Létezik egy egyetlen, mindent átfogó erő, amely a valóság szövetét irányítja – egy céltudatos, determinisztikus életteremtő forrás, amely mély szándékkal vezényli a létezés fejlődését. Ez az erő, a Teremtő, mindennek a szívverése, amely bölcsességet és iránymutatást sugároz a teremtés minden szegletébe. Mégis, mi, emberek, gyakran elszigetelődünk ettől az isteni közvetítéstől, képtelenek vagyunk meghallani annak hívását. Velünk született természetünk – amely az egoizmusban, önzésben és kizsákmányolásban gyökerezik – szöges ellentétben áll a Teremtő feltétel nélküli szeretetének és kölcsönös harmóniájának lényegével. Ez a disszonancia elvakít bennünket attól az erőtől, amelytől létezésünk függ, így nem is tudjuk, hogy jelen van vagy milyen célt szolgál.
De nem vagyunk reménytelenek. Az emberiség különleges és magasztos szerepet kapott a Teremtő tervében: hogy tudatos, jóindulatú partnerekké váljunk az élet isteni szimfóniájában. E cél beteljesítéséhez érzékenységet kell kifejlesztenünk – egy mély összhangot a Teremtő iránymutatásával. Ez nem egyszerű feladat. Megköveteli, hogy kibogozzuk gondolataink és vágyaink szálait, és visszavezessük őket isteni forrásukhoz. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni az üzenetet a küldőtől, és felismerni, mit kér tőlünk a Teremtő. Csak akkor kezdhetjük el megfejteni akaratát, ha összhangba kerülünk az Ő lényegével.
Ez az összehangolódás, ez az alakbeli egyenlőség, nem magányos vállalkozás. A Teremtő nem különálló, önérdekű egyénekként észlel bennünket. Ő egy tökéletesen kölcsönösen integrált valóságot irányít, ahol minden rész harmonikus egységben kiegészíti az egészet. Ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk Vele, tükröznünk kell ezt az egységet, és egy kölcsönös garanciára és önzetlenségre épülő kollektív szövetté kell válnunk. Csak egy feltétel nélküli szeretettel és kölcsönös támogatással összekötött közösségben építhetjük fel azt a „vevőkészüléket”, amely képes meghallani a Teremtő hangját. Egy ilyen környezetben minden tag csak a többiek érdekében létezik, létrehozva egy szent teret, ahol a Teremtő iránymutatása tapinthatóvá válik.
Ösztönös természetünk egy ördögi körbe zár bennünket. A Teremtő gondolatokat és vágyakat küld nekünk, de mi vakon reagálunk, egoista késztetéseinktől hajtva. Ezek a reakciók kifelé hullámoznak, kárt okozva másoknak, a természetnek és végső soron önmagunknak. Ez a körforgás határozza meg az emberi történelmet, örökítve a pusztítást és szenvedést legkorábbi napjaink óta. Mégis, van kiút. A megfelelő környezet segítségével – amely egy céltudatos, gyakorlati módszert követ – megtanulhatunk megállni, és visszatartani ösztönös válaszainkat. Az egoista reakció helyett úgy dönthetünk, hogy úgy cselekszünk, ahogy a Teremtő tenné: szeretettel, odaadással, és mindenki jólétének rendíthetetlen elkötelezettségével.
A világ maga a Teremtő játszótere, egy hatalmas színpad, ahol arra hívnak bennünket, hogy gyakoroljuk, hogyan váljunk Hozzá hasonlóvá. Minden interakció, minden kihívás lehetőség arra, hogy tetteinket az Ő isteni tulajdonságaihoz igazítsuk. De ezt nem tehetjük egyedül, és nem erőltethetjük ezt az életmódot azokra, akik még nem állnak készen annak befogadására. Utunk egy gondosan ápolt spirituális környezetben kezdődik, ahol hasonló gondolkodású lelkek elkötelezik magukat a kölcsönös garancia gyakorlása mellett. Itt tanuljuk meg önzetlenül szeretni, feltétel nélkül szolgálni, és támogatni egymást az alakbeli egyenlőségre való törekvésben a Teremtővel. Ahogy egyre hasonlóbbá válunk Hozzá, egyre tisztábban érzékeljük iránymutatását, és érezzük segítségét, miközben a Vele való partnerség útján navigálunk.
Ez az átalakulás nem végcél, hanem kezdet. Ahogy mélyítjük kapcsolatunkat a Teremtővel, világosságot és erőt nyerünk ahhoz, hogy befolyásunkat közvetlen körünkön túlra terjesszük. Mint a tóban hullámzó körök, erőfeszítéseink egyre szélesebb emberiségköröket vonzhatnak ugyanerre az érzékenységre, ugyanerre a partnerségre az élet egyetlen forrásával. Így a Teremtő tervének társalkotóivá válunk, segítve egy olyan valóság szövését, amely tükrözi az Ő harmóniáját és szeretetét.
Ezen az úton járni mély felelősséget jelent. Azt jelenti, hogy felismerjük, minden gondolat, minden vágy a Teremtőtől ered, és nem ösztönből, hanem szándékkal válaszolunk. Azt jelenti, hogy kölcsönös garanciára épülő közösségeket építünk, ahol az önzetlenség válik a létezés alapjává. És azt jelenti, hogy a világot nem versengő egók csataterének látjuk, hanem szent térnek, ahol megtanulunk úgy szeretni, ahogy a Teremtő szeret. Ebben az érzékenységben találjuk meg célunkat. Ebben az érzékenységben találjuk meg hazafelé vezető utunkat.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás