozatosan átalakítjuk önző, egoista és kizsákmányoló természetünket. A rendszerre káros „rákos” sejtekként születve megtanuljuk, hogyan válhatunk egészséges szervekké, amelyek fenntartják azt. Még a jelenlegi romboló természetünk felismerése is csak a csoport laboratóriumi környezetében lehetséges.

Rabash így ír: „Az egyén nem láthatja valódi önmagát, hacsak nem olyan barátok között van, akik megmutatják neki, mi hiányzik belőle.”

A valóság törvényei: tiszta szeretet és adakozás

Fontos, hogy spirituális fejlődésem nem függ mások eredményeitől. Nem ítélhetem meg az ő útjukat, és nem mérhetem meg belső munkájukat. Az én szemszögemből minden kizárólag attól függ, hogy mennyire tudom megsemmisíteni magam előttük, és összehangolódni a rendszerrel.

Maga a rendszer változatlan törvények szerint működik – abszolút szeretet és adakozás. Csak ezek a tulajdonságok teremtenek és tartanak fenn életet. Ezek az egyetlen, a valóságot irányító erő isteni tulajdonságai.

Baal HaSulam tanítja: „Az adakozás törvénye maga az élet törvénye.”

A teremtés célja: Ádám újjáépítése

Ez a kollektív tudat, amelyhez az isteni tulajdonságok megszerzésével jutunk el, a „Teremtő neve” vagy maga az Istenség. Ez az eredeti teremtmény állapota, amelyben eggyé válik az élet egyetlen Forrásával.

De az eredeti teremtmény, Ádám, összetört. Darabjai mi vagyunk – az egyes emberek a történelem során. Feladatunk, hogy tudatosan és önként újra összekapcsolódjunk, és a Teremtővel való tulajdonságaink hasonlósága révén újra összeállítsuk Ádámot.

Először kis csoportokban egyesülünk. Ezután ezeket a csoportokat nagyobb egésszé állítjuk össze, az egész emberi fajt egybe vonva. Végül az emberiség ismét egyetlen kollektív lényként, Ádámként fog állni, és mindannyian hozzáférünk a Teremtő rendszerszintű tudatosságához.

Baal HaSulam így ír: „A korrekció akkor ér véget, amikor minden lélek egyetlen vágyba egyesül, és akkor a Teremtő közöttük fog lakozni.”

Ébresztés valódi gyökereinkre

Mindannyiunknak már van gyökere ebben az örök tudatosságban, még ha most nem is vagyunk tudatában, mert a fizikai élet szűk látókörében ragadtunk. Valódi létezésünk abban az örök gyökérben van, a Teremtővel való összetartásban, időn és téren túl.

A spirituális csoporton belül gyakorolt helyes módszerrel ébresztődésünk lehet valódi lényünkre. Lépésről lépésre emelkedünk a korlátozott és torzult testi érzékelésből a legmagasabb emberi létezésbe, érzékelve a valóság integrált teljességét, összekapcsolódva egyetlen Forrásával.

Rabash így összegzi: „A társadalom előtt való megsemmisüléssel az ember megtalálja valódi önmagát, amely a Teremtőben gyökerezik, és ébresztődés az örök életre.”

Következtetés: Egy ember, egy szív

A kollektív emberi tudat elérésével teljesítjük létezésünk legfőbb célját. Ezzel túllépünk a szétválasztottságon, az egón és a káoszon, és örök harmóniába kerülünk a valóság egyetlen irányító erejével.

Ez a sorsunk: újra összeállítani Ádámot, az egyetlen embert, és ismét „egy emberként, egy szívvel” állni, teljes egységben a Teremtővel.