A Teremtő megtalálása

„Kérdés: Hogyan juthatok el a Teremtőhöz, ha valójában nincs is vágyam erre?

Válasz: Számodra a Teremtő az összes lélek kollektív edénye, akiket megáldasz. Írva van: „Népem között lakozom.”Amikor ez az edény teljes mértékben megnyilvánul, akkor felfeded benne a Teremtőt.

A Teremtő nem valami különálló entitás, amely a kollektív Kli-re adott reakciódon kívül létezik. Nincs formája, sem megjelenése; nincs entitása azon kívül, amit a kollektív edényben találsz.

Számodra a Teremtő a csoport. Amikor feltárul a barátaid közötti kapcsolat, akkor ebben a közös kapcsolatban feltárul a Teremtő (Boreh), ami a „jöjj és láss” (Bo-Reh) szavakból származik. Ő abban a formában nyilvánul meg, amelyet te láthatsz.

De addig nem létezik. Jelenleg nincs Teremtőd, mert meg van írva, hogy azt kell követned, amit látsz. Nem szabad semmit elképzelned a tényleges észlelés határain kívül. Akkor fogod felfedni a Teremtőt, amikor elérésed az egyetemes összekapcsolódást. A tényleges edény lesz átitatva a kölcsönös adakozással. És a Fény ebben az edényben fog megnyilvánulni.

Ez nem valamiféle absztrakció – az edény úgy tűnik, mintha a megosztás vágyától rezegne. „Izgalma” a Fény, amely áthatol az egyetemes összekapcsoltságon. Mindenki meg akar osztani másokkal, mindenki összekapcsolódik másokkal, és ezért minden rész kiegészíti a többi részt. Ezt az egyik vágy másiknak való megosztását Fénynek nevezzük.

Ezért a Partzufban a Fény a vágyban való válasz mértéke. Nincs Fény edény nélkül. A tényleges edény akkor válik Fénnyé, amikor elkezdi adni. És a Teremtő az adás közös vonása, amely az edényben, a csoportban nyilvánul meg.

Az egész munkánk a csoportban olyan feltételekhez vezet minket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy felfedjük és elérjük a Teremtőt. Nem úgy megyek a csoportból a Teremtőhöz, mint egyik szobából a másikba. A csoport az edény, ahol mindent kinyilatkoztatok: a felső Fényt (kölcsönös adományozást) és ennek a Fénynek, ennek az adományozásnak a közös vonását, amelyet Teremtőnek nevezünk.**”

(Rav Dr. Michael Laitman blogjából, 2011. október 28.)

Az ember célja: kinyilatkoztatni az Egyet

A Kabbalisták – azok, akik előttünk jártak a valóság rejtett folyosóin – azt hirdetik, hogy az élet végső célja nem más, mint ez: felfedni a Teremtőt, találkozni azzal a jótékony erővel, amely életet lehel a létezésbe, és tudatos partnerévé válni.

De itt van a paradoxon: Neki nincs formája, nincs képe, nincs helye. Csak ott létezik, ahol kapcsolatot teremtünk. „Népem között lakozom.” (Exodus)

Ugyanazon a frekvenciára hangolódni

A bölcsek szerint a kinyilatkoztatás csak a forma egyezéssel jön el.

• A rádió nem találja ki a hangot, csak akkor veszi, ha a megfelelő frekvenciára van hangolva.
• Csak akkor értjük meg a másikat, ha osztozunk a fájdalmában és örömében.
• Az étel ízét nem lehet leolvasni – meg kell enni.

Ugyanez vonatkozik a Teremtőre is: Ő csak akkor tárulhat fel, ha mi is hasonlóvá válunk az Ő szeretetéhez és adakozásához.

„Ahogy Ő irgalmas, úgy legyetek ti is irgalmasak.” (Rabash)

Az egótól a szeretetig

Ehhez átalakulásra van szükség: az alapértelmezett egoizmusunktól a Teremtő feltétel nélküli adakozásáig. Maga a test is tanúskodik erről. Minden szerv és sejt csak a testért él; ha önmagáért él, rákká válik. A mai emberiség tükrözi ezt a patológiát – önző, fogyasztó, kizsákmányoló, amíg maga a föld is megremeg.

De a bölcsek emlékeztetnek minket: ez a hanyatlás nem hiba, hanem az evolúció egyik szakasza. Csak akkor ébredhet fel bennünk az éhség, hogy olyanok legyünk, mint Ő, ha először ellentétessé válunk a Teremtővel.

„A Fény előnye a sötétségből fakad.” (Baal HaSulam)

A hit az észszerűség felett

Az egótól az adakozásig vezető út a hit az észszerűség felett. Nem vak hit, hanem úgy cselekedni, mintha már birtokolnám a Teremtő szeretetének szándékát, felülemelkedve az önérdek logikáján.

Ez a munka végtelenül ismétlődik. Minden alkalommal, amikor felemelkedem, egy mélyebb ego ébred fel, elnyelve az általam elért fényt. A tegnapi hit a mai értelem lesz. A Teremtő megmutatja nekem természetem új mélységét, és újra fel kell emelkednem fölé.

Ez a ciklus rétegről rétegre finomít engem, amíg az észlelésem megtisztul, és elkezd tükrözni az Ő valóságképet.

„A feladat az, hogy az érzék fölé emelkedjünk, és ezt hívják hitnek.” (Rabash)

A csoport: a kinyilatkoztatás helye

De egyedül nem lehet emelkedni. A Teremtő csak a csoportban, a barátok kötelékében nyilvánul meg. Nem a családban, nem a természetes kötelékekben, mert azok az egoista érdekekhez kötődnek. Csak a Gondviselés által kijelölt lelkek között tudom gyakorolni a „Szeresd barátodat, mint önmagadat” elvet.

Itt, ebben a körben, semmissé teszem önmagamat. Barátaim vágyait a sajátjaim fölé helyezem. Megfogadom, hogy támogatom, erősítem és viszem őket. Átmenve ezen a szűrőn, levetem az önszeretet héját, és belépek az adás fényébe.

„A barátok szeretete tettekkel épül, nem szavakkal.” (Rabash)

Az élet-halál kérdése

Az ilyen megsemmisítés csak akkor lehetséges, ha a Teremtő feltárásának célja tűzként ég a csontokban. Ez élet-halál kérdése kell, hogy legyen. Egyedül nem tudom meggyújtani ezt a tüzet. Csak a csoport kölcsönös támogatása ébresztheti fel.

„Aki barátjáért imádkozik, annak imája elsőként lesz meghallgatva.” (Baal HaSulam)

A végső titok

A Teremtő nincs máshol. Nem a távolban van. Nem vár valami másik ajtó mögött. Itt lakozik – a remegő szeretet szálában, amely összeköt minket.

Amikor az egység edénye a megajándékozás vágyától rezeg, ez a remegés maga a Fény. A Teremtő a csoporton belül megnyilvánuló megajándékozás közös vonása.

Ekkor a Boreh – Bo-Reh, jöjj és láss – szó megszűnik kifejezés lenni, és valósággá válik az életünkben.