Az egység lényege

Az emberi élet célja, hogy felfedje és mélyen átélje a valóság mindent átfogó egységét – egy olyan állapotot, amelyben teljesen beágyazódunk a létezés szövetébe, az élettelen, növényi, állati és emberi szinteken átívelően. Miként egy élő szervezet egészséges, önzetlen sejtjei, arra hivatottak vagyunk, hogy egy kollektív, kozmikus tudaton keresztül érzékeljük az életet, kölcsönös adásban és befogadásban részt véve az egyetlen, jóságos éltető forrással. Ez az egység kézzelfogható érzést nyújt, mintha visszatérnénk az anyaméhbe, ahol minden vágyunk és szükségletünk tökéletesen teljesül, még mielőtt tudatosan kifejeznénk őket, megszabadítva minket attól, hogy létezésünkért erőfeszítéseket tegyünk.

Ez az állapot azonban nem passzív vagy automatikus. Szüntelen, teljes elkötelezettségű erőfeszítéseket igényel, hogy fenntartsuk ezt a harmonikus összhangot a Teremtő ölelésében. Elkötelezetten kell törekednünk arra, hogy megőrizzük ezt a kapcsolatot, felismerve, hogy megfigyelők vagyunk, akik képesek megválasztani, milyen szándékkal érzékelik a valóságot. Amikor megértjük, hogy minden egyetlen forrásból ered, hogy semmi sem a miénk, és semmi sem kizárólag rajtunk múlik, alázatosan kérhetjük a Teremtőt, hogy alakítsa át szándékunkat. Vágyainkat az Ő önzetlen, feltétel nélkül szerető és adakozó természetéhez igazítva egyesülhetünk az isteni forrással.

A kihívást az jelenti, hogy a Teremtő olyan érzékelt függetlenséget és büszkeséget adott nekünk, amelyek miatt úgy érezzük, hogy kizárólag magunkért cselekedhetünk. Ez a büszkeség, valamint az a képességünk, hogy másokat saját hasznunkra kihasználjunk, arra késztet, hogy ragaszkodjunk az egoista szoftverhez, amelyet Ő helyezett el bennünk egyszerű létezési és beteljesülési vágyunk fölé. Bár ez az önző szándék nem igazán a miénk, könnyen azonosulunk vele, és boldogan szolgáljuk az egót, mintha az lenne önigazoló létezésünk forrása és irányítója. Egy egyedi, gyakorlati módszer révén, amelyet egy kölcsönösen támogató és elkötelezett csoportban alkalmazunk, el kell utasítanunk ezt a velünk született életmódot, amely elválaszt minket a Teremtő jelenlétének érzékelésétől.

A választás egyértelmű: vagy „én” uralkodom és kormányzok, ragaszkodva a téves identitásomhoz, amely az önmagával elfoglalt egóhoz köt, vagy alázatosan elfogadom a Teremtőt, mint a valóság egyetlen forrását és irányítóját, feláldozva illuzórikus függetlenségemet. Fel kell ismernünk, hogy még az ego is a Teremtő által szándékosan lett ránk helyezve, hogy nincs „másik oldal” vagy versengő erő – minden egyetlen, determinisztikus terv szerint bontakozik ki. E felismerésben feladjuk büszkeségünket és önbecsülésünket, arra törekedve, hogy hűséges szolgák és partnerek legyünk az élet teremtésében és gondozásában.

Bár ősi természetünk, mint befogadók, ellentétes a Teremtő adakozó lényegével, kölcsönözhetjük az Ő isteni szándékát, felváltva azt az egoista lencsét, amellyel születtünk. Azzal, hogy kérjük a Teremtőt, hogy vegye el tőlünk az eredeti, megosztó szándékot, és adja nekünk az Ő önzetlen szándékát, megakadályozzuk a másoktól való inherens elválasztódást, és beolvadunk a valóság többi részébe. E kölcsönösen összefüggő rendszer alázatos szolgáiként, egyenértékű, kölcsönös szándékaink révén találkozunk az élet egyetlen forrásával.

Ebben az egységben megszerezzük a teljes valóság vágyait és nézőpontjait, végtelen kapacitást nyerve arra, hogy a Teremtő jóságán keresztül beteljesítsük a teremtés szükségleteit. Sokrétű, összetett érzékelést érünk el a létezésről az általunk befogadott számtalan nézőponton keresztül. E tökéletesen szervezett „anyaméhben” teljes odaadásunk és önfeladásunk a rendszer és annak irányító ereje felé megszünteti az idő és tér szubjektív fogalmait – olyan konstrukciókat, amelyek csak addig léteznek, amíg múló, önző vágyaink beteljesítésére törekszünk. Helyükre tökéletes, végtelen és örökkévaló létezés érzékelése lép, ahol minden vágy azonnal és harmonikusan teljesül.

Az egység víziója elérhető közelségben van. Az ego hamis irányításának elutasításával és a kölcsönös integráció és önzetlen szolgálat iránti elköteleződéssel összetapadhatunk a Teremtővel, szívünk és lelkünk egyesülve az élet végtelen forrásával.