„Mindannyian, az egész emberiség, egy közös vágyból származunk, amely apró részecskékre hullott szét, és mindegyik részecske egyikünket képviseli. Ezért újra össze kell kapcsolnunk ezeket a részecskéket.
Amennyire képesek vagyunk felülemelkedni az egyes emberek egoizmusán, és elkezdünk dolgozni vágyainkon a kollektív kapcsolat felé, hogy hasonlóvá váljunk a Teremtőhöz, a Teremtő képes lesz belénk öltözni, ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz.
Ezt kell elérnünk. Lényegében ez a Kabbala bölcsességének tárgya. Elmagyarázza, hogyan jutottunk el a jelenlegi állapotunkba, hogyan tudunk egyetlen rendszerré összekapcsolódni, és hogyan tölti be minket a Teremtő, ahogy egyesülünk ebben a rendszerben.
Ebben a folyamatban az egoizmusunk nem tűnik el; még tovább fejlődik, és annak jelenléte ellenére is felül kell emelkednünk rajta. Akkor egyetlen, sok vágyból álló, egységes vágyat fogunk képviselni.
Kapcsolatunk mindig az egoizmus felett áll. Ahogy az egoizmus növekszik, még magasabbra kell emelkednünk, hogy egyesítsük törekvéseinket. Így az egoizmust „segítség ellened”-nek nevezik, mert nagyobb egység felé terel minket, és így még jobban megnyilvánulhat közöttünk a Teremtő.”
Rav Dr. Michael Laitman szavaiból a 2020. február 17-i Kabbala-órából: „Felkészülés a kongresszusra”
Az ellentétben rejlő cél
Az emberi élet célja, hogy elérjük és társuljunk a valóság egyetlen, jóságos, teremtő erejéhez – azáltal, hogy hasonlóvá válunk hozzá.
De a hasonlóságot nem lehet megadni.
Meg kell építeni.
Így hát teljes ellentétben lettünk teremtve.
A Teremtő abszolút adakozás, feltétel nélküli szeretet, tiszta adás.
Mi ennek ellentéteként születünk – teljesen elmerülve az önérdekben, saját fogadási vágyunkba zárva.
Ez az ellentét nem hiba.
Ez a terv.
Csak a kontraszt révén ismerhetünk meg bármit is.
A fény a sötétségből tárul fel.
A szeretet a gyűlölethez képest ismerhető fel.
Az adakozás csak a fogadáshoz képest érthető meg.
Ezen a szakadék nélkül nem lenne tudatosság, függetlenség, sem elérés.
És mégis, ebben a világban – amelyet teljes mértékben az egoista észlelés irányít – a Teremtő rejtve marad.
Hiszünk, elképzelünk vagy remélünk – de nem érzünk és nem tudunk.
Ezért fogadta el az emberiség nagy része egy csendes feltételezést:
Vagy a Teremtő egyáltalán nem érhető el, vagy az ilyen elérés csak ezen az életen túl lehetséges.
De létezik egy út, amely másképp szól.
Egy út, amely azt tanítja, hogy éppen ebből az ellentétből, éppen ebben az életben emelkedhetünk fel – és szerezhetünk egy második természetet.
A félreértett erő
Első pillantásra az ego – a gonosz hajlam – romboló erőnek tűnik.
Végtelenül vonz minket: az öröm, az irányítás, az elismerés, a tudás felé.
Eltereli a figyelmünket, belegabalyít, és gyakran üresnek hagy minket.
De e felszín alatt egy mélyebb igazság rejlik.
Ez az erő nem véletlen.
Pontos.
Precíz.
Céltudatos.
Minden felébredő vágy, minden kísértés, minden belső zavar – irányt ad.
Nem azért, hogy csapdába ejtsen minket, hanem hogy formáljon minket.
Minden vonzás egy formát tár fel.
És ha ez a forma megfordul – ha ahelyett, hogy önös haszonszerzés felé követnénk, a Teremtő felé fordítjuk –, akkor éppen ez a vágy válik építőelemmé.
Darabról darabra kialakul egy új belső szerkezet.
Nem a befogadás, hanem az adás szerkezete.
Így az, ami zavaró tényezőnek tűnik, valójában építkezés.
Nem minden, ami nagyobb, jó
Könnyű feltételezni, hogy egy erősebb vágy előrelépés.
De egy nagyobb vágy nem feltétlenül jó.
Az ember vonzódhat valami nagyobbhoz, magasabbhoz, intenzívebbhez – és még mélyebbre süllyedhet az elválasztottságba.
A vágy önmagában semleges.
Csak az azt kísérő szándék alapján nyer értelmet.
Ha nem tudjuk a vágyat az adás érdekében felhasználni, jobb, ha nem növeljük.
Jobb egy kicsi, helyes irányba terelt vágy, mint egy hatalmas, ellenőrizhetetlen.
Az irány nélküli növekedés nem vezet a spiritualitáshoz.
Zavart okoz.
Így az út nem a vágy növeléséről szól, hanem arról, hogy megtanuljuk, hogyan kell vele dolgozni.
Mi az igazi erőfeszítés?
A mindennapi életben az erőfeszítést a megterhelés mértéke határozza meg.
De a belső munkában ez a meghatározás teljesen megváltozik.
Lehet, hogy valaki hatalmas energiát fektet személyes céljainak elérésébe, de spirituális szempontból ez egyáltalán nem tekinthető erőfeszítésnek.
Az igazi erőfeszítést egyetlen dolog alapján mérjük: Közelebb hozza-e az embert a Teremtőhöz?
Ha egy cselekedet erősíti a kapcsolatot, elmélyíti a szándékot, vagy az adakozás felé mozdítja az embert – az erőfeszítés.
Ha csak az önmegvalósítást szolgálja – ugyanazon a szinten marad, függetlenül attól, mennyire nehéznek tűnik.
Így a valódi munka nem külső.
Belső.
Nem magában a cselekedetben, hanem annak irányában.
Az irányban maradni
Minden pillanatban az embert különböző irányokba húzó belső erők befolyásolják.
A munka nem ezeknek az erőknek a kiküszöbölése, hanem azok felismerése.
Érezni, hogy valami hat belülről, irányít, provokál, felébreszt.
És aztán, mindezek felett, ragaszkodni egy ponthoz:
a Teremtővel való kapcsolathoz.
Ha ez a kapcsolat fennmarad, akkor minden zavar a felemelkedés eszközévé válik.
Ha elveszik, akkor még a pozitív cselekedetek is elveszítik belső értéküket.
A munka lényege egyszerű, mégis igényes: Ne szakadjon meg a kapcsolat.
Ne felejtsük el.
Minden állapotban maradjunk a forrás felé orientálva.
Az adakozás finomsága
Az adakozás nem egyszerű cselekedet.
Mélyreható vizsgálatot igényel: Tényleg a másikért van ez?
Tényleg szüksége van rá a másiknak?
Van-e benne rejtett önös haszon?
Még azok a cselekedetek is, amelyek adásnak tűnnek, finom önélvezet formái vezérelhetik őket.
Ezért az adakozást fokozatosan kell felépíteni – állandó tisztázás, finomítás és belső őszinteség révén.
Ez nem csupán egy cselekedet.
Ez egy szándék, amelyet precízen kell kialakítani.
Hűséges hírnök
Egy bizonyos ponton a felfogás kezd megváltozni.
Ugyanaz az erő, amelyet egykor ellenségnek láttunk,
segítőként tárul fel.
Az ego felismerhetővé válik, mint hírnök – aki rendíthetetlen odaadással működik.
Folyamatosan vágyak formáit, gondolati mintákat, mozgásirányokat mutat be.
És mindez felhasználható.
Ha minden formát megfordítunk – ha minden vonzást a Teremtő felé irányítunk – akkor semmi sem vész kárba.
Minden a növekedés alapanyagává válik.
Így ennek az erőnek a szerepe nem a megsemmisítés, hanem a megértés, az értékelés és a helyes felhasználás.
A fordulópont
Amikor az ember tudatosság nélkül követi az egoista impulzusokat, a szenvedés fokozatosan felhalmozódik.
Az eredmények elveszítik ízüket.
A beteljesülés üressé válik.
Csendes elégedetlenség növekszik.
Végül eléri a küszöböt.
Felmerül egy felismerés:
Ez az út nem folytatható.
Ez a pillanat jelzi az igazi változás kezdetét.
Innentől a fejlődés már nem tudattalan.
Választássá válik.
Átirányítássá.
Döntéssé, hogy többé nem követjük az impulzust – hanem felette dolgozunk.
A környezet ereje
Egy ember egyedül nem tudja fenntartani ezt a munkát.
A környezeti hatások mindent meghatároznak.
A társadalom nem csupán egy embercsoport.
Minden külső hatás alakítja azt, ami fontos:
Hangok, ötletek, értékek, légkör.
És mindenekelőtt – a személyt körülvevő kollektív vélemény.
Ha a környezet kiemeli a kapcsolat és az adás fontosságát, akkor az ember erőt kap ahhoz, hogy az úton maradjon.
Ha nem, akkor elkerülhetetlenül visszacsúszik a természetes egoista hajlamokba.
Így a lényegi választás nem magában a vágyban rejlik, hanem a környezetben, amely azt alakítja.
A megfelelő hatás kiválasztása, annak fontosságának emelése, hogy hagyjuk, hogy vezessen és támogasson – ez a fejlődés alapja.
A hűséges segítség ellene
Végül egy mély megértés alakul ki: Az a erő, amely ellenünk áll,
pontosan az a erő, amely előrevisz minket.
Az ego nem tűnik el.
Nő.
De minden növekedéssel új lehetőség jelenik meg – hogy felülemelkedjünk rajta,
hogy megfordítsuk, hogy átalakítsuk.
Az adja a formát.
Mi adjuk a szándékot.
Az távolságot teremt.
Mi kapcsolatot építünk fölé.
És ezen a folyamatos folyamaton keresztül – vágy vágy után, pillanat pillanat után – a széttört darabok újra összekapcsolódni kezdenek.
Egy egységes rendszer alakul ki.
És ezen az egységben, az ego felett, az ellentétek közötti feszültségben – megnyilvánul a Teremtő.
Nem a gonosz hajlam ellenére, hanem pontosan azon keresztül.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás