A Teremtő munkája

„Rabash, Shlavey HaSulam (A létra fokai), cikk: „Mi a tilos, mielőtt üdvözöljük a Teremtőt a munkában?”: Az embernek a Teremtőt kell szolgálnia, és mindig keresse azokat a módszereket, amelyekkel örömet szerezhet neki, hogy a Teremtő elégedett legyen cselekedeteivel.

Így van írva: „A Teremtő örülni fog cselekedeteinek.” Ez azért van, mert a Teremtő cselekedetei azok a teremtett lények, akik örömet okoznak Neki.

A gyönyör iránti vágy felett kell dolgoznunk. Minden, ami benne történik, ehhez a világhoz, a materialista pszichológiához tartozik, a mozdulatlan, növényi és élőlényi szintekhez. Itt határozzuk meg, hogy mit érzünk édesnek és keserűnek, és még ha magasabbra is akarunk emelkedni, nincs hozzá erőnk. Nem is vagyunk tudatában annak, hogy létezik valami magasabb.

Az ember csak hosszas munkával válik tudatossá belső küzdelméről az egoizmusával. Dilemmába kerül: a Teremtő vagy az egoista számítás, és kettő között vergődik. Ezután az örömre való vágyában megnyilvánuló „hintából” az ember felemelkedik egy magasabb „hintára”, a választás állapotába, amelyet Klipat Noga (a Noga héj) néven emlegetnek.

Ekkor véget érnek az egoista vágyában zajló sötétség és Fény állandó számításai. Most a „Fény” azt jelenti, hogy az ember vágyaitól függetlenül érzi, hogy a Teremtő megváltoztatja, „irányítja”, megszabadítja a saját természetétől, és segít felemelkedni az egoizmusa felett.

A Teremtő kivonja az embert a személyes haszon számításából, és örömét leli cselekedeteiben. Mi vagyunk a Teremtő cselekedetei, munkája. A Teremtő örül annak, hogy megváltoztat minket.

Ezért kell az embernek készen állnia arra, hogy „feláldozza” magát, más szóval, közelebb hozza magát, „belépjen a műtőbe”, és rábízza magát a Teremtő munkájára. Így jut el az ember az igazsághoz.

(Rav Dr. Michael Laitman blogjából, 2011.02.02., „Egyenesen a műtőasztalra”)

Emelkedjünk fel természetünk fölé

Azt mondják nekünk, hogy az örömvágy fölé kell emelkednünk. Minden hétköznapi vágyunk – amit édesnek és keserűnek nevezünk – az élet mozdulatlan, növényi és élőlényi szintjéhez tartozik, a materiális világ pszichológiájához. Ezeken a szinteken csak azt számolgatjuk, hogyan valósíthatjuk meg önmagunkat. Még akkor is, ha magasabbra akarunk emelkedni, nincs hozzá erőnk, és gyakran nem is vagyunk tudatában annak, hogy létezik valami magasabb.

Az ember csak hosszas munkával kezdi felismerni ezt a belső küzdelmet az egoizmussal. Ekkor dilemmába kerül: a Teremtőt válasszam, vagy a saját egoista érdekem szerint számoljak? Ez a feszültség „hintára” ültet minket. Ebből a bizonytalan helyzetből egy új választási állapot jelenik meg – Klipat Noga, Noga héja –, ahol végre a Teremtő mellett dönthetünk.

Az egoizmuson túli fény

Ebben a küzdelemben a „fény” nem a természetes érzékelésünkkel mérhető kellemes érzés. A fény akkor tárul fel, amikor az ember úgy érzi, hogy saját vágyaitól függetlenül a Teremtő hat rá, és megszabadítja őt veleszületett egoizmusától. A Teremtő megváltoztat minket; kivon minket az önös érdekek számításából.

Mi vagyunk a Teremtő műve. Amikor megváltoztat minket, örül, mert cselekedetei rajtunk keresztül válnak tökéletessé. A mi feladatunk nem az, hogy önmagunkat tökéletesítsük, hanem hogy önként belépjünk az Ő „műtőjébe”, és rábízzuk magunkat az Ő munkájára. Ezért van szükség az igazi lelki fejlődéshez az alávetés: arra, hogy felálljunk a lelki műtőasztalra, hogy a Teremtő elvégezhesse bennünk a munkáját.

Az önellátás illúziója

Alapvetően függetlenségünk meggyőződésében élünk. Büszkék, önigazolóak és makacsul individualisták vagyunk. Hiszünk abban, hogy minden problémát megoldhatunk és mindent elérhetünk saját erőfeszítésünkkel. Amikor kudarcot vallunk, újra megpróbáljuk, taktikát váltunk, nem ismerjük el képtelenségünket.

Segítséget kérni megalázó érzés az egónk számára. Gyerekként azonban nem volt ilyen problémánk – lelkesen kértünk segítséget szüleinktől, élveztük a közelséget, amit ez jelentett. Felnőttként azonban lázadunk a függőség ellen, még azok ellen is, akik a legjobban szeretnek minket.

Kapcsolatunk a Teremtővel ezt tükrözi: újra kell felfedeznünk a függőség örömét. A megalázottság helyett élveznünk kell a közelséget, amit a kérés, az imádkozás és az Őre támaszkodás jelent.

Mit jelent a Teremtő munkáját végezni

A kabbalisták szerint „a Teremtő munkája” nem azt jelenti, hogy mi dolgozunk Neki, hanem azt, hogy Ő dolgozik rajtunk. Igazi feladatunk az, hogy hagyjuk Őt cselekedni, hogy teljes mértékben átadjuk magunkat az Ő gondjaira.

Mint egy csecsemő az anyja karjaiban, teljes bizalommal és odaadással kell éreznünk magunkat a Teremtő kezében. A hit révén tudatos kiegészítő kapcsolatba kerülünk Vele – Ő cselekszik, mi elfogadjuk, amíg minőségünkben hozzá hasonlóvá nem válunk: szeretővé, adakozóvá, feltétel nélkülié.

Ez az emberi célunk: igazolni Őt, mint a valóság egyetlen jótékony erejét.

Szerepünk a folyamatban

De nem ülhetünk tétlenül és várhatunk. Egoista ösztönünket, a teljesítményre való vágyunkat magunknak is a cél érdekében kell felhasználnunk. Aktívan részt kell vennünk a spirituális munkában – egy csoportban, egy módszerrel –, ahol megpróbálunk „a Teremtőként” viselkedni másokkal, feltétel nélküli szeretettel és adakozással.

A bölcsek azt mondják: „Nem rajtam múlik, hogy befejezem-e a munkát, de nem is tétlenkedhetek.” Mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, és a csoporton keresztül finomítanunk kell magunkat, amíg világosan nem látjuk, hogy saját erőnkből nem érhetjük el a Teremtővel való egyenrangúságot. Csak akkor, teljes megadásban, tudja Ő befejezni a munkát.

A szükséges küzdelem

Ebben a folyamatban az egónk egyre erősebben ébred, és megpróbál elhúzni minket. Ugyanakkor a spirituális cél iránti elkötelezettségünk is egyre intenzívebbé válik. Két szélsőség között vergődünk, igyekszünk egyensúlyt teremteni az ellentétes erők között – de mindig kudarcot vallunk, ha egyedül próbáljuk meg.

Ez a felismerés szükséges számunkra: élénken érezni emberi képességeink határait, megérezni, hol kell a Teremtőnek beavatkoznia. És akkor, messze a kétségbeeséstől, örülünk! Mert célunk nem az, hogy okosnak bizonyuljunk, hanem hogy kapcsolatba lépjünk Vele. Határaink elérésének a legnagyobb ajándék – arra késztet minket, hogy Hozzá forduljunk, és megteremtsük azt a kapcsolatot, amelyet Ő kíván.

Az igazi cél: elégedettség a Teremtő iránt

Minden erőfeszítésünk, minden küzdelmünk egy felismeréshez vezet: minden azért létezik, hogy szükségünk legyen Rá, hogy tudatosan függjünk Tőle. Akkor hagyjuk, hogy Ő alakítson minket szerető és adakozó lényekké, az élet ápolásának partnereivé.

Az Ő cselekedetei által megtanuljuk, hogyan kell viselkedni, mint Ő – másokkal szemben, önző határainkon túl. „Cselekedetei által ismerjük Őt.” Ez a megvalósítás lényege: nem elvont tudás, hanem úgy élni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő, úgy teremteni, mint Ő.

Belépés a szeretet műtőasztalára

A szabadság tehát nem függetlenség Tőle, hanem függetlenség Neki – hogy teljes önkéntességgel átadjuk magunkat az Ő munkájának.

Ez az átadás nem passzív: megköveteli a csoportban való állandó kölcsönös támogatást, hogy alávessük magunkat barátainknak, és segítsünk egymásnak a cél elérésében. Ebben a kölcsönös odaadásban a Teremtő erői meglágyítanak minket, felkészítenek és készen állunk a végső cselekedetre: teljes mértékben az Ő spirituális műtőasztalára feküdni, bízva abban, hogy Ő a saját képmására alakít minket.

Egoista természetünk felett, azzal éles ellentétben, az Ő képmására alakítunk át. Ez a Teremtő munkája.