Ádámmá válni

„….. Ezzel szemben a testi elme esetében Baal HaSulam azt mondta, hogy az elme nem gyakorol hatalmat a szív felett, amely a befogadási akaratot jelenti, mivel a befogadási akarat a házigazda, és az elme tehetetlen, hogy megdöntse uralmát, mert »az ember csak azt tanulja, amit a szíve kíván«.” Más szavakkal, az ember nem lát mást, csak azt, amit a szíve akar.

Például, ha valaki lopni akar, az elmétől kéri, hogy adjon neki módszereket és eszközöket a végrehajtáshoz. Vagy ha jó cselekedeteket akar véghezvinni, az elme szintén tanácsot ad neki, hogyan hajtsa végre azokat.

Ebből következik, hogy az elme a szívnek szolgál, ami a befogadási akarat, pontosan úgy, mint a kezek, a lábak és az ember többi segítője. Ezért nincs más út, mint a szív megtisztítása, ezért imádkozunk: „Tisztítsd meg szívünket, hogy igazságban szolgálhassunk Neked.” Az elme nem tudja eldönteni az ember számára, hogy a jó úton járjon-e, vagy éppen ellenkezőleg. Inkább, ahogy a Tóra átadásakor mondták: „Cselekszünk és hallgatunk.”

Vagyis először gondolkodás nélkül cselekszünk, majd a hallással jutalmaznak minket, hogy meghallhassuk: amit teszünk, az jó nekünk. Ezzel szemben, ha először meg akarjuk érteni, hogy érdemes-e nekünk adományozni a Teremtőnek, és csak utána cselekszünk, soha nem érjük el ezt…”

Rabash Válogatott jegyzetek, 942. Az elme és a szív irányítása

Van bennünk valami, ami érez, reagál, fut, fél, vágyakozik.

Él, az örömöt keresi, a fájdalom elől menekül.

Élő – de még nem emberi.

Ez a bennünk élő állat.

Teljesen az érzések irányítása alatt születünk ebbe a világba.

A szív vonz – és mi követjük.

Éhség, félelem, becsület, kényelem, szokás – mindegyik parancsol, és mi engedelmeskedünk anélkül, hogy észrevennénk.

Azt hisszük, mi választunk.

De az igazság az, hogy vezetnek minket.

És akkor valami felébred.

Egy kérdés. Egy zavar. Egy pont, ami nem ért egyet.

Egy suttogás:

„Ennyi az egész?”

Abban a pillanatban új erőt kapunk.

Nem azért, hogy felváltsa a szívet, hanem hogy mellé álljon.

Az elme.

De az elme nem az, aminek gondoljuk.

Nem azért van, hogy irányítsa az életet, nem azért, hogy okosabbá tegyen minket, nem azért, hogy tudással töltse meg bennünket.

Valójában – szinte tehetetlen.

Mert a szív mindig az első.

A szív dönt.

A szív érez.

A szív cselekszik.

És csak utána – az elme magyarázza.

Akkor miért kaptunk egyáltalán elmét?

Egyetlen célból:

Hogy felülemelkedjünk az állaton.

Az állat csak az érzései szerint él.

A robot csak az értelme szerint él.

De Ádám— az ember— valami teljesen más.

Ádám az, aki az elmét veszi és a szív ösztönei ellen fordítja.

Nem azért, hogy elpusztítsa a szívet— hanem hogy felemelje.

Hogy irányt adjon neki.

Hogy átformálja.

Mert vannak olyan cselekedetek, amelyeket egyetlen állat sem tud végrehajtani.

Hogy korlátozza magát.

Hogy szembemenjen a saját vágyával.

Hogy az adást részesítse előnyben a fogadás helyett.

Az állat ilyen dolgokat el sem tud képzelni.

Ezek a természet ellen szólnak.

És mégis – pontosan itt kezdődik az ember.

Ádámmá válni azt jelenti:

Hogy ne kövessük vakon a szívet, és ne váljunk hideg, értelemvezérelt géppé – hanem álljunk közöttük.

Hogy az elmét és gondosan, tudatosan használjuk, hogy egy újfajta érzést ébresszünk.

Egy érzést, ami nem az ösztönből születik – hanem a vágyakozásból.

A célból.

A valami magasabbhoz való kapcsolódásból.

És ez a nagy titok:

Az elme nem változtatja meg közvetlenül a szívet.

Nem is tudja.

Nincs hatalma felette.

De egy dolgot meg tud tenni.

Eljuthatunk oda, ahol a Fény megváltoztatja a szívet.

Erőfeszítéssel.

A csoporton keresztül.

Olyan cselekedetekkel, amelyeket még nem érzünk.

Ellenállással.

Vágyakozással.

Az elme nyomul.

A szív ellenáll.

És ebben a feszültségben – valami új születik.

Egy új érzékenység.

Egy új vágy.

Egy új irány.

És lassan, szinte észrevehetetlenül – a szív elkezd megváltozni.

Nem azért, mert kényszerítettük.

Hanem azért, mert alávetettük magunkat valami magasabb hatásának.

Ezért olyan finom ez az út.

Mert az igazi munka nem abban rejlik, amit érzünk – hanem abban, hogyan viszonyulunk ahhoz, amit érzünk.

Állatnak maradni könnyű.

Az ösztön követése nem igényel erőfeszítést.

A vágyakozással sodródni nem igényel tudatosságot.

De Ádámmá válni – azt jelenti, hogy ébren állsz önmagadban.

Hogy látod a természetedet – és újra és újra úgy döntesz, hogy felülemelkedsz rajta.

Nem azáltal, hogy elnyomod.

Hanem azáltal, hogy irányítod.

Amíg egy nap – maga a vágyad is megváltozik.

És ami egyszer lehetetlennek tűnt – természetessé válik.

És akkor megérted:

Az elme soha nem arra volt hivatott, hogy uralkodjon.

Csak arra, hogy szolgáljon.

Hogy a szívet a Fény felé vezesse.

És a szív – miután helyreállt – minden lesz.

Ez Ádám születése.

Nem egy új teremtmény – hanem egy átalakult.

Egy lény, aki már nem az ösztönök szerint él, sem hideg számítások alapján – hanem egy olyan szívvel, amely felemelkedett, kifinomult, és összhangba került maga a teremtés céljával.