„Kérdés: Az egyiptomi tíz csapás útja valójában a szenvedés útja. Lehetséges-e megkerülni és elkerülni őket, vagy lehetetlen elkerülni őket, még akkor is, ha a szeretetre és az adakozásra koncentrálok a tíz fős csoportom, a hozzám közel álló emberek és a tanítóm felé?
Válasz: Ez attól függ, hogy ki követi a spirituális utat. Ha azonosul Egyiptom erőivel és a fáraóval, akkor biztosan szenvedni fog. Ha azonban azonosul az értelem feletti munkával és az értelem feletti felemelkedéssel, akkor az egója szenvedni fog, de ő nem azonosul az egójával, ezért nem szenved.
A spirituális fejlődés idejét Egyiptom csapásainak nevezik, ami azt jelenti, hogy az ego által érzett csapások segítenek az embernek felemelkedni fölé. Ha azonban az egojában van, akkor kényszerítik őt a felemelkedésre.
Minden attól függ, hogy kivel hasonlítod össze a helyzetedet.
Kérdés: Egyiptom csapásai egy bizonyos állapotot tükröznek, amelyen keresztülmegyünk?
Válasz: Mindent, ami a Tórában van leírva, együtt kell feldolgoznunk és gyakorolnunk! Látni fogod, hogy egyetlen lépést sem hagyhatunk ki. Lehetnek olyan szintek, amelyeken már átmentem, de nem vettem észre, majd tíz évvel később, ahogy az életben gyakran megesik, elkezdem felismerni, hogy min mentem keresztül, és mik voltak ezek a cselekedetek és körülmények.
Kérdés: Ez azt jelenti, hogy nincs esélyünk kihagyni a csapások egyikét sem?
Válasz: Miért? Hogyan tudsz elszakadni az egótól, ha nem mész keresztül mind a tíz csapáson? Nem lesz teljes edényed, tíz szfira edényed.
— Válaszok Rav Dr. Michael Laitman szavaiból a szentpétervári kongresszuson „Második nap” 2014.09.20., 3. lecke
Az ember egy furcsa és csodálatos paradoxon.
Bennünk van egy szunnyadó szikra – valami igazán emberi – de ez az egoista anyag vastag, megkeményedett kéreg alatt van eltemetve. Ebben a kéregben születünk. Ebben növünk fel. Összetévesztjük magunkkal.
Születésünktől fogva az ego gondolkodik helyettünk, akar helyettünk, számol helyettünk, fél helyettünk, véd minket. Minden álom, amit üldözünk, minden csalódás, amit érzünk, minden összehasonlítás, amit végzünk – mindez átszűrődik ezen a sűrű, önmagunkkal foglalkozó héjon. Nem is sejtjük, hogy belül van egy másik „én”.
Az egót „énnek” nevezzük.
És mégis – egy rejtélyes pillanatban – felébred egy kérdés.
Egy zavaró, égő kérdés a célról.
Miért vagyok itt?
Ennyi az egész?
Az élet csak a túlélésről, az örömről, az elismerésről, az eredményekről, a félelemről szól?
Ez a kérdés nem egoista. Nem kényelmet keres. Nem hasznot keres. Az igazságot keresi. És ez a kérdés az első repedés a héjon.
Az emberi szikra inkubátora
A spirituális módszer, a valódi környezet megtalálása nem véletlen. Szerencsének tűnik, de ez a sors. Mert a szikra nem tud egyedül növekedni.
Egyedül mindig visszazuhanunk az egóba.
Szükségünk van egy spirituális inkubátorra – egy csoportra, amely elkötelezett valami iránt, amit az egó nem tud elviselni: a kölcsönös szeretet, a kölcsönös felelősség, az önérdek feletti adakozás. Egy csoportra, amely megfogadja, hogy megpróbálja utánozni a valóság egyetlen, jótékony, teremtő erejét – nem szavakkal, hanem tettekkel.
Csak egy ilyen környezetben kezdődik el az egó leleplezése.
Ahogyan csak akkor vesszük észre a szerveinket, amikor fájnak, úgy csak akkor vesszük észre az egót, amikor szenved.
És mi okozza a szenvedését?
Az, hogy megpróbálunk másokat jobban szeretni, mint magunkat.
Az, hogy megpróbáljuk a barátunk javát a sajátunk elé helyezni.
Az, hogy megpróbálunk az értelem felett cselekedni.
Az ego ezt nem tudja elviselni. Elkezdi sikoltozni, ellenállni, vádolni, igazolni magát. Kétségeket, kritikákat, fáradtságot, közömbösséget, büszkeséget, haragot talál ki.
És ez az ellenállás – ez a belső csapás – nem büntetés.
Hanem kinyilatkoztatás.
Egyiptom egy belső földrajz
Egyiptom nem egy hely a történelemben.
Egyiptom az az állapot, amelyben a fáraó – az egóm – rabszolgája vagyok, és nem is tudom.
A csapások nem tragédiák.
Hanem leleplezések.
Minden csapás feltárja az egóval való azonosulás egy újabb rétegét. Minden csapás lehánt egy újabb darabot a gyümölcs héjáról.
Ha azonosulok a fáraóval, szenvedek.
Ha azonosulok a szabadságra vágyó szikrával, az egóm szenved – de én nem.
Ez egy félelmetes kettősség kezdete.
Az egyik oldalon: az ego fájdalomtól vonaglik.
A másik oldalon: egy csendes megfigyelő kezd felébredni.
Először a szenvedés személyesnek tűnik. Nagyon személyesnek. Az elutasítás, a megaláztatás, a belső üresség, a zavarodottság – mindez úgy tűnik, mintha én lennék a támadás célpontja.
De lassan, ha a csoportban maradok, a törekvésben, a kölcsönös szeretetért való imádságban – egy finom elválasztás kezdődik.
Kezdem látni:
Ez a fájdalom nem az én halálom.
Ez az elválasztás műtéte.
Műtét érzéstelenítés nélkül
Senki sem akarja a csapásokat.
Senki sem akarja az ütéseket.
De hogyan lehet a kéreg nyomás nélkül lehámozni?
Hogyan menekülhet el a rabszolga konfrontáció nélkül?
Hogyan alakulhat ki a tíz szfira edénye tíz kitettség nélkül?
Nem hagyhatjuk ki a lépéseket, mert minden csapás az egoista kontroll teljes felismerésének felel meg. Ha csak egy réteg is rejtve marad, az edény nem lesz teljes.
Az ego teljes egészében kell, hogy kinyilatkoztassa magát – nem azért, hogy elpusztítson minket, hanem hogy teljessé tegyen.
És eljön egy félelmetes szakasz:
Elkezdjük magunkat fogságban érezni.
Nem filozófiailag. Nem költőien.
Egzisztenciálisan.
Érezzük, hogy a fáraó minden gondolatunkat uralja. Hogy az önérdek még a legszellemesebb törekvéseinket is megfertőzi. Hogy még a Teremtő iránti vágyunk is titokban személyes jutalomra irányul.
Az ego örökkévalóságot akar.
Az ego kinyilatkoztatást akar.
Az ego spiritualitást akar – magának.
És ez a felismerés elviselhetetlen.
De szükséges.
A kettős észlelés
Ahogy a kéreg elvékonyodik, valami csodálatos történik.
Elkezdjük élvezni az ütéseket.
Nem azért, mert szeretjük a szenvedést – hanem mert felismerjük, hogy mit ütnek.
Az egót ütnek.
A rabszolgatartót gyengítik.
Az ütések a haladás jelei lesznek. Jelei annak, hogy a műtét működik. Jelei annak, hogy a szétválasztás lehetséges.
De a fájdalom még mindig valós. Az ego sikolya visszhangzik bennünk. Olyan, mint egy élet-halál küzdelem.
És valójában az is.
Az emberi szikra eléri azt a pontot, ahol a rabszolgaságban maradás fájdalmasabbá válik, mint a halál. Ahol lehetetlennek tűnik Egyiptomban maradni.
Ekkor válik az ember hajlandóvá arra, hogy belépjen a tengerbe, még ha az nem is nyílik meg.
Hajlandó arra, hogy elveszítse minden jövőbeli egoista jutalmát.
Hajlandó semmit sem kapni.
Hajlandó eltűnni.
Ez a végső döntés.
A hatalmas kéz
Nem tudjuk teljesen lehámozni a kéregét magunk.
Felfedhetjük.
Kívánhatjuk a szétválasztást.
Kiálthatunk.
De a végső elválasztás – Egyiptom elsőszülöttjeinek megölése, a fáraó seregének eltemetése – nem a mi kezünkben van.
Akkor történik meg, amikor a követelésünk tiszta lesz.
Amikor az egótól való elválasztás már nem elméleti kérdés – hanem élet-halál kérdése.
Amikor már nem spirituális örömöt, spirituális nagyságot, spirituális tudást keresünk – hanem csak az önszeretettől való megszabadulást.
Akkor cselekszik a hatalmas kéz.
És hirtelen megnyílik a tenger.
A kéreg lehull.
És a szikra – amely már nem szikra – független emberi lénnyé válik.
Miért nem hagyhatjuk ki a csapásokat
Mert nélkülük soha nem tudnánk meg, miből vagyunk.
Nélkülük soha nem látnánk a fáraó szorítását.
Nélkülük soha nem fejlesztenénk ki egy teljes edényt – egy tíz Szfirából álló szerkezetet, amely tíz egoista kontroll felismeréséből épül fel.
A csapások nem a lélek szenvedései.
Az ego szenvedései.
És csak egy kérdés van:
Kivel azonosulok?
Ha Egyiptommal azonosulok – szenvedek.
Ha a Teremtőhöz való hasonlóságra vágyó szikrával azonosulok – felemelkedem.
A kéreg lehúzása nem kíméletes. Nem költői. Nyers, sebészi, kompromisszummentes.
De a kéreg alatt ott van a gyümölcs.
A fáraó alatt ott van Mózes.
Az ego alatt ott van az Ember, aki képes a feltétel nélküli szeretetre, a tiszta adásra és a valóság egyetlen jótékony erejéhez való ragaszkodásra.
És ez az Ember csak akkor születhet meg, ha a kéreg rétegenként lehámozódik – a szükséges, pontos és irgalmas csapások révén, amelyeket egykor csapásoknak neveztünk.
ZsoltHermann.com 
Hozzászólás