„…Tudnunk kell, hogy »Isten az egyiket a másikkal szemben teremtette.« Ez azt jelenti, hogy amennyire felfedezés történik a Kedusha-ban, ugyanannyira ébred fel a Sitra Achra [másik oldal]. Másképpen fogalmazva, amikor valaki azt állítja: »Minden az enyém«, vagyis az egész test a Kedusha-hoz tartozik, a Sitra Achra is vitatkozik ellene, hogy az egész testnek a Sitra Achra-t kell szolgálnia. Ezért tudnia kell, hogy amikor azt látja, hogy a test azt állítja, hogy a Sitra Achra-hoz tartozik, és minden erejével kiáltja a híres »Ki« és »Mi« kérdéseket, az annak jele, hogy az ember az igazság útján jár, vagyis az egyetlen szándéka, hogy elégedettséget szerezzen Teremtőjének. Így a fő munka éppen ebben az állapotban van. Tudnia kell, hogy ez annak jele, hogy ez a munka célba talál. A jel az, hogy harcol és nyilait a kígyó fejére küldi, mivel az kiabál és vitatja a »Mi« és »Ki« érveket, vagyis »Mi ez a munka neked?«, azaz mit nyersz azzal, ha csak a Teremtőért dolgozol, és nem magadért? A »Ki« érv pedig azt jelenti, hogy ez a Fáraó panasza, aki azt mondta: »Ki az Úr, hogy hallgassak a szavára?«…”
(Baal HaSulam, Shamati 19)
A spiritualitás természete
A spiritualitást gyakran magas és magasztos állapotként, valamint folyamatként érzékeljük, amelynek során felfedjük és elérjük a valóság egyetlen, jóságos és teremtő erejét. Ez az erő tiszta, önzetlen és feltétel nélküli szeretettel és adakozással jellemezhető. Azonban ennek a mély útnak az első gyakorlati kiindulópontja messze nem nyugodt vagy magasztos – ez a „gonosz felfedezése”, amikor vonakodva felismerjük és elfogadjuk, hogy veleszületett természetünk alapvetően ellentétes és összeegyeztethetetlen ennek az isteni teremtő erőnek a tulajdonságaival és szándékaival.
Az ellentét célja
Ez az ellentét nem véletlen, hanem céltudatos. A valóság érzékelése és létezésünk megtapasztalása a kontraszton és az összehasonlító elemzésen alapul. Semmit sem tudunk önmagában felismerni; csak akkor érthetjük meg és igazolhatjuk valami létezését, ha összehasonlítjuk az ellentétével. Például nem ismerhetjük fel a hideget anélkül, hogy tudnánk, mi a meleg, és nem kóstolhatjuk meg az édességet anélkül, hogy előtte keserűt is tapasztaltunk volna. Hasonlóképpen, nem érthetjük meg igazán vagy testesíthetjük meg a szeretetet – a tiszta, önzetlen és feltétel nélküli szeretetet – anélkül, hogy összehasonlítanánk azzal a gyűlölettel vagy elutasítással, amelyet szintén megtapasztaltunk.
Az emberi szeretet illúziója
Valójában az emberek nem születnek a „valódi szeretet” képességével – azzal az abszolút önzetlen és feltétel nélküli empátiával, amely lehetővé teszi számunkra, hogy másokat érzékeljünk és szolgáljunk minden önérdek nélkül. Velünk született természetünk önző, egoista, individualista és kizsákmányoló. Még akkor is, amikor látszólag „másokat szeretünk”, gyakran a szeretetből fakadó örömet, elégedettséget vagy jó érzéseket szeretjük. Amikor a szeretet önző motivációja elhalványul, a vonzalom is elenyészik, ami szakításokhoz, válásokhoz vagy a korábbi szeretet tárgyának elhagyatásához vezet. Érzelmeink, valamint az érzelmeket szolgáló és felerősítő elménk és intellektusunk arra vannak programozva, hogy csak önmagunkat szeressük és szolgáljuk.
Isteni tulajdonságok megszerzése
Ahhoz, hogy valóban szeressük és szolgáljuk másokat, „isteni elmére és szívre” van szükségünk – egy olyan nézőpontra, amely mentes az egoista, önző és szubjektív torzításoktól. Ez azt jelenti, hogy meg kell szereznünk egy nem egoista nézőpontot és szándékot, merítve a valóság egyetlen teremtő erejéből a valódi szeretet és adakozás tulajdonságait, amelyek az életet adó attribútumok forrásai. Ezek az „isteni tulajdonságok” csak akkor válnak szükségessé, amikor tudatosan és céltudatosan arra törekszünk, hogy hasonlóvá váljunk ehhez a jóságos erőhöz, és elérjük annak megértését.
A felfedezés szükségessége
A valódi, makulátlan szeretet és adakozás iránti vágy csak akkor ébred fel, amikor felismerjük, hogy születésünkkor nem rendelkezünk ezekkel a tulajdonságokkal, és hogy saját erőfeszítéseinkkel képtelenek vagyunk azokat megszerezni vagy elérni. E tulajdonságok nélkül – és anélkül, hogy ezeken keresztül érzékelnénk a valóság egyetlen irányító erejét – az élet elveszíti értelmét és célját. Ezért a „gonosz felfedezése” kulcsfontosságú lépés a spirituális úton. A teremtő erő szándékosan ültette belénk ezt a „veleszületett gonoszt”, hogy a bennünk lévő negativitással szemben felfedjük és elérjük a pozitív, isteni erőt.
Az ego felébresztése
Az autentikus spirituális módszer segít felébreszteni és provokálni ezt a veleszületett gonoszt, miközben tudatosan arra törekszünk, hogy a tiszta, önzetlen és feltétel nélküli szeretet és adakozás „isteni tulajdonságait” mások iránt kifejlesszük. Amikor teljes mértékben elkötelezzük magunkat e cél mellett, felkavarjuk az egót, amely ellenállni kezd és megkérdőjelezi erőfeszítéseinket. Kétségekkel, kérdésekkel és zavarokkal szembesít minket, suttogva másokról vagy a vezető tanítóról szóló uszításokat és pletykákat. Azt kérdezi: „Mi ez a munka neked?” – megkérdőjelezve az önzetlen szolgálat értékét a Teremtő számára – és „Ki az Úr, hogy hallgassak a szavára?” – visszhangozva a Fáraó dacos szavait. Ezek a zavarok mind érzelmeinken és vágyainkon, mind az azokat szolgáló intellektuson keresztül jelentkeznek.
Az ellenállás elfogadása mint haladás
Ez az ego ellenállása messze nem hátráltató tényező, hanem pozitív jel. Azt jelzi, hogy a helyes úton járunk, közvetlenül az ego ellenében haladva az isteni tulajdonságok megszerzése felé. Meg kell tanulnunk értékelni, sőt örülni ezeknek a zavaroknak, mint a haladás mérföldköveinek. Ha nem találkozunk az ego egyre növekvő ellenállásával – ha nem érezzük úgy, mintha „széllel és viharos hullámokkal szemben” hajóznánk az ego ellenállása ellen – akkor még nem vagyunk a helyes úton. Ilyen esetekben még mindig az ego motivációi hajthatnak minket, és a spirituális céllal ellentétes irányba haladunk.
Az ego mint szükséges kontraszt
Az ego tehát a „segítség ellenünk” szerepét tölti be – egy fal, amely ellen nyomhatjuk magunkat, egy kontraszt, amely megvilágítja a pozitív tulajdonságokat, és egy sötétség, amelyből az igazság fénye ragyoghat. Az ego elleni folyamatos küzdelem felerősíti a teremtő erő isteni tulajdonságai iránti szükségletünket és vágyunkat, hasonlóan ahhoz, ahogy a flörtölés fokozza a szeretetet és a vágyat. A tisztán jóságos és szerető teremtő erő valóságában az ego és annak gyűlölete végső soron irreális és virtuális. Azért teremtették, hogy az emberiség tudatosan és kézzelfoghatóan felismerje a valóság egyetlen jóságos erejének életet teremtő és életet tápláló tulajdonságait.
A gonosz átalakulása
Ahogy a kabbalisták tanítják, amikor beteljesítjük emberi célunkat – elérjük a egyetlen teremtő erőt azáltal, hogy hasonlóvá válunk hozzá, felülemelkedve veleszületett természetünkön – a „veleszületett gonosz” betöltötte szerepét, és többé nem lesz rá szükség. Ekkor, ahogy írják: „A Halál Angyala (egy hűséges erő, amely szintén a teremtés célját szolgálja, hűségesen segítve minket, hogy elérjük emberi célunkat az életben azáltal, hogy biztosítja a szükséges kontrasztot és segítséget) szintén szent angyallá válik.”
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás