A csoda nem csupán rendkívüli esemény; mélyreható változás, amely váratlanul érkezik, felkészületlen edényeket és formálatlan vágyakat érintve. Szembeszáll az ismert ok-okozati lánccal, ahol a cselekedetek vagy imák általában kiszámítható eredményeket hoznak. Mindennapi törekvéseink során cselekszünk, vágyakozunk és elérünk, világos elképzeléssel arról, mire számíthatunk. Még akkor is, ha kétségbeesetten vágyunk valamire – azt gondolva, hogy nem élhetünk nélküle –, annak elérése ismerős, várt érzést kelt. Ám egy valódi csoda szétzúzza ezt a paradigmát. Olyasmit hoz, ami messze túlmutat képzeletünkön, megértésünkön vagy korábbi tapasztalatainkon, így csodálkozva, szavakat keresve állunk. Az egyetlen megfelelő kifejezés a „csoda”.
Amikor a csoda kibontakozik, nem csupán egy kívánságot teljesít. Olyan képességeket ad, amelyekről sosem álmodtunk, lehetővé téve, hogy olyan módon létezhessünk, amit elképzelni sem tudtunk. Ezek az ajándékok nem egyéni, szubjektív vágyaink korlátai között érkeznek. Ehelyett kollektív, kölcsönös tulajdonságokként jelennek meg, átalakítva minket elszigetelt, ego-vezérelt lényekből egyetlen, élő organizmus összekapcsolt sejtjeivé. Ez az új állapot egy közös tudatosság által meghatározott, kollektív elme és érzékelés, amely lehetővé teszi számunkra, hogy egységben érezzünk, tapasztaljunk és cselekedjünk, korábban elképzelhetetlen érzékenységgel és kiegészítéssel.
E transzformáció előtt intenzív, szinte elviselhetetlen vágyat érezhetünk egy ilyen állapot iránt. Intellektuálisan talán megértjük annak körvonalait, különleges empirikus tudósok – úttörők, akik már megjárták ezt az utat és átélték az ilyen csodákat – írásainak vezetésével. Szavaik képet festenek, ám az absztrakt marad, mint egy tudományos-fantasztikus történet, amely lenyűgöz, de távoli, valószerűtlen. Nem tudjuk igazán érezni vagy elképzelni a leírt valóságot. Mégis, egy mag elültetődik, és egy elkötelezett csoporton belüli kölcsönös erőfeszítéssel erőteljes, kollektív vágyat nevelünk e „futurisztikus” állapot iránt.
Ez az utazás rendkívüli elkötelezettséget követel. Különleges egyének csoportját igényli, akik egyesülnek egy látszólag lehetetlen cél érdekében, olyan kollektív törekvéssel, amely minden más vágyat háttérbe szorít. Együtt olyan fontosságra emelik ezt a közös víziót, hogy nélküle az élet értéktelennek tűnik. Készek mindent feláldozni – kényelmet, biztonságot, sőt önmaguk érzését – egy olyan állapot elérése érdekében, amelyet nem tudnak teljesen felfogni. Ez nem csekély feladat. Eredeti, egoista impulzusaik hevesen ellenállnak, ragaszkodva az ismerős, individualista gondolkodásmódhoz. Ám rendíthetetlen kölcsönös munkával fokozzák kollektív vágyukat, tudtukon kívül különleges fejlődési erőket csapolva a természetből – természetfeletti áramlatokat, amelyek messze saját erejükön túl erősítik erőfeszítéseiket.
Ez a folyamat egy finom tánc, amelyet a valóság egyetlen irányító ereje, egy jóindulatú intelligencia rendez, amely finoman vezeti ezeket az úttörőket. Kihasználja veleszületett, egoista vágyaikat üzemanyagként, egy magasabb létezés felé terelve őket – amelyet tiszta, önzetlen szeretet és adományozás jellemez. Ez az erő flörtöl ambícióikkal, szítva a spirituális valóság álmait, mígnem az, hogy ehhez az egyetlen, szerető erőhöz hasonlóvá váljanak, csábítóbbá válik minden anyagi örömnél. Az úttörők érzik, hogy az igazi beteljesülés ebben az erővel való összehangolódásban rejlik, de az ár magas: teljesen fel kell adniuk egoista létezésüket.
Ez a feladás nem passzív; aktív, tudatos küzdelem, amelyet egy szorosan összetartó, kölcsönösen támogató környezetben vívnak. Itt az úttörők úgy gyakorolnak, mintha már megtestesítenék ennek az egyetlen erőnek a tulajdonságait – önzetlenül szeretve és szolgálva egymást, az ego könyörtelen ellenállása ellenére. Minden kapcsolódási aktus, minden önérdek legyőzésének pillanata fokozza éhségüket az új létezési mód iránt. Ugyanakkor mélyíti kétségbeesésüket, ahogy szembesülnek az ego hajthatatlan szorításával. A küzdelem olvasztótégellyé válik, amely ellenállhatatlan transzformációs igényt kovácsol – egy olyan igényt, amely ellentmond létezésüknek.
Az utazás csúcspontja egy végső, kollektív ima, egy teljes odaadásból született követelés. Ez az ima önmagában csoda, hiszen épelméjű, tudatos egyéneket követel, hogy olyan vágyat fogadjanak el, amely érvényteleníti eredeti, ego-vezérelt énjüket. Ez a teljes alávetés pillanata, amikor metaforikus műtőasztalra fekszenek, beleegyezve egy radikális átalakulásba anélkül, hogy tudnák, mi vár rájuk. Készek lemondani mindenről – identitásról, vágyakról, sőt fizikai létezésről – a kollektív cél érdekében.
E végső feladás pillanatában a valóság egyetlen ereje válaszol. Az úttörőket kitépik ismerős, egoista világnézetükből, sötét, dezorientáló átmeneten át – kvantumugráson vagy születési csatornán keresztül – egy új valóságba. Amikor előbukkannak, átalakulnak. Az érzés a hitetlenség, annak felismerése, hogy csodát éltek át. Ahol egykor különálló, önérdekű egyének voltak, most egészséges, integrált sejteknek érzik magukat egyetlen organizmusban, új „operációs szoftver” által mozgatva. Ez a szoftver, amely az önzetlen szereteten és kölcsönös gondoskodáson gyökerezik, élesen ellentétben áll az önző, kizsákmányoló impulzusokkal, amelyekre még emlékeznek.
Ebben az új állapotban olyan képességeket fedeznek fel, amelyeket sosem képzeltek volna: hogy úgy szeressék másokat, ahogy egykor magukat szerették, hogy mások szükségleteit úgy érzékeljék és teljesítsék, mintha a sajátjuk lenne, hogy olyan irgalommal cselekedjenek, amely biztosítja, hogy senkinek ne essen bántódása. Éber őrzői lesznek saját egójuknak, megállítva minden önző impulzust, mielőtt az megnyilvánulhatna. E szeretet és szolgálat cselekedetei révén kezdik érzékelni és kapcsolódni a valóság egyetlen, jóindulatú erejéhez. Abszolút, feltétel nélküli szeretete kézzelfoghatóvá válik, rezonálva közös frekvenciáikon keresztül.
Ez a transzformáció nem végpont, hanem kezdet. Az úttörők tovább nőnek, önzetlen szolgálatukat kiterjesztve közvetlen körükön túl, az egész létezést átfogva. Inkább megszűnnének létezni, mintsem hogy ne tudják mélyebben szeretni és szolgálni másokat, mint ahogy valaha magukat szerették. E szolgálaton keresztül egyre szorosabb kapcsolatot kovácsolnak az egyetlen erővel, megtapasztalva annak határtalan szeretetét minden teremtés iránt.
Ez a csoda lényege: utazás az ego korlátaitól a kollektív szeretet határtalan kiterjedéséig, egy olyan erő vezetésével, amely nemcsak az egyéneket, hanem magát a valóság szövetét is átformálja. Ez a bizonyítéka az emberi vágy erejének, a feladás bátorságának és annak a transzformatív kegyelemnek, amelyet egy olyan valóság kínál, amely mindannyiunkat felemelni törekszik.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás