„Megteremtettem a gonosz hajlamot”

Rabash, Válogatott jegyzetek 753. A gonosz hajlamról

„A könyvekben az áll, hogy a gonosz hajlam akkor elégedett, ha legyőzik. A Zohárban van egy allegória egy király fiáról stb.

Ezt úgy kell értelmezni, hogy a gonosz hajlamot „kapni akarásnak” nevezik, és ez a kapni akaráson Tzimtzum [korlátozás] volt, ami azt jelenti, hogy nem kap semmit, mert nem adnak neki. De amikor az ember legyőzi a gonosz hajlamot, vagyis adni akar, akkor megkapja az örömöt és az élvezetet. Ebből következik, hogy maga a gonosz hajlam is boldog, hogy nem engedett neki.”

A Teremtő mint abszolút szeretet

A Teremtő a tiszta, teljesen önzetlen és feltétel nélküli szeretet és adakozás tulajdonsága.

Maga az élet ebből a tulajdonságból fakad. A létezés adakozással, nem pedig elvételével táplálkozik, tart fenn és él. A Teremtőnek nincs hiányában semmi, nincs szüksége semmire, és nem vágyik semmire magának. Lényege az adakozás.

De a szeretet, akinek nincs kit szeretnie, rejtve marad. Az adakozás, akinek nincs címzettje, néma. Ahhoz, hogy a szeretet megnyilvánulhasson, kell lennie valakinek, aki fogadja.

Miért volt szükség a teremtéshez egy ellentétes természetű lényre

Ahhoz, hogy a Teremtő adni tudjon, léteznie kellett egy lénynek, aki fogadni tudta az ajándékot. De nem csupán ösztönösen fogadni, mint egy állat, akit a természet táplál. A Teremtő olyan lényt akart, aki tudja, hogy fogad, aki érzi az élet forrását, és aki végül tudatos partnerré válik ebben az adásban.

Ez azonnal problémát okozott: a részvétel nélküli fogadás szégyent kelt. Egy meg nem érdemelt beteljesülés érzése, egy néma megaláztatás, amelyet „a szégyen kenyerének” neveznek. Ennek elkerülése érdekében a teremtménynek függetlenséget, választási lehetőséget és azt a képességet kellett adni, hogy olyan legyen, mint az Adakozó.

Így a teremtményt a Teremtővel ellentétes tulajdonságokkal kellett megalkotni.

A „gonosz” jelentése

A Teremtő abszolút jó – létezés a létezésből.

A teremtmény ezzel szemben létezés a hiányból teremtődött. Ez a hiány nem anyagi hiány, hanem az adakozás szándékának hiánya.

A teremtmény tiszta akaratként születik, hogy magának fogadjon.

Nem rosszindulatú.

Nem bűnös.

Nem romlott.

Egyszerűen ellentétes.

Ezt az ellentétet nevezi a Kabbala „gonosznak”. Nem erkölcsi gonosznak, hanem az adakozás funkcionális ellentétének.

A Teremtő számítás nélkül ad.

A teremtmény abszolút önérdekből fogad.

A Teremtő szeretetből cselekszik.

A teremtmény egóból cselekszik.

Ez az ego nem választott. Beépítették.

Az egyetlen igazán teremtett dolog

A Teremtőnek nem kellett teremtenie a jóságot – az már benne létezett.

Amit teremtett, az az ellenkezője volt: a vágy, hogy örömöt kapjon magának.

Ez a vágy, az azt irányító önző szándékkal együtt, az egyetlen valódi teremtés. Minden más csak következmény.

Ezért, amikor a bölcsek a Teremtőt idézik, aki azt mondja: „Megteremtettem a gonosz hajlamot”, ez nem a kudarc beismerése, hanem a cél kijelentése.

Ezen ego nélkül nem lennének teremtmények.

Ellenállás nélkül nem lenne hasonlóság.

Távolság nélkül nem lenne szerelem.

„Én teremtettem a gonosz hajlamot – és a gyógymódot”

A Teremtő nem hagyta magára a teremtményt az egoizmusban. A gonosz hajlam mellett létrehozott egy módszert is.

Ez a jelentése annak, hogy „Én teremtettem a gonosz hajlamot, és én teremtettem a Tórát fűszerként”.

A Tóra nem erkölcs, kultúra vagy hagyomány. Ez egy gyakorlati módszer a javításra. Egy rendszer, amelynek célja, hogy segítse a teremtményt:

• Felismerni a gonoszt magában
• Elválasztani az igazi „én”-t az egótól
• Kifejleszteni a vágyat, hogy felülkerekedjen az egoista szándékon
• Kölcsönvenni a Teremtő adakozó tulajdonságait

A cél nem az, hogy eltűntessük a vágyat a fogadásra, hanem hogy megváltoztassuk a szándékot, amely irányítja azt – a magunk számára való fogadásról a másoknak való adakozás céljából való fogadásra.

Hol kezdődik a szabad választás

Nem azért ítélnek el minket, mert van egónk.

Nem hibáztatnak minket azért, mert önzők vagyunk.

Nem mi választottuk a természetünket.

A szabad választás csak akkor kezdődik, amikor felismerjük, hogy ez a természet káros és nem kívánatos, és amikor felismerjük, hogy létezik módszer a javítására.

Csak akkor alkalmazható a jutalom és a büntetés.

Csak akkor beszélhetünk jó és rosszról spirituális értelemben.

Előtte csak a természet bontakozik ki.

A szeretet minden vétket elfed

Az ego soha nem pusztul el.

Növekszik.

A Teremtő nap mint nap, pillanatról pillanatra folyamatosan növeli a fogadás vágyát. Minden növekedés új elutasítást, gyűlöletet, büszkeséget, irigységet és elválasztást tár fel.

És minden új felfedezés után arra kérnek minket, hogy tegyünk valami mást: szeretetet.

Ez a jelentése a „A szeretet minden vétket elfed” mondatnak.

Nem eltünteti őket.

Nem tagadja meg őket.

Elfedjük őket.

A szeretet lesz a képernyő. A visszatükröződő fény. Az elutasítás fölé helyezett adakozás szándéka.

Bűnök nélkül nincs mit elfedni.

Gyűlölet nélkül nincs helye a szeretetnek.

A hit az értelem felett: egy új létezési mód

A hit az értelem felett nem bizonyíték nélküli hitet jelent. Azt jelenti, hogy a Teremtő tulajdonságai alapján cselekszünk, nem pedig az ösztönös egoista logika alapján.

Ahelyett, hogy automatikusan reagálnánk a befogadáson keresztül, megtanulunk tudatosan válaszolni az adáson keresztül.

Ez nem az ego elnyomása.

Hanem az ego feletti szuverenitás.

Az ego marad a motor. A hit lesz a kormánykerék.

Miért növekszik a gonosz hajlam

Minden spirituális felemelkedés a gonosz hajlam növekedésén alapul. Anélkül nincs mit felülmúlni.

Ezért folyamatosan a szeretetből a gyűlöletbe, a kapcsolódásból az elutasításba, a melegségből a hidegségbe kerülünk. Ezek nem kudarcok. Ezek meghívások.

Minél gyorsabban haladunk át ezeken az átmenetekben – kétségbeesés és dráma nélkül – annál gyorsabban haladunk előre.

A szélsőséges elutasítás állapotai, amikor a tegnapi legközelebbi barátunk ma elviselhetetlennek tűnik, nem véletlenek. Ezek szándékosan vannak elrendezve.

Ez a spirituális munka alapanyaga.

A csoport mint mentőöv

Amikor az ego elborít minket, egyedül nem tudjuk megmenteni magunkat. Ebben a pillanatban a csoportnak kell nekünk kötelet dobnia.

A csoport tart minket, amíg vissza nem tudunk térni a kapcsolathoz.

És amikor a csoport ezt megteszi, olyan, mintha mi magunk tettük volna – mert a csoport és az egyén egy rendszer. Ezeket az állapotokat közösen készítettük elő.

Pontosan a kapcsolat és a kapcsolat megszakadása közötti résben születik meg a kinyilatkoztatás helye.

Irigység: segítség ellenünk

Az irigység az ego legerősebb ereje – és a legnagyobb segítség.

Amikor látom, hogy mások kapcsolódnak, haladnak előre, törődnek, én pedig nem vagyok képes rá, az irigység éget. Fáj. De ez a fájdalom kifelé tol.

Ezért nevezik az irigységet „segítség ellene”.

Az ego saját erejét felhasználva hat az ego ellen.

Az irigységet finoman, alázattal, nem pedig büszkeséggel kell felébreszteni. Kölcsönös törődéssel. Azáltal, hogy szükségünk van egymásra. Azáltal, hogy beismerjük gyengeségünket.

„Szükségem van rád. Nélküled nem érhetem el a célt.”

Ez az irigység helyes formája.

Csak a csoportban

A gonosz hajlam csak a kapcsolódásban nyilvánul meg.

A javítás csak a kapcsolódásban lehetséges.

A kinyilatkoztatás csak kapcsolatban történik.

A csoporton kívül előkészület zajlik. A csoporton belül élet zajlik.

Amikor gyűlöletet és távolságot látok a barátokban, az az én hibám kinyilatkoztatása. És amikor kijavítom magam, a világ megváltozik.

Amikor mindenki összekapcsolódottnak és beteljesültnek tűnik, ezt a Schechina kinyilatkoztatásának nevezik – a Teremtővel betöltött kollektív edénynek.

A győzelem, amely kielégíti magát az egót

És itt van a Rabash által feltárt paradoxon:

Amikor a gonosz hajlam legyőzetik – amikor nem uralkodik –, akkor maga az ego is kielégül.

Mert nem azért lett teremtve, hogy örökké uralkodjon, hanem hogy használják.

Valódi beteljesülése nem a vételben, hanem az adás lehetővé tételében rejlik.

Amikor a szeretet elborítja, az ego megnyugszik.

És a teremtmény végül mindent megkap – szégyen nélkül.