Mint egy élő szervezet egészséges sejtjei

A választás szabadsága a környezet révén

„….. Ismert, hogy az ember mindig olyan emberek között van, akiknek nincs közük az igazság útján végzett munkához, sőt, éppen ellenkezőleg, mindig ellenállnak azoknak, akik az igazság útján járnak. És mivel az emberek gondolatai keverednek, azoknak a nézetei, akik ellenzik az igazság útját, áthatják azokat is, akik valamilyen vágyat éreznek arra, hogy az igazság útján járjanak.

Ezért nincs más megoldás, mint hogy külön társadalmat hozzanak létre maguknak, amely keretként szolgál, vagyis egy külön közösséget, amely nem keveredik más emberekkel, akiknek a nézetei eltérnek attól a társadalomtól. És folyamatosan fel kell idézniük magukban a társadalom céljának kérdését, hogy ne kövessék a többséget, mert a többség követése a természetünk.

Ha a társadalom elszigeteli magát a többi embertől, ha nincs kapcsolatuk más emberekkel a spirituális kérdésekben, és csak anyagi kérdésekben érintkeznek velük, akkor nem keverednek össze a nézeteikkel, mivel nincs kapcsolatuk a vallási kérdésekben.

De amikor egy ember vallásos emberek között van, és beszélgetni és vitatkozni kezd velük, azonnal keveredik a nézeteikkel. Véleményük tudat alatt annyira behatol az elméjébe, hogy nem lesz képes megkülönböztetni, hogy ezek nem a saját nézetei, hanem azokéi, akikkel kapcsolatba került.

Ezért az igazság útján végzett munkában el kell szigetelni magát más emberektől. Ez azért van, mert az igazság útja állandó megerősítést igényel, mivel ellentétes a világnézettel. A világ nézete a tudás és a befogadás, míg a Tóra nézete a hit és az adakozás. Ha valaki eltér ettől, azonnal elfelejti az igazság útján végzett munkát, és az önszeretet világába esik. Csak egy olyan társadalomban, ahol „mindenki segít a barátjának”, kaphat minden egyes ember a társadalomban erőt ahhoz, hogy harcoljon a világ nézete ellen…”

— Rabash, A társadalom fontosságáról

A Teremtővel ellentétesen teremtve

A Teremtő szándékosan teremtette az embert önmagával ellentétesen.

Olyan fogékonysággal teremtett minket, amely teljes ellentétben áll az adakozás minőségével.

Egy egoista világba helyezett minket, amely tökéletesen tükrözi ezt a természetet.

Minden, ami körülvesz minket – gondolatainktól a társadalmi struktúrákig – megerősíti az önszeretet ösztönét.

Így az ember egy olyan valóságba születik, amely ellentétes a végső, kijavított állapottal.

Az út kezdete és vége két szélsőséges póluson áll.

Az elején az ember elszigetelt egyénként érzi magát, aki a verseny, az önérdek és az elszigeteltség által irányított világban küzd a túlélésért.

Az út végén az ember a Teremtőhöz hasonlóvá válik – teljes kölcsönös adakozásban, harmóniában és egységben integrálódik másokkal.

E két állapot között fekszik az emberi fejlődés teljes útja.

A Teremtő pedig csak egyetlen kiindulási pontot ad az embernek ehhez az úthoz:

a szív pontját.

Egy apró szikra, amely valami magasabbat vágyik.

Egy finom érzés, hogy az életnek mélyebb értelme kell, hogy legyen.

Egy csendes elégedetlenség a végtelen önkielégítés iránti törekvéssel szemben.

Ez a szikra a szabadság magja.

A környezet kiválasztása

Ennek a szikrának a növekedése teljes mértékben a környezettől függ.

Négy tényező határozza meg a valóság kibontakozását:

• az alap,
• az alap fejlődésének törvényei,
• a környezet,
• a környezet fejlődésének törvényei.

Az első kettőt születésünktől kapjuk.

Ezeket nem lehet megváltoztatni.

De a környezet – az a hely, ahol a szabadság létezik.

Az ember nem tudja közvetlenül megváltoztatni önmagát.

Nem tudja irányítani saját vágyait, gondolatait vagy hajlamait.

De kiválaszthatja azt a környezetet, amely ezeket alakítja.

Ez az egyetlen igazi szabadság eszköz.

Ezért, miután megkaptuk a pontot a szívünkben, és egy egoista társadalomban találjuk magunkat, amely táplálja a kapni akarás vágyát, tudatosan kell felépítenünk egy másik környezetet – olyat, amely táplálja a szikrát, ahelyett, hogy elfojtaná.

Teljes függőség a társadalomtól

Az igazság az, hogy az embert teljes mértékben a körülötte lévő társadalom formálja.

Gondolatai, értékei, törekvései, sőt, a valóság észlelésének módja is a környezet hatására alakul ki.

Anélkül, hogy észrevennénk, magunkba szívjuk a körülöttünk lévők vágyait.

Bele lélegzünk, mint a levegőt.

Ezért nem szabad befelé nézni és megpróbálni közvetlenül kijavítani magunkat.

Az ember maga csupán az eredmény.

Az igazi munka máshol rejlik.

A megfelelő társadalom felépítésében rejlik.

Amikor az ember ezt mélyen megérti, a figyelmének középpontja teljesen megváltozik.

Ahelyett, hogy azt kérdezné:

„Hogyan javíthatok magamon?”,

azt kezdi kérdezni:

„Hogyan erősíthetem a környezetet?”

Hogyan adhatok melegséget, törődést, felelősséget és irányt a kollektív edényhez?

Mert valójában minden egyes mozdulat a környezetben befolyásolja az egész rendszert.

A Teremtőhöz csak a környezeten keresztül lehet eljutni

A Teremtővel való kapcsolat nem az egyénön keresztül valósul meg.

A kollektíván keresztül valósul meg.

Bármely kísérlet, hogy a társadalmat megkerülve közvetlenül a Teremtőhöz forduljunk, egyszerűen nem működik a spirituális rendszerben.

A Teremtő az emberek közötti kapcsolatban nyilvánul meg.

Amikor egy személy a legkisebb mozdulatot is megteszi a társadalmon belüli egység felé, az a mozdulat átjut az összes baráton.

Megsokszorozódik.

Növekszik.

Több ezer szorosan felerősödik.

És ez a megsokszorozott válasz az, ami eléri a Teremtőt.

Ami apró szikraként indul el az egyénből, hatalmas spirituális erő hullámaként tér vissza.

Sejt lenni a testben

Belépni egy ilyen társadalomba olyan, mint belépni egy élő szervezetbe.

Az ember elkezd úgy érezni magát, mint egy apró sejt egy hatalmas testben.

Mint az atomok a kristályrácsban, minden mozdulat hatással van az egész szerkezetre.

Ha egy sejt megváltozik, az egész szervezet érezni fogja.

Ha egy másik sejt felébred, az egész test reagál.

Minden ember belső mozgása befolyásolja a kollektív állapotot.

Először ez a felismerés nyomasztó lehet.

Az ember hirtelen megérzi, milyen mélyen összefonódott minden.

De fokozatosan egy mély tartozásérzet kezd kialakulni.

Az egyén már nem érzi magát elszigeteltnek.

Úgy érzi, hogy beépült egy élő rendszerbe.

És paradox módon éppen ez a beépülés szüli a valódi szabadságot.

A testen kívül a sejt nem tud élni.

A testen belül részt vesz az egész szervezet életében.

A társadalom mint spirituális erősítő

A Teremtővel való kapcsolat úgy működik, mint egy erősítő rendszerbe való belépés.

Az ember egy jelet vezet be a társadalomba – egy gondolatot, egy szándékot, egy apró adományozási cselekedetet.

Ez a jel áthalad a barátok közötti kapcsolati hálózaton.

És amikor visszatér, felerősödik.

Magunktól, a társadalmon keresztül, a Teremtőhöz.

És a Teremtőtől, vissza a társadalmon keresztül, az egyénhez.

A felelősség kölcsönössé válik.

Minden apró cselekedet hatalmas súllyal bír.

Minden gondoskodó gesztus megerősíti az egész szerkezetet.

Ki kell választani a barátokat

Mivel az emberi természet a többséget követi, a társadalom választása lesz a spirituális út legmeghatározóbb lépése.

Ha a környező környezet az egoista sikert értékeli, az ember elkerülhetetlenül abba az irányba sodródik.

Ha a környezet az adakozást, az egységet és a Teremtő nagyságát értékeli, az ember fokozatosan ezeket az értékeket is magába szívja.

Ezért kell tudatosan választani a barátokat.

Olyan emberköröket kell építeni, akik folyamatosan emlékeztetik egymást a célra.

Olyan társadalmat, amely nem engedi, hogy az egyén elfelejtse az élet célját.

Olyan társadalmat, ahol minden tag segít a többieknek, hogy az úton

maradjanak.

„1” és „0” lenni

Egy ilyen társadalmon belül a munka két ellentétes irányban zajlik.

Az embernek egyesnek kell lennie a többiekkel szemben.

Hozzá kell járulnia.

Gondolatait, erőfeszítéseit, kreativitását és részvételét be kell vinnie a kollektív edénybe.

Ezen aktív hozzájárulás nélkül vágya soha nem kerül be igazán a rendszerbe.

De ugyanakkor nullának kell lennie a társadalom felé.

Meg kell semmisítenie önmagát a kollektíva célja előtt.

Meg kell engednie, hogy a Teremtő nagysága és a cél nagysága a barátai révén belépjen belé.

Minél inkább feladja önmagát a társadalom előtt, annál erőteljesebben hat rá a társadalom.

És annál erősebb lesz az erősítés.

Alávetés a társadalom ideáljának

Az alávetés nem az egyének felé irányul.

Hanem a társadalom által hordozott ideál felé.

Az egység ideálja.

Az adakozás ideálja.

A Teremtő nagysága.

Az ember inspirációt kap a társadalomtól.

Erőt kap.

Megérzi, hogy a cél valós és elérhető.

Ez a nagyság fokozatosan elkezd működni minden egyes egyénben, az ő egyedi természetének megfelelően.

És ezen a belső ébredésen keresztül kezd kialakulni a személyes kapcsolat a Teremtővel.

Kölcsönös edénnyé válás

A társadalmon keresztül valami csodálatos történik.

A lelkek újra összekapcsolódnak.

A vágyak összefonódnak.

A vélemények összeolvadnak.

Az egyéni tulajdonságok kiegészítik egymást.

Ami kialakul, az nem csupán egy csoport egymást segítő egyén.

Hanem egy kölcsönös edény.

Egy élő spirituális organizmus.

Ebben az edényben Adam HaRishon összetört kapcsolatait kezdik meggyógyítani.

És a fény, amely egykor betöltötte azt a rendszert, kezd visszatérni.

Szabadság a szív pontján keresztül

A szív pontja nélkül az ember örökre csapdába esne az életét meghatározó hatások láncolatában.

Egyszerűen csak sodródna egyik környezetből a másikba, a rá ható erőknek megfelelően.

De a szív pontja lehetővé teszi az embernek, hogy felülemelkedjen ezen az automatikus áramláson.

Lehetővé teszi számára, hogy tudatosan válassza ki azt a környezetet, amely irányítja fejlődését.

És ebben a választásban rejlik a szabad akarat teljes titka.

Egyéni egyediség a közös célon belül

A kijavított társadalomban az egyéniség nem tűnik el.

Éppen ellenkezőleg, elengedhetetlenül fontos lesz.

Minden ember egyedi perspektívát, sajátos érzelmi hangulatot, másfajta erőt hoz magával.

Amikor ezek a tulajdonságok ugyanazon cél felé irányulnak, nem ütköznek egymással.

Egymást gazdagítják.

Mint egy gondosan elkészített étel összetevői, mindegyik másfajta ízt ad hozzá.

Külön-külön talán hiányosnak tűnhetnek.

Együtt azonban harmóniát teremtenek.

Ugyanazon élő szervezet egészséges sejtjei

Végül a spirituális társadalom egy egészséges testhez kezd hasonlítani.

Minden sejt törődik az egész szervezet életével.

Minden mozdulat a közös vitalitást szolgálja.

Egyetlen sejt sem él csak magáért.

Mégis minden sejt egyedi és pótolhatatlan funkciót lát el.

Egy ilyen rendszer egységet áraszt.

Életet sugároz.

És ebben az élő hálózatban, ahol kölcsönös törődés és felelősség uralkodik, kinyilatkozik a Teremtő.

Nem felettünk.

Nem rajtunk kívül.

Hanem a köztünk lévő kapcsolatban.

Mint egy élő szervezet egészséges sejtjei.