A Teremtőhöz való közeledés „hátulról”

„….. Ennek megfelelően látjuk, hogy a munka rendje ellentétes az ember szemszögéből, a spiritualitásban éppen ellenkezőleg. Konkrétan az Achoraim állapotából, a nem megvilágosító állapotokból, vagyis konkrétan a leszállásokból, amikor minden alkalommal több rossz jelenik meg benne, vagyis a rossz mértéke a fogadás akaratában, hogyan akadályozza meg az embert abban, hogy elérje azt a célt, amelyre teremtették. Ez azért van így, mert az ember csak akkor kaphat segítséget a Teremtőtől, ha olyan állapotban van, amelyben valóban hiányt érez. Ebből következik, hogy az ember nem mondhatja, hogy a Teremtő nem figyel rá, amikor látja, hogy visszafejlődik. Inkább az a helyzet, hogy az Achoraim, amelyet az ember érez, felülről jön. Vagyis a Teremtő segítséget adott neki azzal, hogy megmutatta neki a rossz dolgokat, amelyek a fogadás akaratában vannak.

Ebből következik, hogy az ember halad előre, de nem az ő szemszögéből, hanem a Teremtő szemszögéből, ahogy írva van: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok.” Ez azt jelenti, hogy a Teremtő először azzal segít neki, hogy minden alkalommal egyre jobban érezze a fogadás akaratában lévő gonoszság mértékét, mert amint fentebb mondtuk, lehetetlen egyszerre feltárni előtte az összes rosszat, hanem minden alkalommal csak egy kis részét tárják fel benne, mert ha az ember egyszerre látná az összes rosszat, elmenekülne a kampány elől. Ezért apránként tárják fel előtte, amíg meg nem látja annak valódi mértékét. Ekkor valóban szüksége van az Ő segítségére, és akkor jutalmul megkapja a NRNHY kiterjesztését a lelkében…”

Rabash, „Mi az, hogy „és látni fogod a hátamat, de az arcomat nem fogod látni” a műben”

A valóságot úgy látni, amilyen valójában

A kabbala bölcsessége az ebben a világban élő emberhez szól, és elmagyarázza neki a valóságot irányító törvényeket. Nem csak a jelenleg érzékelt világgal foglalkozik, hanem az egész valósággal, amelyben létezünk – mind a rejtettség, mind a kinyilatkoztatás idején.

A kabbala megtanít arra, hogyan nyissuk meg belső érzékeinket, és fokozatosan érezzük meg jobban azt, ami már létezik körülöttünk, de el van rejtve előlünk. A teljes spirituális elérése során az ember érzékelése két részre oszlik: elme (Mocha) és szív (Liba).

Az elme ahhoz kapcsolódik, amit az adakozás vágyában érünk el, egy olyan állapothoz, amelyet az értelem feletti hitnek nevezünk.

Mi az „értelem feletti hit”?

Amit jelenleg megértünk, érzünk és érzékelünk, azt értelemnek nevezzük. Ez a jelenlegi tudásunk, amely a meglévő érzékeinken és belső eszközeinken alapul.

De ha az ember magasabb szintre akar emelkedni – többet megérteni, többet érezni és többet érzékelni –, akkor szüksége van valamire, ami túlmutat azon, amije már van. Ezt hiten nevezzük.

A hit nem azt jelenti, hogy vakon hiszünk. Azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy a valósághoz egy magasabb szint törvényei szerint viszonyuljunk, még mielőtt valóban érezni kezdenénk azt. Így működik a spirituális emelkedés: elfogadjuk a magasabb állapot elveit, és csak utána kezdjük el belülről érezni azt.

Új edények megszerzése

A spirituális emelkedés nem arról szól, hogy javítsunk azon, amivel már rendelkezünk. Arról szól, hogy olyan új érzékelési edényeket szerezzünk, amelyek korábban nem léteztek bennünk.

Ezt az új edényt léleknek nevezzük. Az ember nem születik vele. Eleinte olyanok vagyunk, mint az állatok – csak a természetes, egoista érzékelésen belül élünk. De a helyes tanulás és a belső munka révén az ember fokozatosan felépíti ezt az edényt.

Ebben kezd el érezni egy szélesebb és mélyebb valóságot – amit felső világnak nevezünk.

Hogyan zajlik valójában a folyamat

A folyamat egy vágyból indul ki, amely a tanulás révén ébred fel. A tanulás nem ad azonnali megértést, hanem inkább felébreszti azt, amit a kabbalisták körülvevő fénynek neveznek – egy finom hatást felülről, amely fokozatosan építi fel az új belső képességet.

Néha ezt a fényt megvilágosodásként érezzük: tisztaság, inspiráció, nyitottság, öröm és megértés. Ezt „az arc látásának”nevezik.

De utána jön az ellenkezője. Az ember hirtelen üresnek, zavartnak, távoliaknak, képtelennek és vaknak érzi magát. Ezt „a hát látásának” nevezik.

Miért olyan fájdalmas a leereszkedés?

Ez a leereszkedés nem visszatérés a régi állapotba. Sokkal rosszabb.

Miért? Mert az ember már megízlelte a magasabbat. Megérezte, milyen lehet az élet egy magasabb szinten. És most, annak hiányában, nemcsak az alacsonyabb állapotot érez, hanem a magasabb hiányát is.

Először keletkezik igazi hiány.

Ez kétségbeesésként, belső halált, értelmetlenséget és kimerültséget okozhat. De éppen ez a fájdalom a legértékesebb, mert valódi változás iránti igényt teremt.

Haladás az ismétlésen keresztül

Ha az ember folytatja – külsőleg részt vesz a tanulásban, még akkor is, ha belsőleg üresnek érzi magát –, a fény végül visszatér, és újabb kis emelkedést hoz.

Így megy ez: emelkedés és leereszkedés, újra és újra.

Eleinte ezek a változások csak érzelmileg érezhetők – jobb, rosszabb, inspirált, közömbös. De a felszín alatt pontos belső megkülönböztetések gyűlnek össze. Minden emelkedés és süllyedés a magasabb fokozat egy részletének felel meg, amelyet be kell fogadni.

Csak sok ilyen ciklus után lép be az ember valóban és véglegesen egy magasabb állapotba.

A gonosz felismerése

Minden fokozat a gonosz felismerésével végződik – annak a felismerésével, hogy az ember egoista természete elválasztja őt a beteljesüléstől, a kapcsolattól és a felsőbb erőtől.

Ez nem filozófia vagy önkritika. Ez egy konkrét érzés: az a vágyam, hogy csak magamnak kapjak, árt nekem. Elválaszt az élettől.

És amikor az ember ezt valóban megérzi – nem szavakban, hanem tapasztalatban –, akkor természetesen el akar távolodni tőle.

A változás nem kényszeríthető

A spirituális változás nem kényszeríthető. Senki sem tud önmagán műveletet végrehajtani, vagy akaraterejével új tulajdonságokat beépíteni.

A változás csak akkor történik meg, amikor az ember világosan látja, hogy jelenlegi természete káros, és hogy a magasabb állapot jobb és értékesebb. Pontosan ebben a mértékben érkezik a segítség.

Ezért minden elérés így van leírva:

„Látni fogod a hátamat, de az arcomat nem fogod látni.”

A fejlődés abból fakad, hogy felismerjük, hogy a jelenlegi állapot nem jó, és hogy egy magasabb állapot kívánatos.

A tanulás szerepe

Végül minden egy dologra vezethető vissza: a helyes tanulásra.

Nem a tudásért való tanulásra, hanem a célra irányuló tanulásra – arra, hogy megértsük, mi hiányzik, mi a kívánatos, és miért vagyunk itt.

A kabbalisztikus szövegeket nem az értelmünkkel kell először megértenünk. Azok arra szolgálnak, hogy felébresszék a körülöttünk lévő fényt. Az értelmünk csak egy vékony szálként köti össze bennünket a szöveggel.

Az igazi munkát a vágyra ható fény végzi.

És amikor ezt megteszi, csendesen elrendezi a változás teljes folyamatát – a háttérből az arc felé.