„Nem vesszük észre, mennyire javítja a világot a hozzá való hozzáállásunk! A fizikusok csak most fedezik fel, hogy az anyaggal végzett kísérleteik eredményei a kísérletezőtől és annak hozzáállásától függenek. Csak most fedezzük fel, hogy még egy növény is érzi, hogyan viszonyulok hozzá.
Nem értjük, hogy pontosan a hozzáállásunk, vagyis a szándékunk az, ami megváltoztatja az egész valóságot. Nem látjuk ezt, mert nem látjuk az eredményeket. És nem látjuk a szándékokat, nem tudjuk tisztázni, látni vagy mérni őket. Ez a probléma.
Ennek ellenére ez az egyetlen dolog, ami működik az univerzumban; az anyagot kifejezetten az iránta tanúsított hozzáállás hozza mozgásba. Mire jó önmagában az anyag? Önmagában nem képes semmilyen mozgást generálni.
Ezért amikor arról beszélünk, hogyan kellene megjelenni a világ előtt, egyáltalán nem úgy kellene lennie, mintha aktívan részt vennénk a politikában, a gazdaságban, a biztonságban vagy bármi hasonlóban.
Részvételünk kizárólag az oktatásban, ennek a tudásnak a terjesztésében és abban áll, hogy mindenkit, aki vágyik rá, a valóság, a természet és az általuk lakott világ iránti helyes hozzáálláshoz vezessünk.”
— Rav Dr. Michael Laitman
Vissza a szívhez
„És vissza kell fordítanod a szívedbe.”
Ezek a szavak nem költői kifejezések – hanem cselekvésre szólítanak fel.
Mert a szív nem az, aminek gondoljuk.
A szív a vágyunk – az a hely, ahol érezzük az életet, a hiányt, a sóvárgást, az ürességet és a reményt.
És ez a szív, ahogyan megkapjuk, már eleve rossz irányba fordul.
Hiányt érez ott, ahol teljesség van.
Szorongást érez ott, ahol nyugalom van.
Elszakadást érez ott, ahol egység van.
Olyanok vagyunk, mint akik egy fénymezőben állnak, mégis csak sötétséget érzékelnek – mert belső műszereink fordítva vannak.
Semmi sem hiányzik.
Minden már itt van.
Csak a szív iránya ellentétes.
Így a parancs egyszerű, mégis teljes:
Vissza a szívedbe.
Ne változtasd meg a világot.
Ne változtasd meg másokat.
Még a vágyaidat se változtasd meg.
Hanem a szívedet magát hozd vissza – állítsd helyre a tájolását.
Semmi sem kell megváltozni – kivéve a szándékot
Életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk megváltoztatni, amit érzünk.
Megpróbálunk kevesebbet akarni.
Vagy többet akarni.
Elnyomni a vágyakat.
Finomítani őket.
Elmenekülni előle.
De ez nem a feladat.
Mert a vágy eleve soha nem a miénk volt.
Adatott volt – teljes, hatalmas és tökéletes a gyökereiben.
És amit most érzünk, az csak egy apró töredék, egy keskeny nyílás, egy halvány szikra valami végtelenből, ami rejtve marad bennünk.
Tehát mit tudunk megváltoztatni?
Nem a vágyat.
Csak a szándékot.
A szándék az az irány, amit az érzéseinkre vetítünk.
Ez a cél minden gondolat, minden mozdulat, minden belső számítás mögött.
Láthatatlan.
Mérhetetlen.
Csendes.
És mégis – ez minden.
Mert ez az egyetlen hely, ahol valóban létezünk.
Egy belülről formált világ
Ránézünk a világra, és azt hisszük, hogy külső.
De mi van, ha minden, amit látunk – minden küzdelem, minden hiány, minden zavar – egyszerűen csak egy belső orientáció visszhangja?
A valóságot kitöltő Fény nem változik.
Csak az, ahogyan fogadjuk.
Így:
Ugyanaz az erő, amely most ürességnek tűnik teljességként is érezhető.
Ugyanaz az élet, amely széttöredezettnek tűnik egészként is megnyilvánulhat.
Ugyanaz a valóság, amely nehéznek tűnik könnyűvé válhat.
Semmi sem változik – kivéve a szándékot.
És amikor a szándék megváltozik, minden megváltozik.
A bennünk rejlő rejtett végtelen
Mindannyiunkban valami hatalmas rejlik – a vágy végtelen mélysége, amelyet nem érzünk.
Nem tűnt el.
Csak el van rejtve.
Miért?
Mert a megfelelő szándék nélkül nem lennénk képesek elviselni.
Így az élet beszűkít minket.
Kis vágyakra redukál minket:
- kényelem
- elismerés
- ellenőrzés
- tudás
És végtelenül hajszoljuk őket, nem tudva, hogy ezek csak árnyékok – apró tükröződései annak a mérhetetlenül nagyobb valóságnak, ami mögöttük vár.
És ez a nagyobb valóság csak egy törvény szerint nyílik meg:
Minél inkább elsajátítjuk a megfelelő szándékot, annál inkább tágul a szív.
Nem erőszakkal.
Nem elnyomással.
Hanem összhanggal.
Az egyetlen dolog, ami valóban a miénk
Van egy hely, ahol nem irányítanak minket.
Egy hely, ahol nem programoznak minket.
Egy hely, ahol valami új születhet.
Ez a hely a szándék.
A vágyak jönnek és mennek – nem mi választjuk őket.
A gondolatok felmerülnek – nem mi irányítjuk őket.
A körülmények megjelennek – nem mi határozzuk meg őket.
De a szándék – a szív iránya – itt kezdődik minden.
Itt születik meg az emberi lény.
Szándék nélkül az élet sodor minket.
Szándékkal kezdünk részt venni benne.
A szokás átalakul
Eleinte a szándék mesterségesnek tűnik.
Kényszerítettnek.
Sőt, hamisnak.
Minden cselekedet előtt megállunk, és megkérdezzük:
Miért csinálom ezt?
Milyen céllal?
És a válaszok nem tiszták.
Keverednek, öncélúak, homályosak.
De mégis – folytatjuk.
Lassan valami megváltozik.
Megjelenik egy új érzékenység.
Egy új tudatosság.
Kezdjük érezni, hogy minden cselekvés mögött egy rejtett tengely húzódik – egy csendes, belső irány, amely értelmet ad neki.
És az idő múlásával:
A szokás természetessé válik.
Az erőfeszítés érzékeléssé válik.
A szándék valósággá válik.
Lélek nélküli test
„A szándék nélküli parancsolat olyan, mint a lélek nélküli test.”
A cselekedet önmagában üres.
Még a leghelyesebb cselekedetnek is – belső irány nélkül – nincs élete.
Olyan, mint egy értelmetlen mozdulat.
Egy forma lényeg nélkül.
De még a legkisebb cselekedet is, igazi szándékkal – életre kel.
Mert az élet nem abban van, amit teszünk.
Hanem abban, miért tesszük.
Egy új érzékelés születése
Amikor a szándék felébredni kezd, valami rendkívüli történik.
Kezdjük érezni, hogy nem vagyunk egyedül a valóságon belül.
Hogy van valami – valaki –, aki mindent irányít.
Bennünk.
Körülöttünk.
Rajtunk keresztül.
Mint egy hirtelen felismerés:
Van egy forrás.
Van egy adó.
Van értelme.
És abban a pillanatban megértjük:
Soha nem az volt a célunk, hogy irányítsuk a valóságot.
Csak hogy helyesen viszonyuljunk hozzá.
A környezet szerepe
De hogyan tarthatjuk meg ezt az irányt?
Hogyan értékelhetjük igazán azt, amit még nem érzünk?
Csak egy módon:
A környezet révén.
Egyedül visszatérünk ahhoz, ami látható, közvetlen és ismerős.
De együtt –
Amikor újra és újra halljuk, hogy van valami magasabb, valami valós, valami, amiért érdemes élni –valami kezd felébredni bennünk.
Nem erőszakkal.
Hanem hatással.
A szív magába szívja a körülötte lévők fontosságát.
És lassan, csendesen – ami egykor távoli volt az alapvetővé válik.
Tisztázzuk, mi az, amiért érdemes élni
Nem kell tökéletessé válnunk.
Nem kell olyat adnunk, amink nincs.
Csak egy dolgot kell tisztáznunk:
Mi az, amiért valóban érdemes élni?
Nem a becsület.
Nem az irányítás.
Nem a múló örömök.
Hanem valami, ami nem tűnik el.
Valami, ami nem csak egy pillanatot tölt ki – hanem az egész lényt.
Amikor ez világossá válik – igazán világossá – minden a helyére kerül.
A vágy összegyűlik.
Az irány élesebbé válik.
Az út megnyílik.
A szándék, ami mindent megváltoztat
Végül is semmi külső nem határozza meg az életünket.
Nem a körülmények.
Nem a képességek.
Még a vágyak sem.
Csak a szándék.
Ez a legkisebb dolog – és a legnagyobb.
Láthatatlan – mégis az egész valóságot alakítja.
És amikor elkezdjük, akár csak kissé is, megváltoztatni – visszatérni a szívünkhöz – valami elképesztőt fedezünk fel:
Soha nem az volt a célunk, hogy megváltoztassuk a világot.
Az volt a célunk, hogy megváltoztassuk a hozzá való viszonyunkat.
És ezzel – az egész világ megváltozik.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás