A nézőpont az “alvilágból”

„Van egy spirituális valóság a mi világunk felett, amelyet nem érzünk és nem ismerünk, de el akarunk érni. A különbség az, hogy a mi világunkban minden az egoista vágyak között történik, amelyek mindegyike magához vonzza a másikat. De a magasabb, spirituális világban ennek az ellenkezője igaz, és mindenki megpróbál tenni valamit mások javára. Ez az ellenkező valóság, az ellenkező világ.

Próbáljuk megérezni, mi is a hit fénye, mintha annak áramlásában lennénk, amely minden oldalról körülvesz minket, és egyik állapotból a másikba szállít. A hit fényében más dimenziókat kezdünk látni: nem csak fel-le, jobbra-balra, előre-hátra, vagyis háromdimenziós koordinátákat, hanem végtelen számú dimenziót, egy kör alakú, integrált világot, amelynek nincs vége.

Ez egy világ, amely az idő és a tér felett létezik. Még a hagyományos tudomány is felfedezi, hogy nem egyszerűen a galaxisunkban létezünk, hanem egy sokkal komplexebb rendszerben. Fejlesztenünk kell érzékeinket, hogy megtapasztalhassuk a valódi valóságot.

Valójában örök lények vagyunk! Csak most nem érezzük ezt, mert egy kicsi, szűk ketrecbe vagyunk bezárva, amelyet „ez a világ”-nak nevezünk.
Az egész univerzumban nincs rosszabb hely, mint ez a világ, amelyben élünk. Tehát ne értsünk egyet ezzel, ébredjünk fel, nézzünk egy kicsit magasabbra!

Csak el kell menekülnünk az egoizmus uralma elől, amely egyre többet és többet akar magának. Ezzel viszont éppen ellopjuk magunktól az igazi életet.

Erről azt mondják: „A halottak szabadok.” Ha az egoista vágy meghal, és én nem követelek többé magamnak, akkor szabad leszek. A szemem hirtelen kinyílik, minden érzés, ami korábban nem volt ott, mert el volt blokkolva, megnyílik, és érzem a felsőbb világot. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy egységünkön keresztül felemelkedünk az egoizmusunk fölé, és ebből az egységből megkérjük a Teremtőt, hogy adjon nekünk adakozási erőt, hogy egyesülhessünk egymással és egyesülhessünk Vele.

Nincs szükség arra, hogy megpróbáljuk legyőzni a vágyunkat. Soha nem mehetünk ellene. Csak meg kell kérnünk a Teremtőt, és minden megtörténik. Azt akarjuk, hogy a Teremtő feltárja bennünk az adakozás tulajdonságát – ez azt jelenti, hogy Ő feltárja magát. Akkor az ember olyan lesz, mint a Teremtő.

Nincs szükség arra, hogy féljünk attól, hogy távol vagyunk és elszakadunk a Teremtőtől, mert még most is összekapcsolódunk Vele, csak egyszerűen nem érezzük. Az anyaméhben lévő embrió nem érti, hogy az anya belsejében van. Pontosan ugyanúgy az ember is a Teremtő belsejében van, de nem veszi észre. A kabbala tanulmányozása és a tízeshez való csatlakozás tudatosítja bennünk, hol létezünk.

Már most is mindannyian a Teremtő belsejében vagyunk, és először is le kell nyugodnunk. Bármi is történjék, mi benne vagyunk. És ebből az állapotból folytassuk a Teremtőhöz való közelség érzésének fejlesztését, az Ővele való egyesülés vágyát, lelkünkkel és szívünkkel, minden gondolatunkkal. A valóságban semmi sem változik, kivéve annak a tudatát, hogy az ember fokozatosan megtanulja, hol van.

Rav Dr. Michael Laitman szavaiból, a nőknek szóló leckéből, 2020.10.24.

Az élet, ahogyan mi tapasztaljuk

Úgy tapasztaljuk, hogy ebben a fizikai valóságban élünk, biológiai testekbe zárva.

Látjuk az embereket körülöttünk, a természet élettelen, növényi és élőlényi szintjei mellett.

Számtalan eseménynek vagyunk tanúi, amelyek véletlenszerűnek, összefüggéstelennek és gyakran kegyetlennek tűnnek.

Folyamatos konfliktusok, válságok, instabilitás és háborúk közepette élünk.

Ugyanakkor mindannyian elmerülünk a saját magánéletünkben – az örömöket keressük, a fájdalmat elkerüljük, biztonságot keresünk magunknak.

Olyan érzésünk van, mintha az emberiség több millió különálló gubóban élne – önző, individualista, szubjektív –, amelyek folyamatosan ütköznek, félreértik és bántják egymást.

A mi generációnkban ez az érzés még erősebbé vált. Úgy tűnik, az emberiség elvesztette az irányt. A jövő sötétnek, bizonytalannak, sőt katasztrofálisnak tűnik. Sokan csendben feltételezik, hogy a dolgok nem fognak javulni. A kimondatlan mottó ősi és cinikus lesz: „Együnk és igyunk, mert holnap meghalunk.”

A remény csökken. A látásmód szűkül. Az élet a jelen pillanatra zsugorodik.

Sokkoló diagnózis: a valóság hamis

A kabbalisták – az emberi természet és a valóság empirikus kutatói – azonban radikálisan eltérő diagnózist állítanak fel.

Azt mondják nekünk, hogy a valóság, amit érzékelünk, nem a valódi valóság.

Ez nem a létező világ, hanem az egoista természetünk által kivetített világ.

Amit tapasztalunk, az egy képzeletbeli világ, egy belső mátrix, amelyet önző, önigazoló, kizsákmányoló észlelésünk generál.

A saját torz belső lencsénk által létrehozott valóságba vagyunk bezárva.

A szenvedés, a káosz, az elidegenedés és a reménytelenség nem a valóság tulajdonságai.

Ezek annak a tünetei, hogyan érzékeljük azt.

Körülöttünk – éppen most – egy tökéletes, örök, harmonikus valóság létezik. Bármikor beléphetünk ebbe. De érzékszerveink el vannak zárva.

Az alvilág

Ehhez a magasabb valósághoz képest jelenlegi létezésünk olyan, mint egy alvilág.

Nem a mitikus értelemben vett pokol, hanem a fordított észlelés birodalma.

Olyan, mintha egy csodálatos hímzés hátoldalán állnánk: kusza szálak, zavar, látszólagos véletlenszerűség – míg az elülső oldalon lélegzetelállító, értelmes kép létezik, teljes koherenciában és szépségben.

A kabbalisták a mi világunkat a valóság hátsó oldalának nevezik.

Amíg az egoista, szubjektív buborékban maradok, esélyem sincs arra, hogy bármit is helyesen megértsem – sem magamat, sem másokat, sem az életet, sem a létezést.

Semmi intelligencia, erkölcs vagy erőfeszítés nem képes belülről kijavítani ezt a torzulást.

Hal a vízben

Eddig úgy éltem ebben az alvilágban, mint hal a vízben.

Az egóm biztosította a motivációt, az erőt, az értelmet, az irányt. Soha nem kérdőjeleztem meg.

De aztán valami felébredt bennem.

Egy új vágy jelent meg – idegen, kényelmetlen, kitartó.

Vonzás valami magasabb felé. Valami emberi a valódi értelemben.

Ez a vágy nem a kényelemre vagy a sikerre irányul.

Ez a vágy a Teremtő tökéletes, örök valóságának elérésére irányul, miközben még ebben a testben élek.

A lehetetlen feladat

A kabbalisták szerint ahhoz, hogy elmeneküljek az alvilágból, teljesen ellentétes szándékot kell kialakítanom az élet és mások iránt.

Ahelyett, hogy önös érdekek, kontroll, ítélkezés és kizsákmányolás alapján viszonyulnék mindenkihez, meg kell tanulnom a Teremtő hozzáállását: tiszta adakozás, feltétel nélküli törődés, önzetlen szeretet.

Ezt nem lehet egyedül megtenni.

Csak olyan, hasonló gondolkodású emberek között lehet gyakorolni, akik ugyanazt a célt követik.

És akkor – jön az igazi sokk.

Miért romlik látszólag minden

Minél jobban próbálok helyesen viszonyulni a barátaimhoz, annál rosszabbnak tűnnek.

Minél jobban próbálom megérteni őket, annál torzabbnak tűnnek.

A szeretet helyett elutasítás keletkezik. Az egység helyett kritika, ítélkezés, sőt gyűlölet.

Paradox módon, minél jobban haladok előre, annál rosszabbnak érzem a valóságot.

Ez nem hiba.

Ez a módszer.

A töréspont elérése

El kell jutnom egy pontra, ahol a valóság élménye elviselhetetlenné válik.

Nem intellektuálisan helytelen.

Hanem létileg elviselhetetlen.

Mint egy hal, amely hirtelen rájön, hogy fullad.

Ahelyett, hogy a világot kritizálnám, elkezdem kritizálni a róla alkotott képemet.

Ahelyett, hogy másokat hibáztatnék, elfogadom: a romlás bennem van.

E belső száműzetés nélkül nem lehet megváltás.

Anélkül, hogy bebörtönözve érezném magam, nem lehet őszinte imádság a szabadságért.

Az egyetlen lehetséges kiáltás

Nem tudom kijavítani magam.

Nem tudok második természetet építeni az elsőből.

Csak az a erő, amely teremtett, tud újrateremteni.

De ez az erő csak egy pontos, kollektív, kölcsönös kiáltásra reagál.

Nem magamért, hanem másokért való imádság.

Egy kérés, amely teljes megadásból születik, amikor mindenki készen áll arra, hogy mindent feladjon, hogy mások élhessenek.

Csak akkor – amikor valóban érezzük, hogy az alvilágban vagyunk, és nem maradhatunk ott még egy pillanatig sem – nyílik meg a kapu.

És a Teremtő válaszol.

Nem a valóság megváltoztatásával, hanem a szemünk megnyitásával.

Az alvilág elhagyása

Kívül semmi sem változik.

Bent minden megváltozik.

És hirtelen rájövünk: mindig is a Teremtőben voltunk.

Csak nem tudtuk.