Kölcsönös integráció

„….. Inkább úgy tűnik, hogy a 600 000 lélek és lélekszikra létezését az egyes emberek testének ereje osztja meg. Más szavakkal, először a test megosztja és teljesen megtagadja tőle a lélek ragyogását, majd a Tóra és a Mitzva [parancsolat] erejével a test megtisztul, és a megtisztulás mértékében a közös lélek ragyog rá.

Emiatt két megkülönböztetés történt a testi testben: Az első megkülönböztetésben az ember a lelkét egyedülálló szervként éli meg, és nem érti, hogy ez egész Izrael. Ez valóban hiba, ezért a fent említettekkel együtt okozhat problémákat.

A második megkülönböztetésben Izrael lelkének igazi fénye nem teljes fényerejével ragyog rá, hanem csak részben, attól függően, hogy mennyire tisztította meg magát azzal, hogy visszatért a közösséghez.

A test teljes korrekciójának jele az, amikor az ember úgy érzi, hogy lelke Izrael egészében létezik, mindegyikükben, amiért nem érzi magát egyénnek, mert az egyik a másiktól függ. Ekkor teljes, hibátlan, és a lélek valóban teljes erejével ragyog rá, ahogyan Adam HaRishonban megjelent, mint „Aki lélegzett, belőle lélegzett”……”

Baal HaSulam, 600.000 lélek

A lélek élő testének visszatérése

Egy test, amely soha nem tört össze

Egyetlen, örök szerkezethez tartozunk, amelyet Adam HaRishonnak neveznek.

Ez a szerkezet soha nem változott – sem a széttörés előtt, sem után.

Minden szerve megvan.

Minden kapcsolata megvan.

Minden ereje összefonódik.

Ami összetört, az nem maga a struktúra volt, hanem tevékenységének formája.

Minden rész még mindig hatással van minden más részre. Minden kapcsolat még mindig létezik.

Tőlünk nem az várható, hogy valami újat építsünk, hanem hogy minden szervet és minden kapcsolatot visszatérítsünk az adakozás formájához.

Semmi sem hiányzik.

Minden alszik.

Visszatérés a gyökérhez – soha nem egyedül

Minden ember egy pontos ponthoz tartozik ebben az általános testben.

Amikor egy ember kijavítja magát és visszatér a gyökérhez, nem egyedül tér vissza.

Nem is tud.

Minden más rész már benne van.

Mindig is ott voltak.

Így egy pontból az egész testté válik.

És ezen a belső befogadással eléri a Teremtőt – nem részlegesen, nem magánjelleggel, hanem általánosságban.

Amikor az ember kijavítja magát, olyan lesz, mint egy gyökér, amely körül a test többi része összegyűlik.

Egy másik ugyanazt teszi a saját gyökéréből.

Majd egy másik, és még egy.

Végül ezek a kijavított gyökerek újra összekapcsolódnak egy élő struktúrába.

Ezt kölcsönös beépülésnek nevezik – és ez soha nem áll le.

A megvalósítás fokozatai – Az én és a világ egysége

Az ember nem ugrik bele a teljességbe.

Fokozatokon keresztül emelkedik fel.

Minden fokozatban két dolog tárul fel egyszerre:

• Saját állapota
• Az egész világ állapota az adott fokozathoz viszonyítva

A jelenlegi fokozatában önmagát és a világot egy formában látja.

Egy magasabb fokozatban már mind önmagát, mind a világot jobban beépülve látja a Teremtőbe.

Ahogy emelkedik, a kép egyre tisztábbá válik – nemcsak önmagáról, hanem az emberiség jövőbeli állapotáról is.

Minél magasabb a fokozat, annál szélesebb a befogadás.

Nem lehet felemelkedni anélkül, hogy mindenkit látnánk.

Az első igazi fájdalom – a közönség bánata

Amikor egy ember átlép a korláton, és elkezdi elérni a célt, az első dolog, amit érez, nem az öröm.

Hanem a bánat.

Eléri a közönség bánatát.

Hirtelen megérzi, milyen jó a saját állapota ahhoz képest, hogy a közönség még milyen messze van a céltól.

Nem ítélkezésként.

Nem felsőbbrendűségként.

Hanem elviselhetetlen kontrasztként.

Ez a fájdalom nem gyengíti őt.

Hordozóvá válik.

Hordozóvá, amely lehetővé teszi számára, hogy többet adjon.

Hordozóvá, amely tovább hajtja őt felfelé.

Még mélyebb – az Istenség bánata

A közönség bánatában valami még mélyebb rejlik: az Istenség bánata.

A Teremtő úgy szenved, hogy teremtményei még nem javultak meg.

Nem azért, mert neki hiányzik valami, hanem azért, mert ők még nem tudják befogadni a számukra előkészített jót.

Amikor az ember magába fogadja ezt a fájdalmat, visszafordíthatatlan dolog történik.

Hordozói kiterjednek önmagán túlra.

Most már nem önmagáért emelkedik fel, hanem azért, hogy másokkal együtt emelkedjen.

Elrejtés és kinyilatkoztatás – ahol az igazság kezdődik

A megértés előtt az ember semmit sem tud.

Senki sem tud semmit mondani a Teremtőről a megértés előtt.

A korlát előtt rejtőzködés van:

• Kettős rejtőzködés
• Egyszerű rejtőzködés

A korlát felett világosság van:

• Jutalom és büntetés
• Örök szerelem

Csak a korlát átlépése után kezdi az ember látni a valóságot olyannak, amilyen.

Csak akkor lehet a kinyilatkoztatásról beszélni – nem mint hitről, nem mint képzeletről, hanem mint megélt érzékelésről.

Az idő felgyorsítása — Az egyetlen igazi segítség

Másnak jót tenni csak egy dolgot jelent: segíteni nekik a megvalósítás elérésében.

Nincs más igazi haszon.

Az emberiség két úton halad előre:

• A szenvedés útján (Be’ito)
• A felgyorsítás útján (Achishena)

Másoknak lelki segítséget nyújtani mindenki számára lerövidíti az utat.

Ez az egyetlen igazi időfelgyorsítás.

Minden belső korrekció visszhangzik az egész testben.

Két vonal – illúzió nélkül élni

Csak a korlát átlépése után szerez az ember két vonalat:

• A jobb vonalat: hogy adjon
• A bal vonalat: hogy kapjon

Most már vannak mérőeszközei.

Most már pontosan megvizsgálhatja magát.

Most már megkülönböztetheti az igazságot az illúziótól.

A korlát felett az ember nem találgat.

Mér.

Megkülönböztet.

Tudatosan halad előre.

A lélek élő testének felelős sejtjévé válik.

Az élő egész

A kölcsönös beépülés nem egy ötlet.

Ez a spirituális élet törvénye.

Minden korrekció mindent magában foglal.

Minden emelkedés felemeli az egész testet.

Minden bánat szélesebb edényt nyit meg.

És így, darabról darabra, gyökérről gyökérre, az egyetlen lélek felébred – amíg az egész szerkezet újra adakozásban lélegzik.