A valóság lefordítása

Rabash, Válogatott jegyzetek, 205. Cselekvés és szándék

„A cselekvés egyszerűen azt jelenti, amit az ember tesz – függetlenül attól, hogy befogadással foglalkozik-e, azaz saját örömére, vagy adakozással, azaz mások javára.

De ott van még a szándék kérdése. Vagyis, amikor valaki adományoz, például jótékonysági célból vagy alamizsnát ad, de szándéka az, hogy cserébe kapjon valamit, ezt „kapás céljából” nevezzük. Alternatívaként, szándéka az adományozás, amikor nem akar semmilyen jutalmat az adományozásért. Hasonlóképpen, amikor valaki befogadási cselekményt hajt végre, hogy örömet szerezzen magának, mert a cél az, hogy élvezze, kielégítse szükségletét, élvezni akaró szenvedélyét, vagy a Teremtő iránti vágya miatt örömet szerez magának. Vagyis, ha a Teremtő nem akarná, hogy az emberek élvezzenek, mivel az Ő vágya, hogy jót tegyen teremtményeivel, akkor nem akarna örömet szerezni magának.

Elveszve a cselekedetekben, értelmet keresve

Egy olyan világba születünk, amelynek összetettsége nyomasztó. Végtelen cselekedetek, események, gondolatok, érzelmek, találkozások – rétegről rétegre, napról napra. Elmerülünk bennük. Reagálunk rájuk. Szenvedünk tőlük. És nagyon gyakran elveszünk bennük.

Nem tudjuk, hova tartozunk igazán. Nem értjük, miért történnek a dolgok úgy, ahogy. Nem látjuk a világos irányt, sem az értelmet a körülöttünk és bennünk zajló élet állandó nyomása mögött.

A probléma azonban nem az, hogy a valóság túl összetett.

A probléma az, hogy rossz nyelven olvassuk.

Egy nyelv minden mögött

Van egy nyelv, amely mindent le tud fordítani – ami bennünk történik, ami közöttünk történik, ami a világban történik. Ezen a nyelven keresztül a valóság egyszerűvé, érthetővé és céltudatossá válik.

Ez a nyelv a szándék.

Bár az életben végtelenül sok cselekedet és esemény történik, a mögöttük álló szándék nem végtelen. Bármi is történik – akár egy gondolat merül fel, akár egy vágy ég, akár egy cselekedet történik – az csak két irányba haladhat:

• A saját érdekemben
• Mások érdekében

Önző vagy önzetlen. Kapás vagy adás.

Ahogy a fizikai valóság két ellentétes erő – a plusz és a mínusz – kölcsönhatásán alapul, úgy az emberi élet is e két szándék közötti állandó feszültségen alapul. Mindkettőnek léteznie kell. Ha egyik sem lenne, az élet maga összeomlana.

A kérdés nem az, hogy léteznek-e ezek a két erők.

A kérdés az, hogy melyik irányít minket.

A valóság egyetlen forrása

A kabbalisták – az emberi természet igazi tudósai – radikális és nyugtalanító dolgot mondanak nekünk: a valóság egésze egyetlen forrásból származik, egyetlen szándékkal.

Ez a szándék a tiszta, feltétel nélküli szeretet és adakozás.

Ez a forrás nem anyagi. Nem lehet közvetlenül megragadni. Mégis teremt, fenntart és táplálja az életet. És egyetlen célból teremtette a valóságot: hogy a teremtett lények felismerjék, elérjék és hasonlóvá váljanak ehhez az életet adó szándékhoz.

Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, a valóságnak tartalmaznia kellett az ellentétet.

Miért teremtettünk ellentétesek

A „teremtett lény” nem lehet azonos a Teremtővel. Ha az lenne, nem lenne lény – feloldódna a forrásban. Ezért a teremtés az ellentéttel kezdődik.

A Teremtő tiszta adakozás.

A teremtmény tiszta vágy a fogadásra.

Ez a vágy nem gonosz. Ez a teremtés lényege – a létezés motorja. A beteljesülés iránti kielégíthetetlen vágy nélkül nem lennének teremtmények, nem lenne érzékelés, nem lenne élet.

Ez a vágy állandó. Nem lehet megváltoztatni.

De valami más megváltoztatható.

Az egyetlen dolog, ami megváltozhat: a szándék

A beteljesülés iránti vágy kétféle szándékkal működhet:

• Magamnak kapni
• Adakozás céljából kapni

A lényeg ugyanaz marad. Csak az irány változik.

És pontosan ez ad nekünk szabadságot.

Mivel maga a vágy nem változtatható meg, csak a szándék teszi lehetővé, hogy hasonlóságot érjünk el a Teremtővel. A hasonlóság pedig a kinyilatkoztatás egyetlen feltétele.

Ezért születtünk teljesen egoista szándékkal. Alapértelmezés szerint csak magunkra gondolunk. Az örömöket és a fájdalmakat kizárólag személyes szempontból mérlegeljük. Ösztönösen igazoljuk magunkat.

Ez az egoista kiindulási pont nem hiba, hanem ajándék.

Tökéletes kontrasztot ad nekünk. Egy nullpontot, ahonnan a valódi, tudatos emberi fejlődés megkezdődhet.

A megfigyelő születése

Ahhoz, hogy megváltozzon a szándék, valami újnak kell megjelenni bennünk: egy független megfigyelőnek.

Ez a megfigyelő nem az ego.

Ez a megfigyelő nem a vágy.

Ez az a pont, amely látja az egót, mint valami különálló dolgot.

Először ez a megfigyelő egy fájdalmas igazság felismerésével kezdődik: hogy önző szándékunk az egyetlen gyökere a szenvedésnek – személyes, társadalmi, globális. Minden konfliktus, minden szakítás, minden háború ebből a szándékból születik.

Aztán valami erősebb jelenik meg: az egoista dominancia egyre növekvő elutasítása. Mély, elviselhetetlen gyűlölet az önző uralom iránt bennünk – nem magunk iránt, hanem az iránt a szándék iránt, amely rabszolgává tesz minket.

Ezzel az elutasítással együtt új vágy ébred: hogy istenies szándékot szerezzünk – hogy szeressünk, hogy adakozzunk, hogy az életért éljünk.

Két erő között állva

Ez a megfigyelő két ellentétes irány között áll:

• A természetes egoista szándék, amely befelé húz
• Az isteni szándék, amely kifelé húz

Itt születik a választás.

Nem erkölcsi választás.

Irányválasztás.

Tudatosan kezdjük el választani a szándékot – nem elnyomva a vágyat, hanem átirányítva azt. Megtanuljuk az egoista ösztönt nyers energiaként hasznosítani, és magasabb céllal felruházni.

Így az önző vágy üzemanyag lesz, nem méreg.

A valóság lefordítása

Aztán csoda történik.

A valóság leegyszerűsödik.

Ahelyett, hogy számtalan cselekedetben és eseményben fulladnánk el, csak a szándékokat kezdjük látni. Új szemüveget veszünk fel. Rajta keresztül a világ már nem kaotikus.

Már nem embereket, tárgyakat vagy helyzeteket látunk.

A szándékok frekvenciáit látjuk.

Látjuk, hol ütköznek a szándékok, hol működnek együtt, hol pusztítják el az életet, és hol teremtik meg. Kezdjük megérteni, hogyan veszik el az egyensúly – és hogyan állítható vissza.

Ez nem arról szól, hogy másokat javítsunk ki. Megdöbbentő felfedezést teszünk: a külvilág a saját belső tulajdonságaink kivetülése. A valóság egy képernyő, amelyet elénk helyeztek, hogy megvizsgálhassuk és kijavíthassuk magunkat.

Ahhoz, hogy megváltoztassuk a képet, meg kell változtatnunk a szándékot.

A kozmikus játék

Fokozatosan rájövünk, hogy mély párbeszédben állunk a Teremtővel.

A Teremtő ébreszti fel bennünk az egoista szándékokat.

Ezek megjelennek gondolatainkban, érzelmeinkben és a körülöttünk lévő világban.

Válaszul tudatosan kérjük és vonzzuk az ellenkező szándékot: adakozást, szeretetet, törődést. Újra és újra megjelenik az egyensúlytalanság. Újra és újra helyreállítjuk a harmóniát.

Ez egy élő folyamat. Egy kozmikus sakkjátszma.

Nem a Teremtő ellen, hanem vele együtt.

A spirituális laboratórium

Mivel nem tudjuk egyszerre megérteni a valóság egészét, kapunk egy kis laboratóriumot: egy csoport embert, akik ugyanazon a munkán dolgoznak.

Ebben a környezetben képezzük a megfigyelőt. Gyakoroljuk a valóság szándék általi lefordítását. Megtanuljuk harmonizálni a két erőt egy ellenőrzött térben.

Amit ott megtanulunk, fokozatosan kiterjed kifelé – nagyobb körökre, a társadalomra, az emberiségre.

De bármennyire is nagy lesz a kör, a táblázat másik oldalán mindig a Teremtő áll.

Ő biztosítja az erőket.

Ő állapítja meg a feltételeket.

Ő hívja meg a partnerségre.

Partnerré válni a teremtésben

Ennek az útnak a végén valami rendkívüli történik.

Úgy érezzük, mintha mi magunk irányítanánk a valóságot – nem egyedül, hanem a Teremtővel együtt. A két ellentétes szándék kiegyensúlyozott használatával részt veszünk az élet teremtésében és ápolásában.

A valóság már nem teher.

Az élet már nem véletlenszerű.

Minden párbeszéddé, céllá és értelemmé válik.

Ez az, amit a valóság lefordítása jelent.

Nem a világ megváltoztatásával, hanem azzal, hogy megváltoztatjuk a szándékot, amellyel értelmezzük.