RABASH, 380. cikk, „Aki megszenteli a hetediket – 2”
Az embernek meg kell kezdenie a harcot, hogy megkapja a kelimet, valamint az üdvösség iránti vágyat és a Teremtő segítségét, amint az meg van írva: „Ha a Teremtő nem segítene neki, nem tudná legyőzni.” Ebből következik, hogy Ő szándékosan nem adta meg az embernek a háború megnyerésének képességét, mivel a háború révén szerezheti meg a Kelim-et és a bőség iránti igényt.
Ezért mindkettőre szükségünk van: belépni a háborúba, hogy megszerezzük a Kelim-et, és a szükséges segítségre, ami konkrétan azt jelenti, hogy a Teremtő segít neki, mivel a segítség révén szerezheti meg a föld örökségét.
RABASH, 8. cikk (1989), „Mit jelent a munkában az, hogy ha a jó növekszik, a rossz is növekszik”
Bölcseink azt mondták (Berachot 5): „Rabbi Levi azt mondta: »Az embernek mindig a jó hajlamot kell előnyben részesítenie a rossz hajlammal szemben.«” RASHI elmagyarázza, hogy háborút kell indítania a rossz hajlam ellen. Meg kell értenünk, mi a célja ennek a háborúnak. Nem lenne jobb, ha az ember gondoskodna arról, hogy a benne lévő rossz ne ébredjen fel? Miért kell felébresztenie és harcolnia ellene? Jobb lenne, ha nem kockáztatná magát, mert lehet, hogy nem lesz képes legyőzni, ahogy bölcseink mondták: „Nem szabad veszélybe sodorni magunkat.”
A munkában, amikor az adakozást akarjuk elérni, azt kell mondanunk […], hogy mindent az adakozás céljából akarunk tenni. Ezt nevezik a jó hajlam felülkerekedésének a gonosz hajlam felett, mivel amikor az ember azt mondja a testének: „A Teremtőért kell dolgoznunk, és nem a saját érdekünkben”, a test azonnal megharagszik, és teljes erejével ellenáll. Azt mondja neki: „Bármit megtehetsz, de a Teremtőért, és nem a saját érdekünkben? Ez kizárt.” Ebből következik, hogy ha nem győzi le, soha nem lesz képes elérni az igazságot.
A háború a saját eredeti én ellen
Az emberi élet célja az, hogy felfedjük és elérjük a Teremtőt, mint a valóságot irányító egyetlen jótékony erőt.
De ez a kinyilatkoztatás nem intellektuális.
Nem filozófiai.
Nem olyasmi, amit az elmével értünk meg.
A Teremtő csak a tulajdonságok hasonlóságán keresztül tárulhat fel.
A Teremtő az abszolút szeretet, a tiszta adakozás és a mások iránti feltétel nélküli gondoskodás tulajdonsága.
És itt rejlik a félelmetes felfedezés.
Mert amikor őszintén belenézünk magunkba, rájövünk, hogy a természetünk pontosan az ellenkezője.
Olyan természettel születünk, amely csak magára gondol.
Minden gondolat, minden számítás, minden reakció ösztönösen csak egy kérdést tesz fel:
„Mit nyerek ezzel?”
Ez az eredeti énünk.
Ez a kizárólag magunk számára való befogadási akarat – az ego.
És ezért a spirituális út olyasmit követel, ami elsőre lehetetlennek tűnik.
Olyanná kell válnunk, akik nem vagyunk.
Olyan természetet kell elsajátítanunk, ami nem létezik bennünk.
Olyan lényekké kell válnunk, akik másokat jobban szeretnek, mint önmagukat.
Olyan formává kell fejlődnünk, amelyet ma még el sem tudunk képzelni.
De hogyan vágyhat valaki arra, hogy valami teljesen önmagával ellentétes dologgá váljon?
Ez csak egy módon lehetséges:
Először el kell kezdenie gyűlölni azt, ami jelenleg.
Gyűlölet kialakítása az egó ellen
A munka abban a pillanatban kezdődik, amikor az ember észreveszi magában a kapni akarás akaratát.
Eleinte ez a felfedezés zavarba ejtő.
Zavarok jelennek meg a munkában.
Kritika ébred a barátok iránt.
Ellenállás jelenik meg a kapcsolódás iránt.
A szív megfagy.
De fokozatosan az ember megtanul valami nagyon fontosat:
Ezek a zavarok nem véletlenül jönnek.
Fentről jönnek.
Szándékosan adják őket, hogy az embernek legyen min dolgoznia.
Amikor a befogadási akarat felébred, az máris jelzi, hogy a Teremtő megmutatja az embernek a javításához szükséges anyagot.
Most már van mit vinnie az embernek a Teremtőhöz.
Most már azt mondhatja:
„Nézd, mi él bennem. Segíts átalakítani!”
A barátokkal való kapcsolódásra tett ismételt kísérletek, a szeretetre és az egyesülésre tett kísérletek során lassan egy fájdalmas felismerés alakul ki:
Ami megakadályozza a kapcsolódást, az a saját egóm.
Az ego folyamatosan bírál.
Összehasonlít.
Ítélkezik.
Elválaszt.
Az ember újra és újra megpróbál felülemelkedni rajta.
Újra és újra elbukik.
És ezeken az ismételt kudarcokon keresztül egy új érzés kezd kialakulni — a saját egó iránti gyűlölet.
Ez a gyűlölet nem elméleti.
A tapasztalatból születik.
Szükség van a Fáraó elleni hatalmas kézre
A spirituális utat szándékosan nehezítik meg.
Ez nem hiba.
Ez egy terv.
A Teremtő megerősíti a Fáraót – az egoista, befogadni vágyó akaratot.
Miért?
Mert csak akkor, amikor az ellenállás hatalmasra nő, van az embernek valóban szüksége a fentről jövő segítségre.
Ha a Fáraó gyenge lenne, az ember egyedül is legyőzhetné.
És akkor a Teremtő rejtve maradna.
De amikor az ego teljes erővel áll, és nem hajlandó megadni magát, az ember végül a szíve mélyéről kiált:
„Ezt nem tudom legyőzni. Csak Te tudod.”
Ezt nevezik a hatalmas kéz kinyilatkoztatásának.
Minél erősebbé válik a Fáraó, annál nagyobb az üdvösség, amely később kinyilatkoztatható.
Ezért az ego növekedése nem átok.
Hanem felkészülés.
Az erős ego a magasabb szellemi elérés lehetőségét jelzi.
De ez a munkát is sokkal nehezebbé teszi.
A kapni akarás iránti gyűlölet felébresztése
Az ego iránti gyűlölet nem jön mesterségesen.
Akkor jelenik meg, amikor az ember valóban meglátja, mit tesz vele az ego.
Kezd észrevenni:
- hogyan választja el az ego másoktól
- hogyan akadályozza a kapcsolatot
- hogyan gátolja a Teremtővel való összekapcsolódást
- hogyan csalja meg folyamatosan
Az ego örömöt ígér, de ürességet ad.
Irányítást ígér, de rabszolgává tesz.
Életet ígér, de lassan megfojtja a lelket.
Egy bizonyos ponton az ember rájön, hogy az egója úgy viselkedik, mint egy krónikus lelki betegség.
Mint egy rák, amely az életéből táplálkozik.
Elpusztít minden jó szándékot.
Eltorzít minden szeretetre irányuló kísérletet.
Megmérgezi minden kapcsolatot.
Ekkor kezd el mélyülni a felismerés:
„Az igazi ellenség nem kívül van.”
„Az ellenség bennem él.”
Az egó ellenségként való megítélése
Eleinte szeretjük az egónkat.
Örömöket ad nekünk.
Identitást ad nekünk.
Azt mondja nekünk, hogy igazunk van.
De fokozatosan megváltozik a kép.
Az ember kezd rájönni, hogy az ego:
- hazudik neki
- rabszolgává teszi
- eltávolítja az élet céljától
Kielégülést ígér, de üresnek hagyja.
Függetlenséget ígér, de csapdába ejti önmagában.
Lassan felmerül egy félelmetes felismerés:
Az ego lelkileg megöl engem.
Pillanatról pillanatra ellopja a kapcsolódás lehetőségét.
Pillanatról pillanatra elzárja a szeretet lehetőségét.
És amikor ez a felismerés elég mélyre hatol, az ember már nem tudja tovább elviselni, hogy az uralma alatt maradjon.
Sírni kezd, mint egy fogoly, aki egy zsarnok királyságában ragadt.
Ez az Egyiptom belső jelentése.
És az ebből az állapotból fakadó sírás lesz az igazi ima:
„Teremtő, vedd ki ebből a természetből!”
Növekvő érzékenység az egó iránt
A gonosz felismerése fokozatosan növekszik.
A Teremtő apró megvilágításokat bocsát le felülről.
Ezeknek a megvilágításoknak a hatására az ember hirtelen tisztábban látja önmagát.
Kezdi érezni az egó szándékát a cselekedetei mögött.
Még a legfinomabb egoista számítások is láthatóvá válnak.
Ami korábban normálisnak tűnt, most elviselhetetlenné válik.
Minél tovább halad az ember, annál érzékenyebbé válik.
Még az egoista szándék legkisebb nyoma is idegennek tűnik.
Mint a véráramban lévő méreg.
Ez a növekvő érzékenység természetesen fokozza az egoista szándék iránti gyűlöletet.
Minél inkább látja az ember, hogy ez mennyire ellentétes a Teremtővel, annál inkább elutasítja.
Csak a barátok tudnak támogatást nyújtani
De senki sem nyerheti meg ezt a háborút egyedül.
Az ego túlságosan erős.
Az egyetlen támogatás, amire az ember számíthat:
- a barátok
- a csoport
- a Teremtő
A barátok olyan környezetet teremtenek, ahol az adás értéke fontossá válik.
A csoporton keresztül az ember olyan erőt kap, ami önmagában nincs meg benne.
A barátok emlékeztetik a célra.
Felébresztik, amikor elalszik.
Bátorságot adnak neki, hogy folytassa a harcot.
A környezet nélkül az ember elkerülhetetlenül megadja magát az egónak.
De a csoporton belül valami csodálatos történik.
Mindenki erőt kap a többiektől.
Együtt építenek egy edényt, amely ellenáll az egónak.
A gyűlölet a szándék ellen irányul – nem a vágy ellen
Mégis fontos tisztázni valamit.
Maga a fogadás iránti akarat nem az ellenség.
Ez a teremtés lényege.
Vágy nélkül semmi sem létezne.
A cél nem a vágy megsemmisítése.
A gyűlölet a szándék ellen irányul: hogy csak magának kapjon.
Ahogy az ember szellemileg fejlődik, a kapni akarás valójában erősebbé válik.
De a használata megváltozik.
Ahelyett, hogy az önszeretetet szolgálná, a vágy az adás edényévé válik.
Ugyanaz az erős vágy, amely egykor elválasztotta az embert a Teremtőtől, pontosan azzá az edénnyé válik, amelyen keresztül kinyilatkoztathatja Őt.
A Teremtőhöz való közelség mértéke
Az a mérték, amellyel az ember elutasítja az egoista szándékot, a Teremtőhöz való közelségének mértéke lesz.
Ha még mindig szereti az egóját, nem tud a Teremtőhöz közeledni.
De amikor valóban elkezd gyűlölni azt a szándékot, hogy csak magának fogadjon el, akkor kezd hasonlítani az adakozás tulajdonságára.
Ez a gyűlölet erővé válik.
Olyan erővé, amely lehetővé teszi számára, hogy felülemelkedjen a természetén.
Egy erő, amely az átalakulás felé hajtja.
És ezen a háborún – a saját eredeti énjével vívott háborún – keresztül az ember végül készen áll a Teremtő segítségére.
Mert a háború célja soha nem a győzelem volt.
A háború célja a kiáltás volt.
Az a kiáltás, amely akkor tör elő, amikor az ember végre megérti:
„Nem tudom megváltoztatni magam.”
És pontosan erre a kiáltásra válaszol a Teremtő.
És egy új emberi lény kezd megszületni.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás