Életet találni a Tórában

„….. A felső fény kiterjedése az egész valóságot beborítja, és „a valóság fenntartójának” nevezik. Megjelenik a világban létező összes ruhában, vagyis minden előttünk lévő anyagi dologban. Minden a Teremtő fénye, legyen az a Tóra ruhája, vagyis a Tóra betűi, az imádság betűi, vagy a hétköznapi dolgok. Az egyetlen különbség a befogadóban van, vagyis azokban, akik érzékelik.

Vannak emberek, akik úgy érzik, hogy a Teremtő fénye csak a Tórában és az imában öltözködik. Vannak emberek, akik a Teremtő fényét a hétköznapi dolgok betűinek kombinációiban is érzékelik, és vannak olyanok, akik még a Tóra és az ima betűinek kombinációiban sem érzékelik, hogy ez a Teremtő fénye, amely „kitölti a valóság egészét”…”

Rabash, Válogatott jegyzetek, Az egész föld tele van dicsőségével

Az emberi élet célja nem más, mint a Teremtő feltárása – nem elméletben, nem csak hitben, hanem tényleges érzékelésben és érzésben – azáltal, hogy tulajdonságainkban és szándékainkban hasonlóvá válunk Hozzá.

Ez a feladat nem természetes számunkra. Éppen ellenkezőleg, mélyen természetellenes, sőt természetfeletti.

Természetünknél fogva teljesen önzőek, önigazolóak, egoisták és individualisták vagyunk. Belső motorunk minden mozdulata az önös haszon, az önfenntartás és az önmegvalósítás felé irányul. A Teremtő tulajdonságai azonban – amelyeket nekünk is el kell sajátítanunk – ennek teljes ellentétei: tiszta, feltétel nélküli szeretet, irgalom és adakozás, önös számítások nélkül.

Ezt a szakadékot a mi természetünk és az Ő természete között emberi erővel lehetetlen áthidalni. Ezért létezik a Tóra – nem információként, hagyományként vagy erkölcsi kódexként, hanem átalakulási módszerként.

Ahogy a bölcsek a Teremtő nevében mondják:

„Én teremtettem a gonosz hajlamot, és én teremtettem hozzá a Tóra fűszerét, mert a benne lévő fény megreformál.”

A Tóra egy egyedülálló erőt tartalmaz – egy élő, javító fényt –, amely képes végrehajtani ezt a természetfeletti változást. A bölcsek azonban súlyos figyelmeztetést is kiadtak: a Tóra az élet elixírjévé vagy a halál elixírjévé válhat.

A különbség nem a Tórában rejlik.

Teljesen abban rejlik, hogyan közelítünk hozzá.

Ha a Tóra az életet hivatott hozni, akkor meg kell tanulnunk, hogyan találjuk meg benne az életet – hogyan érezzük meg a Teremtőt, aki szavai mögött rejtőzik, hogyan érzékeljük a valóságot fenntartó fényt, amely betűi között áramlik.

Ezért tanulmányaink célja nem az intellektuális mesterség, sem a külsőséges betartás, sőt, még a spirituális inspiráció sem. Célunk az, hogy beöltözzünk a Tórába, hogy benne megtaláljuk a Teremtőt, aki már beöltözött oda.

Tanulás előtt ezért előre meg kell áldanunk a Tórát. Ez az áldás nem rituális mondat, hanem belső orientáció: szándék, hogy a Tórából megkapjuk a hatalmat, hogy megváltoztassuk szándékunkat – hogy az önmagunknak való befogadástól a Teremtőhöz hasonló adakozás felé forduljunk. Csak ez a szándék által válik a Tóra életté.

Így fokozatosan magunkra öltjük a Teremtő képét. Pontosabban, elkezdjük felfedni ezt a képet kapcsolatainkban, kölcsönös kapcsolódásainkban, a köztünk lévő térben. Nem találunk ki semmi újat, hanem felfedjük azt, ami már létezik.

Ezt „a Teremtő képének építésének” nevezzük, de valójában a Teremtő fed fel magát a kijavított edényeken keresztül.

Itt egy finom, de kritikus pont jelenik meg: a Tórát Lishma-nak kell tanulnunk – a Tóra kedvéért –, nem csupán a saját spirituális emelkedésünkért, vagy akár a Teremtővel való hasonlóságért. A Teremtővel való hasonlóság az edény, de az edényt meg kell tölteni a Teremtő cselekedeteivel.

El kell kezdenünk érezni, mit jelent létrehozni és ápolni az életet. Érezni azt a végtelen, tökéletes, örök spirituális életet, amely áramlik rajtunk keresztül – a forrásból – minden ember és minden valóság felé. Ez már nem metafora. Ez élménnyé válik.

Ahhoz, hogy ezt elérjük, meg kell szereznünk a Bina áldását – a Teremtő irgalmas, önzetlen tulajdonságát – a Tóra tanulmányozásával. A Teremtővel való hasonlóság nem a cél maga, hanem az eszköz, a Tórában rejtőző élet érzékelhetővé tételének eszköze.

Ezért a Tóra fényét és életét kifejezetten a kabbalisták írásain keresztül érhetjük el – azokén, akik már megmászták ezeket a fokokat, elérték ezeket az állapotokat, és rögzítették belső tapasztalataikat a megvalósításból. Szavaik nem magyarázatok, hanem csatornák.

Amikor ezeket az írásokat a megfelelő szándékkal tanulmányozzuk – hogy magunkra vonzzuk a Tórában rejlő korrekciós és fejlesztő erőt –, először valami fájdalmas, de szükséges dolgot fedezünk fel: mennyire összeférhetetlenek vagyunk a kívánt állapothoz. Látjuk, milyen messze vagyunk attól, hogy kizárólag isteni szándékkal – tiszta szeretettel és adakozással – cselekedjünk.

Ha ez a felismerés igazi hiányérzetté és kéréssé érlelődik, a Tóra válaszol. A „fűszer” hatni kezd. A megújító fény fokozatosan átformál minket, fokról fokra, a Teremtővel való egyre nagyobb hasonlóság létráján – mindig felül és szemben a bennünk lévő, folyamatosan megnyilvánuló és folyamatosan korrigált egóval.

De ha nem áldjuk meg előbb a Tórát – ha nem állapítjuk meg ezt a szándékot –, akkor a Tóra halálos bájitallá válik. Akkor nem közeledünk az élethez. Nem érezzük, hogy a Teremtő életet adó ereje áramlik bennünk. Elszakadunk attól a folyamattól, amely megteremti és fenntartja a létezést.

Ha elégedettek vagyunk a szó szerinti Tórával, a külső cselekedetekkel és a felszínes rétegekkel – ha nem vágyunk a Tórában megtestesült Teremtőre, ha nem akarjuk Őt feltárni az bennünk rejlő ego korrekciójával –, akkor szellemileg élettelenek maradunk, és egy képzeletbeli, sekély valóságérzékelésben szenvedünk.

A Tóra tartalmazza a Teremtő neveit. Ezek nem címkék, hanem elért eredmények. Amikor tudatos önjavítással elérjük a Teremtő tulajdonságaival való bizonyos fokú hasonlóságot, akkor „megnevezhetjük” azt a fokozatot – a bennünk megnyilvánuló Teremtő képét.

Ezért a Tóra tanulmányozása különleges felkészülést igényel. Gondoskodnunk kell arról, hogy tanulmányozásunk kizárólag arra irányuljon, hogy magunkra vonzzuk annak korrekciós erejét. Csak akkor öltözködünk fokozatosan a Tórába a Teremtővel való elért hasonlóságunk révén – és ezen hasonlóság révén felismerjük, megértjük és megnevezzük Őt valódi, kézzelfogható eredményként.

Ez az út nem elvont. Nem halasztódik el egy másik világra. Gyakorlatias, objektív és elérhető itt és most, ebben az életben, ebben a valóságban.

És bár minden ember tiszta egoizmusból indul el ezen az úton – mert ilyen a természetünk –, a megfelelő környezetben és megfelelő irányítás mellett meg lehet szerezni a szándékot. Lépésről lépésre kinyilatkozik az élet a Tórában. És ebben az életben megtalálható maga a Teremtő – aki kitölti az egész valóságot.