A spirituális adapterré válás

„….. Egy Mitzva [Parancsolat], amely a vétken keresztül jön létre, azt jelenti, hogy ha az ember azért veszi a vállára a munkát, hogy jutalmat kapjon, az két dologra osztható:

A munka vállalása, amit Mitzva-nak nevezünk.

A szándék: jutalmat kapjon érte. Ezt véteknek nevezik, mert a megszerzés a Kedusha-ból [Szentségből] a Sitra Achra-ba [Másik oldalra] mozdítja el az embert.

Az egész alap és az ok, ami erőt adott az embernek a munkához, a jutalom volt; ezért a „Mitzva, ami {vétken keresztül} érkezik” azt jelenti, hogy ami őt elhozta a Mitzva elvégzésére, az maga a vétek. Ezért hívják úgy, hogy „Mitzva, ami {vétken keresztül} érkezik”, hogy az ember, aki a Mitzva-t elhozza, az maga a vétek, ami pusztán a jutalom.

A tanács erre az, hogy az ember úgy végezze a munkáját, hogy „ne lásson többet”, hogy a munkájának minden célja az legyen, hogy a Mennyek dicsőségét gyarapítsa a világban. Ezt nevezzük úgy, hogy azért dolgozik, hogy a „Shechina-t [Szentséget] felemelje a porból”.

A Shechina felemelésének ügye azt jelenti, hogy a Shechina-t „a lelkek egységének” hívják. A bőséget a Teremtőtől kapja, és elosztja a lelkeknek.

Az, aki adja és továbbítja a bőséget a lelkeknek, azt úgy nevezzük, hogy „a Teremtő és az Ő Shechina-jának egyesülése”, mert ekkor a bőség kiterjed az alsóbb szintekre is. Amikor azonban nincs egyesülés, akkor a bőség nem terjed ki az alsóbb szintekre.

Hogy világosabbá tegyük – mivel a Teremtő gyönyörködtetni akarta teremtményeit -, ezért ahogy a bőség szétosztására gondolt, ugyanúgy gondolt a bőség megszerzésére is. Ez azt jelenti, hogy az alsóbb szintek kapják meg a bőséget. De mindkettő a lehetőség szintjén volt, vagyis hogy ezután a lelkek megérkeznek majd, és a gyakorlatban is megkapják a bőséget ..…”

(Baal HaSulam, Shamati 60, „Egy Mitzva, amely a vétken keresztül jön létre”)

Az emberi eszköz

Az ember szerepe a teremtésben az, hogy spirituális adapterré váljon. Ahogy egy kis adapter lehetővé teszi, hogy az áram biztonságosan áramoljon egy hatalmas áramforrásból a törékeny eszközökbe, úgy nekünk is azt kell tennünk, hogy összekapcsoljuk a Teremtő végtelen bőségét az emberiség véges edényeivel.

De egy adapternek semlegesnek, átlátszónak és önérdekektől mentesnek kell lennie. Ha „magának veszi”, az áramkör megszakad és kiég. Hasonlóképpen, ha a szándékunk a jutalom, akkor az isteni áram nem tud átfolyni rajtunk. Akkor nem vezetőkké, hanem akadályokká válunk.

Rabash azt mondta: „A Teremtő adja az erőt, de az emberen múlik, hogy a megfelelő helyre irányítja-e.”

Az isteni a porban

Először azonban az „adapter” porral borított. Számunkra értelmetlennek tűnik, hogy önzetlen szolgálatba álljunk. Az isteni jelenlét jelentéktelennek, sőt értéktelennek tűnik. „Az isteni jelenlét a porban van” azt jelenti, hogy a Shechina figyelmen kívül marad, eltapossák, mert az egónk nem kedveli, ha másoknak jutalom nélkül szolgálunk.

Ehelyett úgy élünk, mint rövidzárlatos vezetékek – csak önmagunkkal törődve melegítjük magunkat. Az egész jutalomérzetünk az önmegvalósítás. Így minden Mitzva, amit elkezdünk, az egoista szándék bűnéből fakad: a tisztelet, az öröm, a tudás vagy a kényelem iránti vágyból.

Egy magasabb szintű jutalom

De van egy másik jutalom is: az öröm, hogy tiszta adapterré válunk. Az igazi öröm nem az áram fogyasztásában rejlik, hanem abban, hogy érezzük, ahogy szabadon áramlik rajtunk keresztül mások felé. Ahogy Baal HaSulam mondta: „Az egyetlen jutalom az, hogy jutalom nélkül szolgálhatja a Teremtőt.”

Ez a paradox változás: az adaptáló semmit sem kap magának. De éppen ebben a „semmi” állapotban, az átlátszóságban tölti be a legnagyobb szerepet – a Teremtő bőségét hozza a lelkek rendszerébe.

Átalakulás a fényen keresztül

Hogyan válhatunk ilyen csatornákká? Először is, őszintén felismerve egoista áramkörünket: minden gondolatunk az önös haszonszerzésre irányul. Ezt a felismerést „a gonosz feltárásának” nevezik.

Ezután a Tóra fényén keresztül új áramlás száll le. A fény nem egyszerűen semlegesíti az egónkat, hanem átprogramozza, átalakítja a szándékot. Ami egykor rövidzárlat volt, most átirányításra kerül az adakozás felé.

Baal HaSulam így ír: „A benne lévő fény megreformálja őt.” Az ego továbbra is létezik, a vezeték is megmarad, de az áramlás új irányba halad – mások felé, a Teremtő felé.

A csoport: egy áramhálózat

Ez a munka csak a minjánban, a spirituális csoportban lehetséges. Egyedül egy vezeték nem képes áramot vezetni – kiég. Együtt azonban hálózatot alkotunk, egy élő lelkek hálózatát, ahol mindenki korlátozza a saját egóját, és csatlakozik a többiekhez, hogy továbbítsa a Teremtő erejét.

Rabash azt mondta: „Ahol tizenöten vannak, ott a Shechina lakozik közöttük.” A Shechina a kollektív áramkör, a közös mező, amely akkor jön létre, amikor kapcsolataink a kölcsönös adásra vannak hangolva.

Ebben a hálózatban a Shechina „a porból az égbe” emelkedik. Ami egykor értelmetlennek tartották – az önzetlen kapcsolat – azzá a tartállyá válik, amely feltárja a Teremtőt.

A Shechina emelése

Amikor ilyen hálózatot építünk, olyan eszközt hozunk létre, amely elég érzékeny ahhoz, hogy „felvegye” az Istenséget. Mint egy finoman hangolt hangszer, amely rejtett frekvencián rezonál, felerősítjük az Ő szeretetének és adakozásának tulajdonságait.

„Bo-Reh” – gyere és nézd meg. Amikor közelebb kerülünk hozzá, hogy hasonlítunk rá, elkezdünk látni. A Teremtő nem valami külső látomásban nyilvánul meg, hanem a rajtunk átáramló szeretet áramlásában.

Olyanok leszünk, mint a módszeres színészek, akik feloldódnak a szerepeikben – amíg a magánszemélyiségünk eltűnik, és csak az adaptáló, a szolgáló, az átlátszó összekötő szerepe marad, akiken keresztül az isteni bőség áramlik.

Az áramlás öröme

Ezért nevezik cselekedeteinket „jó cselekedeteknek”. Nem azért, mert erkölcsi érdemeket szerzünk, hanem mert összekötjük a rendszert a Forrásával. A jó az, hogy az áramlás folyik, hogy az Ő szándéka – a teremtett lények örömére – teljesül.

Az adaptáló nem önmagáért ragyog. Dicsősége abban rejlik, hogy eltűnik az áramkörben, láthatatlan, mégis elengedhetetlenül fontos. És ebben az eltűnésben rejlik legnagyobb öröme: híddá válik a Végtelen és a véges, a Teremtő és a lelkek között.

Következtetés: A szeretet adaptere

Embernek lenni azt jelenti, hogy meghívást kapunk erre a paradox szerepre: feladni az önérdeket, hogy a Teremtő szeretetének adaptereként szolgálhassunk. Nem kergetjük többé a szikrákat magunknak, hanem hagyjuk, hogy a teljes áramlat átfolyjon rajtunk, megvilágítva a körülöttünk lévő lelkeket.

Akkor az Istenség már nem a porban van – felemelkedik, ragyog és közöttünk lakozik. És az emberiség rendszere, amely egykor széttöredezett és sötét volt, ragyogó szeretetkörré válik, amely a Teremtő örök bőségét hordozza mindenki számára.